Array ( [count_posts] => 7 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo1OiJzcG9ydCI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo4MjQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 19109 [content] =>A KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének és a Barkaszói Református Egyházközségnek közös szervezésében 2025. augusztus 23-án tizedik alkalommal tartottak sportnapot. A szervezőkhöz csatlakoztak a sportot szívükön viselő helybéliek is, akik a sportpálya rendbenntartásában segédkeztek.
Az eseményt Barta Ferenc református lelkész nyitotta meg, aki Isten igéjével köszöntötte a jelenlévőket, majd Bimba Éva, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke a sportolni, játszani vágyó gyerekeket és szüleiket köszöntötte jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánva nekik.
A szervezők a gyerekekből csapatokat állítottak össze úgy, hogy minden csapatban legyenek kicsik-nagyok és picik is. A serdülőkorú fiúk külön versenyeztek, mert ők inkább a fiús sportokat kedvelik, például a százméteres futást, távolugrást helyből, kapura rúgást stb. A kicsik körében a nyíllal célba lövés és a bowlingozás volt a legnépszerűbb, lufit vittek a hasukkal, célba dobtak, összekötött lábbal ugráltak, karikát dobtak célba és még sok ötletes játékot kipróbáltak. A gyerekeket elkísérő anyukák nyújtódobásban mérhették össze ügyességüket, közülük Baksa Viktóriának sikerült legmesszebbre dobnia a nyújtófát. Övé lett a fődíj.
A csapatversenyben a legjobb csapat a „Nílusi krokodilok” lett, de a szervezőknek, valamint a rendezvényt anyagilag támogató KMKSZ-nek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően minden résztvevő kapott ajándékot.
A fiúk között a legjobb futó Pólé Levente, a legjobb távolugró Pólé László volt. A nyújtón való húzódzkodásban Kraszjanyik Márk bizonyult a legjobbnak. Összesítésben Popovics Márk, Szabó Arnold és Papp Dáriusz lettek a dobogósok.
A sportnap ifjúsági focitornával, majd miután mindenki jól elfáradt, szeretetvendégséggel folytatódott. A mozgalmas nap tábortűzzel zárult, ahol a jelenlévők dicsőítették az Urat és sokat beszélgettek.
A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a szervezésben, illetve a támogatóknak, a KMKSZ vezetőinek és a Bethlen Gábor Alapnak. Isten áldása kísérje munkájukat!
dózsa
[type] => post [excerpt] => A KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének és a Barkaszói Református Egyházközségnek közös szervezésében 2025. augusztus 23-án tizedik alkalommal tartottak sportnapot. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1756139340 [modified] => 1756134861 ) [title] => A „Nílusi krokodilok” lettek a legjobbak a tizedik barkaszói sportnapon [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=19109&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 19109 [uk] => 19130 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 19113 [image] => Array ( [id] => 19113 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1.jpg [original_lng] => 373537 [original_w] => 1600 [original_h] => 901 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1-1024x577.jpg [width] => 1024 [height] => 577 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1-1536x865.jpg [width] => 1536 [height] => 865 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1.jpg [width] => 1600 [height] => 901 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-20250825-111402-1.jpg [width] => 1600 [height] => 901 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1756289026:2 [_thumbnail_id] => 19113 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 4501 [_oembed_3e394c6b38352fc05ed490e4babb372f] => [_oembed_time_3e394c6b38352fc05ed490e4babb372f] => 1756124064 [_oembed_e18e1f552f5b3903e11fb43516b4cba5] => [_oembed_time_e18e1f552f5b3903e11fb43516b4cba5] => 1756124064 [_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => [_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1756124064 [_oembed_6e5e69678ac4800d8751fe5d919b8d99] => [_oembed_time_6e5e69678ac4800d8751fe5d919b8d99] => 1756124064 [_oembed_9529f757952207a8892cdb4e39e163c1] => {{unknown}} [_oembed_8b73d4f638cf9e92727c7dd2e495da5c] => {{unknown}} [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 393433672000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 23 [3] => 31 [4] => 11 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Fotók [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma ) [tags] => Array ( [0] => 481933 [1] => 824 [2] => 127124 [3] => 53282 ) [tags_name] => Array ( [0] => Barkaszó [1] => gyerekek [2] => KMKSZ [3] => Sportnap ) ) [1] => Array ( [id] => 11847 [content] =>
KárpátaljaA júliusi Magyar Nagydíjon lesz a világpremierje az első, gyerekeknek szóló F1-es közvetítésnek.
A Forma–1 a Sky csatornával közösen készíti a produkciót, melyet a nemzetközi műsorszolgáltatók számára is elérhetővé tesz, bár elsősorban a brit és a német közönség számára készül.
A gyerekeknek szóló közvetítés egyedi grafikát, hangeffekteket és különleges funkciókat tartalmaz majd, beleértve a különleges kameraszögeknél 3D-vel kiegészített grafikát. Az Egyesült Királyságban az F1 világbajnok Jenson Button és a korábbi IndyCar versenyző, Danica Patrick lesz a műsorvezető, valamint három gyermek is csatlakozik hozzájuk.
A projekt nem titkolt célja, hogy a legkisebbek számára is vonzóvá és érdekessé tegye a versenyeket.
[type] => post [excerpt] => A júliusi Magyar Nagydíjon lesz a világpremierje az első, gyerekeknek szóló F1-es közvetítésnek. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685875800 [modified] => 1685858435 ) [title] => Különleges F1-es közvetítés debütál a Magyar Nagydíjon [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=11847&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 11847 [uk] => 11865 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 11848 [image] => Array ( [id] => 11848 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring.jpg [original_lng] => 91247 [original_w] => 800 [original_h] => 370 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring-300x139.jpg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring-768x355.jpg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hungaroring.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1685966761:3 [_thumbnail_id] => 11848 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 4423 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4e1967ebb71dea69a94e8b57537fdc36] =>[_oembed_time_4e1967ebb71dea69a94e8b57537fdc36] => 1685865009 [_oembed_a351ab1641604a276a4cdb2a8f729e1c] =>Emergenza meteo, Salvini: "Rinviare il GP di F1 a Imola, dedichiamoci ai soccorsi" https://t.co/78cIXomQAQ
— La Gazzetta dello Sport (@Gazzetta_it) May 17, 2023[_oembed_time_a351ab1641604a276a4cdb2a8f729e1c] => 1690354411 [_oembed_ec64aa323c4a704807e5d0c4753e140b] =>LIGHTS OUT! LANDO NORRIS LEADS!!!!!#BritishGP #F1 pic.twitter.com/otbkgzkm5Y
— Formula 1 (@F1) July 9, 2023[_oembed_time_ec64aa323c4a704807e5d0c4753e140b] => 1690354411 [_oembed_d6dfd42e97a9e94aa745d3d6a3fbadd8] =>#F1 - Final Starting Grid for the 2023 British Grand Prix ??@F1 #BritishGP pic.twitter.com/mlnvWNTGJd
— FIA (@fia) July 9, 2023[_oembed_time_d6dfd42e97a9e94aa745d3d6a3fbadd8] => 1690354411 [_oembed_f8c054831b0216d10c9e0002e237c8ad] =>Sunday. Main stage. Silverstone. Let's goooo ?#BritishGP #F1 pic.twitter.com/QAS9LMrpKc
— Formula 1 (@F1) July 9, 2023[_oembed_time_f8c054831b0216d10c9e0002e237c8ad] => 1690354412 [_oembed_b607ae628090d60eec90e3ff47fc92b4] =>Flying the flag! George, Lewis and Lando head to the front for the national anthem ??#BritishGP #F1 pic.twitter.com/mRxKZFFK9W
— Formula 1 (@F1) July 9, 2023[_oembed_time_b607ae628090d60eec90e3ff47fc92b4] => 1705337563 [_oembed_011a6e1c3b8e5c3f71873af1089b9359] =>⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
— Formula 1 (@F1) November 5, 2023
⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
LIGHTS OUT IN SAO PAULO!!!
Albon and Magnussen make contact at the first corner 💥
⚠️ @MercedesAMG SAFETY CAR ⚠️#F1 #BrazilGP pic.twitter.com/jCIezUURDM[_oembed_time_011a6e1c3b8e5c3f71873af1089b9359] => 1705337563 [_oembed_2d9464173d2816795d870e8854f31164] =>LAP 18/71
— Formula 1 (@F1) November 5, 2023
Perez is on it today 💪
He's now down the inside at Turn 1 and past Hamilton
P4! #F1 #BrazilGP pic.twitter.com/ykxkwYNRl6[_oembed_time_2d9464173d2816795d870e8854f31164] => 1705595248 [_oembed_78e640614d16affc2a3e678481b75fb1] =>LAP 40/58
— Formula 1 (@F1) November 26, 2023
And the advantage swings to Ferrari, but it's so tight! 👀#F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/UDMvZo56wv[_oembed_time_78e640614d16affc2a3e678481b75fb1] => 1705595248 [_oembed_ccaf770121a5462d6e9b1393c28819da] =>LAP 51/58
— Formula 1 (@F1) November 26, 2023
Perez is handed a five-second penalty for the contact with Norris #F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/NesFw90ew0[_oembed_time_ccaf770121a5462d6e9b1393c28819da] => 1719514280 [_oembed_20d881f4a870726d2471e85a2fb089f4] =>LAP 40/58
— Formula 1 (@F1) November 26, 2023
And the advantage swings to Ferrari, but it's so tight! 👀#F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/UDMvZo56wv[_oembed_time_20d881f4a870726d2471e85a2fb089f4] => 1719514280 [_oembed_94b71ec932187b5b42b8cac17d17b6c0] =>LAP 51/58
— Formula 1 (@F1) November 26, 2023
Perez is handed a five-second penalty for the contact with Norris #F1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/NesFw90ew0[_oembed_time_94b71ec932187b5b42b8cac17d17b6c0] => 1719514280 [_oembed_b60b4770b619a4ede0a8114cbbe4f7a5] =>⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
— Formula 1 (@F1) November 5, 2023
⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
LIGHTS OUT IN SAO PAULO!!!
Albon and Magnussen make contact at the first corner 💥
⚠️ @MercedesAMG SAFETY CAR ⚠️#F1 #BrazilGP pic.twitter.com/jCIezUURDM[_oembed_time_b60b4770b619a4ede0a8114cbbe4f7a5] => 1719514280 [_oembed_0628a3a9d67cb35c12f6f52657704e10] =>LAP 18/71
— Formula 1 (@F1) November 5, 2023
Perez is on it today 💪
He's now down the inside at Turn 1 and past Hamilton
P4! #F1 #BrazilGP pic.twitter.com/ykxkwYNRl6[_oembed_time_0628a3a9d67cb35c12f6f52657704e10] => 1722953388 [_oembed_eeeb87fdd896e2531015b65c1052a97f] =>OSCAR PIASTRI IS A FORMULA 1 GRAND PRIX WINNER! 🇦🇺
— Formula 1 (@F1) July 21, 2024
HE'S DONE IT AT THE HUNGARORING 🏆#F1 #HungarianGP pic.twitter.com/foIq7krsNs[_oembed_time_eeeb87fdd896e2531015b65c1052a97f] => 1742709659 [_oembed_a350ae3267759667076dcdecb42572bf] =>@sporttv_official Vesszőfutás és röhögőgörcs a Sport1 stúdiójában. Szegény Guirassy, mondjuk így, furcsa góljától kezdve egyirányú utca volt, vesszőkkel és vesszőfutással. De legalább egy felkonf megmentette az adást...
♬ eredeti hang - Sport TV[_oembed_time_a350ae3267759667076dcdecb42572bf] => 1742709659 [_algolia_sync] => 831461843002 [_oembed_0e915de713c34b8291e1894129bfe33c] =>@felidohivatalos Nevetőgörcs a Sport1 stúdiójában! #sport1 #félidőyt #vicces #élő #sport1nevetés #sport1élőadás #nevetőgörcs #sport1vicces #vicces #foci #labdarúgás fy #fyp #nekedbe #bajnokokligaja #elo foryou #nekedbelegyen #foryouba sport1nevetőgöcs
♬ eredeti hang – Félidő! - Félidő![_oembed_time_0e915de713c34b8291e1894129bfe33c] => 1759739695 [_oembed_0277ff0d0f70b35b47d2e3234b845e38] =>It's all in the eyes 👀#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/ThOIHZRtm5
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025[_oembed_time_0277ff0d0f70b35b47d2e3234b845e38] => 1759739695 [_oembed_45cefced44b13e10a4823e60ea9b6c52] =>Contact between the top-three title protagonists!
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
Let's take a look at the onboard of the race start from Lando Norris' view 👀⬇️#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/1LZvbQFzCO[_oembed_time_45cefced44b13e10a4823e60ea9b6c52] => 1759739695 [_oembed_a0327d988d37cade4a1278cac1a002aa] =>LAP 14/62
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
Yuki Tsunoda is heading into the pit lane, and Gabi Bortoleto shortly does so too with visible front wing endplate damage! 🤯
It looks like the damage to the Kick Sauber was from the first lap#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/kXlvBpVD0Y[_oembed_time_a0327d988d37cade4a1278cac1a002aa] => 1759739695 [_oembed_4e3efd71ca941e2b2e88bb4dd8a7c40c] =>LAP 27/62
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
It's a slow stop for Oscar Piastri, stopped for 5.2 seconds ⏱️
Norris pitted from the race lead the lap before, followed by Piastri a lap later! 🔧#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/tXQHC9LpfH[_oembed_time_4e3efd71ca941e2b2e88bb4dd8a7c40c] => 1759739696 [_oembed_496b66181e007f8a1dffa2429211c225] =>LAP 44/62
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
Nico Hulkenberg has a dramatic spin at Turn 7, but keeping out of the wall! 🤯🔄#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/S8BF1PLdcM[_oembed_time_496b66181e007f8a1dffa2429211c225] => 1759739696 [_oembed_dcfab2af78c7de75ee9c324e752f4cef] =>Drama on the first lap! 😵
— Formula 1 (@F1) September 21, 2025
Here's Piastri heading into the wall and out of the race ❌#F1 #AzerbaijanGP pic.twitter.com/SN9cCVjSGL[_oembed_time_dcfab2af78c7de75ee9c324e752f4cef] => 1759739696 [_oembed_4fc186a6312dbd68214acdc99ff6bc73] =>Oscar Piastri sitting having iPad kid time with his banana snack is sending me pic.twitter.com/vXxb7xhMv5
— Kendra Middleton (@KenniMiddleton) September 21, 2025[_oembed_time_4fc186a6312dbd68214acdc99ff6bc73] => 1759739696 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2897 [1] => 824 [2] => 2251 [3] => 13115 ) [tags_name] => Array ( [0] => Formula–1 [1] => gyerekek [2] => közvetítés [3] => Magyar Nagydíj ) ) [2] => Array ( [id] => 11840 [content] =>WATCH THE RACE START 🎥#F1 #HungarianGP pic.twitter.com/vtI1GuR1F3
— Formula 1 (@F1) August 3, 2025Erről Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke tett közzé bejegyzést.
„Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem a Nemzetközi Labdarúgó Gyermekjátékok (ICG) megnyitóján, amelyre a megyeszékhely Avtomobiliszt stadionjában került sor.
Lényeges, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hadiállapot ellenére mégis úgy döntött, hogy Ukrajnában rendezi meg a versenyt, és Kárpátaljára bízta ezt a megtisztelő küldetést. Az ország különböző régióiból érkezett csapatok Ungváron gyűltek össze, köztük a megszállt vidékek csapatai, illetve azok, ahol még mindig tartanak a harcok. Az a legfontosabb, hogy most itt, biztonságos helyen lássuk őket – olvasható a bejegyzésben.
„Személyesen köszönetet mondtam Topole Igornak, az IGM elnökének és a Nemzetközi Gyermekjátékok szervezőbizottságának a labdarúgó torna megszervezéséért és lebonyolításáért” – írta Mikita.
Hozzátette, hogy térségünk a hadiállapot viszonyok között az ország megbízható hátországa és a legmagasabb szintű sportversenyek lebonyolításának platformja, így biztosítottuk külföldi partnereinket arról, hogy készen állunk a Téli Nemzetközi Gyermekjátékok megrendezésére a NOB égisze alatt.
„A résztvevőknek győzelmet, új ismeretségeket és kellemes élményeket kívánok vendégszerető régiónkban való tartózkodásuk idején” – olvasható a bejegyzésben.
[type] => post [excerpt] => Erről Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke tett közzé bejegyzést. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1685557569 [modified] => 1685557570 ) [title] => Nemzetközi focimérkőzés zajlott Ungváron [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=11840&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 11840 [uk] => 11835 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 11836 [image] => Array ( [id] => 11836 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n.jpg [original_lng] => 92035 [original_w] => 960 [original_h] => 640 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/348910427-271017588655034-3535151570188956104-n.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1685546771:5 [views_count] => 4786 [_thumbnail_id] => 11836 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b128b4663f341dfb51a350912ae42916] => [_oembed_time_b128b4663f341dfb51a350912ae42916] => 1685546773 [_oembed_95d525ea8b18aaac1dc331a0ea4e5a21] => [_oembed_time_95d525ea8b18aaac1dc331a0ea4e5a21] => 1685546773 [_oembed_ff8f876a8a6fc77568951556a1ca5499] => [_oembed_time_ff8f876a8a6fc77568951556a1ca5499] => 1685546773 [_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => [_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1688407987 [_oembed_901f99c441fcf8013e8afc501a129fe4] => [_oembed_time_901f99c441fcf8013e8afc501a129fe4] => 1692314643 [_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] =>[_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724349659 [_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] =>Pepe is calling time on his epic career 🫡
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724349659 [_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] =>Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724349659 [_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => [_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724349659 [_oembed_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] => [_oembed_time_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] => 1725155787 [_algolia_sync] => 831461841002 [_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => [_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1746123663 [_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => [_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1759044664 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 824 [1] => 241 [2] => 15101 [3] => 48663 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek [1] => labdarúgás [2] => Ungvár [3] => Viktor Mikita ) ) [3] => Array ( [id] => 9492 [content] =>𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024Ukrajna kilenc megyéjében ősszel is folytatódik az UNICEF valamint az Oktatási és Tudományos Minisztériumnak „Közel” elnevezésű projektje, amelynek megvalósításában részt vesz az Ukrajnai Futball Fejlesztése Jótékonysági Alapítvány és az Ukrán Labdarúgó Szövetség is. Megyénkben a programok szervezésébe a Kárpátaljai Labdarúgó Szövetség is bekapcsolódott. A napokban, a program keretében, ismét Ungváron tartottak foglalkozásokat a gyermekeknek. A szervezők különféle helyszínekre invitálják a résztvevőket, ahol a gyermekekkel fociedzők, orvosok és pszichológusok is foglalkoznak. A szakértők más-más módszereket alkalmaznak a gyermekekkel való munka során. A szülők is fontosnak tartják a rendezvényt. A foglalkozások a gyerekeknek is tetszettek.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna kilenc megyéjében ősszel is folytatódik az UNICEF valamint az Oktatási és Tudományos Minisztériumnak „Közel” elnevezésű projektje, amelynek megvalósításában részt vesz az Ukrajnai Futball Fejlesztése Jótékonysági Alapítvány és az Ukrán Lab... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1662487200 [modified] => 1662485900 ) [title] => Ősszel is folytatódik a „Közel” című gyermekfejlesztő szociális projekt (videó) [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=9492&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 9492 [uk] => 9488 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 9495 [image] => Array ( [id] => 9495 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n.jpg [original_lng] => 879994 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/301740204-568415121742104-6914189478655783081-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1662475100:14 [_oembed_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => [_oembed_time_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => 1662474844 [_thumbnail_id] => 9495 [_edit_last] => 14 [views_count] => 4748 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => [_oembed_time_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => 1662476408 [_oembed_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => [_oembed_time_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => 1662476408 [_oembed_d514555894bb78186ca5b2d7de58c0d6] => {{unknown}} [_oembed_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => [_oembed_time_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => 1719508741 [_oembed_d8172fd81a9dcab5a4908fd857f3edeb] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 831459043002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 [5] => 161 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma [5] => Labdarúgás [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 824 [1] => 47539 [2] => 47535 [3] => 47537 [4] => 47536 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek [1] => Oktatási és Tudományos Minisztérium [2] => szociális projekt [3] => Ukrajnai Futball Fejlesztése Jótékonysági Alapítvány [4] => UNICEF ) ) [4] => Array ( [id] => 8657 [content] => Nyílt foglalkozást szerveztek a labdarúgást kedvelő fiataloknak Ungváron. A rendezvény célja az volt, hogy a nemzetközi gyermeknap alkalmából egyfajta háború elleni védelmet nyújtsanak számukra.
[type] => post [excerpt] => Nyílt foglalkozást szerveztek a labdarúgást kedvelő fiataloknak Ungváron. A rendezvény célja az volt, hogy a nemzetközi gyermeknap alkalmából egyfajta háború elleni védelmet nyújtsanak számukra. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1654118280 [modified] => 1654115476 ) [title] => Nyílt labdarúgó foglalkozást tartottak a gyerekeknek Ungváron (videó) [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=8657&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 8657 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 8659 [image] => Array ( [id] => 8659 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci.jpg [original_lng] => 859767 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/foci.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1654104676:14 [_oembed_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => [_oembed_time_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => 1654104337 [_thumbnail_id] => 8659 [_edit_last] => 14 [views_count] => 7456 [_oembed_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] => [_oembed_time_5dad002a3e4bcdaa2aa074454f91a586] => 1654107488 [_oembed_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => [_oembed_time_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => 1654107488 [_oembed_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] => [_oembed_time_863bedb95af0c0a0a05ba4362936ba87] => 1654107489 [_oembed_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => [_oembed_time_44a5a9c4dfa8c1a86c8bfc5b7874dbee] => 1656526311 [_oembed_f373012b5973e0879b0720c0f8d0b7b1] =>South African lower-division club Matiyasi FC have been banned for life after their controversial 59-1 (41 own goals) victory over Nsami Mighty Birds.
— @RadullLive (@radulllive) June 7, 2022
The team was 3rd & needed 18 goals in their last game to earn promotion to the ABC Motsepe Provincial League
??#RadullLive pic.twitter.com/AHb2gSbA2t[_oembed_time_f373012b5973e0879b0720c0f8d0b7b1] => 1657811137 [_oembed_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => [_oembed_time_c33b2e0c4557e4db0068c6200ec3c9ed] => 1657811137 [_oembed_046d06d0ddb6bb25b3486e1167232dce] => [_oembed_time_046d06d0ddb6bb25b3486e1167232dce] => 1658212527 [_oembed_b06bcc80b456d00a285530115d62c54d] => [_oembed_time_b06bcc80b456d00a285530115d62c54d] => 1658212527 [_oembed_723e7f2d9e95d42578b64179392b4f8e] => [_oembed_time_723e7f2d9e95d42578b64179392b4f8e] => 1658212528 [_oembed_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => [_oembed_time_ad960d253fa67ff671ca1d7a6ff4aa95] => 1660131263 [_oembed_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => [_oembed_time_5f6953e96c8047c11114af953b8f6ebd] => 1660131263 [_oembed_0b9ea6affc84f86ae899cccdc374bbbd] => [_oembed_time_0b9ea6affc84f86ae899cccdc374bbbd] => 1660579671 [_oembed_190382874156474752f30ed34ee47ae9] => [_oembed_time_190382874156474752f30ed34ee47ae9] => 1660579671 [_oembed_d4385214d66be4494ec03b8159af1909] => [_oembed_time_d4385214d66be4494ec03b8159af1909] => 1662038887 [_oembed_b163199033e2b277dff792af3181953a] => [_oembed_time_b163199033e2b277dff792af3181953a] => 1665066502 [_oembed_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => [_oembed_time_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => 1665066503 [_oembed_c10c00bc1802d9b55ac22696324471cc] => [_oembed_time_c10c00bc1802d9b55ac22696324471cc] => 1666534132 [_oembed_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => [_oembed_time_c14f3df1668c8e647b4e7a3c072e162f] => 1666534132 [_oembed_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] =>BREAKING: Over 100 people were killed and 200 injured in a riot at a football stadium in Malang Indonesia, authorities said. #news #BreakingNews #Newsnight #NewsUpdate #NewsBreak #soccer #Indonesia #malang#AremavsPersebaya#arema #Kanjuruhan #bonekjancok #football pic.twitter.com/SXhCPfTId9
— That Guy Shane (@ProfanityNewz) October 1, 2022[_oembed_time_50c5eb568aebadeaf5d6722ebf333e95] => 1666534133 [_oembed_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] =>#BREAKING #INDONESIA
— loveworld (@LoveWorld_Peopl) October 1, 2022
?INDONESIA :#VIDEO MASSACRE (!) AT KANJURUHAN STADIUM!
127 people died, more than 180 injured, after a riot broke out at a football match between Arema & Persebaya at Kanjuruhan Stadium in Malang.#BreakingNews #UltimaHora #Kanjuruhan #Malang #Masacre pic.twitter.com/TVJjgTB4pW[_oembed_time_196b7d40ccd28ed271c51b28973d20e2] => 1666534133 [_oembed_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] =>‼️Conmoción en #Indonesia: masacre por una estampida de aficionados que huían de los gases lacrimógenos lanzados por la policía.
— eSPAINews (@eSPAINews_) October 1, 2022
?Al menos 127 personas han muerto, según el último balance oficial.
?Se disputaba un partido de fútbol entre el Arema y el Persebaya. pic.twitter.com/kJIgu2bO6u[_oembed_time_3de7fe395eb4ad23e7ff96497de9dc82] => 1666534133 [_oembed_243585bfdaa46baec890e91d30cf81dc] =>UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan #malang #arema #persebaya pic.twitter.com/ptEExISFiO
— WKWKLAND UPDATE (@wkwklandupdate) October 2, 2022[_oembed_time_243585bfdaa46baec890e91d30cf81dc] => 1669307468 [_oembed_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => [_oembed_time_799a14f6c2ca92f05288d8be2f4dfd25] => 1670598173 [_oembed_f80129f44b612681a18373507de04e29] =>Poland's national football team were escorted by F16 planes to the southern border of Poland on their way to Qatar ?✈️
— ESPN FC (@ESPNFC) November 17, 2022
(via @LaczyNasPilka) pic.twitter.com/mIZjW3FPEW[_oembed_time_f80129f44b612681a18373507de04e29] => 1670598173 [_oembed_e7955d1242cb29718e28cb6c85a403ca] => [_oembed_time_e7955d1242cb29718e28cb6c85a403ca] => 1671121807 [_oembed_95d525ea8b18aaac1dc331a0ea4e5a21] => [_oembed_time_95d525ea8b18aaac1dc331a0ea4e5a21] => 1683818775 [_oembed_ff8f876a8a6fc77568951556a1ca5499] => [_oembed_time_ff8f876a8a6fc77568951556a1ca5499] => 1683818775 [_oembed_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => [_oembed_time_7307ca3e6a09cae266ed6be315b9d00d] => 1690696101 [_oembed_b128b4663f341dfb51a350912ae42916] => [_oembed_time_b128b4663f341dfb51a350912ae42916] => 1690696101 [_oembed_901f99c441fcf8013e8afc501a129fe4] => [_oembed_time_901f99c441fcf8013e8afc501a129fe4] => 1691930609 [_oembed_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => [_oembed_time_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => 1719501745 [_oembed_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => [_oembed_time_37915507a5e54e4d0afaf6ac30769b79] => 1724138168 [_oembed_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => [_oembed_time_717ebfe2c0c1f92f5a75c2510ea60331] => 1724339434 [_oembed_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] =>Pepe is calling time on his epic career 🫡
— B/R Football (@brfootball) August 8, 2024
Euros 🏆
Nations League 🏆
UCL 🏆🏆🏆
La Liga 🏆🏆🏆
Copa del Rey 🏆🏆
UEFA Super Cup 🏆
Club World Cup 🏆🏆
Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆
Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆
Taça da Liga 🏆
Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆
Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW[_oembed_time_9c94c88433dc7d708f94549aa3e68998] => 1724339434 [_oembed_794f476c820047e63977e1203037660f] =>Obrigado, Pepe 💙#UCL pic.twitter.com/CW1d4f4pGL
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) August 8, 2024[_oembed_time_794f476c820047e63977e1203037660f] => 1724339434 [_oembed_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] =>𝗨𝗠 𝗘𝗫𝗘𝗠𝗣𝗟𝗢. 🫡 Continuaremos sempre juntos: obrigado por tudo, Pepe! ✨🫂 #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/HSnou1I5zI
— Portugal (@selecaoportugal) August 8, 2024[_oembed_time_c2ac6a6719b732c97355ca12cd620bfa] => 1724339435 [_algolia_sync] => 831458052002 [_oembed_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => [_oembed_time_19a02fec3cedde438f8c89627724aa0c] => 1748945483 [_oembed_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => [_oembed_time_1bd7f51178696277e00afccbd9343c63] => 1759576385 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1049 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 [5] => 25 [6] => 98 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma [5] => Videók [6] => Футбол ) [tags] => Array ( [0] => 824 [1] => 241 [2] => 29481 [3] => 29480 [4] => 15101 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek [1] => labdarúgás [2] => nemzetközi gyermeknap [3] => Nyílt labdarúgó foglalkozás [4] => Ungvár ) ) [5] => Array ( [id] => 8396 [content] => A „Kolosz” országos sport és torna társaság kárpátaljai kirendeltsége céljául tűzte ki, hogy a hadiállapot időszakában egyre több gyermeket von be a sport világába.
A testedzést választók száma jelentősen nőtt: a kezdeményezéshez csatlakoztak a belföldi áttelepültek és a környező településeken élő gyermekek. Az edzők ingyen foglalkoznak a csoportokkal.
