A korcsolyázók se akarnak a soraikban oroszokat látni

A korcsolyázók se akarnak a soraikban oroszokat látni

18:40 Április 25, 2022

Sport 3072 2 хвилини

Українська

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) megtiltaná az orosz küldöttek részvételét a szervezet kongresszusán, mert az ország egyetlen képviselőjét sem akarja látni választott tisztségben – közölte a hírt az MTI.

Az ISU az egyértelműen a sportág nagyhatalmai közé tartozó Oroszország kitiltását annak ukrajnai háborújával indokolta. Az újabb szigorítás mellett érvelő közlemény, illetve az így közzétett állásfoglalás szerint a sportdiplomaták kitiltását a nemzetközi szövetség júniusi kongresszusán fogják szentesíteni.

Az ukrajnai invázió miatt az ISU hasonló szankciókat helyezett kilátásba a háborúban Moszkvát támogató Fehéroroszország esetében is. Korábban az orosz sportági szövetség vezetése a TASZSZ állami hírügynökséggel azt tudatta, hogy képviselői el kívánnak menni az ISU kongresszusára.

Március 1-jén a világszövetség úgy döntött, hogy az orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt a szervezet égisze alatt zajló egyetlen viadalon sem, és a két ország nem rendezhet versenyeket sem. A tilalom a műkorcsolyára, a rövidpályás gyorskorcsolyára és a gyorskorcsolyára egyaránt vonatkozik.

Forrás: napi.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei