Verstappen világbajnok!

Verstappen világbajnok!

13:02 Október 9, 2022

Sport 4566 7 хвилин

Українська

Az eső miatt jócskán lerövidített versenyen az utolsó másodpercekben dőlt el, megvédi-e már most a címét a holland: végül ezt egy utólagos büntetésnek is köszönhetően tette meg, a Red Bull így a kettős győzelmet vb-címet is ünnepelhetett Szuzukában.

Nagyjából ötven perccel az 53 körösnek tervezett Japán Nagydíj kezdete előtt esni kezdett az eső, így a bokszból rajtoló Pierre Gasly kivételével az egész mezőny átmeneti esőgumikkal vágott neki a futamnak.

Az állórajt után Charles Leclerc bebújt Max Verstappen mellé, de a holland maradt az élen, mögöttük azonban a Sergio Pérez által megelőzött Carlos Sainz felúszott egy vízátfolyáson és összetörte a Ferrarit. Sainz egy reklámtáblának ütközött, ami lerepült a helyéről és Gasly éppen eltalálta azt, a pályára került törmelékek és az egyre intenzívebb eső miatt pedig piros zászlóval megszakították a futamot. Gasly később még tudta folytatni a futamot, Sainz és a műszaki hibát szenvedő Alexander Albon azonban kiesett.

Még a piros zászló lengetése előtt, a biztonsági autó mögött egy daru kezdte menteni Sainz autóját, ezt pedig Pérez és Gasly is dühösen tette szóvá, hiszen Jules Bianchi ugyanitt hasonló körülmények után, szörnyű látási viszonyok között szenvedett halálos balesetet nyolc évvel ezelőtt.

Először ötven perccel a rajt utánra adták meg az újraindítás időpontját, ám magyar idő szerint 7:48-kor, mikor már a pilóták visszaültek az autókba, felfüggesztették a döntésüket, így tovább folytatódhatott a várakozás.

Ahogy telt az idő és közeledtünk a háromórás időlimit végéig, egyre kisebb esélye volt Verstappen vb-címének bebiztosítására, hiszen egyre valószínűtlenebb volt, hogy akár a táv negyedét teljesítik, ami elengedhetetlen lett volna hozzá. A radarképek alapján szintén egyre biztosabb volt, hogy nem ünnepelhet címvédést a holland, hiszen az esőfelhők nem akartak elmozdulni a pálya fölül.

Végül mégis újraindították a versenyt 9:15-kor – azaz háromnegyed órával a vége előtt – a biztonsági autó mögött. A pilóták fogadtatása vegyes volt, különösen a sereghajtók panaszkodtak a vízfüggönyre, ám néhány kör után mégis kihívták a Safety Cart, így egy gördülő rajttal negyven perccel a vége előtt nekiindulhatott a mezőny. Vettel és Latifi azonnal az intermediate-ekre váltott, majd egyre többen követték őket, az élen pedig óvatosan köröztek változatlan sorrendben.

Két körön belül a köridők elemzése után a teljes mezőny átmeneti esőgumikra váltott, Schumacher tartott ki a legtovább, de nem vált be a Haas taktikája, így az utolsó helyre esett vissza.

Verstappen az élen tovább növelte az előnyét, Leclerc-t pedig Pérez üldözte a második helyért, ahogy közeledtünk a féltávhoz. Mögöttük Ocon és Hamilton csatázott a negyedik helyért, és egy Mercedes-Alpine párharc alakult ki a hetedik pozícióért is. Mellettük Vettel (6.), Latifi (9.) és Norris (10.) állt pontszerző helyen, amikor elkezdődött az utolsó tíz perc.

Alonsót nyolc perccel a leintés előtt a bokszba hívta az Alpine új intermediate-ekért, mert a mezőny hátuljában többen is javítottak a köridejükön azok közül, akik hasonlóan tettek. Végül a spanyolnak nem vált be a taktika, ugyanis nem tudott előrelépni a hetedik helyhez képest, ahonnan kihívták.

Az utolsó körökben húsz másodperc fölé nőtt Verstappen előnye, Leclerc nyakára pedig szorosan megérkezett Pérez, de előznie már nem sikerült a mexikóinak, noha a monacói egyszer a pályáról is lecsúszott. Éppen az ezután bemutatott veszélyes visszatérés miatt azonban utólag ötmásodperces büntetést kapott Leclerc, így noha ő ért be másodiknak, Pérez szerezte meg a második helyet.

Mivel épphogy, de teljesítették a táv felét, ezért az első tíz helyezett kapott pontot, azonban mindezt 19-14-12-9-8-6-5-3-2-1 elosztásban kapták volna, ezzel pedig Verstappen a világbajnoki címvédését még nem biztosította volna be Szuzukában (a leggyorsabb kört a pontszerző helyeken kívül záró Csou szerezte meg, így senki nem kapott plusz pontot).

Azonban az F1 úgy döntött, teljes pontokat osztanak, mert újraindított futamról volt szó, így pedig elegendő pontkülönbséget szedett össze a holland ahhoz, hogy bebiztosítsa második világbajnoki címét!

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei