Olekszandr Uszik ukrán ökölvívó tervei szerint előbb ismét cirkálósúlyú világbajnok lesz (ezzel együtt pedig abszolút bajnok), majd elindul az ukrán elnökválasztáson.
Április 29-én a londoni Wembley Stadionban rendezték volna meg a profi ökölvívás nehézsúlyú kategóriájának címegyesítő világbajnoki mérkőzését Tyson Fury és Olekszandr Uszik között. A mérkőzés végül elmaradt, de az ukrán bokszolónak új ellenfele akadt azóta Daniel Dubois személyében.
Az ukrán Sport24tv arról ír, Uszik még nem mondott le a Furry elleni címegyesítő mérkőzésről sem, de a ringen kívül is komoly tervei vannak.
Lemegyek cirkálósúlyba, újra abszolút bajnok leszek, aztán abbahagyom, és indulok az elnökválasztáson. Zelenszkijnek aggódnia kellene? Az ukrán elnök nyugodt, mert hatalma van – mondta Uszik.
Klicsko nyomdokaiban?
Nem példa nélküli, hogy egy ukrán ökölvívó politikai pályára térjen át, elég csak Vitalij Klicskóra gondolni. Klicsko 2004-ben kezdett politizálni, amikor testvérével Volodimirral közösen nyíltan támogatták Viktor Juscsenko elnökké választását. Később támogatták Juscsenkót a narancsos forradalom alatt is, ezek után 2014-ben a Petro Porosenko Blokk színeiben Kijev polgármesterévé választották.
Nemmellesleg érdemes azt is megjegyezni, hogy Ukrajna jelenlegi elnöke, Volodimir Zelenszkij színészből lett az ország elnöke. 2015 és 2019 között a Nép szolgája című sorozatban például Ukrajna elnökét játszotta el, majd 2019 májusától ez már nem csak egy film volt.
Ökölvívóként történelmet írt Olekszandr Uszik
A 34 éves Olekszandr Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoka. Az ukrán bokszolóról széles körben tartják, hogy hazája egyik legnagyobb ökölvívója. Anthony Joshua felett aratott 2021-es győzelmével beírta magát a történelemkönyvekbe, ugyanis ő lett mindössze a harmadik olyan ökölvívó, aki cirkálósúlyú és nehézsúlyú világbajnok is volt egyszerre. Olyan legendákhoz csatlakozott ezzel, mint Evander Holyfield és David Haye.
Amatőrként Uszik nehézsúlyú világbajnoki aranyérmet nyert 2011-ben, majd egy évvel később az olimpián is csúcsra ért. 2013-ban vált profivá, és 2018-ban, első világbajnoki címét tizedik mérkőzésén szerezte meg. 2018-ban Uszik lett a történelem negyedik férfi bokszolója, aki egyszerre birtokolta a WBA-, a WBC-, az IBF- és a WBO-címeket Jermain Taylor, Bernard Hopkins és Terence Crawford után.
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
Volodimir Zelenszkij több mint 80 orosz sportoló és sportszervezet képviselője ellen vezetett be szankciókat, többek között Ilja Averbuh műkorcsolyázó és Igor Akinfejev válogatott labdarúgó ellen.
Az ukrán elnöki honlapon szombaton közzétett rendelet Szvetlana Korkina és Marija Paszeka tornászokat, Szvetlana Iszmuratova és Dmitrij Vasziljev biatlonistákat, Jelizaveta Tuktamiseva, Alekszandra Bojkova, Dmitrij Kozlovszkij, Alekszandra Sztyepanova, Ivan Bukin, Alekszandr Szamarin és Nyikita Kacalapov műkorcsolyázókat, Venjamin Mandrjkin labdarúgókat említi, Szergej Ovcsinnyikov, Jurij Gazinszkij és Gyinyijar Biljaletgyinov, Andrej Kovalenko jégkorongozó, Aszlan Lappinagov dzsúdós, Jekatyerina Makarova, Alekszandra Pospelova, Jana Szizikova és Amina Ansba teniszezők, Varteresz Szamurgasev birkózó, Dmitrij Tarabin atléta, Anton Csupkov úszó és Nyikolaj Gulyaev gyorskorcsolyázó.
Zelenszkij korlátozó intézkedéseket rendelt el az Orosz Triatlon Szövetség elnöke, Kszenyija Sojgu, az Orosz Karate Szövetség elnöke és az Orosz Harcművészeti Szövetség ügyvezető igazgatója ellen is Ramil Gabbaszov belorusz sportminiszter, Szergej Kovalcsuk belorusz sport- és idegenforgalmi miniszter, valamint Makszim Nedaszekau belorusz magasugró ellen.
A szankciókat ötvenéves időtartamra rendelték el. Ezek között szerepel az ukrán vízumkiadás tilalma és az ukrán területre való belépés tilalma, a hivatalos látogatások törlése, valamint a szankciók hatálya alá tartozó személyekkel kapcsolatos gazdasági és pénzügyi kötelezettségek teljesítésének tilalma.
Ukrajna levélben fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot támogató cégekhez, miszerint ellenzi az orosz sportolók az olimpián és nemzetközi versenyeken való részvételét – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videoüzenetében.
„Nagy nemzetközi cégekről van szó, amelyek határozottan érdekeltek abban, hogy hírnevüket és támogatásukat ne használják fel háborús propagandára” – magyarázta Zelenszkij.
Hozzátette: Ukrajna folytatja a diplomáciai maratont, hogy megakadályozza, hogy Oroszország a világsportot és az olimpiai mozgalmat használja fel propagandájára.
Előzmények
Január 25-én a NOB közleményt adott ki, amelyben arra szólított fel, hogy azon orosz és fehérorosz sportolóknak, akik nem támogatják az ukrajnai háborút, engedélyezzék, hogy semleges zászló alatt versenyezhessenek. A szervezet ugyanakkor megerősítette, hogy az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni szankciók továbbra is érvényben maradnak. Mindkét ország területén tilos nemzetközi versenyeket rendezni.
Vadim Hutcajt, az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke erre reagálva elmondta, hogy Ukrajna bojkottálhatja az olimpiát, ha az orosz és a fehérorosz sportolók visszatérhetnek a nemzetközi sportversenyekre.
Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke ezzel kapcsolatban levélben fordult a vezető nemzetközi sportszövetségek elnökeihez, valamint Emmanuel Macron francia elnökhöz, akinek országa ad otthont a 2024-es olimpiának.
Zelenszkij egyben kijelentette, hogy Ukrajna nemzetközi kampányt indít annak érdekében, hogy megakadályozza az orosz sportolók részvételét az olimpián. Számos ország, többek között Lengyelország és Nagy-Britannia már elítélte a NOB szándékait, Dánia pedig még a bojkott lehetőségét sem zárta ki.
Lettország szintén kijelentette, hogy miközben folytatódik Oroszország háborúja Ukrajna ellen, nem vesz részt az olimpiai játékokon az Oroszországi Föderáció és Fehéroroszország sportolóival együtt.
A NOB visszautasította az ukrajnai bírálatokat, és „rágalomnak” nevezte őket.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna levélben fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot támogató cégekhez, miszerint ellenzi az orosz sportolók az olimpián és nemzetközi versenyeken való részvételét – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videoüzenetében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675704240
[modified] => 1675682289
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna az Olimpiai Bizottság szponzoraihoz fordult az orosz sportolók részvétele kapcsán
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10902&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10902
[uk] => 10905
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 10903
[image] => Array
(
[id] => 10903
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[original_lng] => 42356
[original_w] => 360
[original_h] => 240
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/olimpia.jpg
[width] => 360
[height] => 240
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1675682517:2
[_thumbnail_id] => 10903
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4717
[_oembed_6a8c44becb9a913918c8b83f7d719627] =>
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
Tests de féminité pour les championnats du monde de boxe: ces tests "sont impossibles en France", indique Marie Barsacq, ministre des Sports pic.twitter.com/rduagfXuhh
Thomas Bach elnök szerint nem felel meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) küldetésének az olimpia esetleges bojkottja Ukrajna részéről, amelyet az ország sportminisztere helyezett kilátásba az orosz és fehérorosz sportolók 2024-es párizsi indulása esetén.
A jövő évi ötkarikás játékokról való távolmaradás lehetőségét Vadim Hutcajt, aki az ukrán nemzeti olimpiai bizottság elnöke is, csütörtöki Facebook-bejegyzésében vetette fel. Reagálása válasz volt a NOB szerdai bejelentésére, amely szerint bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérhetnek a nemzetközi porondra, semleges színekben. Az egyik ilyen előfeltétel, hogy a két ország versenyzői nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút. Hutcajt leszögezte, hogy Ukrajna a szankciók meghosszabbítása mellett van, és továbbra is élesen ellenzi oroszok és fehéroroszok nemzetközi versenyeken való részvételét – írta az MTI.
Ismerjük Ukrajna álláspontját, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság küldetése az, hogy összehozza a világ minden tájáról érkező sportolókat, ez az olimpiai játékok különleges szimbóluma – mondta Bach, akinek az állásfoglalását a Spiegel német magazin ismertette szombaton.
