Leclerc nyert Silverstone-ban, Antonelli nullázott
A rajtnál élre álló Charles Leclerc nyerte a Brit Nagydíjat, miután elmaradt annak várva-várt nagy hajrája: a friss gumikon közelítő Andrea Kimi Antonelli autója elromlott, az olasz pedig több kiállás után számos pozíciót veszített. A dobogóra a fiatal listavezető két kihívója, George Russell és Lewis Hamilton állhatott még fel.
A szezon kilencedik nagydíjának a listavezető, Andrea Kimi Antonelli vágott neki az első helyről, mellőle pedig Charles Leclerc indult, miután több nehéz hétvége után saját elmondása szerint az időmérőn végre „megtalálta a helyes irányt.”

Lewis Hamilton a harmadik, George Russell a negyedik rajtkockára állhatott fel, a második sort tehát két hazai versenyző tette teljessé – a céljuk egyértelmű volt, a sor elejére vágni.
A Max Verstappent legyőző Isack Hadjar indult az ötödik helyről, Lando Norris, a Brit Nagydíj tavalyi győztese volt a hatodik. Verstappen a hetedik, az élmezőnyt pedig Oscar Piastri zárta.
Ami az üldözőket illeti, az időmérőt közülük ismét a Racing Bulls uralta, így a csapat mindkét pilótája a legjobb tízből vágott neki a versenynek. Az élete első hazai futamára készülő Arvid Lindblad a kilecendikről, Liam Lawson a tizedikről.
A Ferrari remekül kezdte a versenyt: Leclerc az első, Hamilton pedig a második helyre ugrott a rajtnál, Antonelli viszont nem engedte elszakadni a vörösöket.

Ott loholt Hamilton nyomában, miközben a csapattársnak, a negyedik helyen álló Russellnek inkább hátra kellett figyelnie a Red Bull kettősére, Hadjarra és Verstappenre, majd a harmadik kör után Verstappenre és Hadjarra – a holland ugyanis leelőzte csapattársát.
Az indulás nagy vesztese Piastri volt, akinek autója megsérült a tülekedésben, ennek hatására pedig a mezőny végére csúszott, sőt, még egy orrkúpcserét is végre kellett hajtani autóján a boxban.
Az első körök „nyugalmasan” teltek az élen, Leclerc magabiztosan őrizte két másodperc körüli előnyét a csapattárssal szemben, aki szintén tartani tudta Antonellit, igaz, a fiatal olasz közelebb volt hozzá, mint ő a márkatárshoz.
A Ferrari és Hamilton számára a nyolcadik kör hozott egy nem várt fordulatot: a hétszeres bajnok 5 másodperces büntetést kapott, amiért bemozdult a rajtnál. Ezt első cseréje során kellett letöltenie.
Antonelli a tizenegyedik körben aztán elszánta magát, hogy még a pályán eldönti a második pozíció sorsát és le is tudta előzni ferraris riválisát. Az élen álló Leclerc előnye a manőver után mégy másodperc volt, a fiatal olasznak ezt kellett ledolgoznia, ha a győzelemért is harcolni akart.
Leclerc előnyét a következő körökben nem tudta csökkenteni, Hamiltont viszont sikeresen leszakította: a brit klasszis hátránya a tizenhetedik körben már három és fél másodperc volt.
A kerékcserék sorát Verstappen nyitotta a tizennyolcadik körben – rögtön azután, hogy a pályán maga mögé utasította Russellt.
Hamilton és Russell a huszonnegyedik körben „reagált”, mindketten hosszabb első etapot futottak tehát. Verstappen a Mercedes és a Ferrari pilótáját is lehagyta, viszont számolhatott azzal, hogy a folytatásban mindketten gumielőnyben lesznek.

Ami a két brit versenyzőt illeti, a sorrend közöttük változott, Hamilton ugyanis letöltötte az öt másodperces büntetést.
Leclerc az élről a huszonötödik körben állt ki, Antonelli viszont kinn maradt a pályán és hosszúra nyújtotta első etapját, amelynek a végén versenyképese köröket futott.
Az utolsó dobogós pozícióért egy hármas csata alakult ki, Russell és Hamilton kettőse ugyanis folyamatosan csökkentette lemaradását Verstappenhez képest. Az első manővert Hamilton hajtotta végre, megelőzve honfitársát, Russell viszont azonnal reagált és visszavette pozícióját.
A hétszeres bajnok a következő körben újra lecsapott, de a forgatókönyv ugyanaz maradt: Russell a „jojóeffektus” értelmében visszatámadhatott és újra riválisa elé került.
A harmincnegyedik körben Russell indított támadást Verstappen ellen, a négyszeres bajnok viszont őrizte pozícióját. A csatának egy lassú defekt vetett véget, ami miatt Russellnek úra ki kellett állnia kereket cserélni és egészen a hetedik helyig esett vissza Norris és Hadjar mögé.
A franciát gyorsan visszaelőzte, honfitársa előnye viszont hét másodperc volt, de a futam végén ő jelentős gumielőnyben volt.
A harminchatodik körben Antonelli cseréjére is sor került: az olasz hátránya ezt követően hét és fél másodperc volt, ezt kellett ledolgoznia Leclerc-rel szemben a frissebb gumikon. Ezt jelezte is, két kör alatt ugyanis két másodpercet hozott a monacóin.
Hamilton eközben ott folytatta, ahol Russell abbahagyta: támadta Verstappent a harmadik helyezésért. A harmincnyolcadik körben aztán sikeresen végre is hajtotta a manővert, visszaverekedte magát a dobogóra.
A harminckilencedik körben egy virtuális biztonsági autós fázis (ezt Nico Hülkenberg kiesése miatt rendelték el, akinek az autója egy műszaki hiba miatt állt meg) változtatott a verseny dinamikáján, ezt ugyanis Verstappen és Norris is kihasználta egy „olcsóbb” kerékcserére.
A holland Russell elé jött vissza és hátránya csak tíz másodperc volt Hamilton mögött, de gumielőnye jelentős. Norris Russell mögé került, de ő is jó tempóval támadhatott a hajrában.

A negyvenkettedik kör aztán újabb drámát hozott! Antonelli autója lelassult, az olasznak ki kellett állnia a boxba, amivel értékes pozíciókat veszített, majd két körrel később újra, amikor megsérült az első szárnya.
Kiállásai után Antonello csak tizedik volt, ráadásul pályaszélesítés miatt öt másodperces büntetést kapott.
A negyvennyolcadik kör újabb drámát hozott! A Hamiltont űző Verstappen kicsúszott a tizenötös kanyarban, és mivel a kavicságyban ragadt, pályára küldték a biztonsági autót. Ezt a Ferrari azonnal kihasználta és mindkét versenyzőjét kihívta kereket cserélni.
Russell viszont a pályán maradt, így a második helyre került Hamilton elé, és abban bízott, hogy a versenyt már nem indítják újra.
És végül bejött a Mercedes számítása, a mezőny ugyanis (egy kisebb zűrzavar után, a lekörözötteket ugyanis elengedték, majd úgy tűnt, az utolsó kör egy „sprintfutamot” hoz, az SC viszont nem tűnt el a sor elejéről) a biztonsági autó mögött futott be.
Leclerc nyert tehát, véget vetve a 2024 óta tartó rossz sorozatának. Russell lett a második, Hamilton a harmadik – ők ketten ezzel jelentősen csökkentették lemaradásukat Antonellivel szemben, aki a büntetéssel végül csak tizenhatodik lett.
Norris negyedik, Hadjar ötödik lett, majd a Racing Bulls kettőse jött újabb erős, kettős pontszerzéssel a hatodik és a hetedik helyen. Pontot Bortoleto (az Audi most másodszor ért célba a legjobb tíz között) valamint Franco Colapinto és Pierre Gasly gyűjtött még. A bajnokság egyhetes szünet után Belgiumban folytatódik!
Az F1-es Brit Nagydíj végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat |
| 1. | Charles Leclerc | Ferrari |
| 2. | George Russell | Mercedes |
| 3. | Lewis Hamilton | Ferrari |
| 4. | Lando Norris | McLaren |
| 5. | Isack Hadjar | Red Bull |
| 6. | Liam Lawson | Racing Bulls |
| 7. | Arvid Lindblad | Racing Bulls |
| 8. | Gabriel Bortoleto | Audi |
| 9. | Franco Colapinto | Alpine |
| 10. | Pierre Gasly | Alpine |
| 11. | Oscar Piastri | McLaren |
| 12. | Carlos Sainz | Williams |
| 13. | Oliver Bearman | Haas |
| 14. | Esteban Ocon | Haas |
| 15. | Sergio Perez | Cadillac |
| 16. | Kimi Antonelli | Mercedes |
| 17. | Valtteri Bottas | Cadillac |
| 18. | Fernando Alonso | Aston Martin |
| 19. | Lance Stroll | Aston Martin |
| kiesett | Max Verstappen | Red Bull |
| kiesett | Alexander Albon | Williams |
| kiesett | Nico Hülkenberg | Audi |
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás