A Főiskola és a Magnum, majd pedig a Határőrök és Kígyós futsal csapatainak küzdelmével ért véget a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság, amit 2 hónapon keresztül péntekenként tartottak meg a beregszászi főiskola Egészség- és Sportcentrumában. 2021-ben hirdették meg először a teremfoci bajnokságot, amelyen akkor 12 csapat vett részt, az elmúlt években pedig a nehézségek ellenére is nagy népszerűségnek örvend, ami nem csak a csapatok, de a nézők száma is megerősít. Természetesen minden megmérettetésen vannak jobban teljesítő csapatok, idén pedig már több fordulós volt a verseny, és négyen mérkőztek meg a Rákóczi kupáért. A legjobbak között volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által életre hívott „Kárpátalja” csapat. A verseny szoros volt, és csak az utolsó meccsen dőlt el, ki lesz dobogós. A Határőrök csapata 8-0-ra verte a kígyósi futsalosokat, így ők szerezték meg az összesített első helyet. Méltán, hiszen a 8 fordulóból 7-szer kerültek ki győztesen és csak egy meccset vesztettek a végül ezüstérmet szerett Kárpátalja csapat ellen. Az idei bajnokság befejeződött, ugyanakkor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jövőre is megtesz mindent annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsanak a sportszeretőknek a hasonló megmérettetésekre.
[type] => post
[excerpt] => A Főiskola és a Magnum, majd pedig a Határőrök és Kígyós futsal csapatainak küzdelmével ért véget a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság, amit 2 hónapon keresztül péntekenként tartottak meg a beregszászi főiskola Egészség- és Sportcentrumában.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1735395720
[modified] => 1735394897
)
[title] => Véget ért az idei II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=17425&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17425
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 17426
[image] => Array
(
[id] => 17426
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243.jpg
[original_lng] => 104913
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/maxresdefault-2024-12-28t130443243.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1735387697:16
[_oembed_840c5ed1504afeb4839ccc5dbdc59e52] =>
[_oembed_time_840c5ed1504afeb4839ccc5dbdc59e52] => 1735387541
[_thumbnail_id] => 17426
[_edit_last] => 16
[views_count] => 3285
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c44af9491be8c174680162a260804e93] => {{unknown}}
[_oembed_b5e12d3127484b83f56fe45b40cadadf] => {{unknown}}
[_oembed_042702e923cd645fafa80e08ac74a708] => {{unknown}}
[_oembed_6caf4a17d4c6b74e4555bf96239cb4d8] => {{unknown}}
[_oembed_f18867a907ca962dabda8700947d5ff5] =>
[_oembed_time_f18867a907ca962dabda8700947d5ff5] => 1735579935
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1049
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 161
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Labdarúgás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 276058
[1] => 241747
[2] => 276055
[3] => 66512
[4] => 44977
[5] => 276056
[6] => 276057
[7] => 276054
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „Kárpátalja” csapat
[1] => beregszászi főiskola Egészség- és Sportcentrum
[2] => Határőrök csapat
[3] => II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság
[4] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[5] => Kígyós csapat
[6] => Magnum futsal csapat
[7] => Rákóczi kupa
)
)
[1] => Array
(
[id] => 13346
[content] =>
A Beregszászi Spárta, valamint Tiszakeresztúr futsal csapatának küzdelmével ért véget a harmadik alkalommal megrendezett II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészség- és Sportcentrumában. 2021-ben hirdették meg először a futsal bajnokságot, amelyen akkor 12 csapat vett részt. A bajnokságot abban az évben a háború miatt idő előtt be kellett fejezni. Idén 8 csapat mérhette össze az erejét. A bajnokság kiegyenlített volt, ezt jól mutatja az is, hogy bár az első helyet már az utolsó forduló előtt bebiztosította a tiszakeresztúri alakulat, viszont a dobogó többi fokáért éles volt a küzdelem. A Rákóczi mini bajnoksága fontos a beregszászi járási csapatok számára, hiszen ez által fejlődhetnek, mondta a keresztúri csapat edzője a díjátadót követően.