[type] => post [excerpt] => A „Kolosz” országos sport és torna társaság kárpátaljai kirendeltsége céljául tűzte ki, hogy a hadiállapot időszakában egyre több gyermeket von be a sport világába. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1650821340 [modified] => 1650816017 ) [title] => Egyre több gyermek sportol a „Kolosz” bázisán (videó) [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=8396&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 8396 [uk] => 8400 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 8397 [image] => Array ( [id] => 8397 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz.jpg [original_lng] => 136218 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/kolosz.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1650805316:10 [_oembed_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => [_oembed_time_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => 1650805137 [_thumbnail_id] => 8397 [_edit_last] => 10 [views_count] => 4316 [_oembed_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => [_oembed_time_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => 1656882413 [_oembed_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => [_oembed_time_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => 1665071243 [_oembed_d8172fd81a9dcab5a4908fd857f3edeb] => {{unknown}} [_oembed_d514555894bb78186ca5b2d7de58c0d6] => {{unknown}} [_oembed_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => [_oembed_time_4860e0585d5882391fe6e769472e8c94] => 1719658703 [_algolia_sync] => 831457999002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 824 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek ) ) [6] => Array ( [id] => 1216 [content] => Március 4–6. között kerül megrendezésre megyénk területén az országos gyermeksíbajnokság. A versenyre a Kraszija üdülőközpontban kerül sor.
A Krasiya Baby Champ 2020 főszervezője Ukrajna Ifjúsági- és Sportminisztériuma, valamint az Ukrán Síszövetség. A helyi szervezők elmondása szerint országunkban nincs több hasonló jellegű verseny, ezért nagy örömmel tölti el őket az, hogy a megmérettetésre Kárpátalján kerül sor – immáron második alkalommal. Az üdülőközpont körülbelül 150 versenyzőt tud befogadni, az elmúlt évben több mint száz ifjú síelő érkezett a bajnokságra.
A versenyen 2008–2009-es és 2010–2012-es születésű fiatalok vesznek majd részt. Az esemény első napja edzéssel fog telni, a versenyek a további két nap folyamán zajlanak majd.
Az információk szerint március 7-től hatósági munkatársak megmérettetésére kerül sor. A rendezvényre már beiratkoztak a megyei rendőrség, továbbá a csapi és munkácsi határőregység dolgozói.
[type] => post [excerpt] => Március 4–6. között kerül megrendezésre megyénk területén az országos gyermeksíbajnokság. A versenyre a Kraszija üdülőközpontban kerül sor. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1583155920 [modified] => 1583149692 ) [title] => Kárpátalján rendezik meg az országos gyermeksíbajnokságot [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=1216&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1216 [uk] => 1210 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 1217 [image] => Array ( [id] => 1217 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [original_lng] => 104723 [original_w] => 640 [original_h] => 427 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [width] => 640 [height] => 427 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [width] => 640 [height] => 427 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [width] => 640 [height] => 427 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [width] => 640 [height] => 427 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/gyerek-siel.jpg [width] => 640 [height] => 427 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1583142492:5 [_thumbnail_id] => 1217 [_edit_last] => 5 [views_count] => 7665 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] =>[_oembed_time_d24fe4410a90464008c1d03629ea0016] => 1654445461 [_oembed_f00b89ad0d375e55cde450cc2194a9df] => [_oembed_time_f00b89ad0d375e55cde450cc2194a9df] => 1655888934 [_oembed_723e7f2d9e95d42578b64179392b4f8e] => [_oembed_time_723e7f2d9e95d42578b64179392b4f8e] => 1656007547 [_oembed_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => [_oembed_time_0d520b689f4c730f514d05abd0347d8d] => 1656007548 [_oembed_01283669d73a11a090558bf7dd3eb487] => [_oembed_time_01283669d73a11a090558bf7dd3eb487] => 1656007548 [_oembed_b163199033e2b277dff792af3181953a] => [_oembed_time_b163199033e2b277dff792af3181953a] => 1665071252 [_oembed_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => [_oembed_time_62a613cd04393638887cb0a4549ed399] => 1666034627 [_oembed_81baf9a9e9425985869023b2dcc788a3] => {{unknown}} [_oembed_d514555894bb78186ca5b2d7de58c0d6] => {{unknown}} [_oembed_a2553bc733d3f7133c88004fd1a553c5] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 1202610314001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 137 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Téli sportok ) [tags] => Array ( [0] => 824 [1] => 822 [2] => 337 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyerekek [1] => síelés [2] => verseny ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 824 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => sport ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 824 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => sport ) [_domains] => Array ( [sport] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
gyerekek (1 Oldal)






