Hetek óta a sport és az egészséges életmód népszerűsítése a célja a Genius Jótékonysági alapítvány sporttáborainak, melyeket a Beregvidéki tábor zár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola sportcentrumában. A fiatalok számos sportággal ismerkedhetnek meg, ahol természetesen nem maradhatnak ki a versenyek sem.
Véget ért az 5. alkalommal megrendezett ung-vidéki sporttábor a Genuis Jótékonysági Alapítvány szervezésében, amely Magyarország kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg. A mozgalmas hét során a résztvevő gyerekek játékos formában próbálhatták ki ügyességüket, erejüket és kitartásukat. A programok célja nemcsak a fizikai aktivitás ösztönzése volt, hanem a csapatszellem és az egészséges életmód népszerűsítése is.
Csütörtök váratlanul hat igazgatósági tag, köztük az eddigi egyik alelnök, Emili Rousaud is bejelentette lemondását a Barcelona csapatánál. Rousaud mellett még a szintén alelnökként dolgozó, az elnök Josep Maria Bartomeu által korábban távozásra felszólított Enrique Tombas, valamint Silvio Elias, Maria Teixidor, Josep Pont és Jordi Clasamiglia mondtak le posztjukról.
„Elérkeztünk egy ponthoz, amikor már nem tudjuk megfordítani a klubvezetés által felvett irányt. A jövő nagy kihívásaival szemben, különösen a világjárvány szintjére jutott koronavírust tekintve új forgatókönyv kell majd. Kiemelnénk a közösségi médiában fenntartott fiókok körüli ügyeket, mint a csalódottságunk egy pontját.” – írják a levélben, amelyet azzal zárnak, hogy mindenkit új vezetőség választására kérnek.
A közösségi médiában használt fiókok ügye kapcsán furcsa pénzmozgásokra utalnak. A csütörtökön lemondott egyik alelnök, Emili Rousaud még aznap, az esetet körülírva úgy nyilatkozott a Rac-1-nek, hogy furcsának találja, ha valaki egy 100 ezer eurós szolgáltatásért 1 millió eurót fizet, utalva a közösségi médiában történő megjelenések figyelemmel követésére, és az azért fizetett irreálisan magas összegre.
A Barcelona vezetősége pénteken jelezte, fontolgatják, hogy jogi lépéseket tegyenek a szerintük alaptalanul gyanúsítgató Rousaud ellen.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => Csütörtök váratlanul hat igazgatósági tag, köztük az eddigi egyik alelnök, Emili Rousaud is bejelentette lemondását a Barcelona csapatánál. Rousaud mellett még a szintén alelnökként dolgozó, az elnök Josep Maria Bartomeu által korábban távozásra f... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1586602800 [modified] => 1586577216 ) [title] => Hat igazgató mondott le a Barcelonánál, elégedetlenek a helyzettel [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=1870&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1870 [uk] => 1894 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 1871 [image] => Array ( [id] => 1871 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm.jpg [original_lng] => 225980 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32460231-2489001-d690352488f0c43f0f03eef738656803-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1588517477:4 [_thumbnail_id] => 1871 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 5867 [translation_required_done] => 1 [_oembed_16f9cca3feaa0a530b2e1e79193080b7] => [_oembed_time_16f9cca3feaa0a530b2e1e79193080b7] => 1586592009 [_oembed_7d2d9626c3f62d6b273b85c6cc6a5434] =>
LATEST NEWS | Leo #Messi will not continue with FC Barcelona
The tests carried out on Sergio Agüero are very negative. The possibility that he may not play football again is present. [cat radio] pic.twitter.com/0Fq1czuyaE
Kun Agüero ha referido un episodio de malestar torácico y ha sido trasladado al hospital para realizarse un estudio cardiológico.
Gerard Piqué tiene una sobrecarga en el sóleo de la pierna derecha. Pendiente de más pruebas para saber el alcance exacto de esta sobrecarga. pic.twitter.com/ntgzTTPcC8
The tests carried out on Sergio Agüero are very negative. The possibility that he may not play football again is present. [cat radio] pic.twitter.com/0Fq1czuyaE
Kun Agüero ha referido un episodio de malestar torácico y ha sido trasladado al hospital para realizarse un estudio cardiológico.
Gerard Piqué tiene una sobrecarga en el sóleo de la pierna derecha. Pendiente de más pruebas para saber el alcance exacto de esta sobrecarga. pic.twitter.com/ntgzTTPcC8