Az orosz és belarusz sportolók teljes kitiltását követeli a 2024-es olimpiáról az Európa Tanács – írja a Szabad Európa.
Európa vezető emberi jogi felügyelőszervezete felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) és annak sportszövetségeit, hogy tartsa fenn „2022-ben kinyilvánított álláspontját, és tiltsa el a sportolókat a részvételtől” a következő olimpián, valamint „minden más jelentős sporteseményen.”
A NOB márciusban azt javasolta, hogy a két ország sportolói semlegesként indulhassanak nemzetközi versenyeken, feltéve, hogy nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút, a nyári ülésszakát éppen Strasbourgban tartó Európa Tanács szerint azonban bármifajta részvétel elképzelhetetlen.
Felhívták a figyelmet arra, hogy propagandaeszközként használnák az amúgy állami fizetést kapó, és gyakran katonai sportegyesületből érkező sportolókat, és de facto megakadályoznák más sportolók, főként ukránok részvételét. A NOB álláspontja miatt ugyanis Ukrajna a sportesemények bojkottjával fenyeget.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium megváltoztatta annak a rendeletének a szövegét, amely megtiltotta az ukrán sportolók részvételét olyan versenyeken, amelyeken oroszok és fehéroroszok is szerepelnek – közölte szombaton az rbc.ua hírportál a minisztérium vonatkozó rendeletére hivatkozva.
A jelentés szerint a 2023. április 13-án kelt rendelet első pontja megtiltotta a hivatalos ukrán delegációknak a részvételt olyan versenyeken, ahol orosz és fehérorosz sportolók is jelen vannak. A minisztérium azonban most megváltoztatta a rendeletnek azt a pontját. A tárca ezentúl az „eltiltás” helyett azt ajánlja, hogy „ne küldjenek” ukrán delegációt orosz és fehérorosz sportolók részvételével zajló versenyekre. A minisztériumi rendelet többi pontja nem változott.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy számos nemzetközi sportszövetség engedélyezte az orosz és fehérorosz sportolók számára a versenyeken való részvételt, annak ellenére, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ráadásul nem zárja ki, hogy orosz sportolók is részt vegyenek a 2024-es olimpián, de ha mégis, akkor az oroszok semleges zászló alatt vonulnak.
Nem indulhat a pénteken kezdődő bulgáriai vívó Európa-bajnokságon az orosz Valerija Kobzeva, miután közösségi oldalán lájkolta az Oroszország ukrajnai háborúját támogató bejegyzéseket.
A kardvívót azt követően zárták ki az Eb-ről, hogy az ukrán sportminisztérium vádja szerint megsértette a semleges sportolókra vonatkozó kritériumokat, amelyeket – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlására – a sportági világszövetség (FIE) tett közzé márciusban.
Az FIE azzal a feltétellel járult hozzá orosz és fehérorosz vívók semleges színekben történő versenyzéséhez, hogy az érintettek nincsenek kapcsolatban a fegyveres erőkkel, sem biztonsági szolgálatokkal, és semmilyen módon nem támogatják Oroszország Ukrajna elleni háborúját.
A sportágban a világ legjobbjai közé tartozó oroszok közül eleve többeknek – így a moszkvai katonacsapat, a CSZKA Moszkva olimpiai és világbajnok válogatottjainak – plovdivi rajtját nem engedélyezték, és Kobzeva annak a hatnak az egyike volt, akiket a semlegesként történő Eb-részvételre az orosz vívószövetség kiválasztott – írta a kizárás kapcsán az insidethegames.biz.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Volodimir Zelenszkij több mint 80 orosz sportoló és sportszervezet képviselője ellen vezetett be szankciókat, többek között Ilja Averbuh műkorcsolyázó és Igor Akinfejev válogatott labdarúgó ellen.
Az ukrán elnöki honlapon szombaton közzétett rendelet Szvetlana Korkina és Marija Paszeka tornászokat, Szvetlana Iszmuratova és Dmitrij Vasziljev biatlonistákat, Jelizaveta Tuktamiseva, Alekszandra Bojkova, Dmitrij Kozlovszkij, Alekszandra Sztyepanova, Ivan Bukin, Alekszandr Szamarin és Nyikita Kacalapov műkorcsolyázókat, Venjamin Mandrjkin labdarúgókat említi, Szergej Ovcsinnyikov, Jurij Gazinszkij és Gyinyijar Biljaletgyinov, Andrej Kovalenko jégkorongozó, Aszlan Lappinagov dzsúdós, Jekatyerina Makarova, Alekszandra Pospelova, Jana Szizikova és Amina Ansba teniszezők, Varteresz Szamurgasev birkózó, Dmitrij Tarabin atléta, Anton Csupkov úszó és Nyikolaj Gulyaev gyorskorcsolyázó.
Zelenszkij korlátozó intézkedéseket rendelt el az Orosz Triatlon Szövetség elnöke, Kszenyija Sojgu, az Orosz Karate Szövetség elnöke és az Orosz Harcművészeti Szövetség ügyvezető igazgatója ellen is Ramil Gabbaszov belorusz sportminiszter, Szergej Kovalcsuk belorusz sport- és idegenforgalmi miniszter, valamint Makszim Nedaszekau belorusz magasugró ellen.
A szankciókat ötvenéves időtartamra rendelték el. Ezek között szerepel az ukrán vízumkiadás tilalma és az ukrán területre való belépés tilalma, a hivatalos látogatások törlése, valamint a szankciók hatálya alá tartozó személyekkel kapcsolatos gazdasági és pénzügyi kötelezettségek teljesítésének tilalma.
A következő idényben sem szerepelhetnek a nemzetközi versenyeken az orosz és a belorusz jégkorong-válogatottak, illetve -klubok.
A nemzetközi szövetség (IIHF) Budapesten ülésező tanácsa szakértőkkel áttekintette az ukrajnai háborús helyzetet, majd az IIHF szerdán közleményében tudatta álláspontját.
„A globális kihívások miatti kockázatok felmérésére szakosodott neves cég részletes kockázatértékelése alapján a tanács megállapította, hogy még nem biztonságos az orosz és a belorusz csapatok visszatérése az IIHF-versenyekre, és nem is lesz biztonságos a következő szezonra sem. Ezért a nemzetközi szövetség a 2023–24-es idényt az orosz és a fehérorosz csapatok nélkül szervezi” – olvasható a tájékoztatásban.
Az ukrajnai háború tavaly februári kitörése óta az orosz és a belorusz hokiválogatottak és -klubok nem szerepelhetnek nemzetközi porondon, és a két országban nem lehet IIHF-eseményeket tartani – emlékeztet az MTI.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
Since February, Russia has killed 184 Ukrainian athletes. And now Mr. Bach is quoting Emmanuel Macron as allegedly saying “sports should not be politicized” and athletes from Ukraine, Russia and Belarus should be treated equally. Using sports to whitewash war crimes is sickening.

Nem indulhatnak az orosz tornászok az áprilisi törökországi Európa-bajnokságon, amely egyik állomása a párizsi olimpiára kvalifikáló sorozatnak.
A kényszerű távolmaradás ténye azzal vált véglegessé, hogy az antalyai Eb keddi sorsolásáról ki lettek zárva az Ukrajnában háborúzó Oroszország versenyzői.
„Bízzunk benne, hogy lehetőségünk nyílik részt venni a júniusi, szingapúri Ázsia-bajnokságon, amely az egyetlen esély arra, hogy kijussunk a nagyon fontos őszi belgiumi világbajnokságra, onnan pedig a párizsi játékokra” – nyilatkozta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek Valentyina Rogyionyenko, az orosz válogatott vezetőedzője.
Az Európa-bajnokságot április 11. és 16. között rendezik Antalyában, ahová 39 ország tornászait várják – adta hírül az MTI.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
Since February, Russia has killed 184 Ukrainian athletes. And now Mr. Bach is quoting Emmanuel Macron as allegedly saying “sports should not be politicized” and athletes from Ukraine, Russia and Belarus should be treated equally. Using sports to whitewash war crimes is sickening.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Jóváhagyta az Ázsia Sakkszövetség, így immár végleges: az Orosz Sakkszövetség május 1-jei hatállyal kontinenst vált, elhagyva Európát.
Szavazott az Ázsiai Sakkszövetség, és a döntés: befogadják az oroszokat, akik elhagyják Európát. Erről a FIDE nemzetközi sakkszövetség tájékoztatta a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökséget.
A FIDE elnöksége már a múlt héten jóváhagyta az Orosz Sakkszövetség kérését a kontinensváltásra.
Az Ázsiai Sakkszövetségben nem volt komoly ellenállás az oroszok befogadására, bár a szavazás nem volt egyöntetű. Igennel 29 küldött szavazott, egy ellenvoks volt és hatan tartózkodtak – jelentette az FST Telegram csatorna.
Az oroszok május 1-jével hagyják el az Európai Sakkuniót, és ettől az időponttól az ázsiai versenyeken vesznek részt.
Ismeretes: az orosz szervezetek széles skálán találkoztak elutasítással, gyakran kizárással vagy felfüggesztéssel is, mióta Oroszország egy éve megtámadta Ukrajnát, és az orosz sportolók számos sportágban is kiszorultak sok nemzetközi, illetve európai versenyből, például tavaly a futballvilágbajnoki pótselejtezőkről.
Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy Finnország, Norvégia, Dánia és Izland újságíró-szervezete jelentette be, hogy kilép a Nemzetközi Újságíró-szövetségből (IFJ), amely szerintük nem lép fel elég keményen az oroszokkal szemben. Ezt követően az IFJ felfüggesztette az Orosz Újságíró-szövetség tagságát.
Mint ahogyan azt mi is megírtuk, tavaly tavasszal a macskák törzskönyvezését szervező nemzetközi szervezet, a FIFé (Fédération Internationale Féline) tiltotta meg, hogy tagszervezetei törzskönyvezzék az Oroszországból származó macskákat.
A számos Moszkva elleni szankciót kivető nyugati államokkal közös nemzetközi szervezetek és együttműködések sorát hagyta el, maga a külkereskedelmét is keleti irányba átszervező Oroszország is. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden írta alá a jogszabályt, amellyel Oroszország felfüggesztette részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről kötött orosz–amerikai Új Start-megállapodásban.
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Az ukrán tisztviselők továbbra is nyomást gyakorolnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra (NOB), amely azt vizsgálja, hogy az orosz és belorusz sportolók indulhatnak-e semleges színekben a 2024-es párizsi játékokon.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a következőket írta Twitter-oldalán:
„Oroszország 71 érmet nyert a tokiói olimpián. Ezek közül 45-öt olyan sportolók, akik az orosz hadsereg központi sportklubjának is tagjai. A hadsereg, amely atrocitásokat követ el, gyilkol, erőszakol és fosztogat. Ők azok, akiket a tudatlan NOB semleges színekben akar hagyni versenyezni.”
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
2020-ban az orosz sportolók nem az orosz zászló alatt, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság csapataként indultak Tokióban, mivel Oroszországot az államilag támogatott doppingvétség eltussolása miatt világszerte eltiltották a sportolástól – jegyzi meg a The Guardian.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán tisztviselők továbbra is nyomást gyakorolnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra (NOB), amely azt vizsgálja, hogy az orosz és belorusz sportolók indulhatnak-e semleges színekben a 2024-es párizsi játékokon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675170060
[modified] => 1675134249
)
[title] => Egyre nagyobb a nyomás a NOB-on
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10856&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10856
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 10779
[image] => Array
(
[id] => 10779
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78.jpg
[original_lng] => 70378
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/olympic-flag78.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1675127050:12
[_oembed_c5e10715547729cb250866c896058af0] =>
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Az UEFA-szuperkupát a Bajnokok ligája győztese és az Európa liga győztese játssza. Eredetileg úgy tervezték, hogy a 2023-as meccset az oroszországi Kazanyban rendezik meg, de most az UEFA közölte, hogy megváltoztatják a helyszínt.
Mint írták, a meccset végül Görögország fővárosában játsszák le, az athéni Georgiosz Karaiszkákisz stadionban 2023 augusztus 16-án 21 órakor.
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
Since February, Russia has killed 184 Ukrainian athletes. And now Mr. Bach is quoting Emmanuel Macron as allegedly saying “sports should not be politicized” and athletes from Ukraine, Russia and Belarus should be treated equally. Using sports to whitewash war crimes is sickening.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyelőre nem tartja időszerűnek a megbeszéléseket az Ukrajnában háborút folytató Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciók enyhítéséről vagy feloldásáról.
„Az orosz és fehérorosz állam és kormány elleni szankciók maradnak és maradniuk is kell” – mondta újévi beszédében a 69 éves német sportvezető.
A NOB elítélte, amikor röviddel a pekingi téli olimpia után az orosz haderő – fehérorosz támogatással – bevonult Ukrajnába, és kérte, hogy egyik támadó fél országában se rendezzenek nemzetközi sporteseményt. Ezenfelül a versenyeken, találkozókon nem szerepelhetnek a két ország nemzeti szimbólumai, a sportolóik pedig a legtöbb sportágban nem indulhatnak a nagy nemzetközi viadalokon.
A közelmúltban ugyanakkor felmerült annak a lehetősége, hogy az orosz és fehérorosz sportolók visszatérhessenek a nemzetközi porondra, az Ázsiai Olimpiai Bizottság (OCA) ugyanis azzal a javaslattal fordult a NOB-hoz, hogy az általa szervezett sporteseményeken – semleges színekben – ezek a versenyzők is részt vehessenek. A NOB akkor közölte, hogy megvizsgálja a kezdeményezést.