A kínai válogatott focistáknak és az utánpótlásnak megtiltották a tetoválást

A kínai válogatott focistáknak és az utánpótlásnak megtiltották a tetoválást

20:33 December 31, 2021

Sport 1969 1 хвилина

 „Szigorúan tilos a nemzeti csapat és a 23 éven aluli ifjúsági válogatott tagjainak új tetoválást készíttetniük. Azoknak, akiknek már van tetoválásuk, azt tanácsoljuk, hogy maguk távolítsák el” – áll a Kínai Népköztársaság Állami Sporthivatalának állásfoglalásában, amelyből az is kiderül, hogy a húsz évnél fiatalabb játékosokból álló korosztályos csapatoknál tilos tetovált sportolókat toborozni.

Az ország sportfőhatósága indokként leszögezte, hogy a játékosoknak „pozitív szellemet kell mutatniuk, és jó példával elöl járniuk” a kínai társadalomban rejlő erkölcsi értékek megőrzésében.

A kínai hatóságok 2018 januárjában megtiltották a tetoválásokkal rendelkező hírességek televíziós szereplését, a futballisták pedig csak a tetoválásaikat eltakarva jelenhetnek meg a képernyőn.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei