Humanoid robotok olimpiája
Kínában elrajtolt a világ első robotolimpiája: az induló humanoid gépek tizenhat ország csapataiból mérik össze erejüket fociban, atlétikában, bokszban és más sportágakban. Ez persze a mai napig is úgy hangzik, mintha egy futurisztikus álom lenne, de immáron kétség nincs afelől, hogy ez már a jelenünk. Persze a maga kezdetleges módján, ugyanis a robotok gyakran elbotlottak vagy egymásra dőltek a nagy akarásban.
Első hallásra mintha egy sci-fiből lépett volna elő a hír, mégis ez a valóság: a világ első robotolimpiáját rendezik meg Kínában. A World Humanoid Robot Games névre keresztelt háromnapos eseményen 16 ország humanoid robotjai mérik össze erejüket különböző sportágakban és speciális feladatokban.

A versenyprogram sokban hasonlít egy klasszikus olimpiára: szerepel benne labdarúgás, atlétika, boksz és asztalitenisz is. Emellett azonban kifejezetten robotokra szabott kihívások is helyet kaptak a feladatok között, mint például gyógyszerek szortírozása, anyagmozgatás vagy éppen takarítás.

Az első mérkőzések azonban még nem győzték meg a közönséget arról, hogy a humanoidok egyhamar leváltják az embereket. Az ötfős robotfociban tíz, körülbelül hétéves gyerek méretű gép próbált mozogni a pályán, de gyakran egyszerre dőltek el, támadták a labdát, vagy éppen akadtak össze helyezkedés közben. Az atlétikai számoknál sem ment minden simán: egy versenyző például egyenesen a kezelőjének rohant, aki látványosan el is terült az ütközéstől – számolt be róla a Daily Mail.

A pekingi nyitányon több mint ötszáz robot állt rajthoz, köztük egyetemi csapatok és magáncégek képviseletében. Németországból, Brazíliából és az Egyesült Államokból is érkeztek indulók.

„Azért vagyunk itt, hogy játsszunk és nyerjünk. De legalább ennyire érdekel minket a kutatás is” – mondta Max Polter, a HTWK Robots német csapat tagja, aki a lipcsei Alkalmazott Tudományok Egyeteméhez tartozik. Hozzátette: „Itt sok új és izgalmas megközelítést ki lehet próbálni. Ha valami nem működik, elveszítjük a meccset. Ez szomorú, de még mindig jobb, mint rengeteg pénzt beleölni egy kudarcba fulladt termékbe.”

A nevetséges pillanatok mellett persze akadtak igazán figyelemreméltó eredmények is. A kínai Unitree humanoid robotjai például az 1500 méteres síkfutásban emelkedtek ki: egyikük 6:29:37 alatt teljesítette a távot, messze megelőzve a mezőny többi tagját. Ez ugyan jelentős technológiai eredmény, de még mindig jóval elmarad az emberi világrekordtól, ami 3:26:00.
Kínában mindent erre tesznek fel
A verseny szervezésében a pekingi önkormányzat is oroszlánrészt vállalt, ami jelzi, mennyire kiemelten kezeli az ország a robotikai ipart. Kína egyszerre küzd idősödő népességével és lassuló gazdasági növekedésével, így a mesterséges intelligencia és a robotika kulcsfontosságú kitörési pont. Az elmúlt évben több mint 20 milliárd dollárnyi állami támogatást kapott a szektor, és tervben van egy 137 milliárd dolláros alap létrehozása az MI- és robotikai startupok számára. Nem véletlen, hogy Peking sorra rendezi a látványos robotikai eseményeket: humanoidrobot-maratont, robotkonferenciákat és kifejezetten robotokra specializált boltok megnyitását is láthattuk már.

Bár sokan inkább reklámfogásnak tartják az efféle versenyeket, iparági szakértők szerint komoly szerepük van abban, hogy a humanoid robotok valódi alkalmazások felé fejlődjenek. A Morgan Stanley elemzői úgy fogalmaztak: a robotikai konferenciákon a közönségszám ugrásszerű növekedése azt mutatja, hogy „Kínában nemcsak a kormány, hanem a lakosság is magáévá tette a megtestesült intelligencia koncepcióját. Ez a széles körű érdeklődés kulcsfontosságú lehet Kína további vezető szerepéhez a humanoid versenyben”.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás