Sikeres volt a II. Ugocsai Sporttábor

Sikeres volt a II. Ugocsai Sporttábor

20:18 Augusztus 21, 2022

Sport 5267 4 хвилини

Українська

Augusztus 15–19. között második alkalommal szervezte meg Fókuszban a tehetség a sport terén című táborát Tiszapéterfalván a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA). Az Ung-vidéki és a Bereg-vidéki sporttáborok után a nyár végéhez közeledve az Ugocsában is sikeresen megvalósították a testmozgásra összpontosító nyári tábort, melyben az alapítvány kiemelt hangsúlyt fektetett a különböző sportok, valamint a mozgás fontosságának népszerűsítésére.

Hasonlóan a korábbi alkalmakhoz, a programra ezúttal is elektronikus úton jelentkezhettek a 12–17 év közötti fiatalok. A tavaszi jelentkezési időszak alatt vidékünk 20 településének 15 oktatási intézményéből 45 gyerek regisztrált a programra, akik közül végül 24-en vettek részt a foglalkozásokon, melyeknek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központja adott otthont.

Az ötnapos tábor ideje alatt a résztvevőkkel szakemberek foglalkoztak: a tábor szakmai felelőse Diószegi Csaba, a Fertősalmási Gimnázium testnevelő tanára volt, aki Hadinyák József és Bojkovics Szergej (Péterfalvai Református Líceum), Korpos Sándor (Nevetlenfalui Középiskola), valamint Gáspár Károly (Gyulai Gimnázium) testnevelő tanárokkal közösen vezették a programokat.

A gyerekek számos sportág közül választhattak: voltak asztalitenisz-, labdarúgás-, kosárlabda-, kézilabda-, röplabda-, karatefoglalkozások, ugyanakkor lehetőség volt sakkozni, dámajátékozni, s egyéb társas és logikai játékot kipróbálni. Kedden a résztvevőknek Valéria Moca, kjokusin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes tartott bemutatóval egybekötött edzést.

Diószegi Csaba szakmai felelős a péntek délutáni táborzárás alkalmával elmondta, a fiatalok számos mozgásformát próbálhattak ki, emellett fejleszthették ügyességüket és állóképességüket egyaránt. „A gyerekek nagy része jó sportoló, a többieknek igyekeztünk segíteni, például erre irányultak a labdavezetés lábbal vagy kézzel gyakorlatok. A jelen lévő gyerekek többsége rendszeresen sportol, ezért valójában csak finomhangolásra volt szükség” – tette hozzá.

A kosárlabdaedzéseket Bojkovics Szergej testnevelő tanár tartotta a sportág iránt érdeklődőknek, aki aláhúzta: meggyőződése, hogy a különböző labdajátékok meghatározó hatást gyakorolnak a gyerekek motorikus képességeinek fejlődésére is.

A sporttábor záró napján a hét folyamán rendezett versenyeken elért eredmények alapján érmeket és okleveleket adtak át a fiataloknak. Jutalmazták a legügyesebb kapura rúgót, dekázót, kosárra dobót, valamint az ügyességi és stafétaváltó játékokban legjobban teljesítőket.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei