Lionel Messi megkapta a hetedik Aranylabdáját is

Lionel Messi megkapta a hetedik Aranylabdáját is

00:17 November 30, 2021

Sport 2499 3 хвилини

Українська

Hétfő este kihirdették a 2021-es Aranylabda-szavazás végeredményét. Az aktuális évben a világ legjobb labdarúgójának járó díjat ezúttal is Párizsban adták át a szervezők, a France Football szaklap képviselői. A világjárványra való tekintettel Angliában futballozó játékosok nem vettek részt a ceremónián.

A jelöltek listája már korábban ismert volt, ahogyan az is, hogy az első háromba Lionel Messi (Paris Saint-Germain), a 2020-ban elmaradt Aranylabda-díj egyértelmű választása, Robert Lewandowski (Bayern München) és a 2021-ben BL-győztes és Európa-bajnok Jorginho (Chelsea) került be.

A női és férfi Aranylabdát Fernando Alonso és Esteban Ocon, két Forma-1-es pilóta hozta a vörös szőnyegig. Az Alpine versenyzői elmondták Didier Drogba műsorvezetőnek, hogy imádják a focit, előbbi a Real Madridnak, utóbbi a PSG-nek szorít.

Ezután aztán tényleg elindult a ceremónia, a legjobb 21 éven aluli labdarúgónak járó Kopa-trófeát a spanyol Pedri (Barcelona) kapta, míg a vadonatúj, legjobb csatárt illető díjat Lewandowskinak adták át. A legjobb női játékos az a Alexia Putellas lett, aki már az középpályása és npi játékosa volt az UEFA szerint is. Az kapusának járó Lev Jasin-trófeát az Európa-bajnok Gianliugi Donnarumma kapta meg, míg a szintén elsőként átadott Év csapata elismerést a Chelsea söpörte be, majd jött végre a lényeg: a 2021-es Aranylabdát Lionel Messi kapta meg, így hetedjére választották a világ legjobb labdarúgójának.

Az argentin válogatottal Copa Américát, a Barcelonával Spanyol Kupát nyerő támadó beszédében külön kiemelte Lewandowskit. Messi elmondta, hogy bár a pandémia miatt nem került rá sor, nem vitás, hogy 2020-ban a lengyel támadónak járt volna az elismerés, majd megköszönte mindenkinek a díjat.

Lionel Messi ezzel begyűjtötte hetedik Aranylabdáját és már kettővel többet gyűjtött, mint Cristiano Ronaldo, akivel rendszerint összehasonlítják. A portugál sztárcsatár az idei szavazáson hatodik lett.

Forrás: 24.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei