A McLaren megvédte világbajnoki címét Szingapúrban
George Russell senkitől sem zavartatva nyerte meg a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat, megelőzve a négyszeres győztes Max Verstappent, valamint Lando Norrist. A vb-éllovas Piastri a 4. helyen futott be, előnye csapattársával szemben 22 pontra csökkent, a címvédő 63-ra zárkózott. Az viszont 6 futammal a vége előtt már eldőlt, hogy a McLaren 2024 után ismét konstruktőri világbajnokként zárja az évet.
Azok után, hogy a pénteki szabadedzéseken a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (1:31.116), majd a vb-éllovas Oscar Piastri (1:30.714) volt a leggyorsabb, a szombati gyakorláson már a legutóbbi 4 évben egyaránt végső győztes Max Verstappen (1:30.148) érte el a legjobb időt, így ő várhatta legjobb előjelekkel a kvalifikációt.

Ehhez képest a korábban itt leírt Mercedes az időmérőre feltámadt, és George Russell pár perc alatt kétszer is körrekordot (1:29.158 az új csúcs) döntött – az első alkalomnál még a falat is „lekoccolta” közben.
A Mercedes brit pilótája mellől Verstappen várhatta az első sorból a lámpák kialvását, az éllovas Piastri a harmadik, vb-rivális csapattársa, Lando Norris pedig Kimi Antonelli mögül az ötödik helyről indulhatott.
A McLaren számára így is remek napnak ígérkezett a mai: az istálló abban a tudatban várhatta a Szingapúri Nagydíjat, hogy ha szerez 13 pontot, már biztosan megvédi konstruktőri világbajnoki címét.
Azok után, hogy 26 évet kellett várni a kilencedik elsőségre, most rögvest érkezhetett az újabb, amivel az örökranglista 3. helyére száműzhették a Williamset (9), és egyedüli másodikká léphettek elő a wokingiak a Ferrari (16) mögé.
Norris remekül – és egy kis csibészséggel – rajtolt, Russell állva hagyott mindenkit
A futam felvezetése előtt az átmeneti keverékeken szépen húzták fel a vizet az autók, de mire elérkezett a felvezetőkör, már mindenki a száraz pályára alkalmas gumikon állt a rajthoz.
Russell remekül kapta el az indítás pillanatát, Verstappennek nem volt esélye előzni, Norris viszont kettőt is ugrott, előbb Antonellit, majd nagyon agresszívan Piastrit is le tudta vadászni, utóbbit még Leclerc is üldözte ezekben a pillanatokban.
Norris első szárnya megsérült az előzésben, de ez sem lassította le, és nagyon tapadt Verstappenre, aki másfél másodperce leszakadt Russellről.
A rajt utáni kavarodást követően Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Alonso és Bearman volt a pontszerzők sorrendje.
Az éllovas ausztrál megkérdőjelezte csapattársa előzésének tisztaságát, és a versenybírák is vizsgálták a brit húzását (az első és a hátsó kerekekkel is belecsúszott Norris Piastriba), de végül maradhatott minden a helyén, miközben Russell a közepesen 2,5 másodperc fölé növelte az előnyét a lágyakon haladó Verstappennel szemben, akinek folyamatosan a visszapillantójába kellett néznie.
Az izgalom ezzel jó időre lekerült a terítékről, Russell és Verstappen is elkezdett elhúzni az üldözőktől, egyedül Leclerc és Antonelli között volt DRS-nyitási távolság az élmezőnyben, de a Ferrari erejét a nyitott szárnnyal sem lehetett befogni a zónákban.
A 12. körre nemhogy előzési lehetősége nem nyílt az olasznak, kissé lemaradt a monacóiról, ezzel megkapta Hamiltont lőtávba, Hadjar pedig Alonsóval hadakozott egy hellyel – de 7 másodperccel – hátrébb. Russell ezekben a percekben már 6,3 másodperccel vezetett, Verstappen a lágyakon látványosan nem tudott válaszolni a tempójára, és Norris is ott volt mögött 1,6–1,7 másodpercre.
A brit aztán újabb hibáját követően lekoccolta a betonfalat, és még ezzel együtt is ledolgozott fél másodpercet, a kerékcserék során pedig Bortoleto elguruló kereke kis híján komoly kalamajkát okozott: A McLaren a 17. körben megpróbálta beugratni a Red Bullt, de az osztrák istálló „nem ment el a lövőcselre”, így Verstappen továbbra is a pályán tartotta fel az őt egy másodpercre követő Norrist. Az élmezőnyben mindenki azt nézhette, hogy mikor jön el a pillanat, hogy a Hamiltontól már kilenc másodpercre lévő Alonso elé mikor lehet visszatérni egy cserét követően.
A 20. körben jött el a pillanat: Verstappen 3.0 másodperc alatt váltott kemény keverékre, épp a kétszeres világbajnok elé jött vissza.
Norris maradt kint a pályán, elnyújtott szakaszra váltva, 10,3 másodperccel lemaradva követte az éllovas Russellt, Piastri a senki földjén, társától több mint négy másodpercre, de Leclerc-t hattal megelőzve volt a harmadik.
A monacói a 22. körben 2,3 másodperc alatt váltott, de így is csak Hülkenberg mögé, a 9. helyre érkezett – cserébe gyorsan levadászta, és feljött a 8.-ra.
Norris a 24. körre 1,5 másodpercet ledolgozott a hátrányából, Verstappen pedig rohamtempóban zárkózott Hamiltonra, akit inkább ki is hívtak a következő lehetőségnél, 3,5 másodperce vesztegelve csak Hülkenberg mögé érkezett ő is.
Russell (és Antonelli) a 26. körben látogatott ki a Mercedes bokszjába, majd kihívták Norrist is, aki 4,9 másodperccel Verstappen után jött vissza a pályára, a következőben pedig Piastri is leváltotta a közepeseket, de botrányos volt a munka ezúttal, 5,2 másodpercig várakozott az ausztrál, akinek ezzel érdemben el is ment minden esélye. Alonso sem járt sokkal jobban, 9,2 másodpercig volt bent, és csak a 15. helyre tudott visszaérni.
A cserék után így Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Lelcerc, Antonelli, Hamilton volt az első hetes sorrendje, őket a még nem váltók közül Lawson, Stroll és Ocon követte, a már cserélő Bearman a 12. volt.
A holland nagy hátránya ugyanakkor 3,7 másodpercre csökkent a brittel szemben.
Verstappen hibája után izgalmassá vált a csata a második helyért
Az ellaposodó futam felrázásáról Antonelli gondoskodott, aki fél másodpercre feljött Leclerc mögé, és a verseny elejéhez hasonlóan üldözte a Ferrari pilótáját féltávhoz érve – valós előzési lehetőség ugyanakkor nem adódott előtte, és hamar el is halt ez a próbálkozás.
A Mercedesnek a kemény keverék annyira nem feküdt, mint a közepes, Russell előnye a 36. körben már csak 2,8 másodperc volt. De ekkor Verstappen az egyik kanyarnál lecsúszott az ideális ívről, és hirtelen máris 5 másodpercre nőtt a hátránya, Norris pedig feljött 1,8-ra.
Hat körrel később Norris hibázott egyet, amivel nyolc tizedet kapott Verstappentől, és Piastri hátránya is hat másodpercen belülire csökkent.
A 45. körben Hülkenberg kicsúszása emelt egyet az ellaposodó vérnyomásokon, Russell a kék zászlók figyelembevétele miatt panaszkodott, Norris pedig hirtelen visszajött megint 1,2 másodpercre Verstappenre.
A 47. körben pedig már csak 4 tized volt köztük (Piastri is jött 3,5 másodpercre), Hamilton pedig előnyét kihasználva kiment lágy kerekekért, hogy azon üldözhesse a végén Antonellit.
A lekörözések aztán kivették Piastrit is a képletből, visszaállt 6,5 másodpercre a hátránya, így már csak az volt a kérdés, milyen sorrendben állhatnak a dobogó második és harmadik fokára a pilóták, végül Verstappen nagy küzdelemben megtartotta a pozícióját.
A hajrában Antonelli megelőzte Leclerc-t, akire hamar megérkezett Hamilton is, az 56. körben pedig meg is cserélték a két Ferrarit, hogy mehessen a brit az olasz után. De az ötödik helyre már nem tudott feljönni, mivel elszállt a fékje, és a végén még a monacói is visszaelőzte.
Russell idén Kanada után másodszor, a pályafutása során az ötödik alkalommal lett futamgyőztes, a McLaren pedig magabiztosan húzta be a vb-címet.
Formula–1, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr (62 kör, 306,280 km, a pontszerzők):
- 1. George Russell (brit, Mercedes) 1:40:22.367 óra
- 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.430 másodperc hátrány
- 3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.066 mp h.
- 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 8.146 mp h.
- 5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 33.681 mp h.
- 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 45.996 mp h.
- 7. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:20.251 perc h.
- 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:20.667 p h.
- 9. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:33.527 p h.
- 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
pole pozíció: Russell
A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra):
versenyzők:
- 1. Piastri 336 pont
- 2. Norris 314
- 3. Verstappen 273
- 4. Russell 237
- 5. Leclerc 173
- 6. Hamilton 127
- 7. Antonelli 88
- 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 70
- 9. Isack Hadjar (francia, RB) 39
- 10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 37
- 11. Alonso 34
- 12. Sainz Jr. 32
- 13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 32
- 14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 30
- 15. Esteban Ocon (francia, Haas) 28
- 16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 20
- 17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 20
- 18. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 18
- 19. Bearman 18
csapatok:
- 1. McLaren 650 pont – már világbajnok
- 2. Mercedes 325
- 3. Ferrari 300
- 4. Red Bull 290
- 5. Williams 102
- 6. RB 72
- 7. Aston Martin 66
- 8. Sauber 55
- 9. Haas 46
- 10. Alpine 20
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás