Ukrajna bejelentette, hogy nem vesz részt a 2025. június 13–20. között Budapesten megrendezésre kerülő cselgáncs-világbajnokságon. A döntés hátterében az áll, hogy a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) engedélyezte a fehérorosz sportolók számára, hogy június 1-jétől ismét nemzeti szimbólumaik – zászlójuk, címerük és himnuszuk – használatával indulhassanak nemzetközi versenyeken, így a budapesti világbajnokságon is.
Az ukrán cselgáncsszövetség szerint ez a döntés ellentétes az igazságosság, a felelősségvállalás és a szolidaritás alapelveivel, mivel Fehéroroszország Oroszország szövetségeseként részt vesz az Ukrajna elleni háborúban.
Az IJF válasza szerint a sportnak a párbeszéd, az egység és a megértés platformjaként kell szolgálnia, hidakat építve, nem pedig falakat.
A budapesti világbajnokságra nyolc magyar dzsúdós nevezett, akik az olimpiai kvalifikációs pontokért fognak küzdeni.
A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat düsseldorfi Grand Slam-versenyén.
A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint az Atomerőmű dzsúdósa kazah, kubai és holland riválist búcsúztatott, majd a világbajnok portugál Jorge Fonseca megállította őt. A 29 éves Cirjenics – aki kvótás helyen áll a világranglistán – a vigaszágon előbb az ír Benjamin Fletchert, majd a bronzmeccsen a Pánamerikai bajnoki harmadik brazil Rafael Buzacarinit verte egyaránt ipponnal.
Nehézsúlyban (+100 kg) a 18 éves Sipőcz Richárd dél-koreai és mongol ellenfelet vert az előcsatározások során, majd kikapott a német Johannes Freytől. A vigaszágon a tavalyi budapesti Grand Prix-n harmadik soproni versenyző ipponnal legyőzte a lengyel Maciej Sarnackit, aztán a bronzcsatában három intéssel leléptették a kétszeres olimpiai harmadik brazil Rafael Silva ellen, aki 14 évvel idősebb nála. Így Sipőcz ötödikként zárt.
A németországi viadalon 115 ország 659 dzsúdósa lépett tatamira, a 11 fős magyar küldöttségből korábban a 63 kilós Özbas Szofi hetedik lett.