Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán jelentette be, hogy Budapesten rendezik meg az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapást. Az UEFA a végrehajtó bizottság ülése után azt is közölte, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga következő szezonjában a selejtezős párharcok egy mérkőzésen fognak eldőlni.
A Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese szeptember 24-én mérkőzik meg egymással a magyar fővárosban az Európai Szuperkupáért, a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapás lesz a tervek szerint az első UEFA-rendezvény, amelyre nézők is kilátogathatnak a koronavírus-járvány után.
Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése sporttörténelmi jelentőségű, mivel Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupában sem.
„A Szuperkupa-döntő rendezésével hazánk ismét egy kiemelkedő sporteseménynek adhat otthont. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait” – mondta Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke. – Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését, az infrastruktúra megújulását, valamint azt ismerte el, hogy a futballélet koronavírus utáni újraindulásában Magyarország az élen járt.”
Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U
Magyarország az utóbbi években több rangos európai futballeseménynek is elnyerte a rendezését: 2019-ben női Bajnokok Ligája-döntő színhelye volt a Groupama Aréna, társrendezője lesz a jövő évre halasztott férfi Európa-bajnokságnak és a szintén 2021-es U21-es kontinensviadalnak, márciusban pedig megkapta a 2022-es Európa-liga fináléjának rendezését, amelyre egy évvel később, 2023-ban kerül sor a magyar fővárosban.
A kvalifikációs párharcok a rájátszásáig fognak egy mérkőzésen eldőlni, a playoffban már újra oda-visszavágós rendszer lesz. A selejtezők augusztus 18-án, kedden kezdődnek, a rájátszás szeptember utolsó hetében ér véget.
Az UEFA szerdán azt is bejelentette, hogy a BL augusztus 7–8-án folytatódik a korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét Lisszabonban, míg az Európa-ligáét négy német városban rendezik meg.
A legrangosabb kontinentális sorozat egy 12 napos, nyolccsapatos kieséses tornával, két stadionban, zárt kapus mérkőzéseken zárul a portugál fővárosban. A nyolcaddöntők helyszíne még kérdéses. A negyeddöntőket négy egymást követő napon, augusztus 12. és 15. között bonyolítják le, majd a két elődöntőt augusztus 18-19-én rendezik, a fináléra pedig augusztus 23-án kerül sor Lisszabonban.
A koronavírus-járvány okozta leállást megelőzően négy csapat, az Atalanta, az RB Leipzig, az Atlético Madrid és a Paris Saint-Germain biztosította helyét a legjobb nyolc között, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágóit szintén Lisszabonban/az eredeti helyszíneken, zárt kapuk mögött rendezik meg. Ebből a szakaszból még a Juventus-Olympique Lyon, a Manchester City-Real Madrid, a Bayern München-Chelsea és az FC Barcelona-Napoli párharcok visszavágói vannak hátra.
Az Európa-liga záró szakaszát Düsseldorfban, Gelsenkirchenben, Duisburgban és Kölnben rendezik meg, a finálénak utóbbi város ad otthont.
A BL-ben Isztambul, az El-ben pedig Gdansk volt eredetileg a finálé helyszíne.
[type] => post [excerpt] => Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán jelentette be, hogy Budapesten rendezik meg az Európai Szuperkupáért kiírt összecsapást. Az UEFA a végrehajtó bizottság ülése után azt is közölte, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga következő szezonjába... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1592496720 [modified] => 1592490777 ) [title] => Budapesten rendezik az UEFA Szuperkupa-döntőt [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=2588&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 2588 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 2589 [image] => Array ( [id] => 2589 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena.jpg [original_lng] => 345205 [original_w] => 1440 [original_h] => 810 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/puskas-arena.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1592486359:10 [_thumbnail_id] => 2589 [_oembed_ba902e70792e54f3a4248e32466d6b17] =>
Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U
☑️ The #UEFAExCo has approved a new format for club competitions as of the 2024/25 season.
⚽ The reforms come after an extensive consultation across the football family. The changes made are designed to secure the positive future of European football at every level.#UCL#UEL
Dzisiejsza decyzja FIFA jest dla nas nie do zaakceptowania. W sytuacji wojny na Ukrainie nie interesuje nas gra pozorów. Nasze stanowisko pozostaje bez zmian: reprezentacja Polski NIE ZAGRA z Rosją w meczu barażowym, niezależnie od nazwy rosyjskiej drużyny. #solidarnizukraina
Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U