A zimbabwei sportvezető a valaha volt legfiatalabb elnöke lesz a szervezetnek, egyben az első nő és az első afrikai a poszton.
A kétszeres olimpiai bajnok úszót, Zimbabwe sportminiszterét, Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán.
A júniusban távozó Thomas Bach székére hét sportvezető pályázott, a 41 éves Coventry volt az egyetlen nő közöttük. Bár a szakértők kiélezett versenyre, több szavazási körre számítottak, a verseny már az első körben eldőlt. A szabályok szerint az a jelölt a NOB új elnöke, aki abszolút többséget szerez.
Coventry – akit előzetesen is az esélyesek közé soroltak, és Bach kiszemeltjének tartottak – a 97 voks közül 49-et kapott. A másik két favoritra, ifj. Juan Antonio Samaranchra, a NOB alelnökére, illetve Sebastian Coe-ra, az Atlétikai Világszövetség elnökére 28-an, illetve 8-an szavaztak.
Coventry a 131 éve alapított szervezet tizedik vezetője lesz. Ő a valaha volt legfiatalabb elnök, az első nő, az első afrikai a poszton. Bach feladatait június 24-én veszi majd át, a NOB szabályzata szerint az első megbízatása nyolc évre szól, majd egy újabb – egyben végső – négyéves időszakra újraválasztható.
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
„Ez egy fantasztikus pillanat, kilencéves kislányként el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha itt állhatok, és visszaadhatok valamit a mi csodálatos mozgalmunknak. Ez nem csupán egy hatalmas megtiszteltetés, hanem egy emlékeztető is az elköteleződésemről önök felé. Büszkeséggel fogom vezetni ezt a szervezetet, az értékeinkkel a középpontjában, és remélem, hogy a munkám önöket is büszkévé teszi és megerősíti abban, hogy jól döntöttek. Szeretnék önöknek köszönetet mondani a bizalomért, most pedig sok munka vár ránk” – mondta Kirsty Coventry rövid köszönőbeszédében.
Köszönetet mondott a riválisainak is, és úgy fogalmazott, ez a verseny mindannyiunkat jobbá, a mozgalmat pedig erősebbé tette.
Elnöki pályázatában Coventry öt célkitűzést jelölt meg: hasznosítani a sport erejét, maximalizálni az együttműködést és az elkötelezettséget, a kölcsönös növekedés érdekében erősíteni a partneri kapcsolatokat, élen járni a fenntartható fejlődésben és fejleszteni a hitelességet és a bizalmat az olimpiai mozgalomban.
Coventry győzelme nem csupán azért meglepő, mert rendkívül gyorsan megszületett a végeredmény, hanem azért is, mert nő. Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák életre hívója élete végéig hitt abban, hogy a nőknek nincs helyük a játékokon, s a NOB is csak 1981-ben választott először nőket a tagjai közé. Még 11 évvel ezelőtt is csak 24-en voltak a 82 férfi mellett (22,6%). A legutóbbi, 2023-as tagválasztással 41,1 százalékra nőtt az arányuk.
[type] => post
[excerpt] => A zimbabwei sportvezető a valaha volt legfiatalabb elnöke lesz a szervezetnek, egyben az első nő és az első afrikai a poszton.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742561400
[modified] => 1742555372
)
[title] => Először lesz nő a NOB elnöke, Kirsty Coventry az első körben győzött
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=17895&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 17895
[uk] => 17904
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 17896
[image] => Array
(
[id] => 17896
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry.jpg
[original_lng] => 68989
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/coventry.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1742639615:3
[_oembed_57b8125466931524e5a2a871945222f1] =>
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Olekszandr Uszik ukrán ökölvívó tervei szerint előbb ismét cirkálósúlyú világbajnok lesz (ezzel együtt pedig abszolút bajnok), majd elindul az ukrán elnökválasztáson.
Április 29-én a londoni Wembley Stadionban rendezték volna meg a profi ökölvívás nehézsúlyú kategóriájának címegyesítő világbajnoki mérkőzését Tyson Fury és Olekszandr Uszik között. A mérkőzés végül elmaradt, de az ukrán bokszolónak új ellenfele akadt azóta Daniel Dubois személyében.
Az ukrán Sport24tv arról ír, Uszik még nem mondott le a Furry elleni címegyesítő mérkőzésről sem, de a ringen kívül is komoly tervei vannak.
Lemegyek cirkálósúlyba, újra abszolút bajnok leszek, aztán abbahagyom, és indulok az elnökválasztáson. Zelenszkijnek aggódnia kellene? Az ukrán elnök nyugodt, mert hatalma van – mondta Uszik.
Klicsko nyomdokaiban?
Nem példa nélküli, hogy egy ukrán ökölvívó politikai pályára térjen át, elég csak Vitalij Klicskóra gondolni. Klicsko 2004-ben kezdett politizálni, amikor testvérével Volodimirral közösen nyíltan támogatták Viktor Juscsenko elnökké választását. Később támogatták Juscsenkót a narancsos forradalom alatt is, ezek után 2014-ben a Petro Porosenko Blokk színeiben Kijev polgármesterévé választották.
Nemmellesleg érdemes azt is megjegyezni, hogy Ukrajna jelenlegi elnöke, Volodimir Zelenszkij színészből lett az ország elnöke. 2015 és 2019 között a Nép szolgája című sorozatban például Ukrajna elnökét játszotta el, majd 2019 májusától ez már nem csak egy film volt.
Ökölvívóként történelmet írt Olekszandr Uszik
A 34 éves Olekszandr Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoka. Az ukrán bokszolóról széles körben tartják, hogy hazája egyik legnagyobb ökölvívója. Anthony Joshua felett aratott 2021-es győzelmével beírta magát a történelemkönyvekbe, ugyanis ő lett mindössze a harmadik olyan ökölvívó, aki cirkálósúlyú és nehézsúlyú világbajnok is volt egyszerre. Olyan legendákhoz csatlakozott ezzel, mint Evander Holyfield és David Haye.
Amatőrként Uszik nehézsúlyú világbajnoki aranyérmet nyert 2011-ben, majd egy évvel később az olimpián is csúcsra ért. 2013-ban vált profivá, és 2018-ban, első világbajnoki címét tizedik mérkőzésén szerezte meg. 2018-ban Uszik lett a történelem negyedik férfi bokszolója, aki egyszerre birtokolta a WBA-, a WBC-, az IBF- és a WBO-címeket Jermain Taylor, Bernard Hopkins és Terence Crawford után.
Results of the election for the 10th IOC President:
HRH Prince Feisal Al Hussein 2 David Lappartient 4 Johan Eliasch 2 Juan Antonio Samaranch 28 Kirsty Coventry 49 Lord Sebastian Coe 8 Morinari Watanabe 4 pic.twitter.com/AE3z0vE6r3