A mai napon lenne 60 esztendős. Képtelenség őt idősödő férfiként elképzelni, örökre fiatal maradt, igazi ikonná nemesedett, szakmája, sportága filozófusaként tekintünk rá, a szenvedélyesség megtestesítőjeként.A halálával betölthetetlen űr keletkezett.
Az autóban villámgyors és félelmet nem ismerő versenyző, azon kívül érzékeny, de határozott karakter volt. Közösségi média még nem létezett, így az emberek annyit tudhattak meg róla, amit a televíziós interjúkban láthattak, az autós szakírók cikkeiben olvashattak, illetve a versenyeken láthattak.
Az eredményei önmagukért beszéltek: a Nelson Piquet-hez hasonlóan az édesanyja családnevén híressé váló srác gokartos sikerei után, 1981-ben 21 évesen költözött át Angliába, az első három évében minden sorozatot megnyert, amelyben elindult, így 1984-ben már az F1-es mezőny tagja lett. A kis Toleman-istálló pilótájaként gyakran megvillant, egy évvel később a Lotus szerződtette, 1985-ben és 1986-ban a fekete-arany, 1987-ben a sárga autóval nyert futamokat.
A legendás istállónál utolsóként volt esélye a világbajnoki cím megnyerésére. Ami a Lotusszal még nem sikerült, összejött a McLarennel.
A Lotusnál kiváló munkakapcsolatot alakított ki a Hondával. A japán szakemberek és vezetők imádták a hozzáállását, és ez kölcsönös volt. Amikor a Hondával együtt csatlakozott a McLarenhez, jelentős támogatást kapott a motorgyártótól, így kezdeti félénkségét felváltotta a határozottság. Szüksége is volt erre, mert Alain Prost személyében kőkemény csapattársat kapott, akivel két közös évükben folyamatosan marták egymást, és ezzel megosztották az F1-es szurkolók jelentős részét.
A Senna oldalára állókat lenyűgözte a brazil szenvedélye. Prostnál sokkal tudatosabban használta a sajtót, rocksztárokat megszégyenítő hatású nyilatkozatokat tett arról, hogyan látja magát az autóban felülnézetből, vagy hogy mennyire mélyre tud ásni önmagában az autóversenyzés által. Ezekre nem volt válasza a franciának, aki egyre inkább alulmaradt a csapaton belüli vitákban és a pilótaértekezletek szócsatáiban is.
A legendás piros-fehér autóval Senna az első négy idényéből háromban világbajnok lett, ez idő alatt 64 futamból 27-et megnyert, 44-et kezdett az első rajtkockából, 53-at az első rajtsorból.
Senna a Prost helyére érkező Gerhard Berger mellett a versenyzés és az európai élet lazább oldalát is megismerte (1992-ben elvették a jogosítványát, miután csaknem 200-zal száguldott a Porschéjával London közelében), de a sporthoz ugyanolyan profiként állt hozzá. A médián keresztül bemutatta, hogy az F1-es pilótáknak is kemény a felkészülésük, igazi sportemberek.
Az utolsó két mclarenes évében már esélytelen volt a Williams ellen, ezért 1994-re átszerződött a nagy riválishoz. A drasztikus szabályváltoztatások (a pilótákat segítő eszközök, mint például az aktív felfüggesztés vagy kipörgésgátló betiltása) azonban visszavetették a Williamst.
A háromszoros világbajnok Senna az utolsó éveiben gyakran beszélt a Formula–1 fokozódó veszélyeiről. Az 1994-es szabályváltoztatásokat átgondolatlannak nevezte, mert az autókat nem lassították le eléggé, viszont sokkal nehezebben vezethetővé tették. Tudta, hogy rengeteg baleset fog történni, minimum súlyos sérülésekkel. Két kiesés után az idény harmadik futamán halálos balesetet szenvedett, ami nemcsak az F1, hanem az egész sport világát megrengette. Aggódott, az imolai hétvégén a pilóták szakszervezetében biztonsági tanács létrehozásán dolgozott – ez már csak nélküle valósulhatott meg.
Roland Ratzenberger és Senna imolai tragédiáját követően új szintre emelték az F1-es autók biztonsági előírásait, a versenypályákra is sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak. De nem csak e tekintetben változott meg az F1. A korábbi évek meghatározó alakjai közül Nelson Piquet és Alain Prost visszavonult, Nigel Mansell az IndyCarba szerződött, a fiatal trónkövetelők mellett Senna maradt a mezőnyben. Ő pedig a pályán, versenyzés közben elszenvedett baleset következtében halt meg, mint Clark, Jochen Rindt, Ronnie Peterson, Gilles Villeneuve, és számos korábbi kultikus F1-es hős.
