A koronavírus miatt szinte ificsapattal játszó ukránoktól kaptak ki Madridban
Szoboszlai Dominik ugyan gyönyörű gólt lőtt, azonban a Red Bull Salzburg így is csupán döntetlent tudott játszani a vendég Lokomotiv Moszkvával. Azonban így is jobban jártak, mint a Real Madrid, amelyik a szünetben 0-3-ra állt a Sahtar Donyeck ellen, és a hátrányból csak két gólt sikerült ledolgoznia a második 45 percben. Zinedine Zidane együttese hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget. Az ukrán csapat ráadásul tartalékosan állt fel, mert 10 játékosa elkapta a koronavírust.
A csoport: Red Bull Salzburg-Lokomotiv Moszkva 2-2
A Red Bull Salzburg hazai pályán – nézők előtt, a lelátó nagyjából negyedét-harmadát foglalhatták el a hazai szurkolók – egyértelmű esélyesként várta a Lokomotiv Moszkva elleni találkozót. A Salzburg kezdőjében természetesen ott volt a magyar válogatott támadója, Szoboszlai Dominik is.
Ehhez képest a korábban a MOL Fehérvár kispadján is megforduló Marko Nikolics által irányított orosz csapat egyáltalán nem ijedt meg az osztrák bajnoktól, olyannyira, hogy kisebb helyzetek után a 16. percben a 2016-os Eb-döntő egyetlen gólját szerző Éder fejesével a vezetést is megszerezték.
A rendszerint átütő támadójátékot mutató Salzburg nem igazán tudott olyan mezőnyfölényt kialakítani, amiből veszélyes helyzetek születtek volna. Szabadrúgások és szögletek követték egymást, egészen a 45. percig, amikor egy szöglet után Szoboszlai a 16-os bal sarkán kapta a labdát, átvette, és óriási gólt lőtt Guilherme kapujába. Az orosz válogatott kapusának esélye sem volt hárítani.
A második félidőben már a tizedik másodpercben helyzetig jutott a Salzburg, öt perccel később pedig a vezetést megszerezték Junuzovic két moszkvai védőn is megpattanó lövésével.
A folytatásban jobbára a Salzburg dominált, de a Lokomotivnak is akadtak lehetőségei. Inkább az volt a kérdés, hogy mikor rúgja meg a harmadik gólt a Salzburg, ehhez képest a 75. percben egyenlített a Lokomotiv, amiben a gólszerző Liszakovics mellett a labdát eladó Okugavának és a rövidre gólt kapó Stankovic-nak is megvoltak az „érdemei”.
Az utolsó percek az osztrák bajnok rohamairól szóltak, de újabb gól már nem született, maradt a döntetlen, pedig a hosszabbítás második percében Patson Daka előtt ott volt a meccslabda.
B csoport: Real Madrid-Sahtar Donyeck 2-3
A Real Madrid is megkezdte szerdán a szereplését, és mindenki arra számított, hogy a Sahtar Donyeck ellen magabiztos győzelmet arathat Zinedine Zidane csapata az üres Alfredo Di Stefano Stadionban. Még úgy is, hogy sérülés miatt több meghatározó játékosáról, így Sergio Ramosról, Eden Hazard-ról, Dani Carvajalról, Mariano Díazról, Álvaro Odriozoláról és Martin Ödegaardról le kellett mondania a franciának. De mit mondjanak akkor az ukránok, akik a tartalékosabbnál is tartalékosabb csapattal álltak ki? A Donyecket szó szerint megtizedelte a koronavírus, a kezdőcsapatukban több ifijátékos szerepelt.
Olyan rosszul azért így sem nézett ki a spanyolok kezdője, mint, amilyen rosszul az első félidő alakult. Már az első félórában sem volt igazán meggyőző a Real Madrid fölénye – ha volt egyáltalán –, de a 29. perctől már az eredményben is megmutatkozott, hogy az ukránok nem csak statisztálni érkeztek a spanyol fővárosba. Ekkor Kornyijenko indult meg a félpályáról, a 16-osról Tete elé gurított, aki 14 méterről nem hibázott.
Négy perccel később már két góllal vezetett az ukrán bajnok, miután Tete lövése kipattant Thibaut Courtois-ról, a Dentinho elől menteni próbáló Raphael Varane-ról pedig a saját kapujába pattant a labda.
Ha valamikor, ekkor fel kellett volna ébrednie a Realnak, de a spanyolok nem igazán találtak fogást a Sahtaron, ehelyett a félidő végén jött az újabb, immár harmadik ukrán gól! Tete pazar gólpassza után Manor Szolomon volt eredményes:
Zidane nem kímélhette az öltözőben a madridi sztárokat, mert a Real hatalmas elánnal kezdte a második félidőt, aminek az 54. percben lett meg az eredménye – Modric bombájával szépítettek a hazaiak.
Az 59. percben Zidane Jovics helyére Vinicius Junior küldte be, a fiatal brazil pedig gyakorlatilag az első labdaérintéséből gólt lőtt – 2-3!
A Real hatalmas energiákat mozgósított az egyenlítésért, ehhez képest a Sahtar szerzett gólt, amit les miatt nem adott meg a játékvezető. A spanyol bajnok a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázta, a 90+2. percben pedig Federico Valverde hiába talált be, a kapust zavaró Vinicius lesen volt, így a játékvezető videozást követően nem adta meg a gólt.
A Sahtar Donyeck így óriási meglepetésre 3-2-re legyőzte Madridban a Real Madridot!
Eredmények, Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló: A csoport: Red Bull Salzburg–Lokomotiv Moszkva 2-2 (1-1) gólszerzők: Szoboszlai 45., Junuzovic 50., ill. Éder 16.
B csoport: Real Madrid–Sahtar Donyeck 2-3 (0-3) gólszerzők: Modric 54., Vinicius Junior 59., ill. Tete 29., R. Varane 33. (öngól), M. Szolomon 42.
A donecki Sahtar futballcsapatnál kilenc focistánál és kilenc munkatársnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
A fertőzöttek nevét nem osztották meg, azonban megjegyezték, hogy Viktor Kovalenko és Marlosz egészségesek, így részt tudnak venni a nemzeti ligában az az ukrán válogatott csapatában.
À circonstances exceptionnelles, dispositions exceptionnelles. Pour la première fois de son histoire, débutée en 1956, le #Ballondor France Football ne sera pas attribué en 2020, faute de conditions équitables suffisantes.
A férfi A-válogatott játékosainak és stábtagjainak napi tesztelésén Cosimo Inguscio pályaedző legutóbbi tesztje pozitív lett, így azonnal távozott Telkiből. Mindenki más eredménye negatív. A ma esti Szerbia elleni NL-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja a válogatottat. #csakegyuttpic.twitter.com/GZoBATSgEd
A korábbi folyamatos negatív teszteredmények után Marco Rossi legutóbbi vizsgálata pozitív eredményt mutatott. Elkülönítése a játékosoktól, stábtagoktól azonnal megtörtént. További információk a válogatott esti sajtótájékoztatóján. #csakegyuttpic.twitter.com/j6pEnIgjpK
Az ukrán csapat az Interrel, a spanyolok a Manchester Uniteddel találkoznak a legjobb négy között.
A Sahtar Donyeck könnyedén, míg a Sevilla nehezen jutott a labdarúgó Európa-liga elődöntőjébe: a nyolc között előbbi 4-1-re verte az FC Baselt, míg utóbbi hajrában szerzett góllal 1-0-ra múlta felül a Wolverhampton Wandererst.
Európa-liga, elődöntő
Sahtar Donyeck–Basel 4-1 (Moraes 2., Taison 22., Alan Patrick 75. – tizenegyesből, Dodo 88., ill. van Wolfswinkel 90+2.)
Wolverhampton–Sevilla (Ocampos 88.)
Hétfőn játszották
Internazionale–Bayer Leverkusen 2-1 (Barella 15., Lukaku 21., illetve Havertz 24.)
Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Bruno Fernandes 95. – 11-esből) – hosszabbítás után
Az utolsó öt forduló eredményeitől függetlenül megnyerte az ukrán labdarúgó-bajnokságot a Sahtar Donyeck csapata, miután szombaton 3-2-re legyőzte az Olekszandrija együttesét, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.
— FC SHAKHTAR ENGLISH (@FCShakhtar_eng) June 20, 2020
Taison tizenegyesből született korai vezető góljára a második félidőben kettővel válaszoltak a vendégek, ám volt még egy fordulat a kijevi Olimpiai Stadionban lejátszott mérkőzésen.
Az 57. percben Luís Castro pályára küldte Tetét, a fiatal brazil három perccel később egyenlített, majd a hajrában a győztes gólt is megszerezte – természetesen ő lett a meccs embere.
A Sahtar sorozatban negyedszer, összességében 13. alkalommal lett ukrán bajnok, és már csak kettővel van lemaradva az örökranglistát vezető Dinamo Kijevtől.