A 4–0-s első félidő után a franciák háromszor betaláltak, de egyenlíteni már nem tudtak, az angolok 6–4-re győztek, s 1966 után újra vb-érmet nyertek.
Az Európa-bajnokságok történetében 1980 óta nem rendeznek bronzmeccset, a FIFA viszont nem kegyelmez a vébé-elődöntők veszteseinek, és a mai napig összeereszti őket. Ezúttal a franciáknak nem volt kedvük játszani, legalábbis az első félidőben semmiképp, már a félidőben négygólos hátrányban voltak Anglia ellen. A második félidőben a franciák feltámadtak, de a csereként beállt Bellingham végül az angolokat segítette egy 6-4-es győzelemhez.
Az elődöntőben a spanyolok ellen tükörsimán kikapó franciáknak elvileg kevésbé volt tétje a meccsnek, két-két arany-, ezüst- és bronzérmük már így is, úgy is van. Nem úgy az angoloknak, akiknek az 1966-os vb-címükön kívül csak két vesztes bronzmeccsük volt eddig.
Az összeállítások alapján egyik csapatnak sem volt túl fontos a meccs. Az angoloknál kimaradt többek között Kane, Bellingham és Pickford is, a franciáknál meg szinte csak a kapus Maignan, a gólkirályságra hajtó Mbappé és Olise maradt az alapcsapatból.
Az első félidőben a franciáknak voltak ugyan helyzetei, az angolok viszont azt csináltak ellenük, amit akartak. A soha ilyen összeállításban nem játszó francia védelmet nézni is rossz volt. Előbb Rice lőtt gólt távolból, majd jött Konsa fejelt gólt szögletből, végül Saka lőtt kettőt. Különösen a harmadik angol gól volt megalázó, amikor Saka és Rashford háromszor is próbálkozhatott a francia kapu előtt anélkül, hogy a védők felszabadítottak volna.
A második félidőben négyet cseréltek a franciák, és rögtön meg is lett az eredménye: Olise passzából Mbappé talált be. Megkísérelték a lehetetlent, ami egyszer már majdnem összejött nekik: a 2025-ös Nemzetek Ligája elődöntőjében a már 4-0-ra vezető spanyoloktól végül 5-4-re kaptak ki.
Az 54. percben Mbappé Barcolának adott gólpasszt, ezzel már csak 4-2-re vezettek az angolok, és még rengeteg volt hátra a meccsből. Az angolok előtt felrémlett az argentinok elleni, 1-0-ról elbukott fájdalmas elődöntő. De el tudnak-e bukni egy meccset 4-0-ról? – merült fel a kérdés egyre jogosabban, mivel a francia támadók úgy mentek el az angol védők mellett, mintha azok bábúk lettek volna.
Az ivószünet előtt újra Olise adott gólpasszt Mbappénak, így Anglia már csak 4-3-ra vezetett. Az argentinok elleni meccsen az volt a baj, hogy Thomas Tuchel szövetségi kapitány támadók helyett védőket cserélt be 1-0-s angol vezetésnél, most meg az, hogy egy szünetben végrehajtott cserét nem számítva tétlenül nézte, hogy összeomlik a csapata. Végül a 80. percben behozta a középpályára két alapemberét, Bellinghamet és Andersont.
Az angol cseréknek meglett az eredménye. Kijöttek a franciák szorításából, sőt, a 86. percben Spence buktatása után büntetőhöz jutottak, amit Saka értékesített. A hosszabbításban Dembélé még a frászt hozta a franciákra, 5-4-re szépített. A franciák esélyét végül Bellingham döntötte romba, aki egy szóló után beállította a 6-4-es végeredményt. Ezzel megdőlt a bronzmeccsek 1958-as gólcsúcsa is, amikor Franciaország 6-3-ra verte Nyugat-Németországot.
Anglia lett a világbajnokság bronzérmese, Mbappé 10 góljával a gólkirályi cím várományosa a 8 gólos, a vasárnapi döntőben Spanyolország ellen pályára lépő Messi előtt. A vébék abszolút góllövőlistáját is Mbappé vezeti 22 góllal a 21 gólos Messi előtt. Az más kérdés, hogy a francia csatárnak még akár három vb-je is lehet.
Döntő
július 19., vasárnap, 21.00 New York, New York/New Jersey Stadion
Az Európa-bajnok spanyol válogatott 2-0-ra legyőzte a francia csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság dallasi elődöntőjében.
Mikel Oyarzabal szerzett vezetést a 22. percben, a Lamine Yamal ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt a Real Sociedad csatára értékesítette. A hátvéd Pedro Porro az 58. percben növelte a spanyolok előnyét, amivel beállította a végeredményt.
A spanyol válogatott 16 év után jutott újra világbajnokság döntőjébe, és vasárnap 21 órakor az Anglia-Argentína párharc győztesével játszik a New York-i döntőben. Franciaország egy nappal korábban, 23 órától Miamiban a harmadik helyért lép pályára a másik párharc vesztesével.
Megvan az idei labdarúgó-világbajnokság első elődöntőse. Franciaország a csütörtöki negyeddöntőben Kylian Mbappé és Ousmane Dembélé góljával 2-0-ra legyőzte Marokkó válogatottját, ezzel sorozatban a harmadik vb-jén jutott a legjobb négy közé.
Az utolsó, még versenyben maradt afrikai válogatottként Marokkó próbálta megismételni a legutóbbi labdarúgó-világbajnokságon elért bravúrját, vagyis az elődöntőbe jutást. A foxborough-i negyeddöntőben azonban éppen az a Franciaország volt az ellenfél, amelynek négy éve sikerült megállítania a marokkói menetelést. Az ottani 2-0-s francia siker során gólt szerző Theo Hernández ezúttal a kispadon kezdett, míg Randal Kolo Muani a keretben sem szerepelt. Az idei Afrika-bajnok hivatalos mérkőzésen több mint két éve nem kapott ki, a legutóbbi két vb-n döntős franciák pedig egyedüliként jutottak el úgy a negyeddöntőig, hogy minden találkozójukat kilencven perc alatt megnyerték.
Didier Deschamps szövetségi kapitány együttese már az elejétől kezdve nagy nyomás alatt tartotta a marokkói kaput, Kylian Mbappé lövésénél és Dayot Upamecano fejesénél is bravúrt kellett bemutatnia Jasszin Bununak. A folytatásban kevésbé volt veszélyes Franciaország, ám még így is jobban, mint Marokkó, amely egyetlen alkalommal sem lőtt kapura a mérkőzés első negyedében. Már talán a játékosok is az ivószünetet várták, amikor a 25. percben Nusszair Mazraui felrúgta Mbappét a tizenhatoson belül.
A tizenegyes előtt bő három percig állt a játék, és ez a sértettet zavarta meg jobban: Mbappé büntetőjénél Bunu nemcsak kivédte, hanem meg is fogta a labdát.
Így aztán gól nélküli állásnál, a 30. percben jött a háromperces játékmegszakítás.
Úgy folytatódott, ahogy abbamaradt: Désiré Doué előtt adódott a következő ziccer, ám az ő lövése után is védeni tudott Bunu. Noha a labdabirtoklási arány kiegyenlített volt, a franciák térfelén alig folyt a játék, ezért a félidő végén látott kapura lövési statisztika (tizenhárom az egy ellenében) nem volt meglepő. Az eredményjelző ugyanakkor 0-0-t mutatott.
A második játékrészben Marokkó próbált kiszabadulni, egyenrangúbb ellenfél is volt, még ha Mike Maignannak nem is akadt dolga. A túloldalon újabb Doué-kísérletet védett Bunu, míg Mbappé több támadás végén is rossz megoldást választott. Egészen a 60. percig, amikor az afrikai térfél közepén megszerzett labda a Real Madrid csatárához került, és
Mbappé a tizenhatos vonaláról, jobb lábbal a kapu bal oldalába tekert (1-0) – idén a 8., összességében a 20. vb-találata volt ez, méghozzá a huszadik világbajnoki találkozóján.
A vezetés tudata felszabadította a vb legnagyobb esélyesének tartott Franciaország játékát, és még az ivószünet előtt megduplázta az előnyét az európai válogatott: egy kontratámadás végén Mbappé a passzát követően elvitte a védőket, ezzel helyet hagyott Ousmane Dembélének, az aranylabdás támadó pedig tizenhét méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-0). Bunu csak beleérni tudott a labdába.
Marokkó cserékkel próbált frissíteni, mégis Upamecano járt a legközelebb a szépítéshez, amikor ügyetlen mozdulattal lőtt saját kapujára.
A franciák inkább amiatt aggódhattak, hogy a 77. percben Mbappé fájdalmas arccal leült a földre, és sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot – a saját lábán hagyta el a pályát a lecserélt támadó.
Deschamps csatárok helyett csatárokat küldött be, és Bradley Barcola és Jean-Philippe Mateta is gólt szerezhetett volna. Maignan a 83. percben mutatta be az egyetlen védését, de ekkor is középre tartó lövésnél kellett kiütnie a labdát. A küzdő, és a labdát többet birtokló marokkóiak nem tudtak azzal a hatékonysággal játszani, mint Kanada ellen, így megszakadt a hosszú veretlenségük, egyben eldőlt, hogy ezúttal sem lesz afrikai érmes a világbajnokságon.
A francia válogatottra a magyar idő szerint kedden 21 órakor kezdődő arlingtoni elődöntőben Spanyolország vagy Belgium vár, utóbbi két csapat egymás elleni negyeddöntőjét pénteken 21 órától rendezik Inglewoodban.
A francia labdarúgó-válogatott rendkívül küzdelmes mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a paraguayi csapatot Philadelphiában a 2026-os világbajnokság nyolcaddöntőjében. A győztes gólt Kylian Mbappé szerezte büntetőből a 70. percben. A gallok ezzel Marokkó után másodikként biztosították a helyüket a negyeddöntőben és július 9-én a Boston-stadionban épp az észak-afrikaiakkal találkoznak.
Philadelphiában 80 éve nem látott 38 Celsius-foknál is melegebb idő képében csapott le a keleti partra is a világbajnokság rajtja előtt rettegett forróság. Méghozzá úgy, hogy az előzetes hírek szerint a tűző napon akár 42–43 fokos hőérzettel is meg kellett küzdjenek egymás mellett a paraguayi és a francia labdarúgó-válogatott futballistái. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat kikiáltásának 250. évfordulóját övező ünnepségsorozat csúcsékeként ugyanis az 1776-os kongresszusnak is otthont adó város fogadta a világbajnoki mezőny legnagyobb favoritját, azaz Kylian Mbappéékat, és a németek egyenes kieséses szakaszban tizenegyesekkel történ búcsúztatásával alighanem a torna eddigi legnagyobb meglepetését összehozó Julio Encisóékat.
Paraguay a várakozásoknak megfelelően rendkívül szervezett védekezéssel, a villámgyors francia támadók elől a lehető legtöbb területet lezárva kezdte a mérkőzést a 2010-es csúcsteljesítményük, a negyeddöntőbe kerülés megismétlésének reményével. Érzésre már a kezdőrúgás pillanatától az újabb szétlövésben bizakodva. A franciák ugyan 80(!) százalék feletti labdabirtoklást tudhattak magukénak az első húsz perc végén, nemhogy kaput eltaláló lövésük, gólszerzési kísérletük sem akadt addig. Arra a 22. minutumig kellett várni: az AS Romából behívott, a vb-n harmadszor kezdő Koné unta meg a tili-tolit: tizenhatoson kívüli átlövési kísérlete azonban szögletre vágódott a blokkról.
Az ezúttal igencsak indokoltnak érződő hidratációs szünet sem hozott komoly változást a játék képében. Bár végre a paraguayiak legalább egy-két kontratámadást felvállaltak az elképesztően passzív stratégia részeként.
Több mint félóra után azonban még mindig úgy álltunk, hogy egyetlen kaput eltaláló gólszerzési kísérlet sem volt a meccsen, a két együttes pedig összesen dolgozott ki 0,10-es xG (azaz várható gólszám) értéket. A legtöbb kraft még a Mbappé által kiharcolt és Olise által középre kanyarított szabadrúgásban volt, ám – ha kissé öngólveszélyesen is –, de tisztázott a paraguayi védelem ennél a kavarodásnál is. A 36. percben Koundé pattintott lövésénél már legalább rá kellett vetődjön a labdára Gill, a statisztikai sorba azonban ez sem került be, ugyanis sípszó után jött a védés.
A két csapat végtére is megismételte (s ez Paraguay esetében valódi érdem) az Anglia–Ghána-csoportmeccs „kétes értékű bravúrját”, és a háromperces ráadással együtt is tényleges védenivaló nélkül hagyta a kapusokat.
A favorit igyekezett megnyomni a fordulás utáni perceket, előbb Rabio távoli lökete szállt kapu fölé, majd Koné próbálkozásánál már ténylegesen védenie is kellett Gillnek.
A 66. percben a néhány pillanattal korábban beállt Desire Doué került a földre a tizenhatoson belül. S bár a játékvezető elsőre nem ítélt tizenegyest – a dél-amerikaiak rögvest mentek is reklamálni, hogy színészkedésért sárgázzák meg a Paris Saint-Germain kétszeres Bajnokok Ligája-győztes szélsőjét –, helyette a VAR-monitor felé vette az irányt. A visszajátszások alapján nem lehetett kétséges az ítélet: a balról befelé húzó Doué bal lábát eltrafálta a menteni igyekvő Diego Gómez.
Gill megtévesztésére elsőre Dembélé szökkent a labdához, hogy elvégezze a büntetőt, hogy aztán kisebb tömegjelenetek után odaadja azt a rendkívül higgadtan „ítélkező” Mbappénak. Míg a kapus elvetődött jobbra, a nekifutása ütemét többször is megtörő madridi az utolsó pillanatokban kifordított lábfejjel a bal alsóba helyezett (0–1). Ezzel nemcsak Franciaország vezető találatát, hanem önmaga 19. vb-gólját is megszerezte – és újfent egy találatra felzárkózott az örökrangsort a csoportkör első fordulója óta vezető Lionel Messire (20).
Az egész helyzet érezhetően felpaprikázta Alfaro csapatát, a nem sokkal később érkező újabb hidratációs szünetnél pedig kisebb kakaskodás is kialakult a paraguayiak között. A vb sokat vitatott „újítása” ilyen pillanatokat korábban még biztosan nem hozott…
Az első 70 percben sem a szép futballra koncentráló Paraguay innentől kezdve már kifejezetten alattomosnak tetszett egyik-másik szituációban. Cáceres egy fault után törlesztve nyújtott lábbal, stoplival előre rúgta sípcsonton Mbappét, majd nem sokkal később Galarza könyökölt Upamecano bordái közé, miközben esélye sem volt a labda megjátszására.
Deschamps-nál érezhetően kezdett betelni a pohár, rá kevésbé jellemző módon többször is hevesen reklamált a játékvezetőnél – különösebb hatás nélkül. A dél-amerikaiak ugyanis csodával határos módon továbbra sem kaptak egyetlen sárga lapot sem.
Minden – akár belső, akár külső, a franciák felé gerjesztett – feszültség ellenére a hosszabbítás előtti másodpercekhez érve a németek rémei még mindig csak egygólos hátrányban voltak. Ami azt jelentette, hogy egyetlen kihagyás is ráadásra kényszerítheti a gallokat. Paraguay a végjátékban érezhetően feljebb is tolta a védelmi vonalát. Picit olyan érzést keltett a fehér-pirosak hajrája az addig látott harcmodorhoz képest, mint amikor futsalban vagy kézilabdában a kapust lehozva, extra mezőnyjátékossal kezd kockázatos rohamokba a hátrányban lévő fél.
A kinyíló területek hatására a tízperces ráadásban kis túlzással több lehetőség adódott mind a két csapat előtt, mint előtte több mint kilencvenben.
A 98. minutumban egy szöglethez készülve még Galarza játszotta el a nagyhalált, mintha még mindig a VAR előtti időket élnénk. Aztán látva, hogy sem büntető, sem Oscar-díj nem fog járni a produkcióért, még néhány centiről meg is nézte magának, Ilgiz Tantashev sporttársnak biztosan megvan-e mind a két szeme…
Fordulatot azonban sem ez a magánszám, sem más nem hozott már a mérkőzésbe.
Paraguayjal együtt a philadelphiai helyszín is elköszönt a 2026-os tornától. A franciáknak Foxboroughban (a Boston-stadionban) Marokkó ellen jön a folytatás – már a legjobb nyolc között.
Valami azt súgja, egészen más játékkép mellett, de az a meccs sem lesz vajmi egyszerű a 2018-as világbajnok számára.
Erődemonstrációt tartott a francia válogatott a világbajnokság tizenhatoddöntőjében: úgy nyert 3-0-ra, hogy csak a nagy meleg miatt kellett megizzadnia.
Svédország bátran kezdte a meccset, igyekezett magasan letámadni az építkező franciákat, akik azonban a félidő előrehaladtával egyre inkább a kezükbe vették a kontrollt, egymás után dolgozták ki a helyzeteket és lőtték a szögleteket. Kylian Mbappé még az első hidratációs szünet előtt a hálóba talált egy kiugratás után, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Mbappé aztán a kapufát is eltalálta, ahogy később Michael Olise is. A Bayern München támadója a tizenhatos vonalának magasságából eresztett meg egy ollózást, a torna gólja lett volna, ha a labda néhány centivel beljebb megy.
A svédek becsülettel állták a rohamokat, de nem bírták el a nyomást, az első félidő hajrájában Mbappé kapott labdát egy kicsiben elvégzett szöglet után, becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszút. Mbappénak ez volt a 17. gólja világbajnokságon, ezzel megelőzte az örökranglistán Miroslav Klosét.
A szünet után sem változott sokat a játék képe, a franciák támadtak, kezdeményeztek, és a félidő elején el is döntötték a lényegi kérdéseket, miután Olise passzából Barcola talált a hálóba. Mbappé később meglőtte mai második gólját is, szintén Olise passzából, a meccs pedig minden izgalmi faktorát elveszítette. A svédek elfogytak, nem tudták feltartóztatni a franciákat semmilyen szinten, Mbappéék azonban hiába dolgoztak ki még egy rakás helyzetet, több gól nem született, maradt a 3-0.
Győzelmével Franciaország továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol a németeket kiejtő Paraguayjal találkoznak majd magyar idő szerint vasárnap este.
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább, riválisa pedig másodikként.
A franciák kedden egy csoportharmadikkal találkoznak New Yorkban a nyolcaddöntőbe jutásért, míg a norvégok ugyanazon a napon Elefántcsontparttal csapnak össze Dallasban.
Világbajnokság, I csoport, 3. (utolsó) forduló:
Franciaország–Norvégia 4-1 (3-1)
Boston, Gillette Stadion, 64 146 néző, v.: Oliver (angol)
gólszerzők: Dembélé (7., 20., 32.), Doué (94.), illetve Aasgaard (21.)
A szövetségi kapitányukat, Didier Deschamps-ot édesanyja temetése miatt nélkülöző franciák az első másodperctől fogva hatalmas erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy minél előbb eldöntsék a találkozót. Mbappé 21 másodperc után egy villámgyors támadás végén jobbról, hat méterről a lécet találta el, majd a negyedik perc végén Selviknek akadt védenivalója Koné 15 méteres kísérleténél. A hetedik percben már a norvég kapus is tehetetlennek bizonyult, amikor az aranylabdás Dembélé egy remek keresztlabdát befelé, majd kifelé tolt, és végül jobbról, 11 méterről lőtt a hosszú sarokba. A skandinávok tíz perc elteltével egy eladott francia labda után lőttek először kapura, majd a 14. percben Larsen egy tizenhatoson belüli, remek labdakezelés után nyolc méterről, ziccerben a kapu fölé bombázott. Ezt követően is lüktető volt az összecsapás, a nézőknek kis túlzással szinte pislogni sem volt idejük: három perccel később már Mbappé közeli lövését fogta Selvik, de a 20. percben Dembélé még az előzőnél is távolabbi, 20 méteres bombájánál ismét hiába vetődött. A középkezdés után néhány másodperccel szépített a skandináv együttes, Aasgaard mindössze a harmadik norvég passzt követően, balról indulva csinált befelé egy testcselt, amely után 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Az ivószünet csak rövid időre törte meg a meccs lendületét, és Dembélé harmadik góljával a franciák kisvártatva visszaállították a kétgólos különbséget.
A fordulás után sem esett vissza az iram és a színvonal, sőt, Norvégia hamar büntetőhöz jutott, de nem került közelebb ellenfeléhez, mert Larsen bal oldalra tartó lövését Maignan kivédte. Az újabb norvég lehetőségek is kimaradtak, a túloldalon pedig Mbappé tévesztette el a bal felső sarkot. A sorozatos cserék és az ivószünet kissé megtörte a csapatok lendületét, de összességében a skandinávok irányítottak, viszont a korábbiaknál kevesebb és kisebb lehetőségeik voltak, a franciáknak láthatólag megfelelt az eredmény. Az utolsó nagy norvég lehetőség a 72. percben maradt ki, amikor Maignan védte Bobb lövését, innentől az északiak egyre inkább elfogadták a vereséget. A hosszabbításban aztán a franciák Doué góljával megadták a kegyelemdöfést a két legjobbját, Haalandot és Ödegaardot nélkülöző Norvégiának.
További mérkőzések:
Június 27., szombat
H csoport: Zöld-foki Köztársaság–Szaúd-Arábia, Houston, 2:00
H csoport: Uruguay–Spanyolország, Guadalajara, 2:00
G csoport: Egyiptom–Irán, Seattle, 5:00
G csoport: Új-Zéland–Belgium, Vancouver, 5:00
L csoport: Panama–Anglia, New York, 23:00
L csoport: Horvátország–Ghána, Philadelphia, 23:00
A francia labdarúgó-válogatott rendhagyó, az időjárás miatt két órára felfüggesztett mérkőzésen verte 3-0-ra Irakot a labdarúgó-világbajnokságon, így továbbjutott a legjobb 32 közé. Kylian Mbappé duplázott, így a vb-góllövőlista élén álló Lionel Messi nyomába eredt.
Mbappé a 100. francia válogatott meccsén játszott, és elég hamar sikerült emlékezetessé tennie a jubileumot, mert már a 14. percben betalált a tizenhatoson kívülről. Ezzel a góllal befogta Ronaldót, és a legfiatalabbként, 27 évesen érte el a 15 találatot a vébéken.
Bár nyomasztó fölényben játszott Franciaország, a hidratációs szünetig nem sikerült megduplázni az előnyt. A pauza után aztán Iraknak voltak biztató percei, még úgy is, hogy a legveszélyesebb játékosát, Husszeint le kellett cserélni sérülés miatt. A félidő végére visszaállt a francia dominancia, azonban a nagy helyzetek elmaradtak, a legnagyobb lehetőségnél a kapura forduló Mbappéval szemben érkezett egy hősies mentés. Egy kaput eltaláló lövés volt csak az első félidőben.
Már a szünet előtt elkezdett szakadni az eső, és mivel villámlott is, így először láthattunk olyat, hogy az időjárás miatt felfüggesztettek egy vb-meccset. Végül két órán át tartott a félidei szünet.
A kényszerszünet nem vetette vissza a franciák játékát, sőt. Mindössze az 54. percig kellett rá várni, hogy az irakiak eladják a tizenhatoson belül a labdát, Dembélé pedig gólt lövetett Mbappéval, majd az ismét remekül futballozó Olise szolgálta ki Dembélét, az aranylabdás pedig 3-0-ra módosította az állást már a 66. percben.
Mivel így is maratonira nyúlt a mérkőzés, a mostani vébén először láthattunk olyan félidőt, amikor nem volt ivószünet. Így is a 76. percben Irak a legnagyobb helyzetét hagyta ki, majd Mbappénak volt egy közeli kapáslövése, ami a kapu mellé ment. A hajrában is volt még két ziccere, de kihagyta ezeket, így nem sikerült tripláznia.
A francia válogatott így is simán nyert és bejutott a 32 közé, a csoportgyőzelem majd a norvégok elleni rangadón dől el.
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 3-1-re legyőzte a szenegáli csapatot az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság I csoportjának küzdelmeit megnyitó keddi találkozón New Yorkban.
Világbajnokság, I csoport, 1. forduló:
Franciaország–Szenegál 3-1 (0-0)
New York, MetLife Stadion, 80 545 néző, v.: Faghani (ausztrál)
gólszerzők: Mbappé (66., 96.), Barcola (82.), illetve Mbaye (95.)
Mendy – Diatta, Koulibaly, Niakhate, Diouf – Camara (Diarra, 75.), I. G. Gueye (Ciss, 88.), P. Gueye (I. Ndiaye, 83.) – I. Sarr (Mbaye, 75.), Jackson (Dieng, 83.), Mané
Mindössze a második egymás elleni találkozójára készült New Yorkban a francia és a szenegáli együttes: a felek a 2002-es vb-n ugyancsak a csoportkör első fordulójában mérkőztek meg, akkor az afrikaiak hatalmas meglepetésre 1-0-ra legyőzték európai riválisukat, amely címvédőként végül tovább sem jutott.
Folyamatos, ám nem túl magas iramú játékkal és érdemi helyzet nélkül telt el az első bő húsz perc, sokáig a szenegáli hálóőr tizenhatoson belül bemutatott csele jelentette a legnagyobb izgalmat.
Az ivószünet előtt Jackson kapufán csattanó kísérlete lepte meg a franciákat, a játékszer Maignanra pattant vissza, a kapusról pedig szögletre.
A háromperces játékmegszakítás után Szenegál valamelyest előrébb merészkedett, ám jelentős változást ez sem hozott: a tempó nem nőtt, továbbra is sok volt a rossz megoldás, és bár a szünet előtti pillanatokban adódott egy nagy lehetőség a szenegáli válogatott előtt, az első félidő kaput eltaláló lövés nélkül ért véget.
A második játékrész ígéretes francia kísérlettel indult – ilyen a szünet előtt egy sem akadt –, az 53. percben pedig Mendynek már védenie is kellett Olise megindulásánál.
Érezhetően élénkebbé vált a meccs, a szenegáli kapus Mbappé ziccerét is hárította, majd szűk egy óra elteltével tizenegyesgyanús szitációt ellenőrzött a videobíró segítségével a játékvezető.
A legutóbbi döntős francia válogatott ritmusváltásai több veszélyt hordoztak magukban, egy ilyenből szerezte meg 13. vb-találatát Mbappé.
Jackson rögtön válaszolt is, ám les miatt érvénytelenül tette ezt, az európaiak pedig nem vettek vissza, Barcola két perccel becserélése után betalált.
A sárga lap nélkül véget érő, sportszerű mérkőzés hosszabbítása két találatot is hozott.
Előbb az ugyancsak csereként beállt Mbaye szépített életerős lövésével, majd Mbappé távolról állította be a végeredményt.
A labdarúgó-világbajnoki selejtezők 5. fordulójában Norvégia az Észtország elleni 4–1-es győzelemmel gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra. Így Olaszország hiába múlta felül Moldovát a 88. és a 93. percben szerzett gólokkal, már csak matematikai esélye van az első helyre. A D-csoportban Izland kétgólos győzelmet aratott Azerbajdzsánban, Franciaország pedig hazai pályán négy góllal legyőzte Ukrajnát, a Les Bleus ezzel kijutott a vb-re.
