A rajtnál élre álló Charles Leclerc nyerte a Brit Nagydíjat, miután elmaradt annak várva-várt nagy hajrája: a friss gumikon közelítő Andrea Kimi Antonelli autója elromlott, az olasz pedig több kiállás után számos pozíciót veszített. A dobogóra a fiatal listavezető két kihívója, George Russell és Lewis Hamilton állhatott még fel.
A szezon kilencedik nagydíjának a listavezető, Andrea Kimi Antonelli vágott neki az első helyről, mellőle pedig Charles Leclerc indult, miután több nehéz hétvége után saját elmondása szerint az időmérőn végre „megtalálta a helyes irányt.”
Lewis Hamilton a harmadik, George Russell a negyedik rajtkockára állhatott fel, a második sort tehát két hazai versenyző tette teljessé – a céljuk egyértelmű volt, a sor elejére vágni.
A Max Verstappent legyőző Isack Hadjar indult az ötödik helyről, Lando Norris, a Brit Nagydíj tavalyi győztese volt a hatodik. Verstappen a hetedik, az élmezőnyt pedig Oscar Piastri zárta.
Ami az üldözőket illeti, az időmérőt közülük ismét a Racing Bulls uralta, így a csapat mindkét pilótája a legjobb tízből vágott neki a versenynek. Az élete első hazai futamára készülő Arvid Lindblad a kilecendikről, Liam Lawson a tizedikről.
A Ferrari remekül kezdte a versenyt: Leclerc az első, Hamilton pedig a második helyre ugrott a rajtnál, Antonelli viszont nem engedte elszakadni a vörösöket.
Ott loholt Hamilton nyomában, miközben a csapattársnak, a negyedik helyen álló Russellnek inkább hátra kellett figyelnie a Red Bull kettősére, Hadjarra és Verstappenre, majd a harmadik kör után Verstappenre és Hadjarra – a holland ugyanis leelőzte csapattársát.
Az indulás nagy vesztese Piastri volt, akinek autója megsérült a tülekedésben, ennek hatására pedig a mezőny végére csúszott, sőt, még egy orrkúpcserét is végre kellett hajtani autóján a boxban.
Az első körök „nyugalmasan” teltek az élen, Leclerc magabiztosan őrizte két másodperc körüli előnyét a csapattárssal szemben, aki szintén tartani tudta Antonellit, igaz, a fiatal olasz közelebb volt hozzá, mint ő a márkatárshoz.
A Ferrari és Hamilton számára a nyolcadik kör hozott egy nem várt fordulatot: a hétszeres bajnok 5 másodperces büntetést kapott, amiért bemozdult a rajtnál. Ezt első cseréje során kellett letöltenie.
Antonelli a tizenegyedik körben aztán elszánta magát, hogy még a pályán eldönti a második pozíció sorsát és le is tudta előzni ferraris riválisát. Az élen álló Leclerc előnye a manőver után mégy másodperc volt, a fiatal olasznak ezt kellett ledolgoznia, ha a győzelemért is harcolni akart.
Leclerc előnyét a következő körökben nem tudta csökkenteni, Hamiltont viszont sikeresen leszakította: a brit klasszis hátránya a tizenhetedik körben már három és fél másodperc volt.
A kerékcserék sorát Verstappen nyitotta a tizennyolcadik körben – rögtön azután, hogy a pályán maga mögé utasította Russellt.
Hamilton és Russell a huszonnegyedik körben „reagált”, mindketten hosszabb első etapot futottak tehát. Verstappen a Mercedes és a Ferrari pilótáját is lehagyta, viszont számolhatott azzal, hogy a folytatásban mindketten gumielőnyben lesznek.
Ami a két brit versenyzőt illeti, a sorrend közöttük változott, Hamilton ugyanis letöltötte az öt másodperces büntetést.
Leclerc az élről a huszonötödik körben állt ki, Antonelli viszont kinn maradt a pályán és hosszúra nyújtotta első etapját, amelynek a végén versenyképese köröket futott.
Az utolsó dobogós pozícióért egy hármas csata alakult ki, Russell és Hamilton kettőse ugyanis folyamatosan csökkentette lemaradását Verstappenhez képest. Az első manővert Hamilton hajtotta végre, megelőzve honfitársát, Russell viszont azonnal reagált és visszavette pozícióját.
