Nulla nulla, de hatalmas diadal: BL-csoportkörös a Ferencváros!

A nap, amelyre 1995. december 6. óta várnak a Ferencvárosnál.

Azon a bizonyos téli, borongós estén a Novák Dezső edzette együttes az Ajax vendégeként lépett pályára, a zöld-fehérek számára a csoportkör utolsó fordulójában már nem volt tét, hacsak annyi nem, hogy emelt fővel búcsúzzanak a Bajnokok Ligájától.

Miután az amszterdamiaknál olyan sztárok futballoztak, mint a duplázó Jari Litmanen, a motoregérnek becézett szélső, Marc Overmars, vagy éppen a holland válogatott zongoracipelője, Edgar Davids, a 4–0-s vereség egyáltalán nem volt szégyellnivaló, az Üllői úton pedig aligha gondolták, hogy két és fél évtized telik majd el, mire eljön az esély, hogy a klub újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe juthasson.

A Ferencváros most karnyújtásnyira volt ettől. A zöld-fehérek huszonöt esztendő után újra a Bajnokok Ligája ajtaján dörömböltek, kedd 21 órakor egy hajszál választotta el őket attól, hogy – a sorsolás szeszélyétől függően – olyan csapatokat hozzanak tétmérkőzésen Budapestre, mint például a Barcelona, a Juventus vagy éppen Paris Saint-Germain.

A múlt heti 3–3-as döntetlen legalább annyira jó eredménynek számít, mint amennyire veszélyesnek is, így ha nem lett volna a járványhelyzet, a telt ház most duplán garantált lett volna. Ehelyett másfél órával a kezdés előtt kihalt utcákon lehetett eljutni a Groupama Arénához, ám sejteni lehetett, hogy a B-közép a Dinamo Zagreb elleni ütközethez hasonlóan ezúttal is összeverődik a létesítmény mellett, s a legvérmesebb szurkolók kedd este (is) a lehető legközelebbről buzdítják Dibusz Déneséket.

Először 20 óra 22 perckor hallatszott be a drukkerek hangja, pontosabban néhány magasba kúszó tűzijátéké. Pedig ünneplésnek ekkor még nyoma sem volt, Ihor Haratin és társai a bemelegítés közben éppen ide-oda passzolgattak a pályán, és a lövéseket gyakorolták. A labda olykor éppen a szurkolók kapu mögé kifeszített méretes drapériáján csattant, amelyen az Edda legendás számának sorával üzentek a futballistáknak: „Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt!”

Szerhij Rebrov ekkor még a négy fal között beszélt az öltözőben. Az ukrán vezetőedző olyan hadvezér hírében áll, aki mesterien tologatja játékosait ide-oda, és aki matematikusokat megszégyenítő módon képes a számok, statisztikák mögé látni. A Molde ellen ismét volt váratlan húzása: Botka Endre belső védőként kezdett, Sigér Dávid amolyan irányítóvá lépett elő, míg Franck Boli helyét elöl az eddig szélsőként futballozó Myrto Uzuni foglalta el. Hamar kirajzolódott, hogy a norvég bajnok ugyan a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, ám a labdakihozataloknál sokkal jobban passzolt, mint hazai pályán az első negyvenöt percben.

Az első pillanattól kezdve férfias küzdelem zajlott a pályán, a tét nagyságát az is jól mutatta, hogy minden egyes labdáért roppant kemény harc folyt, és bizony nem volt annyi idő dédelgetni, mint idehaza egy-egy bajnokin. Sigér Dávid különös pozíciója sokáig nem tűnt főnyereménynek, támadó középpályásként gyakran adott el úgy labdát, ahogy nem szokott, ezeknél a megmozdulásoknál Szerhij Rebrov is mérgesen csóválta a fejét. Az első fél óra úgy pergett le, hogy a két kapus közül egyedül a vendégnek kellett egyszer védenie, Andreas Linde magabiztosan hárította a formáját egyre inkább visszanyerő Olekszandr Zubkov távoli lövését, ami jól mutatta, nemcsak a Molde, a Ferencváros támadásaiból is hiányzott a kreativitás, elöl Uzuni keveset találkozott a labdával, ha jött is beadás, középen nem talált embert. De az idő pergett, és ez a magyar bajnoknak kedvezett.

Az első félidő labdabirtoklási mutatója (53, ill. 47 százalék) kiegyenlített játékot mutatott, ám várható volt, a norvégok a fordulás után az idő előrehaladtával egyre bátrabban mennek majd előre, és feladják a túlbiztosított védekezésüket. Nem is kellett sok időnek eltelnie, mire Dibusznak máris hárítania kellett. A Ferencváros érthetően nem sürgette a játékot, ha megszerezte a labdát, a piros mezesek villámgyorsan visszazártak a tizenhatosuk előterébe, így a magyar bajnok máris fordulhatott vissza, hogy komótosabban építse fel a támadásait. A stadionon kívül a szurkolók is beleerősítettek, egyre hangosabban szólt a „Ria, ria, Hungária!” csatakiáltás, és miután a Groupama Aréna mellett felállított óriáskivetítőre némi csúszással érkezett a kép, a kimaradt lehetőségek után a futballisták már javában hátrafelé kocogtak, amikor a drukkerek elkezdték megemelni a hangjukat.

A Fradi járatta a labdát, hiszen az idő neki dolgozott, a norvég aranyérmes viszont – ahogy azt várni lehetett – elkezdte egyre sűrűbben felívelgetni. Elöl a norvégok házi gólkirálya, Leke James kemény csatákat vívott Botka Endréékkel, ám egyre izgalmasabb percek vártak a Ferencvárosra. Rebrov cserékkel próbált segíteni csapatán, a norvégok is frissítettek, de a percek peregtek, és ez volt a legfontosabb. Nagy csatát vívott a két együttes, harcoltak küzdöttek, a magyar bajnok labdarúgói önfeláldozóan védték a kapujukat és az eredményt.

Ami pedig a lényeg és a legfontosabb, a döntetlennel kiharcolták a továbbjutást, azaz a csoportkörbe jutást. 0–0

A Ferencváros huszonöt esztendő után tér vissza a Bajnokok Ligája csoportkörébe – hogy kikkel mérheti össze tudását, az október elsejei sorsoláson kiderül. Lehet álmodozni, ki melyik európai sztáregyüttest szeretné a Fradi csoportjában látni.

Le a kalappal Szerhij Rebrov és legénysége előtt!

Forrás: nemzetisport.hu