Ők voltak 2019 legjobb ukrán sportolói

Ők voltak 2019 legjobb ukrán sportolói

11:43 Január 6, 2020

Sport 9853 4 хвилини

Українська

2019 folyamán az ukrán sportolók mindenkit ámulatba ejtettek győzelmeikkel, számos ember szurkolt nekik és sokan együtt sírtak velük a bukásaikkor. Megpróbáltuk összegyűjteni az elmúlt év legjobb sportembereinek listáját. Íme:

Darina Bilogyid (cselgáncs)

A 19 éves kijevi lány karriere során második alkalommal nyert az európai világbajnokságon felnőtt kategóriában. Az év folyamán lezajlott 17 mérkőzéséből 16-ot nyert meg. Egyetlen vesztését azzal magyarázza, hogy egy sérülés miatt kimaradt számos edzésből és a felkészülési folyamatból.

Oljha Harlan (vívás)

Egészségügyi gondjai leküzdése és egy műtét után a 29 éves nő 2019-ben hatalmas sikert aratott: nyolcadik alkalommal lett világ- és hatodik alkalommal Európa-bajnok. A Nemzetközi Vívó Szövetség neki ítélte az év sportolója megnevezést.

Vaszil Lomacsenko (boksz)

A 31 éves könnyűsúlyú bokszolónak 2019-ben két mérkőzése volt, „gyűjteményét” kiegészítette a négy bajnoki cím közül a harmadikkal. Az abszolút bajnoki cím megszerzéséhez már csak egy apró lépés hiányzik. 2020-ban elsődleges célja megmérkőzni a hírhedt amerikai Teofimo Lopezzel. Ha a felek meg tudnak egyezni, akkor ez a mérkőzés a boksz-naptárak egyik legkiemelkedőbb eseménye lesz 2020-ban.

Zsan Belenyuk (görög-római birkózás)

A 28 éves kijevi fiatalember az elmúlt év során minden mérkőzését győzelemmel fejezte be. Mind Bukarestben, mind Minszkben, mind pedig a nur-szultáni világbajnokságon elsöprő győzelmet aratott.

Marina Beh-Romancsuk (könnyű atlétika)

2019-ben a legjobb ukrán távolugró nyerte a nápolyi világbajnokságot és a dohai világbajnokság ezüstjét. Ezen kívül csapatban is aranyérmet nyert a II. Európai Játékokon.

Dmitro Pidrucsnij (biatlon)

2019 februárjában a 27 éves ternopoli fiatal lett az első ukrajnai biatlon világbajnok. Előtte egyetlen ukrán férfi sem nyert világbajnokságot biatlonból – még a szovjet időkben sem. Mindazok ellenére, hogy egy sérülés miatt jelentősen lemaradt a felkészülési edzésekről, a világbajnokság időpontjára szinte tökéletes formában volt, s fergeteges sikert aratott az östersundi világbajnokságon, legyőzve a kortárs biatlon eddigi legkiemelkedőbb sportolóját, a norvég Johannes Thingnes Bø-t.

Jaroszlava Mahucsih (könnyű atlétika)

A 18 éves lány az elmúlt év egyik legkiemelkedőbb könnyű atlétikai csillaga volt, s meg is kapta a „felemelkedő csillag” elnevezést az európai világbajnokságon, ezen kívül Piotr Nurowski-díjban részesítették, mint a világ legjobb fiatal sportolóját.

Dancs Annamária (snowboard)

A 29 éves kárpátaljai lány átírta az ukrán hódeszkázás történelmét. Februárban országunk első képviselője lett, aki elnyerte a világkupát az amerikai Park-Cityben.

Mihajlo Romancsuk (úszás)

Augusztusban a 23 éves rivnei fiatalember megnyerte az ukrán úszó válogatott egyetlen érmét a dél-koreai Kvangdzsuban. A sportoló jelenleg a 2020-as olimpiára készül hatalmas gőzerővel.

Oleg Vernyajev (sportgimnasztika)

A 26 éves donecki sportoló a 2019-es év elején két operáción is átesett: mindkét lábán műtétre szorultak a bokaízületek. Visszatérése rengeteg fájdalommal járt, azonban nyáron, a Minszkben megrendezésre került Európai Játékokon három érmet is nyert. Vernyajev előtt egyetlen ukrán sportoló sem nyert egyéni világbajnokságot gimnasztikából.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei