Kettős Mercedes-siker született az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon

Kettős Mercedes-siker született az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon

08:50 Március 9, 2026

Sport 1202 6 хвилин

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben. A pole pozícióból rajtolt 28 éves pilótának ez pályafutása hatodik futamgyőzelme. Mögötte csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli ért célba másodikként, a harmadik Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője lett.

A világbajnoki címvédő Lando Norris az ötödik helyen zárt a McLarennel, míg a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a 20. helyről startolva hatodikként fejezte be az 58 körös futamot.

Az ausztrál szurkolók már a rajt előtt bánkódhattak, a hazai kedvenc Oscar Piastri (McLaren) ugyanis a rajtrácsra menet megcsúszott és a betonfalnak csapta az autóját a négyes kanyarban. A McLaren úgy összetört, hogy Piastrinak már a start előtt fel kellett adnia a hazai futamát. Nico Hülkenberg sem tudott nekivágni a versenynek, alatta egyszerűen megállt az Audi.

Ahogy arra az új technikai előírások miatt számítani lehetett, a versenyautók motorjai a korábbiaknál lassabban, nehezebben és nem is ugyanabban az ütemben pörögtek fel, így a rajtnál komoly átrendeződések zajlottak a mezőnyben. A Ferrarik, különösen Leclerc, jól startoltak: a monacói az első kanyarban átvette a vezetést az időmérőn győztes Russelltől, Lewis Hamilton pedig a kör végén már a harmadik helyen autózott, pedig előbbi a negyedik, utóbbi a hetedik rajthelyet szerezte meg szombaton.

Az élen ezután hatalmas küzdelem indult Leclerc és Russell között. Néhány körön keresztül oda-vissza előzték egymást, aztán beszállt a meccsbe Hamilton is, majd némiképp állandósultak a különbségek, miközben Leclerc állt az élre.

A 12. körben Isack Hadjar (Red Bull) műszaki hiba miatt feladta a versenyt, autójának mentése idejére pedig virtuális biztonsági autós időszak kezdődött, amely alatt szinte az egész mezőny a boxba hajtott kerékcserére. Nem tett azonban így a két ferraris, akik az élre álltak, Russell haladt a harmadik helyen, a rajtnál több pozíciót is veszítő, de fokozatosan felzárkózó Antonelli pedig a negyediken.

A 18. körben Valtteri Bottas alatt megállt a Cadillac, a mentés idejére ismét virtuális biztonsági autós szakasz következett. A finn a boxutca bejáratának közelében „parkolt le”, így azok tudtak behajtani, akik még a mentés megkezdése előtt odaértek, azután a versenyirányítás lezárta a szakaszt. Leclerc-nek és Hamiltonnak például már nem volt szerencséje, így ők maradtak az egyetlenek, akik a két VSC-időszak után is az eredeti abroncsaikon köröztek.

A Ferrari végül a 26. körben hívta ki a monacóit, három körrel később pedig britet, így a két Mercedes került újra az élre. Russell vezetett, Antonelli második volt, Leclerc harmadiknak, Hamilton negyediknek tért vissza a mezőnybe. Ettől fogva már elmaradtak a nagy izgalmak, az élmezőnyben a leintésig már nem történt változás, de hátrébb sem alakult ki komolyabb küzdelem.

Remek teljesítményt nyújtott pályafutása első F1-es futamán Lindblad, aki végül a kilencedik, pontszerző helyen ért célba.

Az idény a héten Sanghajban, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei