A Spanyolország elleni 0-0-s döntetlen után Uruguay ellen 2-2-es döntetlent ért el a Zöld-foki szigetek labdarúgó-válogatottja a világbajnokság H csoportjának második fordulójában.
Ha van válogatott, amely a világbajnokság minden pillanatát maximálisan élvezheti, az egyértelműen az esélytelenek nyugalmával pályára lépő Zöld-foki szigetek együttese. A kiscsapat története során először jutott ki a vébére, ahol a nyitómérkőzésen bombameglepetést okozva gól nélküli döntetlent játszott az Európa-bajnok spanyolokkal.
A világ megismerte Vozinha nevét, aki 40 évesen éppen most válik klub nélkülivé, és akinek édesanyja nem mehetett el az Egyesült Államokba. A szervezkedés és az ügyintézés beindult, a mama is megérkezett Amerikába, a csapat pedig Uruguay ellen újabb bravúrra készült.
Mi az, hogy készült? A 21. percben Kevin Pina 30 méterről hatalmas gól lőtt szabadrúgásból (0-1).
De a dél-amerikaiak még az első félidőben fordítottak, a 44. percben Lopes Cabral fejese még a kapufán csattant, de Maxi Araújo már nem hibázott (1-1), majd a ráadás hatodik percében Canobbio lőtt a kapu közepébe (2-1).
A 61. percben egyenlített az afrikai csapat, Olivera röviden passzolt a kapujától 25 méterre, a három perce csereként beállt Varela lecsapott a labdára, elvitte a teljesen feleslegesen kirongyoló Muslera kapus mellett a labdát, majd az üres kapuba lőtt (2-2).
A 68. percben úgy tűnt, Uruguay visszaveszi a vezetést: Maxi Araújo szögletét követően egy óriási kavarodás, kapufa, majd Vozinha-védés után a középre keveredő Araújo egy méterről a kapuba lőtt, de kiderült, már réges-régen leshelyzet volt, éppen a gólszerző révén, aki még a szöglet után kapta vissza rosszul a labdát…
A hajrában az eredmény már nem változott, amennyiben magyar idő szerint június 27-én hajnalban a Zöld-foki szigetek legyőzi Szaúd-Arábiát, ott lesz az egyenes kieséses szakaszban.
További mérkőzések:
Június 22., hétfő
G csoport: Új-Zéland–Egyiptom, Vancouver, 3:00
J csoport: Argentína–Ausztria, Dallas, 19:00
I csoport: Franciaország–Irak, Philadelphia, 23:00
A belga válogatott gól nélküli döntetlent játszott az iráni csapattal vasárnap a labdarúgó-világbajnokság G csoportjának Los Angeles-i mérkőzésén, így mindkét fél két ponttal várja a folytatást.
A szombati utolsó körben az európai együttes Új-Zélanddal, míg az ázsiai gárda Egyiptommal találkozik.
Világbajnokság, G csoport, 2. forduló:
Belgium–Irán 0-0
Los Angeles, SoFi Stadion, 70 317 néző, v.: Herrera (argentin)
A belgák az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, teljesen beszorították az ellenfelet, amely kizárólag a védekezésre összpontosított. Az európai csapat első nagy helyzetére tíz percet sem kellett várni, de Bejranvand védte De Cuyper jobb alsó sarokba tartó kísérletét. Amikor negyedóra után az ázsiai együttes először jutott el a belga kapuig, akkor rögtön a meccs addigi legnagyobb lehetősége adódott Kanani előtt, akinek tízméteres lövését Courtois bravúrral hárította. Ezt leszámítva továbbra is nagy fölényben futballoztak a belgák, akik elsősorban a bal oldalon Trossard remek cselei révén tudtak a rivális hátsó alakzata mögé kerülni. Hiába játszott jobban Belgium, újabb figyelmeztető jel volt számára, hogy egy iráni szabadrúgás-kombinációból gólt kapott, de a videobíró segítségével kiderült, hogy Taremi ha centikkel is, de lesen volt. A szünetig hátralévő bő 15 percben maradt az eredménytelen belga dominancia.
A szünetben beállt és a századik válogatottságát ünneplő Dzsahanbahs veszélyes lövésével indult a második játékrész, amely ezt követően ugyanabban a mederben folyt, mint az első, azaz Belgium támadott, Irán védekezett, de előbbi csak Trossard egy-egy váratlan megmozdulásából tudott veszélyt okozni, mert a többi sztár, például De Bruyne és Lukaku kifejezetten lassúnak és körülményesnek tűnt. Ezzel szemben a túloldalon Irán rögzített szituációból újabb bravúrra késztette a világklasszis belga kapust. A meccs legnagyobb helyzetét De Bruyne nagyszerű centerezése után De Cuyper hagyta ki, közeli próbálkozását Bejranvand vetődve fogta meg. Fordulatot hozott Ngoy kiállítása, aki ügyetlenkedése után lerántotta a kiugró Taremit, innentől ugyanis az emberelőnybe kerülő Irán kiegyenlítetté tette a találkozót. A hajrában mindkét fél megszerezhette volna a három pontot érő gólt, de Ezatolahi távoli bombáját Courtois, míg De Cuyper negyedik kaput eltaláló lövését Bejranvand védte, így a játékosoknak meg kellett elégedniük csapataik második döntetlenjével.
További mérkőzések:
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
G csoport: Új-Zéland–Egyiptom, Vancouver, 3:00
J csoport: Argentína–Ausztria, Dallas, 19:00
I csoport: Franciaország–Irak, Philadelphia, 23:00
A világbajnokság H-csoportjának 2. fordulójában Atlantában Spanyolország Szaúd-Arábia ellen próbált javítani, miután a torna legnagyobb esélyese az első mérkőzésen gólnélküli döntetlennel kezdett a Zöld-foki Köztársaság ellen. Ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre, és már a 23. percben 3-0-ra vezettek.
A két csapat összecsapása előtt az a meglepő helyzet fordult elő, hogy a tabellán Szaúd-Arábia megelőzte Spanyolországot. Igaz, azonos pontszámmal álltak, hiszen a szaúdiak az uruguayiakkal játszottak döntetlen, csakhogy mivel ők legalább gólt rúgtak (1-1), ezért megelőzték a favoritot.
A spanyoloknál a kezdőcsapatban kapott helyet legnagyobb sztárjuk, Lamine Yamal, aki még nem százszázalékos az áprilisi sérülése után, de a spanyolok úgy ítélték meg, hogy egy félidőt már bír, és ők biztosra akartak menni, a jóval szerényebb képességű ellenféllel szemben mindenkit bedobtak.
Ennek megfelelő intenzítással kezdték a meccset a spanyolok, és rögtön rohamozni kezdték az arab csapat kapuját.
A 10. percig kellett várni az első helyzetre, amiből rögtön meg is szerezték a vezetést a spanyolok. Oyarzabal balról keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, és a másik oldalon pontosan érkező Yamal közelről a hálóba bombázott (1-0).
A gól után sem fékeztek az ibériaiak, amit jól is tettek, hiszen ezen a vb-n már nem egyszer ráfázott az a csapat, amelyik egygólos előnye birtokában lassított.
Újabb tíz percet még megúsztak a szaúdiak, de a 21. percben egy szöglet után a beívelés nyomán kipattanó labdát Olmo még eltörte, de a kapu előtti kavarodást Oyarzabal használta ki, és közelről a hálóba bombázott (2-0).
Két perccel később ismét Oyarzabal volt eredményes. Cuccurella balról, az alapvonaltól tette vissza a labdát, Olmo a kapu előterébe fejelte, Oyarzabal pedig kissé jobbról, 2 méterről ballal a bal sarokba passzolt (3-0).
Az ivószünet a legjobbkor jött a szaúdiaknak. Nem feltétlenül ők javultak fel a pihenőt követően, inkább a spanyolok csökkentették a tempót, de háromgólos előny birtokában nyugodtan tehették.
Teljesen azért nem mondtak le a gólszerzésről, a 35. percben Oyarzabal egy lecsorgó labdát az alapvonaltól 6 méterre a 16-os baloldali széléről azonnal külsővel kapura tekert, de a kapufa mentett.
Láthatóan a spanyolok ekkor már szépséget fontosabbnak tartották a célszerűségnél, és ez a szaúdi játékosoknak rendre lehetőséget adott, hogy közbekotorjanak.
A félidőt követően a cserék ellenére sem állt le a spanyol gólgyártás. A 49. percben egy szögletet követően Cucurella lőtte kapura a labdát, a kapus ugyan védett, de ráütötte azt Tambaktira, akiről a kapuba pattant (4-0).
A gyors gól után jelentősen visszaesett a mérkőzés színvonala, a spanyolok spórolós fokozatba kapcsoltak, a szaúdiakban pedig nem volt több.
A 92. percben még egy lesgólt összehoztak a spanyolok, így nem változott az eredmény.
Az utolsó percekben már mindenki elégedett volt, szaúdiak azért, mert szinte minden világbajnokságon, ahol részt vettek, kaptak ennél többet is, 2018-ban Oroszországban a hazaiaktól 5-0-lal zártak, de 2002-ben a németektől nyolcat kaptak. Az Uruguay ellen megszerzett pontnak köszönhetően az utolsó forduló előtt még reménykedhetnek, hogy a Zöld-foki Köztársaság legyőzése esetén legalább a csoport harmadik helyét megszerezve továbbjutnak a 32 közé. Spanyolország pedig a 5-0-lal bizonyította, hogy korai lenne leírni őket a végső esélyesek közül.
További mérkőzések:
Június 21., vasárnap
G csoport: Belgium–Irán, Los Angeles, 21:00
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
A japán válogatott 4-0-ra legyőzte a tunéziai csapatot az amerikai, mexikói, kanadai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában, így az észak-afrikai együttes – a második vereségével – a csoportkör után búcsúzik.
A labdarúgó-vb-k történetének 1000. összecsapásán, amelyet a nagykárolyi születésű Kovács István vezetett különösebb nehézség nélkül, a távol-keletiek nagy fölényben futballoztak, első ázsiai csapatként szereztek négy gólt vb-mérkőzésen, Ueda Ajasze pedig az első japán duplázó lett.
Tunéziának a mostani a hetedik vb-részvétele és még sosem jutott túl a csoportkörön.
Világbajnokság, F csoport, 2. forduló:
Japán–Tunézia 4-0 (2-0)
Monterrey, BBVA Stadion, 51 243 néző, v.: Kovács
gólszerzők: Kamada (4.), Ueda (31., 83.), Ito Dzs. (69.)
Japán:
Szuzuki Z. – Tomijaszu (Szeko, 78.), Itakura, Ito H. – Doan (Szugavara, 74.), Tanaka, Kamada (Szuzuki Dzs., 74.), Nakamura (Szuzuki J., 78.) – Ito D., Ueda (Goto, 84.), Szano
A svédektől az első mérkőzésen elszenvedett 5-1-es vereséget követően szakvezetőcsere történt a tunéziaiaknál, Sabri Lamouchi helyét Hervé Renard vette át. Ez azonban nem eredményezett érdemi változást, a tunéziaiak gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentettek ellenfelük kapujára.
Nagy tempóban kezdte a mérkőzést a japán válogatott, amely már a negyedik percben vezetést szerzett: Nakamura cselezte magát az alapvonalig a 16-os bal oldalán középre passzolt, Kamada sarkáról pedig a kapuba pattant a labda. Ez volt a vb-k történetének leggyorsabb japán gólja, a korábbi rekordot Kagava Sindzsi tartotta, aki 2018-ban a hatodik percben talált a kolumbiaiak hálójába.
Továbbra is támadásban maradt az ázsiai csapat, a tunéziaiak örülhettek, hogy nem nőtt gyorsan a hátrányuk. A tizedik percben szinte teljes terjedelmében átgurult a gólvonalon a labda, de pár milliméter hiányzott az újabb gólhoz. Aztán valamelyest csökkent a japán nyomás, fél óra elteltével mégis kétgólosra nőtt a távol-keletiek előnye, ezúttal Ueda a 16-os vonaláról lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot. A japánok élvezték a játékot, az észak-afrikaiak viszont képtelenek voltak valamire való támadást felépíteni.
Nem változott a játék képe a második negyvenöt percben sem, a tunéziaiak továbbra is veszélytelenek voltak, így nem volt esélyük a pontszerzésre. A japánok a vezetésük birtokában ebben a félidőben már kevésbé futballoztak motiváltan, de így is növelték előnyüket, előbb Ueda remek perdítése után Ito Dzsunya lőtt a kapuba, utána maga Ueda fejelt pontosan.
Japán magabiztosan tartotta kézben a mérkőzést, teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot.
További mérkőzések:
Június 21., vasárnap
H csoport: Spanyolország–Szaúd-Arábia, Atlanta, 18:00
G csoport: Belgium–Irán, Los Angeles, 21:00
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
G csoport: Új-Zéland–Egyiptom, Vancouver, 3:00
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A japán válogatott 4-0-ra legyőzte a tunéziai csapatot az amerikai, mexikói, kanadai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában, így az észak-afrikai együttes – a második vereségével – a csoportkör után búcsúzik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782036000
[modified] => 1782035230
)
[title] => Japán győzelem, tunéziai búcsú
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=21709&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 21709
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 21710
[image] => Array
(
[id] => 21710
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[original_lng] => 71132
[original_w] => 686
[original_h] => 386
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/japan.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1782024433:12
[_thumbnail_id] => 21710
[_edit_last] => 12
[views_count] => 431
[_algolia_sync] => 998954237001
[_oembed_d32d8c3c8c1d2b5ac340e12f5cd9b7cb] =>
The most touching moment of this World Cup so far. Nathan-Dylan Saliba p didn't just replace Ismael Kone; he scored and lifted his injured teammate's shirt to pay respect. 🙏🏾 pic.twitter.com/L90jSS9CDG
A curacaói labdarúgó-válogatott megszerezte története első pontját a világbajnokságon, miután 0-0-s döntetlent játszott Ecuadorral. Eloy Room 15 védéssel zárta a meccset.
A curacaói csapat az előző meccsen 7-1-es vereséget szenvedett Németországtól története első világbajnoki mérkőzésén, és most is nagyon közel volt ahhoz, hogy korán hátrányba kerüljön, ám a meccsen később hőssé váló Room bravúrral védeni tudta Valencia közeli lövését. A félidő további részében a dél-amerikai selejtezőben még pontlevonása ellenére is második helyen végző ecuadoriak hiába próbálkoztak előnybe kerülni, a curacaói kapus hat védést is bemutatott a szünetig.
A második félidőben már a vb-újoncnak is megvoltak a helyzetei, így a kapusok külön csatájává vált a meccs, de ahogy Room, úgy Galindez is jó napot fogott ki, utóbbinak nem volt sok dolga, de akkor általában közeli lövéseket kellett védenie.
Végül nem volt gól a meccsen, igaz, Ecuador a 90. percben a lécet találta el egy vélhetően lecsúszott beadásból. A dél-amerikaiak 3 feletti xG-t hozott össze, 28 lövése volt, 15-ször a kaput is eltalálta, mégsem tudott betalálni.
A Hollandiában született, jelenleg az amerikai másodosztályban védő Eloy Room 15 védéssel zárt, ami majdnem rekordbeállítás – Tim Howardé a csúcs, aki 2014-ben, Belgium ellen 16 védést mutatott be.
Ezzel az eredménnyel eldőlt az is, hogy az E csoportot Németország nyerte, amely a játéknap során hátrányból fordítva verte 2-1-re Elefántcsontpartot.
Június 21., vasárnap
F csoport: Tunézia–Japán, Monterrey, 6:00
H csoport: Spanyolország–Szaúd-Arábia, Atlanta, 18:00
G csoport: Belgium–Irán, Los Angeles, 21:00
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
The most touching moment of this World Cup so far. Nathan-Dylan Saliba p didn't just replace Ismael Kone; he scored and lifted his injured teammate's shirt to pay respect. 🙏🏾 pic.twitter.com/L90jSS9CDG
A négyszeres győztes német válogatott hátrányba került ugyan, végül azonban 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot szombaton az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában Torontóban.
Manuel Neuer 21. világbajnoki mérkőzését játszotta, ezzel a tornák történetében immár egyedül vezet a kapusok rangsorában, megelőzve a francia Hugo Llorist, a német válogatottban pedig már csak Lothar Matthäus (25) és Miroslav Klose (24) áll előtte, jelenleg Uwe Seelerrel holtversenyben a harmadik.
Az elefántcsontparti együttes korábban három világbajnokságon szerepelt, de egyszer sem jutott tovább a csoportkörből, erre most a vereség ellenére megvan az esélye, mivel Ecuadort legyőzte, az utolsó, harmadik fordulóban pedig Curacaóval játszik.
Világbajnokság, E csoport, 2. forduló:
Németország–Elefántcsontpart 2-1 (0-1)
Toronto, BMO Field, 43 036 néző, v.: J. G. Benítez (paraguayi)
gólszerzők: Undav (68., 94.), illetve Kessié (30.)
Németország:
Neuer – Kimmich, Tah, Schlotterbeck (Rüdiger, a szünetben), Brown – F. Nmecha, Pavlovic (Amiri, 60.) – Sané (Leweling, 60.), Musiala (Undav, 60.), Wirtz – Havertz (Goretzka, 85.)
Elefántcsontpart:
Y. Fofana – Singo (G. Doué, 82.), Kossounou, Agbadou, G. Konan – A. Diallo (Adingra, 75.), Kessié, Sangaré (S. Fofana, 75.), Y. Diomandé (Pépé, 85.) – A. Bonny (Guessand, 75.), Oulai
Ha nem is elsöprő rohamokkal, de két-három veszélyes lövéssel kezdett a négyszeres világbajnok, de Kai Havertz, Jamal Musiala és Felix Nmecha sem talált be. Megtette viszont Aleksandar Pavlovic a 22. percben, de a játékvezető szerint a fejesnél a középpályás meglökte Yahia Fofanát, az ellenfél kapusát, ezért a gólt érvénytelenítette a paraguayi. Mindeközben az elefántcsontparti együttes egyetlen, a kaput elkerülő lövéssel próbálkozott, vagyis az első fél óra ismeretében meglepetés volt, hogy megszerezte a vezetést. Amad Diallo közeli lövésénél Nathaniel Brown belevetődött ugyan a labda útjába, de az Franck Kessié elé került, a középpályás pedig öt méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A szünetig hátralévő időben is fölényben játszottak a németek, de az eredmény már nem változott.
Fordulás után is úgy tetszett, Elefántcsontpart magabiztosan őrzi a szűkös előnyt, míg ellenfele a 60. percben már négy cserénél tartott, hogy megpróbáljon változtatni a helyzetén. Mások mellett pályára lépett Deniz Undav is, aki mindössze tizedszer kapott lehetőséget, és a 68. percben rövid válogatottbeli pályafutása hetedik találatát is megszerezte, amellyel egyenlített. A gól után azonban a németek akciói nem állandósultak, míg az afrikaiak a kontratámadásokra hagyatkoztak, több-kevesebb sikerrel. A rengeteg szabálytalanság miatt nem alakult ki folyamatos játék, de a hajrában így is adódott egy lehetőség Elefántcsontpart, kettő pedig a németek előtt, de úgy tűnt már nem változik az eredmény. Aztán a hatperces ráadás negyedik percében Undav újra betalált, amellyel megszerezte nyolcadik találatát is a válogatottban. A németek 2006 után kezdtek két győzelemmel világbajnokságot.
Június 21., vasárnap
E csoport: Ecuador–Curacao, Kansas City, 2:00
F csoport: Tunézia–Japán, Monterrey, 6:00
H csoport: Spanyolország–Szaúd-Arábia, Atlanta, 18:00
G csoport: Belgium–Irán, Los Angeles, 21:00
Június 22., hétfő
H csoport: Uruguay–Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00
A holland labdarúgó-válogatott megszerezte első győzelmét az idei világbajnokságon. A csoportkör második fordulójában Hollandia Svédország ellen Brian Brobbey és Cody Gakpo két-két góljával már 4-0-ra is vezetett, és végül 5-1-re nyert, így a zárókör előtt négy pontja van. A hárompontos svédek is jó eséllyel pályáznak még a továbbjutásra.
Az Anglia–Horvátország (4-2) és a Svájc–Bosznia-Hercegovina (4-1) mérkőzések után a harmadik európai csoportrangadó a Hollandia–Svédország volt a 2026-os labdarúgó-vb-n. Houstonba a svéd válogatott a Tunézia elleni 5-1-es sikert követően érkezett, a hollandok viszont Japán ellen az utolsó percekben kiengedték a kezükből a győzelmet (2-2), így ők szombaton lépéskényszerben voltak. Az első körben duplázó Yasin Ayari előtt Gyökeres Viktor és Alexander Isak ott volt ezúttal is, míg a túloldalon Ronald Koeman három támadót tett a kezdőcsapatba.
A japánoknak gólt lövő Crysencio Summerville helyett Koeman Svédország ellen Brian Brobbey csatársorba állítása mellett döntött, és már öt perc után kiderült, hogy ez jó ötlet volt: Cody Gakpo bal oldali beadása után a 24 éves Brobbey közelről lőtt a svéd kapuba (1-0).
A középkezdés után Gyökeres szinte azonnal egyenlíthetett volna, de Bart Verbruggen kivédte a labdát a ziccernél. Ez a kihagyott helyzet megbosszulta magát, ugyanis a következő percekben végig a holland válogatott támadott, és a 17. percben ez újabb gólt ért: Brobbey ezúttal a Denzel Dumfries által jobb oldalról begurított labdát passzolta a hálóba (2-0).
Az ivószünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, és a svéd csapat többször aktívan próbálkozott is a szépítéssel, de a hollandoknak is megvolt a lehetőségük a harmadik találat megszerzésére – a szünetben mégis 2-0 volt az állás, miután Gustaf Lagerbielke fejesgólja lesről született.
Gakpo is lemásolta Brobbey góljait
Nem hiányzott a szünet Svédországnak, pláne mert két perc sem telt el a második játékrészből, amikor a védelmi hibát ismét megismételte: egy újabb lapos Dumfries-beadásból ezúttal Gakpo volt eredményes (3-0) – Hollandia harmadik gólja is kísértetiesen hasonló volt a korábbiakhoz.
A negyedik holland gól nem volt ugyanilyen, az 54. percben ugyanis Gakpo a liverpooli csapattársa, Isak hibájából indult kontratámadás végén cselezett befelé, mielőtt 14 méterről jobbal a rövid alsó sarokba lőtt (4-0). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés.
A cserék is megtették a magukét
A svédek becsülettel próbáltak küzdeni, és egy óra elteltével össze is jött a szépítés: Isak ugratta ki a csereként beállt Anthony Elangát, aki Verbruggen mellett a kapuba emelt (4-1).
A második félidei ivószünet után már csendesebbé vált a találkozó, a holland kapusnak viszont kellett még néhány bravúrt bemutatnia ahhoz, hogy ne csökkenjen tovább a különbség. Ezt elérte, sőt a becserélt Summerville a 89. percben egy pontos átlövésből 5-1-re módosította a végeredményt.
Magyar idő szerint péntek éjjel 1 órától Hollandia Tunézia, Svédország pedig Japán ellen lép pályára a világbajnokság F csoportjának zárásán, előtte az ázsiai és az afrikai válogatott még egymással is összecsap.
További mérkőzések:
E csoport: Németország–Elefántcsontpart, Toronto, 22:00
Június 21., vasárnap E csoport: Ecuador–Curacao, Kansas City, 2:00
Paraguay Matías Galarza második percben szerzett góljával 1–0-ra verte Törökországot a labdarúgó-vb D-csoportjában. Vincenzo Montella együttese így már biztosan nem jut tovább a csoportjából.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT
TÖRÖKORSZÁG–PARAGUAY 0–1 (0–1)
San Francisco, Bay Area Stadion. 68 827 néző. Vezette: Barton (salvadori)
Paraguay: Gill – Caceres (Maidana, 81.), Alderete, Gustavo Gómez, Júnior Alonso – Diego Gómez (Velázquez, 66.), Cubas, Galarza (Canale, 90+1.), Almirón – Pitta (Bobadilla, a szünetben), Enciso (Avalos, 90+1.). Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro. A kispadon: G. Fernández, Oliveira (kapusok), Velázquez, Balbuena, Canale, Maidana, Sosa, Maurício, Bobadilla, Ojeda, Caballero, Sanabria, Romero Gamarra, Arce, Avalos.
Gólszerző: Galarza (2.)
Kiállítva: Almirón (45+3.)
Törökország és Paraguay is javítani készült, hiszen előbbi Ausztráliától, utóbbi pedig a társházigazda Egyesült Államoktól kapott ki a csoportkör első fordulójában.
A törökök meccsterve gyorsan léket kapott, hiszen Matías Galarza 65 másodperc után megszerezte a vezetést Paraguaynak: a dél-amerikai játékos a 4–1-es vereség alkalmával nem kapott lehetőséget Gustavo Alfarótól, most azonban remek ballábas lövéssel juttatta előnyhöz csapatát.
Hakan Calhanogluék próbálták irányítani a játékot, hatalmas labdabirtoklási fölényt alakítottak ki, de komoly helyzetük csak a 35. percben volt: ekkor Mert Mülder megpattanó fejese a felső lécről a bal kapufára, majd onnan kifelé pattant. A félidő ráadása is hozott izgalmakat, Miguel Almirón úgy szólt Müldürhöz, hogy közben eltakarta a száját, a salvadori játékvezetőt kihívták a monitorhoz, majd az új szabályok értelmében kiállította a paraguayiak talán legismertebb játékosát.
A második félidőben sem változott a játék képe, a törökök továbbra is birtokolták a labdát, de nem igazán tudták feltörni a rendkívül szervezett paraguayi védelmet. Emellett Merih Demiraléknak arra is figyelniük kellett, hogy a paraguayiak megugrásaiból ne kapjanak újabb gólt.
A 89. percben Can Uzun lövésénél kellett nagyot védenie Gill kapusnak, majd Deniz Gül lesről ismételt. Az utolsó pillanatokban Demiral fejese centikkel elkerülte a kaput, az egyenlítés így nem jött össze, Törökország elszenvedte a második vereségét, és búcsúzik a küzdelmektől.
A TÖRÖK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 12 Altay Bayindir (Manchester United – Anglia), 23 Ugurcan Cakir (Galatasaray), 1 Mert Günok (Fenerbahce)
A labdarúgó-világbajnokság C-csoportjában Brazília a duplázó Matheus Cunha és a gólt és gólpasszt jegyző Vinícius Júnior vezérletével 3–0-ra legyőzte Haitit.
Brazília: Alisson – Danilo, Marquinhos, Gabriel Magalhaes, Douglas Santos – Casemiro, Bruno Guimaraes (Ederson, 81.) – Raphinha (Rayan, 40.), Lucas Paquetá (Martinelli, 64.), Vinícius Junior (Danilo Santos, 81.)– Matheus Cunha (Endrick, 64.). Szövetségi kapitány: Carlo Ancelotti.
Haiti: Placide – Arcus (D. Simon, a szünetben), Ade, Duverne, Delcroix, Experience – Casimir (Deedson, 63.), Jean Jacques, Bellegarde (Etienne, 81.), Providence (Joseph, 71.) – Pierrot (Isidor, a szünetben). Szövetségi kapitány: Sébastien Migné.
Gólszerző: Cunha (23., 36.), Vinícius Júnior (45+3.)
A Marokkó ellen 1–1-es döntetlent elérő brazil válogatott kezdőcsapatán kettőt változtatott Carlo Ancelotti szövetségi kapitány. A védelemben Ibanezt Danilo váltotta, míg elől Igor Thiago helyett Matheus Cunha kapott lehetőséget, utóbbi meg is hálálta a bizalmat…
Az első ivószünetig úgy tűnt, tartja magát Haiti. Ugyan Gabriel kiugratása után Raphinha betalált a 12. percben, a partjelző magasba emelte zászlaját. Bő tíz perccel később aztán Vinícius Júnior próbálkozását hárította Johny Placide. Így sem húzta ki a hidratációs szünetig Haiti, Vinícius lőtt bal oldalról, Placide középre ütötte ki a labdát, Delcroix menteni próbált, de Cunha lábára rúgta a labdát, ami így a kapuban kötött ki (1–0).
Újabb bő tíz perc elteltével megduplázta előnyét Brazília, ismét Vinícius Júniortól indult a támadás, a Real Madrid támadója nagyszerűen ugratta ki Cunhát, aki balról, tíz méterről kilőtte a jobb felső sarkot (2–0). Vinícius aztán a kulcspassz és a gólpassz után maga is betalált. Ezúttal Lucas Paquéta volt az előkészítő, Vinícius pedig a kapus bal lába mellett elpasszolta a labdát (3–0). A Real Madrid támadójának ez volt pályafutása 500. felnőtt tétmérkőzése, a válogatottban 51. találkozóján a 11. gólját szerezte.
Az első félidőben Brazília elvesztette Raphinhát, aki előzetes hírek szerint combizomsérülést szenvedett. A második játékrészben többször merészkedett előre Haiti, kétszer Alissonnak is kellett védenie. A 63. percben egy szöglet után Ricardo Ade csúsztatta kapura a labdát, Alissonon túljutott, de Danilo nagyot mentett. Az ötszörös győztes brazilok tartaléklángon égtek, a csereként érkező Endrick így is lesgólt szerzett, a hajrában pedig Ederson lövése volt közel a gólhoz.
Brazília 3–0-ra nyert, a harmadik körben Skócia ellen a csoportgyőzelemért léphet pályára. Haiti mindkét meccsét elveszítette, így már biztosan nem juthat tovább a csoportkörből, amelyet Marokkó ellen zár.
Védők: 4 Ricardo Ade (LDU Quito – Ecuador), 2 Carlens Arcus (Angers – Franciaország), 5 Hannes Delcroix (Lugano – Svájc), 22 Jean-Kevin Duverne (Gent – Belgium), 8 Martin Expérience (Nancy – Franciaország), 13 Duke Lacroix (Colorado Springs Switchbacks FC – Egyesült Államok), 24 Wilguens Paugain (Zulte Waregem – Belgium), 3 Keeto Thermoncy (Young Boys – Svájc)
Középpályások: 10 Jean-Ricner Bellegarde (Wolverhampton Wanderers – Anglia), 17 Danley Jean Jacques (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 14 Garven Metusala (Colorado Springs Switchbacks FC – Egyesült Államok), 26 Woodensky Pierre (Violette), 6 Carl Sainte (El Paso Locomotive FC – Egyesült Államok), 25 Dominique Simon (Tatran Presov – Szlovákia)
Támadók: 21 Josue Casimir (Auxerre – Franciaország), 11 Louicius Deedson (FC Dallas – Egyesült Államok), 7 Derrick Etienne Jr. (Toronto FC – Kanada), 19 Yassin Fortuné (Vizela – Portugália), 18 Wilson Isidor (Sunderland – Anglia), 16 Lenny Joseph (Ferencvárosi TC), 9 Duckens Nazon (Eszteglal – Irán), 20 Frantzdy Pierrot (Rizespor – Törökország), 15 Ruben Providence (Almere City – Hollandia)
Szövetségi kapitány: Sébastien Migné (francia)
További mérkőzések:
Június 20., szombat
D csoport: Törökország–Paraguay, Santa Clara, 5:00
F csoport: Hollandia–Svédország, Houston, 19:00
E csoport: Németország–Elefántcsontpart, Toronto, 22:00
The most touching moment of this World Cup so far. Nathan-Dylan Saliba p didn't just replace Ismael Kone; he scored and lifted his injured teammate's shirt to pay respect. 🙏🏾 pic.twitter.com/L90jSS9CDG
Korai öngól is segítette a labdarúgó-világbajnokság társházigazdáját Seattle-ben. Az Egyesült Államok együttese nagyon simán, 2-0-ra nyert az ausztrál válogatott ellen, amely nem tudta megismételni azt a teljesítményt, amelyet az első körben, a törökök ellen nyújtott.
Két hatalmas területű ország, de egyáltalán nem futballnagyhatalmak. Így is lehetett jellemezni az Egyesült Államok és az ausztrál labdarúgó-válogatott összecsapását, amelyet a vb D-csoportjában rendezetek meg pénteken este Seattle-ben. Ráadásul az első körben mindkét csapat nyerni tudott. Az USA Paraguay-t, Ausztrália pedig Törökországot győzte le, éppen ezért ennek a meccsnek a győztese már a legjobb 32 között érezhette magát.
Nem kellett sokáig várni az első hangrobbanásra Seattle-ben. A 11. percben a Paraguay elleni meccs hőse, Balogun száguldott el a bal oldalon, majd középre lőtt, ott érkezett a menteni igyekvő Burgess, aki a saját kapujába lőtt. Öngól és ezzel vezetett az Egyesült Államok csapata. Két perccel később jöhetett volna az egyenlítés, Leckie jobbal lőtt, s nem sokkal ment mellé a labda.
Elképesztő volt a hangulat, már csak azért is, mert az amerikai csapat a gól után sem állt le. Az ausztrálok sokkot kaptak az öngól miatt, csak nehezen tudtak kibontakozni. Éppen ezért talán nekik jött igazán jól az első hidratációs szünet, amelyet amúgy sok minden nem indokolt, mert a meccs idején 22 fok volt a hőmérséklet Seattle-ben.
Az ivószünet után alaposan leült a meccs. Az amerikai csapat kivárásra játszott, Ausztrália viszont nem tudott komoly ellenállást kifejteni. Kisebb izgalmat az okozott, hogy Freeman és Okon-Engstler összefejeltek, hosszasan kellett ápolni őket. A 43. percben pedig az amerikai csapat növelte előnyét. Egy amerikai szabadrúgást követően az első pillanatban úgy tűnt, hogy Freeman lesről lő a hálóba. A partjelző lest jelzett, de a VAR-szobában, hosszas ellenőrzés után kiderült, hogy bár két amerikai játékos valóban lesen volt, Freeman pont nem. 2-0, az amerikai csapat minden tekintetben jobb volt, mint az ausztrál. Az első félidő hátralévő részében több esemény már nem történt, így a szünetben 2-0 volt az állás.
A második félidőben nagyon visszafogott játékkal kezdtek a csapatok. Az amerikai együttesnek a 2-0-s előny birtokában semmi sem volt sürgős, kivárásra játszottak. Ausztrália viszont ezen a napon képtelen volt megismételni azt a teljesítményt, amelyet a török válogatott ellen az első fordulóban megmutattak. A 62. percben végre az ausztrál csapat is mutatott valamit, Volpato 12 méterről lőtt a kapu fölé. Ez volt az ausztrál válogatott első komoly helyzete.
Ez már jelzés volt az amerikai csapatnak, amely mintha belealudt volna a második félidőbe. (Meg a nézők is, de ez más kérdés.) A 65. percben Metcalfe lövését védte az amerikai kapus. Ezzel az ausztrálok el is lőtték minden puskaporukat. A meccs utolsó húsz perce pedig csendesen csorgott le, komoly esemény nem történt. Illetve annyi, hogy a 88. percben a két csapat játékosai egymásnak rontottak, de nagyobb verekedés nem lett a dologból. Souttar és Balogun volt a két főszereplő, az ő kakaskodásukkal indult el a dolog. A német bíró kiosztott pár sárgát, más érdekesség viszont tényleg nem történt.
Egészen a 93. percig, amikor a német bíró görcsöt kapott és ápolni kellett. Zwayer bíró néhány perc alatt meggyógyult, mert a negyedik bíró hozott neki valami csodaitalt, amely pillanatok alatt hatni kezdett.
Az amerikai csapat megnyerte tehát a második mérkőzését is, ezzel 6 ponttal áll a csoport élén és gyakorlatilag a legjobb 32 közé jutott.
Labdarúgó-világbajnokság, D-csoport, 2. forduló: Egyesült Államok–Ausztrália 2-0 (2-0)
További mérkőzések:
Június 20., szombat
C csoport: Skócia–Marokkó, Boston, 0:00
C csoport: Brazília–Haiti, Philadelphia, 2:30
D csoport: Törökország–Paraguay, Santa Clara, 5:00
F csoport: Hollandia–Svédország, Houston, 19:00
E csoport: Németország–Elefántcsontpart, Toronto, 22:00