Dánia váratlanul simán, 4-1-re legyőzte az orosz csapatot, így második helyen végzett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában és bejutott a nyolcaddöntőbe.
A szintén három ponttal zárt oroszok rosszabb gólarányuk miatt a dánok és az ugyancsak egy győzelemmel végző finnek mögött az utolsó helyen zártak és kiestek. Eredmény, csoportkör, 3. forduló, B csoport: Dánia-Oroszország 4-1 (1-0)
Koppenhága, 25 000 néző, v.: Turpin (francia) gólszerző: Damsgaard (38.), Paulsen (59.), Christensen (79.), Maehle (82.), illetve Dzjuba (69., büntetőből) sárga lap: Delaney (57.), illetve Kudrjasov (28.), Gyivejev (75.)
I. félidő: perc: Damsgaard kapott labdát az orosz kaputól 22 méterre, majd egy igazítás után gyönyörűen lőtt a bal felső sarokba (1-0).
II. félidő:
59. perc: Kuzjajev rossz hazaadási kísérletével a 16-oson belül álló Poulsen elé „tálalt”, aki az üres kapuba lőtte a labdát (2-0).
68-69. perc: Dzjubát borították fel a dánok ötösénél. A megítélt büntetőt a sértett nagy erővel középre, a léc alá rúgta (2-1).
79. perc: Szafonov két bravúros védését követően az orosz védők röviden szabadítottak fel, a lendületből érkező Christensen pedig 23 méterről nagy erővel a léc alá bombázott (3-1).
82. perc: Villámgyors dán kontra végén Maehle 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (4-1).
A dánok gyorsan átvették a kezdeményezést a meccsen, az első pillanattól látszott, hogy nekik kell hajtani a győzelemért, míg az oroszoknak a döntetlen is jó eredmény. A skandináv fölény azonban sokáig csak labdabirtoklásban mutatkozott meg, helyzetig nem jutott el a csapat, az orosz gárda pedig nem egyszer remek és veszélyes kontratámadásokat vezetett. A játékrész hajrájára fordulva aztán mégis a dán együttes szerzett vezetést, Mikkel Damsgaard gyönyörű lövésével. A 20 éves és 353 napos csatár ezzel minden idők legfiatalabb dán gólszerzője lett nagy tornán. A második félidő elején már az oroszoknak volt sürgős, a támadásaikba azonban rengeteg hiba csúszott, ráadásul alig negyedóra után a dánok növelték előnyüket egy nem mindennap látható hiba után. A folytatásban még egyszer felcsillant az oroszok számára a remény, de gyors szépítésük után a dánok két szép góllal lezárták a meccset és a nagy arányú sikerrel kivívták a továbbjutást, az oroszokat pedig kiejtették.
A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának 3. fordulójában Ausztria Christoph Baumgartner góljával 1–0-ra legyőzte Ukrajnát, így a csoport második helyén zárt, Ukrajna lett a harmadik. Az osztrákok szombaton a Wembley Stadionban folytathatják Eb-szereplésüket Olaszország ellen.
C csoportkör 3. csoportkör, C-csoport: Ukrajna-Ausztria 0:1
Ukrajna és Ausztria összecsapása igazi csemegének ígérkezett, hiszen tudható volt, hogy a győztes biztosan a csoport második helyén végez – igaz, ehhez Ukrajnának egy döntetlen is elegendő volt a meccs előtt. Más kérdés, hogy a csemege végül elmaradt…
Az osztrákoknál visszatért a kezdőbe az északmacedónok elleni meccsen bemutatott gólöröme miatt egy meccsre eltiltott Marko Arnautovic, az ukránoknál viszont kimaradt a keretből az FTC légiósa, a hollandok ellen vádlisérülést szenvedő Olekszandr Zubkov.
Az osztrákok valamivel támadóbban léptek fel a meccs elején, és bő húsz perc játék után David Alaba szöglete után a pár perccel korábban még az oldalvonalon túl ápolt Christoph Baumgartner az ötös vonaláról a kapu közepébe pofozta a labdát. A találat után nem sokkal aztán kiderült, nem múlt el nyomtalanul a gólszerző sérülése, le kellett cserélni, és kis túlzással sokáig ez volt az egyetlen említésre méltó történés a pályán. A hajrában aztán az osztrákok több helyzetet is kialakítottak, majd ki is hagytak, míg az ukránok az első 45 percben egyetlen kapura lövési kísérletig jutottak – vagyis megérdemelt osztrák előnnyel mehettek pihenni a csapatok.
A fordulás után sem sokat változott a játék képe, bár valamelyest aktívabb lett Ukrajna támadásban, de az osztrák kaput őrző Daniel Bachmannt nem sikerült igazán megizzasztatni. Sőt, a félidő második felében az osztrákok megint fölénybe kerültek, és ugyan újabb gólt nem sikerült szerezniük, a győzelmük és továbbjutásuk nem forgott veszélyben.
Ausztria 1–0-s sikere azt jelenti, hogy ismertté vált az Eb első nyolcaddöntős párosítása: Franco Foda csoportmásodik válogatottja készülhet a kapott gól nélkül, három győzelemmel csoportját megnyerő Olaszország ellen szombat este a Wembleyben.
Ukrajna így a csoport harmadik helyén zárt, ám túl sokban nem reménykedhet a továbbjutást illetően: három ponttal és negatív gólkülönbséggel nem valószínű, hogy bekerül a legjobb négy csoportharmadik közé, így könnyen lehet, hogy már nem láthatjuk az Eb-n Andrij Sevcsenko csapatát.
A Premier League (PL) 30. fordulójának péntek esti rangadóján a José Mourinho által irányított Tottenham a portugál szakember korábbi csapatát, a Manchester Unitedet fogadta a zárt kapus mérkőzésen. A találkozó legnagyobb kérdése az volt, hogy a vendégek fel tudnak-e zárkózni a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyen álló Chelsea mellé. A hazaiak részéről pedig az, hogy tudnak-e tapadni a top öt csapathoz a megszerzett pontok tekintetében. A meccs végül 1-1-s döntetlennel ért véget, ami egyik félnek sem volt igazán jó a PL-ben.
A PL 30. fordulójának péntek esti mérkőzésén José Mourinho, a londoniak edzője korábbi klubja ellen vezethette a fővárosiakat. Az 57 éves portugál szakember 2016 és 2018 között irányította a manchesteri együttest. A legutóbbi Bajnokok Ligája kiírás döntőséhez 2019 novemberében érkezett meg, miután Mauricio Pochettinót menesztették.
Az első komoly helyzetre a 22. percig kellett várni. Marcus Rashford tizenegy méterről próbálkozhatott, miután a Tottenham védője, Dávinson Sánchez odafejelte a lábára a labdát. A fiatal támadó lövését Hugo Lloris bravúrral védte.
Bruno Fernandes távoli kísérlete után a világbajnok francia kapus megint védeni tudott. A vendég helyzetek ellenére a vezetést mégis a Tottenham szerezte meg. A 27. percben Steven Bergwijn góljával a hazai csapat került előnybe. A 22 éves holland játékos három manchesteri védőt futott le és került meg a labdával, mielőtt David De Gea kapujába bombázott, így az első félidőt a Tottenham zárta 1-0-s előnnyel.
A második játékrész 80. percében aztán a csereként beállt Paul Pogba ügyesen cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ahol kiharcolt egy tizenegyest. A büntető mögé Bruno Fernandes állt, aki eddig rendkívül magabiztosnak bizonyult ilyen helyzetekben, és ezúttal sem hibázott, 1-1-re módosult az állás.
A Tottenham felpörgött az egyenlítés után és próbálta megszerezni a második, feltehetőleg mindent eldöntő találatát a mérkőzésen, hogy otthon tartsa a három pontot. Ennek ellenére az i-re a pontot úgy tűnt, hogy a 90. percben a Manchester United teszi majd fel, miután még egy tizenegyest kapott a játékvezetőtől. A hazai kispad éppen ezért kérte a bírót, hogy vegye igénybe a VAR segítségét, mert erősen véleményes volt a dolog. A bíró megnézte a szituációt és felülbírálta saját ítéletét, nem lett büntető a vendégeknek, maradt az 1-1, ami a lefújásig nem változott.
Két társházigazda, a svéd és a norvég válogatott is magabiztosan nyert az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság pénteki játéknapján, a csoportkör első fordulójában.
A trondheimi D csoportban a norvégok Bosznia-Hercegovinát győzték le hat góllal. A vesztes csapatban Vladimir Vranjes, a Tatabánya beállója három gólt szerzett.
Az esélyesebb franciák Nikola Karabatic vezérletével a 19. percig egy-két góllal vezettek, utána viszont a portugálok egy 5-0-s sorozattal fordítottak, és a szünetben is ők álltak jobban.
A második félidő elején Franciaország visszavette a vezetést, erre a portugál csapat egy 5-1-es szériával válaszolt. A rendkívül izgalmas hajrában 26-25-ös portugál előnynél a franciák kettős emberhátrányba kerültek. Ezzel elveszítették esélyüket a pontszerzésre, és meglepő vereséggel kezdték a norvég–svéd–osztrák közös rendezésű tornát.
A göteborgi F csoportban a svédek 13 találattal múlták felül a svájciakat. A nyertes együttesben Andreas Nilsson, a Veszprém beállója hatszor volt eredményes.
A szlovénok szoros csatában, de szinte végig vezetve nyertek a lengyelek ellen. A Telekom Veszprém szlovén beállója, Blaz Blagotinsek mind az öt lövését gólra váltotta. Klub- és honfitársa, a balátlövő Borut Mackovsek hét kísérletből ötször volt eredményes. A MOL–Pick Szeged irányítója, Dean Bombac egy gólt dobott.
A bécsi B csoportban Észak-Macedónia nagy küzdelemben, egy góllal győzte le az ukránokat. A Veszprém balszélsője, Dejan Manaszkov öt góllal járult hozzá a sikerhez.