A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán drámai körülmények között 3–2-re kikapott Írországtól a világbajnoki selejtezősorozat F-csoportjának vasárnapi zárófordulójában, így a vendégek készülhetnek a márciusi pótselejtezőre.
A válogatott egy pontszerzéssel biztosíthatta be a csoport második helyét, míg a vendég írek csak egy győzelemmel kerülhettek a magyarok elé, de a párhuzamosan zajló Portugália–Örményország mérkőzésen egy vaskos meglepetés – vendégsiker, vagy adott körülmények között egy döntetlen – akár egyenes ági kijutást is jelenthetett volna egy győzelem esetén a Rossi-csapatnak. Marco Rossi szövetségi kapitány két helyen változtatott a Jerevánban 1–0-s győzelmet arató válogatott kezdőcsapatán: Bolla Bendegúz és Callum Styles kikerült, a két légiós helyén Lukács Dániel, illetve Tóth Alex kapta meg a lehetőséget.
Magyar szögletekkel kezdődött a mérkőzés, a harmadikból pedig meg is szerezte a vezetést a nemzeti csapat: Szoboszlai liverpooli csapattársával, Kerkezzel játszott össze, a csapatkapitány középre ívelését pedig Lukács Dániel kotorta az ír kapuba (1–0). A 29 éves támadó az Örményország elleni hazai találkozó után másodjára kapott helyet a kezdőcsapatban, és ezt ismét góllal hálálta meg.
Lendületben maradt a magyar csapat, de tíz perccel később óriási lehetőséget kaptak az írek az egyenlítésre: Szalai Attila a labda helyett Chiedozie Ogbene lábába rúgott bele a tizenhatoson belül, így a norvég játékvezető némi videózás után a tizenegyespontra mutatott, a megítélt büntetőt pedig Troy Parrott a jobb alsóba lőtte (1–1).
Az ír egyenlítés után kissé hektikussá vált a játék, a vendégektől megszokott fizikális fellépés némi pontatlansággal párosult – mindkét oldalról –, a nagy tét minden párharcban érzékelhető volt.
A játék ezen fázisát követően ismét magához ragadta a kezdeményezést a Rossi-csapat, labdajáratással próbált támadást építeni, de a betömörülő írek ellen nehezen jutott el a tizenhatosig. A 27. percben aztán lendületből vezethette a labdát az ír védelemre a válogatott, Sallai Roland hatalmas ziccerben érkezett Lukács beadására, ám közvetlen közelről épp Kelleherbe rúgta a labdát.
A kihagyott lehetőség nem bosszulta meg magát, tíz perccel később egy mágikus egyéni megvillanás ismét talpra ugratta a Puskás Aréna közönségét: Kerkez a tizenhatos vonalára ívelte a labdát, Varga Barnabás mellel levette, majd egy pattanás után fordulásból, ballal tűpontosan a bal felsőbe tüzelt (2–1).
Varga csodálatos gólja után az írek kerültek enyhe mezőnyfölénybe, az első játékrész ötperces ráadására viszont már egyre inkább beszorult a magyar csapat, az írek egy beívelés után jártak a legközelebb az újbóli egyenlítéshez, Jake O’Brien viszont kapásból nem talált kaput.
Mivel a félidőre Portugália már 5–1-re vezetett Örményország ellen a párhuzamos meccsen, így szinte biztossá vált, hogy a Puskás Arénában dől el a csoport második helyének sorsa.
A szünet után pontrúgásokból jutottak el a kapuig a felek, viszont faltok, illetve Ogbene ápolása miatt sokat állt a játék. Akcióból Lukács került helyzetbe, az első találat szerzőjét Schäfer ugratta ki, de az utolsó mozdulatba hiba csúszott, így nem tudta ellőni a labdát. A másik oldalon egy lesgólig jutottak el a vendégek, de nem volt sok ok az aggodalomra, az Ogbenét váltó Idah emelése után azonnal emelte zászlóját a partjelző.
Az utolsó félórára fordulva Rossi a középpálya megerősítésére helyezte a hangsúlyt, Schäfer és Lukács helyén Stylest és Ötvöst küldte pályára. A sok aprítás, odarúgás után kissé meglepő, hogy közel a 70. percig kihúzták az írek sárga lap nélkül, támadójátékban Idah-ra ívelgettek, egy-egy, eleinte veszélyesnek tűnő megindulásra is futotta, ám nem volt igazán nagy nyomás alatt a magyar kapu. A válogatott – melyben a 76. percben Bolla Bendegúz váltotta Tóth Alexet – labdaszerzések után próbálta meglepni ellenfelét, Sallai kiszorított helyzetből leadott, életerős lövésénél, illetve egy szöglet utáni Szalai-fejesnél is hárítania kellett Kellehernek.
Nem jött össze a harmadik gól, így az írek nagyon feszültté tették a hajrát: a 80. percben Azaz ugratta ki Troy Parrottot, aki Dibuszt átemelve talált a kapuba (2–2).
Az egyenlítés után töredezett a játék, pörögtek a percek, Szoboszlai a lényegi kérdéseket is eldönthette volna, de éles szögből nem tudott túljárni Kelleher eszén. Ezután az írek veszélyes beívelésekkel próbálkoztak, a hosszabbításba lépve megfagyott a levegő, Kenny ziccerben leadott lövését Dibusz óriási bravúrral hárította.
Az utolsó percekre kettőt cserélt Rossi, Sallai és Nego helyén az újonc Redzic Damir, illetve Mocsi Attila is pályára lépett, de nem sikerült kihúzni a végéig, ugyanis a lehető legdrámaibb módon, az ötperces ráadás letelte után az írek összetörték a magyar vb-álmokat: a félpályáig kifutó Kelleher a tizenhatoson belülre ívelt, Scales tovább csúsztatta a labdát, melyre Troy Parrott lecsapott, majd Mocsit és Dibuszt megelőzve a kapuba lőtt (2–3).
Az ír örömünnepet követte a kezdőrúgás, egy magyar felívelés még belefért, de Bolla lövését blokkolni tudták az írek. 97 perc 10 másodpercnél lefújta a mérkőzést a játékvezető, a 3–2-es vereséggel eldőlt, hogy a magyar válogatott visszacsúszott selejtezőcsoportja harmadik helyére, így az írek készülhetnek a márciusi pótselejtezőre.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
[type] => post [excerpt] => A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán drámai körülmények között 3–2-re kikapott Írországtól a világbajnoki selejtezősorozat F-csoportjának vasárnapi zárófordulójában, így a vendégek készülhetnek a márciusi pótselejtezőre. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1763318400 [modified] => 1763318292 ) [title] => Drámai véget értek a magyar vb-álmok: a válogatott kétszer is vezetett, de egy 96. perces góllal kikapott Írországtól [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=19717&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 19717 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 19718 [image] => Array ( [id] => 19718 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu.png [original_lng] => 2193698 [original_w] => 1487 [original_h] => 949 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu-300x191.png [width] => 300 [height] => 191 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu-768x490.png [width] => 768 [height] => 490 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu-1024x654.png [width] => 1024 [height] => 654 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu.png [width] => 1487 [height] => 949 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu.png [width] => 1487 [height] => 949 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/opera-pillanatfelvetel-2025-11-16-183337-indexhu.png [width] => 1487 [height] => 949 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1763311092:12 [_thumbnail_id] => 19718 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1154 [_oembed_8f018059a17c439e4d1a659666edb1f8] => [_oembed_time_8f018059a17c439e4d1a659666edb1f8] => 1763311096 [_algolia_sync] => 518985683002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16485 [1] => 350 ) [tags_name] => Array ( [0] => magyar labdarúgó válogatott [1] => magyar válogatott ) ) [1] => Array ( [id] => 19475 [content] =>
Esélyeshez méltó módon, nagy lendülettel indította az Örményország elleni vb-selejtezőt a magyar válogatott, amelyben Lukács Dániel kezdett csatár poszton. A Puskás Akadémia támadója jobbára a szélre kihúzódva okozott veszélyt. A 4. percben a jobb oldalon kapott labdát, majd Bollához passzolt be, de a magyar szélső nem tudott lőni, így szöglet következhetett.
Lukács nevéhez fűződött az első magyar lövés is a 12. percben. Könnyelmű volt az örmény védelem, egy felpasszba Szoboszlai tudott beleérni, a labda Lukács elé került, aki éles szögből lapos lövéssel próbálkozott, Avagjan lábbal védett.
A 17. percben az örmények is vezettek egy jó kontrát, amely Zelarajan lapos lövésével védződött, Tóth Balázs leért a löketre és védeni tudott. Az örmény csapat fegyelmezetten játszott az első játékrészben, nem sok lehetőséget hagytak támadásban a magyaroknak.
A 34. percben újból Lukács került helyzetbe, egy mélységi beindulás után ismét balról lőhetett, de kiszorított helyzetben a félmagas lövését kitolta Avagjan. A 38. percben újabb magyar helyzetet jegyezhettünk fel. A jobb szélen egy szépen felépített akciót láthattunk, Bolla laposan tette be a kapu elé a labdát, amire Szoboszlai érkezett, de bal lábas lövése elkerülte a bal kapufát. Ez volt talán a legnagyobb magyar lehetőség az első félidőben, gól azonban ebből sem lett, így 45 perc játék után, 0–0-s eredménnyel mentek el szünetre a felek.
Lukács és Gruber szállította a győzelmet
Ott folytatta a magyar válogatott a második félidőben, ahol az elsőben befejezte. A 48. percben Szoboszlai húzódott be a bal szélről, az átlövése levágódott a blokkról, de elé került vissza a labda, így lőtt még egyszer, de elment keresztbe, nem talált kaput.
Az 56. percben megtört a jég. Styles kapott labdát 30 méterre a kaputól, Bollához tette tovább, aki fantasztikus ütempasszal ugratta ki Lukácsot, ő pedig a kapussal szemben nem hibázott, a kapufa segítségével talált a kapuba, 1–0. A gól után mindkét szakvezető kettőt cserélt. Az örményeknél Zelarajant Sagojan váltotta, Bicsahcsjant pedig Szerobjan, nálunk pedig a gólszerző Lukács és Tóth Alex jött le, Gruber Zsombor és Nagy Zsolt kaptak lehetőséget a helyükön.
A gól után maradt támadásban a magyar válogatott, a 65. percben Schäfer az alapvonalig vezette a labdát, majd lágyan ívelt be Szoboszlai fejére, de nem sikerült pontosan kapura csúsztatni. Egy perccel később a bal szélről kaptunk szabadrúgást, Szoboszlai labdájára ketten is érkeztek, végül Orbán csúsztatott bele, de a fejese éppen elkerülte a kaput.
Kerkez nagyon aktívan játszott a második félidőben, a 69. percben ő harcolt ki szögletet. Ezt kicsiben végezte el Szoboszlai, majd betört a 16-oson belülre, el is esett, de a játékvezető nem adott büntetőt. A 71. percben mi kerülhettünk volna helyzetbe, Nagy Zsolt remekül indult, de a Styles elcsúszott, ebből fordult le Barszegjan, de Orbán szorításában fölé tüzelt.
A 74. percben egy magyar szöglet után gyors kontrát tudtak vezetni az örmények, Barszegjan lőhetett tisztán 13 méterről, de Tóth Balázs védett. A helyzet után újból cserélt Rossi, Stylest és Bollát kapta le, Vitálist és Osváthot küldte be. Az örmény szakvezető is kettőt cserélt a 79. percben, a csapatkapitány Barszegjan és Iwu jöttek le, a helyükön Ranos és Muradjan folytatták.
A mérkőzés utolsó felében többet kockáztattak az örmények, átvették a kezdeményezést, a magyar csapat pedig egyre idegesebben játszott. A 84. percben mégis nekünk volt kapufánk. Már a tizedik magyar szögletet végezte el Szoboszlai, aki megtalálta Nagy Zsolt fejét, a Puskás Akadémia játékosa azonban a kapufára csúsztatott. A 86. percben kihasználta utolsó cseréjét is Örményország, a sárga lapos Harutjunja helyére Miranjan állt be.
A 90. percben hátul változtatott Rossi, Kerkez Milos helyére Dárdai Márton érkezett. A végén jött a slusszpoén. Dárdai Márton szerzett labdát a bal szélen, majd Szoboszlaihoz passzolt fel. A gól előtt Dárdai kapta vissza a labdát, jól centerezett be Gruber Zsombornak, aki közvetlen közelről betalált, 2–0. Megvan az első győzelem a vb-selejtezőkön.
Világbajnokság 2026, európai selejtezők, F csoport, 3. forduló
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, W. Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai – Lukács D. (Gruber, 63.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A magyar válogatott rekordot jelentő 34 éremmel zárta az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A romániai Pitestiben rendezett korosztályos kontinensviadalon a magyarok 18 arany-, kilenc ezüst- és hét bronzérmet szereztek, az 53 fős csapatból öten is két Európa-bajnoki címet nyertek.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifiknél egyetlen versenyszám kivételével mindenhol sikerült érmet szerezni, ráadásul a döntők több mint felében a legfényesebbet sikerült megnyernie a versenyzőknek, akik 14 arany mellett, öt ezüstöt és egy bronzot „lapátoltak össze”.
My Website
Az U23-asok között a mérleg négy arany-, négy ezüst- és hat bronzérem.
A legeredményesebb három-három éremmel (egy arany, két bronz) Győre Panna és Molnár Csepke voltak, mellettük öt magyar versenyző – Mircse Iván (ifjúsági K-1 1000m és K-2 500m), Holló Hanna Havadi (ifjúsági K-1 500m és K-2 500m), Gyányi Milán (ifjúsági C-1 500m és C-2 500m), Gazdag Marcell (ifjúsági K-1 200m és K-1 500m) és Rendessy Eszter (U23 K-1 500m és K-1 1000m) – is két Európa-bajnoki arannyal a nyakában térhet haza.
Gulácsi Péter a hivatalos felületein bejelentette, hogy visszavonul a magyar labdarúgó-válogatottól. Az RB Leipzig kapusa 58 fellépés után teszi le a címeres mezt.
Az RB Leipzig immár 35 éves kapusa 2014. május 22-én a debreceni Nagyerdei Stadionban debütált a nemzeti együttesben, Dánia ellen 2–2-re végzett a magyar csapat.
A 2016-os Európa-Bajnokság után vált a visszavonuló Király Gábor után a magyar csapat első számú kapusává, részt vett a 2020-ról 2021-re halasztott, valamint a 2024-es Európa-Bajnokságon is.
A 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző játékos utoljára a németországi Nemzetek Ligája (5–0) mérkőzésen lépett pályára, azóta Dibusz Dénes védett mindegyik fellépésen.
A szeptemberi mérkőzéseket követően ideiglenesen mellőzését kérte Marco Rossi szövetségi kapitánytól, de a márciusi, Törökország elleni osztályozó előtt visszakerült a keretbe – végül sérülés miatt nem tudott pályára lépni.
Egy csodálatos fejezet véget ért, a felejthetetlen utazás lezárult. Hálával és büszkeséggel a szívemben búcsúzom a magyar válogatottól. Több mint egy évtized, 58 mérkőzés, megannyi emlék, küzdelem és öröm. A címeres mez viselésével a legnagyobb gyerekkori álmom vált valóra, minden egyes pillanat örök emlék marad számomra. Köszönöm a csapattársaknak, edzőknek, a családomnak és nektek, szurkolóknak – a támogatásotok mindennél többet jelentett. Hajrá, Magyarország! – búcsúzott Instagram-oldalán Gulácsi Péter.
Az MTK-nál nevelkedő Gulácsi Péter 2007-ben került a Liverpool utánpótlásába, ahonnan három kölcsönadással később 2013-ban szabadon igazolhatóként Salzburgba szerződött.
Csapatával 2014-ben és 2015-ben is duplázni tudott, az osztrák Bundesliga megnyerése mellett a kupát is elhódította.
A kapus 2015 nyarán 3 millió euróért igazolt a cégcsoporton belüli RB Leipzighez, amellyel feljutott az élvonalba, és ahol azóta 339 tétmérkőzésen lépett pályára, ezek közül 109-szer őrizte meg a kapuját a góltól. A lipcseiekkel eddig két kupát nyert, emellett pedig további két fináléig jutott el.
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
A júniusi felkészülési időszakban előbb Svédországot fogadja, majd Azerbajdzsánba látogat a magyar labdarúgó-válogatott, a hírt a magyar szövetség jelentette be szerdán a honlapján. Ezzel teljessé vált Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének idei programja, amelyben márciusban a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszás, valamint ősszel a világbajnoki selejtezők már korábban ismertté váltak. Utóbbiban azért március végéig akad még kérdőjel: első kalapos ellenfélként Portugália vagy Dánia lesz a riválisunk.
Júniusi első felkészülési mérkőzését Svédország ellen játssza férfi válogatottunk június 6-án a Puskás Arénában –számolt be az mlsz.hu. A svéd válogatott jelenleg a FIFA-világranglista 27. helyén áll, vagyis három pozícióval előzi meg a magyar válogatottat, így az elhanyagolható tény, hogy a magyar válogatottal ellentétben Svédország nem jutott ki a tavalyi Európa-bajnokságra, hiszen közben csoportgyőztesként (Szlovákiát, Észtországot és Azerbajdzsánt megelőzve) feljutott a Nemzetek Ligája B ligájába.
A magyar és a svéd válogatott eddig 45 hivatalos mérkőzésen lépett pályára egymás ellen, melyek közül 18 alkalommal nyertünk, 17-szer kaptunk ki és 10-szer játszottunk döntetlent a skandináv csapat ellen.
Második júniusi mérkőzésünkön Azerbajdzsánnal találkoznak 2025. június 10-én idegenben.
Az azeri válogatott jelenleg a 117. a FIFA-világranglistán, hasonló stílusban futballozó vb-selejtezős ellenfelünk, Örményország pedig a 100. Eddig összesen hét alkalommal játszottunk ellenük, és ezen mérkőzések mindegyikét meg is nyertük, összesen 19 gólt rúgtunk, és csak kettőt kaptunk. Legutóbb a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiben voltak ellenfeleink. Annak a sorozatnak az idegenbeli összecsapásán Orbán Willi két gólt is szerzett ellenük, ami korábban csak Nyilas Eleknek sikerült 1996-ban.
A két felkészülési mérkőzéssel teljessé vált a válogatott 2025-ös programja, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig meghatározta, mely találkozókon gyűjthetnek pontokat a Szurkolói Klub tagjai. Eszerint a Törökország, a Svédország és az Örményország elleni hazai válogatott-találkozók, továbbá a MOL Magyar Kupa döntője az, amelyek után 100-100 pontot írnak jóvá a mérkőzésre jegyet vásárló és azzal a stadionba be is lépő drukkerek számára. Hozzátették: a 2024-es év kijelölt mérkőzésein szerzett pontok jóváírására pedig január 31-ig van lehetőség.
Kiemelték: az idegenbeli mérkőzésekre kizárólag a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak belépőt. Ígéretük szerint a 2025-ös válogatott mérkőzések jegyértékesítéseivel kapcsolatos információkról és a Szurkolói Klub aranyszintű ponthatáráról február első felében terveznek tájékoztatást adni.
A magyar válogatott 2025-ös programja:
Március 20.: Törökország–Magyarország (Nemzetek Ligája, play-off az A divízós tagságért)
Március 23.: Magyarország–Törökország (Nemzetek Ligája, play-off az A divízós tagságért)
Június 6.: Magyarország–Svédország (felkészülési mérkőzés)
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország (felkészülési mérkőzés)
Szeptember 6.: Írország–Magyarország (világbajnoki selejtező)
Szeptember 9.: Magyarország–Portugália/Dánia (világbajnoki selejtező)
Október 11.: Magyarország–Örményország (világbajnoki selejtező)
Október 14.: Portugália/Dánia–Magyarország (világbajnoki selejtező)
November 13.: Örményország–Magyarország (világbajnoki selejtező)
November 16.: Magyarország–Írország (világbajnoki selejtező)
Péntek délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolják a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös idényének további menetrendjét. A magyar válogatott alaposan belehúzott, Törökországot kapta az osztályozón. A négyesdöntőben Olaszország–Németország- és Hollandia–Spanyolország-párharcokat is rendeznek.
A magyar labdarúgó-válogatott az A ligában csoportjában Németország és Hollandia mögött a harmadik helyen végzett, ezzel elkerülte az automatikus kiesést (Bosznia-Hercegovina csúszott a B ligába), de így is osztályozón kell részt vennie, hogy meghosszabbítsa tagságát az elitben.
A sorsolás
Elsőként a C/D ligák közötti osztályozó párharcait húzták ki délben, itt Lettország és Luxemburg a bennmaradásért küzd, Gibraltár és Málta pedig a feljutásért. Ezt követően a B/C ligák jöttek, itt kialakult például Szlovákia–Szlovénia párharc is.
Így minden bizonnyal Isztambulban játssza fennállása 1000. hivatalos mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott!
Zárásként a negyeddöntő mezőnyét és az elődöntő ágait húzzák ki. Itt az azonos csoportból érkezők nem kaphatták egymást, így Portugália Horvátország helyett Dánia mellé csúszott, Spanyolország a 2010-es vb-döntő „visszavágóján” Hollandiával csaphat össze, a 2018-as vb-finálé is megismétlődik a Horvátország–Franciaország párharcban, de így is az Olaszország–Németország tűnik a legerősebbnek.
Ennek a párharcnak a továbbjutója kapja a Dánia–Portugália győztesét az elődöntőben, a címvédő spanyolok számára a hollandok után a horvátok vagy a franciák érkezhetnek.
Az A/B és a B/C osztályozó mérkőzéseit március 20-án és 23-án rendezik meg, a kiemelt csapat játszhatja hazai pályán a visszavágót, a C/D osztályozót pedig 2026. március 26-án és 31-én.
A negyeddöntő párosítása
kiemeltek: Németország, Portugália, Spanyolország, Franciaország
nem kiemeltek: Olaszország, Hollandia, Dánia, Horvátország
A negyeddöntő meccseit március 20-án és 23-án rendezik meg, a kiemeltek lesznek a visszavágó házigazdái. Az elődöntő meccseit június 4-én és június 5-én rendezik, a helyosztókat június 8-án.
A Nemzetek Ligája 2026–2027-es mezőnye
A liga: Németország, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Dánia, Horvátország, Csehország, Anglia, Norvégia, Wales + az A/B ligák osztályozójának négy győztese (Törökország–Magyarország; Ukrajna–Belgium; Ausztria–Szerbia; Görögország–Skócia)
B liga: Lengyelország, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Svájc, Svédország, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Románia + az A/B ligák osztályozójának négy vesztese (Törökország–Magyarország; Ukrajna–Belgium; Ausztria–Szerbia; Görögország–Skócia) + a B/C ligák osztályozójának négy győztese (Koszovó–Izland; Bulgária–Írország; Örményország–Georgia; Szlovákia–Szlovénia)
C liga: Albánia, Finnország, Kazahsztán, Montenegró, Észtország, Ciprus, Belarusz, Feröer, Moldova, San Marino, a B/C ligák osztályozójának négy vesztese (Koszovó–Izland; Bulgária–Írország; Örményország–Georgia; Szlovákia–Szlovénia) + a C/D ligák osztályozójának két győztese (Gibraltár–Lettország; Málta–Luxemburg)
D liga: Azerbajdzsán, Litvánia, Liechtenstein, Andorra+ a C/D ligák osztályozójának két vesztese (Gibraltár–Lettország; Málta–Luxemburg)
By redrawing international borders in yesterday’s broadcast, you not only acted against international law, but also supported Russian propaganda, war crimes, and the crime of aggression against Ukraine.
A szombati Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés sajnálatos módon Szalai Ádám drámájáról marad emlékezetes, miután a magyar válogatott pályaedzője percekkel a kezdés után rosszul lett, kórházba kellett szállítani. A holland sajtóból úgy tudni, epilepsziás rohama volt.
A kezdés után a magyar kispadon váratlanul rosszul lett Szalai Ádám, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, jelenleg Marco Rossi stábjának egyik tagja.
A magyar csapat másodedzője epilepsziás rohamot kapott.
A korábbi magyar válogatott játékos hosszas ápolásra szorult, miután összeesett. A 37 éves, korábbi 86-szoros válogatott támadót újra kellett éleszteni, kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát.
Vasárnap délelőtt pedig a csapattal együtt utazhatott haza.
A magyar labdarúgó-válogatott összességében sima, 4–0-s vereséget szenvedett Hollandiában a Nemzetek Ligája A divíziójában. Az eredmény ezúttal tényleg csak másodlagos volt, miután a magyar csapat segédedzője, Szalai Ádám a meccs korai szakaszában hirtelen rosszul lett, és újra kellett éleszteni. A korábbi 86-szoros válogatott csatár állapotát stabilizálták azóta, így talán a magyar csapat nyugodtabban készülhet a keddi, németeknek elleni találkozóra. Annak a meccsnek egyébként már nem lesz tétje, az amszterdami vereséggel eldőlt, mindenképpen harmadik helyen végez válogatottunk, így pótselejtezőre szorul.
Finoman szólva sem számított a magyar válogatott felségterületének Amszterdam korábban, a szombati meccset megelőző legutóbbi három, hollandok elleni találkozón összesen 19 gólt kapott. Arra Marco Rossi is figyelmeztetett a kezdés előtt, hogy semmiféleképpen nem akarnak hasonlóan járni, ezért nem kizárólag védekező felfogásban léptek pályára játékosai. A meccs előtti órákban a holland fővárosban sétálva nem uralkodott futballhangulat, illetve magyar szurkolókba sem botlottunk, amin azért kevésbé csodálkozhattunk: az európai szövetség (UEFA) büntetése értelmében nem lehetett értékesíteni vendégjegyeket. Ennek ellenére azért néhány honfitársunk ott volt a lelátón, csak a hazai szektorokban.
Mindkét szövetségi kapitány, Marco Rossi és Ronald Koeman is lehető legerősebb összeállításban küldte pályára övéit. A holland csapat kezdőjébe visszakerült a sérülése miatt régóta hiányzó, újra válogatott Frenkie de Jong, a magyarok pedig a szokásos támadó hármas, a Szoboszlai–Sallai–Varga Barnabás trióval kezdtek.
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, Van Hecke, Van Dijk, J. Timber – Gravenberch, Reijnders, F. de Jong – Malen, Weghorst, Gakpo.
Magyarország: Dibusz – Balogh B., Orbán, Dárdai M. – Nego, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zsolt – Sallai, Varga B., Szoboszlai.
A hangulat remek volt az első perctől fogva az amszterdami arénában, a holland szövetség tájékoztatása szerint az összes belépőt értékesítették, mintegy 53 ezer néző előtt kezdődött a küzdelem. Alig telt el 15 másodperc, rögtön ziccerben találta magát Loic Nego, Sallai pöckölte neki oda ügyesen a labdát, de a jobb szélső védő kapusba lőtte a labdát – igaz, ezt méteres lesről tette, tehát ha gól, akkor se lett volna érvényes. Nagyon pontatlanul kezdett a holland csapat, mondhatni elaludt az első percekben, és ezt a magyar válogatott majdnem megbosszulta. Van Hecke lábáról pattant el labda, Szoboszlai csapott le rá, cipelte jó 20 méteren keresztül, ziccerben találta magát, de későn lőtt, a labda elakadt a blokkban. A kipattanót pedig Schäfer lőtte szintén ziccerben kapu fölé – kár volt érte. Betyáros kezdést láthattak a nézők.
Fütyült a hazai közönség, éledezett a holland csapat, rögtön meg is lett ennek az eredménye: Orbán buktatta jó 30 méterre a kaputól De Jongot, villant a sárga lap. Az ezért járó szabadrúgás veszélyesen szállt a kapu előterébe, de tovább csúszott, a hosszú oldalon Van Dijk adta középre…
Mindeközben megfagyott a levegő a stadionban, Szalai Ádám a szakmai stáb tagjaként a kispadon hirtelen rosszul lett, és azonnali orvosi segítségre szorult.
A magyar válogatott segédedzőjét hosszú percekig ápolták, újra kellett éleszteni, végül stabilizálták az állapotát, és oxigénmaszkkal arcán, hordágyon szállították kórházba.
Az ijesztő jelenetek után végül a folytatás mellett döntött mindkét válogatott, a spanyol bíró viszont egyből a videóbírót hívta segítségül. Nem tartott sokáig az ellenőrzés, és miután Szalai rosszulléte előtt Nikitscher kézzel ért bele a holland beadásba, Gil Manzano játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőrúgást a még sokkhatás alatt lévő Dibusznak könnyen begurította WoutWeghorst (1–0).
A vezető holland gól ellenére nem omlott össze a magyar csapat, Nego keresztpasszát Nagy Zsolt adta be jó ütemben a bal szélről, középen, közelről Sallai fejelt, erőtlenül, Verbruggen kapus kezei közé. Nem kellett sokáig várni, újabb holland lehetőség alakult ki, Dumfries jobb szélről érkezett remek beadását Reijnders fejelte kapura, de Dibusz parádés vetődéssel kipiszkálta a jobb felsőből.
Egyértelműen átvette a játék irányítását a holland válogatott, futószalagon dolgozta ki a helyzeteket, leginkább a bal szélről, Nego oldala tűnt sebezhetőbbnek.
Gakpo húzott befelé, jól tolta meg a labdát, majd 16 méterről lőtt, de Dibusz megint a helyén volt, és hárította a lapos próbálkozást. Szalai ápolása alatt nem állították meg az órát, így 13 perc hosszabbítás következett az első félidő rendes játékidejének lejártával.
A kényszerű túlórában újabb gólt szerezhettek volna a hazaiak, Dumfries bolondította a jobb szélen Nagy Zsoltot, jól kanyarított be, Malen érkezett rá, aki akrobatikus mozdulattal a bal alsóba irányába lőtt, de Dibusz parádésan leért, és védett. Nem engedett a nyomásból a holland válogatott, a magyarnál jóformán alig volt a labda, jött is az újabb hazai támadás, és az újabb tizenegyes. Malen testcsellel nagyon becsapta Nagy Zsoltot, a magyar védő csak alárúgni tudott riválisának, egyértelmű szituáció volt. A büntetőt a liverpooli Cody Gakpo erőből vágta a felső léc alá (2–0). Ezzel pedig véget is ért az első játékrész. Mit mondjuk, volt már nyugodtabb 45 plusz 13 perce a magyar válogatottnak, több tekintetben is… De a lényeg az volt, hogy Szalai Ádám állapotát stabilizálták.
A fordulás után alig telt el két perc, Dárdai Márton hatalmas mentésére volt szükség, mivel az előreívelt labdát Weghorst tűzte kapura, de a magyar védő az utolsó pillanatban blokkolt, megmentve ezzel csapatát az újabb bekapott góltól. Később viszont már a felső lécre volt szükség, hogy ne változzon az eredmény. Weghorst volt megint a főszereplő, jó 25 méterről, kissé balról csavart, telibe találta a felső lécet, Dibusz állva nézte, ezen ő sem tudott volna segíteni.
Sajnos a magyar válogatottnak a második játékrész eddigi részében nem volt jelentős sansza, a labda is alig volt Marco Rossi csapatánál, a hollandok meg valósággal lubickoltak, szemre is tetszetős, sokpasszos játékkal tartották az eredményt, és építették a támadásokat. A vendégcsapat mindössze a kontrákban bízhatott, néhány alkalommal Sallai elfutott a bal szélen, de kapura lövés egyik helyzetből sem lett, nem akadt dolga Verbruggen kapusnak. Az egyetlen pozitívum talán az volt, hogy újoncot avatott a magyar válogatott, Szabó Levente váltotta Varga Barnabást. De amint beállt a Braunshweig támadója, újabb gólt kapott a magyar csapat.
Sakk-matt helyzet, Gakpo húzott el a bal szélen, remekül adott be, a kapu előtt Malen nem jutott labdához, de Denzel Dumfries a hosszún igen, a jobbhátvéd pedig kapásból, remek mozdulattal a hosszú alsó sarokba lőtt (3–0). Az Internazionale játékosa oda-vissza gólt szerzett a magyar válogatott ellen a Nemzetek Ligájában.
A lényegi kérdések ezt követően nyilvánvalóan eldőltek, de azért a magyar csapat ment előre a becsületgólért. A 73. percben Szoboszlai adott jobbról középre, Sallai érkezett rá, aki bevetődve ballal lőtt a jobb felső mellé kicsivel. Kár érte, ebben végre azért volt egy kis veszély. Koeman a tetemes előny tudatában már bátrabban cserélt, le is kapta legnagyobb sztárjait, így Gakpo is idő előtt pihenőt kapott – mi tagadás, megdolgozott érte a Liverpool sztárja. Közel a rendes játékidő utolsó 10 percéhez, Malen érkezett egy remek beadásra, és csak centimétereken múlott, hogy nem érte el a labdát. Majd Dibuszra volt szükség újra, hogy ne változzon az eredmény, a magyar kapus a csereként beállt Noa Lang közeli lövését védte.
Néhány perccel később viszont újra rezgett a magyar háló, ezzel kiütéses vereséggé változott az eredmény a magyarok szempontjából. A csereként pályára lépő TeunKoopemeiers csodás mozdulattal fejelte a jobb felső sarokba Dumfries beadását, két magyar védő közül emelkedett magasabbra, Dibusz úszott a levegőben, de tehetetlen volt (4–0). És ha őszinték akarunk lenni, örülhettünk, hogy nem kaptunk ennél több gólt, ezt követően ugyanis a hollandok eltalálták a keresztlécet, és Dibusznak is kellett még védenie.
A holland válogatott a játék minden elemében felülmúlta a magyart, így a budapesti döntetlen után vendégként újabb kiütéses vereségbe szaladt bele marco rossi csapata. A németországi NL-nyitányt (5–0) követően másodszor a most zajló NL-szezonban.
Ezzel a győzelemmel Hollandia bebiztosította második helyét a csoportban, az utolsó körtől függetlenül pedig a magyar válogatott a harmadik, így csapatunknak osztályozót kell majd jövő márciusban játszania, hogy megőrizze tagságát az A divízióban.
A csoport másik meccsén a német válogatott „nem fogta vissza magát”, és az immár biztos utolsó Bosznia-Hercegovinát rendesen kitömte Freiburgban, a vége 7–0 lett. A németek biztos csoportelsőként várják a keddi, budapesti találkozót, majd a negyeddöntő pénteki sorsolását.
[type] => post [excerpt] => A magyar labdarúgó-válogatott összességében sima, 4–0-s vereséget szenvedett Hollandiában a Nemzetek Ligája A divíziójában. Az eredmény ezúttal tényleg csak másodlagos volt, miután a magyar csapat segédedzője, Szalai Ádám a meccs korai szakaszában... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731803950 [modified] => 1731803952 ) [title] => Szalai Ádám rosszulléte után kiütéses vereséget szenvedett a magyar válogatott Amszterdamban [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=17108&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17108 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 17111 [image] => Array ( [id] => 17111 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [original_lng] => 165888 [original_w] => 727 [original_h] => 485 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [width] => 727 [height] => 485 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [width] => 727 [height] => 485 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [width] => 727 [height] => 485 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [width] => 727 [height] => 485 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/59261711-53844dfd5b855920c3f7d28e70adedd9-wm.jpg [width] => 727 [height] => 485 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1731796752:12 [views_count] => 2886 [_thumbnail_id] => 17111 [_edit_last] => 12 [_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] =>
Pepe is calling time on his epic career 🫡
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
2–0-ra megnyerte legfontosabb Nemzetek Ligája-mérkőzését a magyar csapat.
Idei legfontosabb Nemzetek Ligája-mérkőzésén lépett pályára a magyar válogatott: egy döntetlen nagy lépést jelentett volna a csoport harmadik helye szempontjából, a győzelemmel viszont még a második helyre is odaérhetnek a mieink.
Bátran kezdett mindkét csapat, a bosnyákoknál volt többet a labda, de a magyar válogatott több lövéssel próbálkozott. Végül a 38. percben Nagy Zsolt indítása után Szoboszlai Dominik szerezte meg a vezetést, kissé kisodródott, de ballal szépen tette el Vasilj mellett, 0–1.
A második félidőt aktívabban kezdte a hazai csapat, de gólt ezúttal is a magyar válogatott szerzett. Nagy Zsolt szép egyéni akciója után kiharcolt egy tizenegyest az 50. percben. A labda mögé Szoboszlai Dominik állt oda, aki magabiztosan lőtt a kapuba, 0–2. A mérkőzés hátralévő részében hiába próbálkoztak a bosnyákok, ez gólt már nem ért.
Győzelmének köszönhetően 5 ponttal áll a magyar csapat, hasonlóan Hollandiához, amely kikapott Németországban.
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Georgia óriási meglepetésre 2–0-ra legyőzte Portugáliát, és ezzel a nyolcaddöntőbe jutott. A németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének záró fordulója több érdekes eredményt tartogatott, így hiába nyert Skócia ellen a magyar válogatott, véget ért számára az Eb.
A magyar szempontból egyszerű volt a képlet a Németországban zajló labdarúgó Európa-bajnokság utolsó két csoportmérkőzése előtt: ha a törökök legyőzik a cseheket vagy a portugálok a georgiaiakat, a magyar válogatott bejut a nyolcaddöntőbe. Ha mindkét meccsen döntetlen születik, szintén ott vannak a legjobb 16 között. Sőt, még Csehország is nyerhetett volna, de legalább háromgólos különbséggel. Erre már a második percben vezetést szerzett Georgia, majd az előnyét az 57.-ben meg is duplázta… A tényekhez hozzátartozik, hogy a grúzok természetesen a legerősebb tizenegyüket küldték pályára, míg a Cristiano Ronaldóval felálló Portugália összesen kilenc helyen változtatott az előző találkozójához képest.
Foci-Eb 2024: látványosan tartalékoltak a portugálok
Az indiszponáltan játszó portugálok látványosan tartalékoltak, olyannyira, hogy a 72. percben a georgiaiak le is zárhatták volna az összecsapást, de Kiteisvili passzát Csakvetadze fölé rúgta. A 20. perctől emberhátrányban futballozó Csehország az 52. percben kapitulált, de a török-előny csak 14 percig tartott. A csehek hiába nyomtak 10 emberrel, újabb gólra már nem futotta az erejükből, sőt Törökország a végén 2–1-re megnyerte a meccset, így számukra véget ért az Eb – ahogy a magyar válogatottnak is, miután Georgia óriási meglepetésre 2–0-ra legyőzte Portugáliát, és ezzel Ronaldóékkal, illetve a törökökkel együtt a kieséses szakaszba jutott.
Külön pikantéria, hogy ha a portugálok felülmúlták volna a grúzokat, a magyarokkal játszottak volna a következő körben…
Eredmények, csoportkör, 3. forduló:
Georgia-Portugália 2–0 (1–0)
Törökország-Csehország 2–1 (0–0)
Az F csoport végeredménye:
1. Portugália 3 2 – 1 5–3 6 pont – továbbjutott
2. Törökország 3 2 – 1 5–5 6 – továbbjutott
3. Georgia 3 1 1 1 4–4 4 – továbbjutott
4. Csehország 3 – 1 2 3–5 1 – kiesett
Magyar válogatott: két vereség, egy győzelem, mínusz hármas gólkülönbség
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett kétgólos vereség után Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzték Skóciát, így három ponttal és mínusz hármas (2-5) gólkülönbséggel fejezték be a tornát. Három éve az előző kontinensviadalon is a csoportkörben búcsúztak, akkor két ponttal negyedikek lettek Franciaország, Németország és Portugália mögött. A nemzeti együttes legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényében Németország vendége lesz Düsseldorfban.
A harmadik helyezettek tabellája:
1. Hollandia 3 1 1 1 4–4 4 pont
2. Georgia 3 1 1 1 4–4 4
3. Szlovákia 3 1 1 1 3–3 4
4. Szlovénia 3 – 3 – 2–2 3
——————————————
5. MAGYARORSZÁG 3 1 – 2 2–5 3
6. Horvátország 3 – 2 1 3–6 2
[type] => post [excerpt] => Georgia óriási meglepetésre 2–0-ra legyőzte Portugáliát, és ezzel a nyolcaddöntőbe jutott. A németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének záró fordulója több érdekes eredményt tartogatott, így hiába nyert Skócia ellen a magyar válogatott... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1719456480 [modified] => 1719467386 ) [title] => A portugálok Georgiát juttatták tovább! – kiesett a magyar válogatott [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=14596&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 14596 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 14597 [image] => Array ( [id] => 14597 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e.jpg [original_lng] => 115200 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/95fc594bae9b4823a7fee5231aef061e.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1719456586:12 [views_count] => 2827 [_thumbnail_id] => 14597 [_edit_last] => 12 [_oembed_f2aa688646da786ee64a0db2e4991ef2] =>