Az élről induló George Russell nyerte meg a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat, pályafutása negyedik futamgyőzelmét aratva ezzel. A Mercedes pilótája biztonsági autó mögött vezette célba a Max Verstappen vezette üldözőbolyt, mivel három körrel a vége előtt a két McLaren csatájából Lando Norris belerohant csapattársába, véget vetve ezzel saját futamának – illetve a további izgalmaknak. Kimi Antonelli pályafutása első F1-es dobogóját ünnepelhette Montrealban.
A szombati időmérő edzést őrületes köridővel megnyerő George Russell jól kapta el a rajtot – így megőrizte első helyét Max Verstappennel szemben – mercedeses csapattársa, Kimi Antonelli számára pedig jobban jött ki az első néhány kanyar, aminek köszönhetően megelőzte a világbajnoki éllovas Oscar Piastrit.
Érdekes jelenet volt még a futam legelején Franco Colapinto és Alexander Albon csatája, ami során utóbbi repítette át Williamsét a füvön.
Az élen Verstappen DRS-távon belül közeledett, aztán a 7. körre kissé leszakadt Russellről, hátrébb pedig csak az ötödik és hatodik Lewis Hamilton és Fernando Alonso között nyílhatott a hátsó szárny, előzés nélkül.
Aztán a kétszeres világbajnok spanyol hirtelen belassult, nagyon hamar elkezdtek elfogyni a közepes gumik, a 11. körben így Lando Norris levadászhatta az Aston Martin rutinos pilótáját.
A 12. körben aztán Verstappen is lassulni kezdett, és mielőtt Antonelli megelőzte volna, jött is a bokszba, Colapinto elé a 9. helyre érkezett vissza, viszonylag légüres területre. Russell az élről reagált is, a Mercedes britje Nico Hülkenberg elé jött vissza, miközben a holland még nem érte utol a német pilótát, így az alávágási kísérlet nem jött össze a négyszeres világbajnoknak.
Antonelli egy körrel később váltott kemény gumikra, hogy tovább üldözhesse a Red Bull versenyzőjét, majd a közepesen rajtolók közül utolsóként Piastri is váltott az élmezőnyből – amelyet a keményeken köröző Norris, Leclerc páros vezetett így Russellék előtt.
Ezzel jó időre stabilizálódott a mezőny állapota, mígnem a 25. körre megérkezett Russell Leclerc-re, a következőben pedig a hosszú egyenesben el is ment mellette a szenzációs tempót diktáló brit.
A Ferrari monacói pilótája a 29. körben kapott új kemény gumikat, és csapattársa, Hamilton elé kapaszkodott vissza az ötödik helyre, majd a következőben Norris is jött – ő közepeseket kapott –, gond nélkül maga mögött tartva riválisát.
Az első teljes bokszkiállások után a 30. körben Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Norris, Leclerc, Hamilton, Ocon, Sainz és Alonso volt a pontszerzők sorrendje.
A verseny feléhez érve a spanyol házi csatában Alonso megelőzte Sainzot, miközben az élmezőnyben egyedüliként lágyabb keveréken haladó Norris szépen faragta le a hátrányát csapattársával szemben, Russell pedig már 4,5 másodpercre növelte fórját Verstappen előtt.
A holland hirtelen megtorpanása még látványosabb lett a következő körökben, amikor Antonelli megint „lőtávba” ért, ezzel a 38. körben újra ki kellett hozni, és a két Ferrari közé ért vissza a pályára.
Az olasz pilóta szenzációs tempót ment ezután, majd rögvest érkezett a bokszba, és Verstappen mellé, kicsit elé érkezett vissza a pályára, a holland viszont a melegedő abroncsokon vissza tudta venni a pozícióját.
Russell a 43. körben érkezett, 3,5 másodperccel Verstappen elé, így megint a két McLaren maradt a mezőny elején, majd Piastri és Hamilton 46., Norris a 48. körben váltott, így Leclerc vezette a versenyt.
A McLarenek egészen jól elkezdtek működni, és az 53. körben már Antonellit tolta le a pályáról, miközben Verstappen is 1,3 másodpercre volt csak Verstappentől, mikor végül Leclerc-t is kihozták, a monacói tíz másodperccel Norris mögé érkezett vissza.
Russell előnye az 58. körben hirtelen 1,2 másodpercre csökkent, Antonellit pedig az is segítette, hogy Hadjar után Bearman lekörözése is jól jött ki neki Piastrival szemben – az első öt helyezett 6,5 másodpercen belül haladt ezekben a percekben!
Mielőtt Verstappen előtt a futamgyőzelem képe felcsillanhatott volna, Russell megint odalépett, Piastri pedig Norrisszal keveredett óriási harcba a negyedik helyért.
Három körrel a vége előtt pedig jött a dráma, az óriási hármas csatában Norris próbálta megelőzni Piastrit, de nem volt helye a célegyenesben, és nekiment csapattársának, véget vetve saját versenyének.
Russell köszönte szépen, és pályafutása során negyedszer ünnepelhetett futamgyőzelmet, Max Verstappen sem búslakodhat a második helyével, Kimi Antonelli pedig először állhatott F1-es versenyen a dobogóra.
Formula–1 2025, Kanadai Nagydíj (70 kör)
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:31:52.688 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.228 másodperc hátrány
3. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1.014 mp h.
4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2.109 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3.442 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 10.713 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 10.972 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 15.364 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Haas) 1 kör h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
pole pozíció: Russell
A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 14 van hátra):