A D-csoport második helyéért hajtó Izland hozta a kötelezőt Bakuban: a hazai ötgólos siker után ezúttal két gólt szerzett Azerbajdzsán ellen. A 20. percben Isak Johannesson nagyszerű passza után Albert Gudmundsson szerzett vezetést, majd a félidő végén egy szabadrúgás-kombináció során Gudmundsson volt az előkészítő, Sverrir Ingi Ingason fejesével pedig már kétgólosra nőtt a vendégek előnye. A második félidő kevesebb helyzetet és kiegyenlítettebb játékot hozott, Izland magabiztosan őrizte előnyét, az azeriek az egész mérkőzésen egyszer találták el a kaput. Izland 2–0-s győzelmével pontszámban beérte a franciák ellen vereséget szenvedő Ukrajnát.
Az ukránok az egész mérkőzés alatt mindössze egyszer kísérleteztek Franciaország ellen, az sem találta el a kaput. Ellenben Didier Deschamps csapata hatalmas mezőnyfölényét rengeteg helyzettel koronázta meg. Az első félidőben még nem jöttek a gólok, a második félidőben aztán Kylian Mbappé vezérletével négyet is vágtak a franciák. A Real Madrid támadója az 55. percben panenkázós büntetővel szerzett vezetést, majd a 76. percben N’Golo Kanté labdaszerzését követően Michael Olise talált be a kapuba. Hét percre rá ismét Mbappé volt eredményes, ezúttal egy kipattanó labdát vágott közelről a kapuba, a 4–0-s végeredményt a csereként beálló Hugo Ekitiké állította be, aki Mbappé passzából lőtt a bal alsó sarokba. A Les Bleus négygólos sikerével bebiztosította a világbajnoki részvételét, míg Ukrajna Izland ellen játszik ki-ki mérkőzést az utolsó fordulóban a csoport második helyéért.
Norvégia az első hat mérkőzésén 29 gólt szerzett, és mindössze hármat kapott, plusz hibátlan teljesítménnyel vezette az I-csoportot. Észtország az első félidőben tartotta magát Norvégiában, pedig a hazaiak már akkor is 70 százalékos labdabirtoklással játszottak, és 13 lövéssel próbálkoztak. Ami az első játékrészben 13 próbálkozásból nem sikerült, az bement négyből négyszer a második játékrész elején. Az 50. percben Alexander Sörloth fejelt a jobb sarokba, két perccel később Julian Ryerson jobb oldalról érkező beadásából Sörloth ezúttal a kapu bal oldalába bólintott. Újabb négy perc elteltével ismét Ryerson volt az előkészítő, a harmadik norvég gólt Erling Haaland fejelte. A Manchester City támadója a 62. percben lábbal is eredményes volt, a norvégok meg bő tíz perc alatt négy gólt szerezve eldöntötték a találkozót. Haaland továbbra is fergeteges gólátlagot produkál nemzeti színekben: 47 mérkőzésen 53 gól fűződik a nevéhez. A 65. percben Robi Saarma szépített, Norvégia megérdemelten nyert, amivel gyakorlatilag biztossá vált, hogy 1998 után ismét kijut a világbajnokságra. 4–1
Az olaszok nagy nehezen hozták a kötelezőt Moldovában, de ezzel is csak matematikai esélyük maradt az első hely megszerzésére: az utolsó fordulóban kilenc góllal kéne felülmúlniuk a norvégokat. Hiába a győzelmi kényszer, Olaszország a 88. percig nem tudott betalálni a moldovai kapuba. Akkor a csereként beálló Federico Dimarco bal oldalról érkező beadásából Gianluca Mancini gyönyörű mozdulattal fejelt a jobb alsó sarokba. A hosszabbításban aztán két további csereember eldöntötte a mérkőzést: jobbról Matteo Politano tekerte be a labdát, Francesco Esposito meg öt méterről a kapu jobb oldalába fejelt. Olaszország tehát nyert, de minden bizonnyal meg kell elégednie a második hellyel. 0–2
A csoport állása: 1. Norvégia 21 pont/7 meccs (33–4), 2. Olaszország 18/7 (20–8), 3. Izrael 9/7 (15–19), 4. Észtország 4/8 (8–21), 5. Moldova 1/6 (4–26)
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben parádésan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.
A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra.
A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.
Eredmény:
S9, női 400 m gyors:
KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p 2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14 3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55