https://youtu.be/n9WhJEPLshU
[type] => post
[excerpt] => A Beregszászi Spárta, valamint Tiszakeresztúr futsal csapatának küzdelmével ért véget a harmadik alkalommal megrendezett II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészség- és Sportcentrumában.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1703948160
[modified] => 1703948024
)
[title] => Tiszakeresztúri sikerrel ért véget az idei II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=13346&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13346
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 13347
[image] => Array
(
[id] => 13347
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag.jpg
[original_lng] => 120922
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/bajnoksag.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1703940824:13
[_oembed_51cbc864bc0cabd4c8c24e71675d0a17] =>
[_oembed_time_51cbc864bc0cabd4c8c24e71675d0a17] => 1703940820
[_thumbnail_id] => 13347
[_edit_last] => 13
[views_count] => 7811
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8e86ef424f20108241dc875958788295] =>
[_oembed_time_8e86ef424f20108241dc875958788295] => 1703940968
[_oembed_d0bd988b72066a49c094ca9222f2deb2] =>
[_oembed_time_d0bd988b72066a49c094ca9222f2deb2] => 1707928571
[_oembed_c44af9491be8c174680162a260804e93] => {{unknown}}
[_oembed_b5e12d3127484b83f56fe45b40cadadf] => {{unknown}}
[_oembed_042702e923cd645fafa80e08ac74a708] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 161
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Labdarúgás
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 124085
[1] => 66512
[2] => 124086
)
[tags_name] => Array
(
[0] => csapat
[1] => II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság
[2] => Tiszakeresztúri siker
)
)
[2] => Array
(
[id] => 13122
[content] =>
A Beregszászi Sparth, valamint a házigazda II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola futsal csapatának küzdelmével kezdődött a harmadik éven megrendezett II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság az intézmény Egészség- és Sportcentrumában. A főiskolán nagy hangsúlyt fektetnek a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére. 2021-ben hirdették meg először a futsal bajnokságot, amelyen akkor 12 csapat vett részt. A bajnokságot abban az évben a háború miatt idő előtt be kellett fejezni. Idén 8 mini foci csapat próbálja össze majd az erejét.
https://youtu.be/wjoDoz4ojaA
[type] => post
[excerpt] => A Beregszászi Sparth, valamint a házigazda II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola futsal csapatának küzdelmével kezdődött a harmadik éven megrendezett II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság az intézmény Egészség- és Sportcentrumában.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1700921820
[modified] => 1700921652
)
[title] => Harmadik alkalommal indult el a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság (videó)
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=13122&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13122
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 13123
[image] => Array
(
[id] => 13123
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5.jpg
[original_lng] => 112405
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/foci-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1700914452:13
[_oembed_d0bd988b72066a49c094ca9222f2deb2] =>
[_oembed_time_d0bd988b72066a49c094ca9222f2deb2] => 1700914447
[_thumbnail_id] => 13123
[_edit_last] => 13
[views_count] => 7315
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8e86ef424f20108241dc875958788295] =>
[_oembed_time_8e86ef424f20108241dc875958788295] => 1700914627
[_oembed_51cbc864bc0cabd4c8c24e71675d0a17] =>
[_oembed_time_51cbc864bc0cabd4c8c24e71675d0a17] => 1704641044
[_oembed_b5e12d3127484b83f56fe45b40cadadf] => {{unknown}}
[_oembed_c44af9491be8c174680162a260804e93] => {{unknown}}
[_oembed_042702e923cd645fafa80e08ac74a708] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1049
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 161
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Labdarúgás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 118880
[1] => 66512
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Harmadik alkalom
[1] => II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság
)
)
[3] => Array
(
[id] => 10281
[content] =>
A címvédő Nagydobrony és a beregszászi Rádiógyár csapatának küzdelmével kezdődött a második alkalommal megrendezett II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság a beregszászi főiskola egészség- és sportcentrumában. Tavaly 12 csapat vett részt a megmérettetésen . Idén csak 6 csapattal érkezett a focitornára. A háború miatt sajnos sokkal kevesebb lehetőség nyílik a csapatok számára, hogy megmérettessék magukat. A résztvevők szerint ezért is jó, hogy újra indulhatott a Rákóczi torna. A bajnokság mérkőzéseit a további 5 fordulón keresztül pénteken esténként 6 és 9 óra között rendezik meg, ahová természetesen szeretettel várják a szurkolókat is.