Túlélte repülőgépe lezuhanását David Rudisha, a 800 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnoka. A kenyaiak világcsúcstartója a hétvégén egy versenyről tartott hazafelé ötödmagával, amikor az őket szállító gép meghibásodott az ország délkeleti része fölött.
„Hét-nyolc perce repültünk, amikor a repülőgép motorja egyszer csak elhallgatott” – mesélte a Daily Nation című lapnak London és Rio de Janeiro 33 éves bajnoka. „A pilóta felfedezett egy tiszta területet, és megpróbálta letenni a gépet, de az egyik szárny eltalált egy fát, így a gép pörögni kezdett, és végül egy sziklás részen ért földet. Mindannyian megúsztuk kisebb sérülésekkel” – tette hozzá.
Stephen Ole Marai korábbi középtávfutót ugyanakkor kórházba kellett szállítani bordasérüléssel.
„Félelmetes élmény volt, a kezemet a szívemre szorítva imádkoztam Istenhez” – mondta Rudisha, aki 2011-ben és 2015-ben világbajnok is lett 800 méteren.
“Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt” – jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.
A Medal Plazában tartott ceremónián Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke adta át az érmet Liu Shaoangnak.
“Párszor visszanéztem a futamot. Higgadt és nyugodt voltam. Uraltam a tegnapi napot, tökéletes futás volt” – fogalmazott Liu Shaoang – az első magyar összetett világbajnok -, aki a szám világbajnokaként magabiztos, érett versenyzéssel lett első az orosz Konsztantyin Ivlijev és a kanadai Steven Dubois előtt.
“A Himnusz közben könnycsepp is volt a szememben, de az az érzés, hogy olimpiai bajnok vagyok, már bennem volt, feldolgoztam, mert már a döntő reggelén éreztem, hogy olimpiai bajnok leszek. Hosszú volt a tegnap, a verseny után még sokat vártunk a doppingellenőrzésre, vacsorázni is kellett, és tudtam minden szerettemmel beszélni” – tette hozzá.
Hangsúlyozta: biztosan zavarhatta ellenfeleit, hogy látják rajta a higgadtságot és nyugalmat.
Schmitt Pál a férfi váltó éremceremóniájára jelentkezett be, de az, hogy ő adta át az aranyérmet Liu Shaoangnak, jelzi, sikerült elcserélnie a díjátadóját.
A magyar short track válogatott eddig négy olimpiai érmet szerzett, és Liu Shaoang mindegyikben szerepet vállalt: négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval lett első, Pekingben a vegyesváltóval és 1000 méteren bronzérmet nyert, vasárnap pedig – első magyar téli olimpikonként – egyéniben győzött, aranyérmes lett 500 méteren.
Bűnösnek találták drogcsempészet vádjában az ausztrálok kétszeres olimpiai ezüstérmet kajakozóját, Nathan Baggaleyt és öccsét.
A most 45 éves ex-sportoló és 39 esztendős testvére, Dru 2018-ban 650 kilogrammnyi kokaint próbált bevinni Ausztráliába. Az áru mintegy 200 millió ausztrál dollár értékű volt.
A brisbane-i bíróság csütörtökön mindkettőjüket bűnösnek találta. Az ítélethirdetés időpontja – benne a büntetés mértékével – még nem ismert.
Nathan Baggaley a 2004-es athéni olimpián nyerte ezüstjeit K-1 és K-2 500 méteren, emellett háromszoros világbajnok. A karrierjét azonban többször is drogügy árnyékolta be: 2005-ben tiltott szteroidhasználaton érték és eltiltották, 2015-ben pedig egyszer már börtönbe kerültek az öccsével, mert benne voltak egy kábítószer-előállító csoportban.
Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (10) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.
Szombaton ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.
A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt.
„Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” – mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.
„Csak szép idő legyen” – kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.
Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.
Végül az 1952-es helsinki olimpia meghozta a sikert a tornásznak, négy érmet is szerzett, ebből egy arany volt. Az 1956-os a melbourne-i olimpián további 4 aranyérmet nyert az akkor már 35 éves sportoló.
Az olimpikon pár éve még részt vett az izraeli Got Talent műsorban, ahol gond nélkül csinált egy spárgát, és a feje fölé emelte a lábát. A világhírű sportolót állva tapsolta meg a közönség, abszolút elvarázsolta őket a produkció.
Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hétszeres csapatbajnok. Tarics Sándor halála óta ő a legidősebb magyar olimpiai bajnok is természetesen.