Emberi jogi szervezetek több nagy televíziós csatornát, köztük az amerikai NBC-t is arra szólították fel, hogy ne közvetítsék a jövő évi pekingi téli olimpiát.
A 2022. február 4-én kezdődő játékok közvetítésével a társaságok „bűnrészessé” válnának a „kemény és egyre romló emberi jogi helyzetben (…) legitimálnák ezeket a jogsértéseket és népszerűsítenék a széles körben »Népirtásjátékokként« leírt rendezvényt” – figyelmeztettek az elnyomott kínai kisebbségeket, köztük a muszlim ujgurokat, a tibetieket, a hongkongi lakosokat és másokat képviselő szervezetek.
A nyílt levelet mindössze négy nappal azt követően tették közzé, hogy véget értek a koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott ötkarikás játékok Tokióban.
Az üzenetet egyebek mellett az NBC Universal vezérigazgatójának is elküldték. A csatorna 7,75 milliárd dollárt fizet a következő hat olimpia közvetítési jogaiért, és partnerként szorosan együttműködik a svájci székhelyű Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB). Ezek a díjak e szervezetek teljes bevételének mintegy negyven százalékát teszik ki.
A NOB többször is hangsúlyozta, hogy a sportra kíván összpontosítani, elnöke, Thomas Bach pedig nem volt hajlandó kommentálni a Kínában élő kisebbségek rendszerszintű üldöztetésével kapcsolatos vádakat. Korábban több fontos szponzor és egyes sportolók is a pekingi rendezvény bojkottját sürgették.
A pekingi külügyminisztérium élesen bírálta a „sport átpolitizálását”, és kiemelte, hogy bármiféle bojkott „kudarcra van ítélve”. A tárca emellett tagadta, hogy népirtás folyna az ujgurok ellen, az ezzel kapcsolatos vádakat „az évszázad hazugságának” nevezve.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elutasította azokat a felhívásokat, hogy szervezzék át Pekingből máshova a téli játékokat. A szervezet 2015-ben döntött úgy szűk többséggel, hogy a kínai főváros adhat otthont 2022-ben a téli olimpiának, miután Oslo és Stockholm anyagi vagy politikai okokból visszavonta a pályázatát, így Peking csak Almatival maradt versenyben.
A jogvédő szervezetek szerint legalább egymillió embert zártak átnevelőtáborba a délnyugat-kínai Hszincsiang tartományban, ahol beszámolók szerint a hatóságok kényszermunkának és erőszakos sterilizációnak vetik alá a muszlim kisebbségek tagjait.
Kína tagadja a vádakat, azt állítva, hogy csak önkéntes alapon biztosítanak képzést, ami nagyban hozzájárult a terrorizmus visszaszorításához a régióban.
Forrás: szabadeuropa.hu
[type] => post
[excerpt] => Emberi jogi szervezetek több nagy televíziós csatornát, köztük az amerikai NBC-t is arra szólították fel, hogy ne közvetítsék a jövő évi pekingi téli olimpiát.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1631122500
[modified] => 1631118033
)
[title] => Jogvédők azt kérik, ne közvetítsék a tévécsatornák a pekingi téli olimpiát
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=6961&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 6961
[uk] => 6983
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 6963
[image] => Array
(
[id] => 6963
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1.jpg
[original_lng] => 61408
[original_w] => 960
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/teli-olimpia1.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1631302610:4
[_thumbnail_id] => 6963
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5256
[_oembed_b2e1b70a61817380e0a8b79ba8a54908] =>
[_oembed_time_b2e1b70a61817380e0a8b79ba8a54908] => 1650816902
[_oembed_7c4dce458c69b3e91cdd508cd8460ebe] =>
[_oembed_time_7c4dce458c69b3e91cdd508cd8460ebe] => 1719508471
[_oembed_60b0901d5c2fc0bb819a412936a80b9a] =>
No one should ever be punished for speaking out against terror and aggression. The aggressor is the one who should be held accountable.
I'm proud of Lithuanians who bravely stand up for freedom and their values in all circumstances. We’ve got your back, Kornelija Dūdaitė! 🇱🇹 pic.twitter.com/E7iChQ1f2s