[type] => post
[excerpt] => Thomas Bach elnök szerint nem felel meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) küldetésének az olimpia esetleges bojkottja Ukrajna részéről, amelyet az ország sportminisztere helyezett kilátásba az orosz és fehérorosz sportolók 2024-es párizsi indu...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674996360
[modified] => 1674959271
)
[title] => Nem tetszik a NOB-elnöknek az ukrán bojkottfenyegetés
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10813&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10813
[uk] => 10820
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 10814
[image] => Array
(
[id] => 10814
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 141232
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/thomas-bach-zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1675082266:4
[_thumbnail_id] => 10814
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3922
[translation_required_done] => 1
[_oembed_af61455bd80ac367ff43576899325497] =>
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
Since February, Russia has killed 184 Ukrainian athletes. And now Mr. Bach is quoting Emmanuel Macron as allegedly saying “sports should not be politicized” and athletes from Ukraine, Russia and Belarus should be treated equally. Using sports to whitewash war crimes is sickening.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
Tests de féminité pour les championnats du monde de boxe: ces tests "sont impossibles en France", indique Marie Barsacq, ministre des Sports pic.twitter.com/rduagfXuhh
A párizsi polgármester nem zárná ki az orosz sportolókat a 2024-es nyári játékokról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője pedig egyenesen azt mondta, hogy reméli az orosz atléták ott lesznek a párizsi világversenyen. Volodimir Zelenszkij elnök szerint Thomas Bach szemet huny Kijev folyamatos bombázása felett, és elveszítette viszonyát a valósággal.
,,Egy ilyen véres háború alatt nincs olyan, hogy függetlenség. Tudjuk jól, hogy az elnyomók milyen gyakran használják a sportot, hogy megerősítsék a hatalmukat. Az orosz zászlóhoz, amit fel akarnak vonni, vér tapad” – üzente a NOB-nak az ukrán államfő, majd meghívta Thomas Bachot a háborús Bachmutba, hogy a saját szemével lássa: ilyenkor igenis részrehajlónak kell lenni.
Eközben az edzőközpontokban az ukránok nem az olimpiára készülnek, hanem újra tanulnak járni. Több százan kaptak már művégtagokat, közülük sokan már azt várják, hogy visszatérjenek a frontra.
[type] => post
[excerpt] => A párizsi polgármester nem zárná ki az orosz sportolókat a 2024-es nyári játékokról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője pedig egyenesen azt mondta, hogy reméli az orosz atléták ott lesznek a párizsi világversenyen. Volodimir Zelenszkij elnök...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1674931260
[modified] => 1674920323
)
[title] => Volodimir Zelenszkij: a NOB elnöke elvesztette a józan ítélőképességét
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10803&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10803
[uk] => 10818
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 10804
[image] => Array
(
[id] => 10804
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[original_lng] => 34840
[original_w] => 768
[original_h] => 432
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/skysports-thomas-bach-ioc-4938244.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1675082288:4
[_thumbnail_id] => 10804
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 5796
[translation_required_done] => 1
[_oembed_af61455bd80ac367ff43576899325497] =>
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
No one should ever be punished for speaking out against terror and aggression. The aggressor is the one who should be held accountable.
I'm proud of Lithuanians who bravely stand up for freedom and their values in all circumstances. We’ve got your back, Kornelija Dūdaitė! 🇱🇹 pic.twitter.com/E7iChQ1f2s
Az Elnöki Hivatal bírálta a FIFA-t, mert nem engedélyezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök beszédet intézzen az emberiséghez vasárnap a katari labdarúgó világbajnokság döntőjén, jóllehet a helyi hatóságok beleegyeztek egy békefelhívás beolvasásába – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tévécsatorna úgy értesült, hogy a katari hatóságok beleegyeztek egy „békefelhívást” tartalmazó videó megjelenítésébe, de a kezdeményezést maga a FIFA blokkolta azzal az indokkal, hogy a felvétel túlságosan politikai jellegű. A Zelenskijjel készült videofelvételt már angolul is rögzítették, az Elnöki Hivatal pedig bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be, ha a FIFA nem engedélyezi annak a közvetítését. „A FIFA már nem képes megérteni a labdarúgás mint olyan játék értékét, amely egyesíti az embereket, nem pedig a meglévő különbségeket erősíti” – állapította meg az Elnöki Hivatal.
A CNN megkereste a FIFA-t, de nem kapott választ. A tévécsatorna megjegyezte, hogy a világ futballját irányító testület erőfeszítéseket tett annak megakadályozására, hogy politikai üzenetek jelenjenek meg a katari világbajnokságon. Ezenkívül a CNN megkapta Zelenszkij beszédét is, amelyet a döntő előestéjén rögzítettek. A videofelvételen az elnök azt mondja, hogy a futballnak a hivatása az, hogy egyesítse a világot, ezért az ukrán vezető „világbajnokságot, nem világháborút” kér.
„Ez a világbajnokság ismét bebizonyította, hogy a különböző országok és nemzetek eldönthetik, ki az erősebb a fair playben, nem pedig a tűzzel való játszásban, zöld pályán, nem pedig a véres csatatéren” – hangoztatta Volodimir Zelenskij a világnak szánt videüzenetében.
By redrawing international borders in yesterday’s broadcast, you not only acted against international law, but also supported Russian propaganda, war crimes, and the crime of aggression against Ukraine.
Volodimir Zelenkszij elmondta, hogy 184 ukrán sportoló vesztette életét a háborúban, mióta Vlagyimir Putyin csapatai februárban megszállták Ukrajnát. Az ukrán vezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőjével, Thomas Bachhal folytatott szerdai megbeszélésén beszélt erről – értesült a The Guardian.
Ukraine’s President Volodymyr Zelenskiy attends a news conference, amid Russia’s attack on Ukraine, in Kyiv, Ukraine August 23, 2022.REUTERS/Gleb Garanich
Zelenszkij tájékoztatta Bachot arról, hogy Kijev ellenzi azt az elképzelést, hogy orosz sportolók vegyenek részt a 2024-es nyári párizsi játékokon. Bach a múlt héten azt mondta, hogy az orosz és belorusz sportolók részvétele a 2024-es olimpián még mindig nem tisztázott.
Nem lehet semlegesnek mutatkozni, amikor a békés élet alapjait rombolják le, és figyelmen kívül hagyják az egyetemes emberi értékeket – reagált Zelenszkij a NOB azon szándékára, miszerint az oroszok és a beloruszok semleges zászló alatt versenyezhetnének.
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Since February, Russia has killed 184 Ukrainian athletes. And now Mr. Bach is quoting Emmanuel Macron as allegedly saying “sports should not be politicized” and athletes from Ukraine, Russia and Belarus should be treated equally. Using sports to whitewash war crimes is sickening.
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
Tests de féminité pour les championnats du monde de boxe: ces tests "sont impossibles en France", indique Marie Barsacq, ministre des Sports pic.twitter.com/rduagfXuhh
Volodimir Zelenszkij elnök az „Ukrajna hőse” címet adományozta Makszim Kripak tízszeres paralimpiai bajnoknak.
„Egy interjúban Makszim azt mondta, hogy számára a követendő példa a nagyszerű sportoló, Michael Phelps példája… Azt mondtad, jobb akarsz lenni, mint ő… Ne haragudjon meg ránk Phelps, de te határozottan jobb vagy. Ő egy másik állam hőse. Te a mi hősünk vagy, és mától Ukrajna hőse” – mondta az államfő a paralimpikonokkal megtartott találkozón.
Zelenszkij személyesen adta át Kripaknak a kitüntetést a tokiói paralimpián elért eredményeiért.
A Ferencváros vezetőedzőjét az Ukrán Köztársasági Érdemrend II. fokozatával tüntették ki.
Ukrajna miniszterelnöke, Volodimir Zelenszkij, elismerve munkásságát, az Ukrán Köztársasági Érdemrend II. fokozatával tüntette ki Sergei Rebrovot, a Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapat vezetőedzőjét. Ukrajnában augusztus 24-én az ünneplés és a megemlékezések mellet kiosztásra kerültek a különböző állami kitüntetések is, melyek közül az egyiket Sergej Rebrov kapta.
-„Nagyon büszke vagyok rá, hogy a szülőhazám miniszterelnöke szívén viseli az ukrán sportéletet. Örülök, hogy a külföldi munkásságommal is példát mutathatok az ukrán embereknek, hogy érdemes keményen dolgozniuk. Nem csak a sikerről van itt szó, hanem arról, hogy miként képviselem a hazámat külföldön. Nagyon örülök ennek az elismerésnek. Továbbra is azon leszek, hogy a lehető legjobban szolgáljam az országomat!”- nyilatkozta a FradiMédiának Sergej Rebrov.
Sergei Rebrov és csapata legközelebb a Zalaegerszeg ellen lép pályára az NB I harmadik fordulójában.