A hétszeres bajnok a következő körben újra lecsapott, de a forgatókönyv ugyanaz maradt: Russell a „jojóeffektus” értelmében visszatámadhatott és újra riválisa elé került.
A harmincnegyedik körben Russell indított támadást Verstappen ellen, a négyszeres bajnok viszont őrizte pozícióját. A csatának egy lassú defekt vetett véget, ami miatt Russellnek úra ki kellett állnia kereket cserélni és egészen a hetedik helyig esett vissza Norris és Hadjar mögé.
A franciát gyorsan visszaelőzte, honfitársa előnye viszont hét másodperc volt, de a futam végén ő jelentős gumielőnyben volt.
A harminchatodik körben Antonelli cseréjére is sor került: az olasz hátránya ezt követően hét és fél másodperc volt, ezt kellett ledolgoznia Leclerc-rel szemben a frissebb gumikon. Ezt jelezte is, két kör alatt ugyanis két másodpercet hozott a monacóin.
Hamilton eközben ott folytatta, ahol Russell abbahagyta: támadta Verstappent a harmadik helyezésért. A harmincnyolcadik körben aztán sikeresen végre is hajtotta a manővert, visszaverekedte magát a dobogóra.
A harminckilencedik körben egy virtuális biztonsági autós fázis (ezt Nico Hülkenberg kiesése miatt rendelték el, akinek az autója egy műszaki hiba miatt állt meg) változtatott a verseny dinamikáján, ezt ugyanis Verstappen és Norris is kihasználta egy „olcsóbb” kerékcserére.
A holland Russell elé jött vissza és hátránya csak tíz másodperc volt Hamilton mögött, de gumielőnye jelentős. Norris Russell mögé került, de ő is jó tempóval támadhatott a hajrában.
A negyvenkettedik kör aztán újabb drámát hozott! Antonelli autója lelassult, az olasznak ki kellett állnia a boxba, amivel értékes pozíciókat veszített, majd két körrel később újra, amikor megsérült az első szárnya.
Kiállásai után Antonello csak tizedik volt, ráadásul pályaszélesítés miatt öt másodperces büntetést kapott.
A negyvennyolcadik kör újabb drámát hozott! A Hamiltont űző Verstappen kicsúszott a tizenötös kanyarban, és mivel a kavicságyban ragadt, pályára küldték a biztonsági autót. Ezt a Ferrari azonnal kihasználta és mindkét versenyzőjét kihívta kereket cserélni.
Russell viszont a pályán maradt, így a második helyre került Hamilton elé, és abban bízott, hogy a versenyt már nem indítják újra.
És végül bejött a Mercedes számítása, a mezőny ugyanis (egy kisebb zűrzavar után, a lekörözötteket ugyanis elengedték, majd úgy tűnt, az utolsó kör egy „sprintfutamot” hoz, az SC viszont nem tűnt el a sor elejéről) a biztonsági autó mögött futott be.
Leclerc nyert tehát, véget vetve a 2024 óta tartó rossz sorozatának. Russell lett a második, Hamilton a harmadik – ők ketten ezzel jelentősen csökkentették lemaradásukat Antonellivel szemben, aki a büntetéssel végül csak tizenhatodik lett.
Norris negyedik, Hadjar ötödik lett, majd a Racing Bulls kettőse jött újabb erős, kettős pontszerzéssel a hatodik és a hetedik helyen. Pontot Bortoleto (az Audi most másodszor ért célba a legjobb tíz között) valamint Franco Colapinto és Pierre Gasly gyűjtött még. A bajnokság egyhetes szünet után Belgiumban folytatódik!
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban.
A 26 éves monacói pilótának ez az idei első, pályafutása hatodik futamgyőzelme az F1-ben. Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni ott, illetve csaknem két év szünet után diadalmaskodott ismét F1-es versenyen, ugyanis legutóbb ez 2022. július 10-én sikerült neki Ausztriában.
Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba másodikként Monte-Carlóban, míg a harmadik hely a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainz Junioré lett. A világbajnoki idény két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R
The Formula 1 Commission convened at the FIA offices in Geneva, Switzerland today to discuss matters relating to the 2025 season and beyond 👇#F1https://t.co/NgJrkqmQR7
Formula 1 has reached an agreement in principle with General Motors to support bringing GM/Cadillac as the eleventh team to the grid in 2026. pic.twitter.com/7HVSW9E3iF
Továbbra is Lewis Hamiltont tartja az idei világbajnokság esélyesének a Ferrarit erősítő Charles Leclerc, és arra számít, hogy nekik kell majd felzárkózni. Ő viszont kész többet kockáztatni a sikerért.
Továbbra is nyitott kérdés, hogy mikor és milyen formában indulhat el az idei Forma-1-es világbajnokság, de természetesen a versenyzőket is foglalkoztatja, hogy milyen helyzettel szembesülnek majd a rendhagyó szezon során. Kevin Magnussen korábban „brutálisnak” nevezte a belengetett, sűrű menetrendet.
A pilóták elsősorban otthoni edzéssel és szimulátorozással próbálják formában tartani magukat, Charles Leclerc elárulta, igyekszik fenntartani azt a készségét is, hogy amikor kell, koncentráltan tudjon foglalkozni a feladatával. A kihagyás ettől függetlenül hosszú, és a monacói pilóta arra számít, hogy ez megkavarhatja a kártyákat.
„Furcsa lesz – idézte a BBC. – Minden pilótának ez az első alkalom, hogy hosszabb ideig nem vezet, aztán rögtön az első, majd a második szabadedzés jön, időmérő és aztán a futam. Nagyon trükkösnek ígérkezik. Talán kissé össze is kavarja majd a dolgokat, mert a versenyzők különböző módokon alkalmazkodnak majd ehhez. Én viszont mindenképpen várom már” – jelentette ki.
Leclerc jól szerepel a nagydíjakat pótló esport-versenyeken, és a hírek szerint a Ferrarinál a koronavírus miatti leállás ellenére találtak plusz lóerőket, Leclerc viszont ettől függetlenül arra számít, hogy a Scuderiának jut majd az üldöző szerepe. „Még mindig azt hiszem, hogy a teszteléseken egy kissé szenvedtünk, úgyhogy fel kell zárkóznunk. Tavaly az év során nagyot léptünk előre, ezt kell folytatnunk, és meggyőződésem, hogy az eredmények is jönnek majd.”
Noha a Mercedesnek is akadtak gondjai a teszteken, a W11-es tempója ismét ígéretesnek tűnt, így a Ferrari számára ismét az lesz a legnagyobb feladat, hogy megállítsák az Ezüstnyilak 2014 óta tartó töretlen sikersorozatát. Ez még nagyobb kihívás lesz, ha tényleg folyamatosan jönnek majd a versenyek, és nem marad annyi idő a háttérben zajló fejlesztésekre.
„Nehéz szezon lesz, mert ha elindul, nem lesznek szünetek. A pályán zajló munka minden korábbinál fontosabbnak ígérkezik. Az is lényeges, hogy már az elejétől összeszedettek legyünk – mondta a kétszeres futamgyőztes. – A Mercedes és Lewis [Hamilton] továbbra is favorit, még akkor is, ha csak nyolcversenyes lesz a szezon. Talán a pályán többet fogunk kockáztatni rizikós stratégiákkal és előzésekkel. Ez talán kifizetődő lesz, talán nem” – vélekedett.
Forrás: origo
[type] => post [excerpt] => Továbbra is Lewis Hamiltont tartja az idei világbajnokság esélyesének a Ferrarit erősítő Charles Leclerc, és arra számít, hogy nekik kell majd felzárkózni. Ő viszont kész többet kockáztatni a sikerért. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1587765300 [modified] => 1587751482 ) [title] => Leclerc rövidebb szezon során többet kockáztatna [url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=1978&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1978 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 1979 [image] => Array ( [id] => 1979 [original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [original_lng] => 56783 [original_w] => 644 [original_h] => 460 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1-300x214.jpg [width] => 300 [height] => 214 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [width] => 644 [height] => 460 ) [large] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [width] => 644 [height] => 460 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [width] => 644 [height] => 460 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [width] => 644 [height] => 460 ) [full] => Array ( [url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/20200312forma1-ausztral-nagydij-charles-leclerc1.jpg [width] => 644 [height] => 460 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => sport [color] => purple [title] => Спорт ) [_edit_lock] => 1587741766:4 [_thumbnail_id] => 1979 [_edit_last] => 4 [views_count] => 4328 [_oembed_0c2170529acad5d5acb4f692b671de98] =>
Today the FIA World Motor Sport Council has voted to approve the @F1 calendar for 2023.
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R