A magyar labdarúgó-válogatott bravúros teljesítménnyel szombaton 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójának nyitófordulójában.
A Puskás Arénában 30 ezer, 14 éven aluli gyerek előtt megrendezett találkozón Szoboszlai Dominik szerezte a győztes találatot büntetőből a 66. percben.
A magyarok ezt megelőzően az 1962-es világbajnokságon múlták felül az angolokat, azóta három döntetlen mellett 12-szer kikaptak a szigetországiaktól.
Marco Rossi együttese három nap múlva, kedden az Európa-bajnok olaszok vendége lesz Cesenában a Nemzetek Ligája második fordulójában.
Az MLSZ elnöksége utolsó 2025-ös ülésén elfogadta a következő szezon versenynaptárát, a MOL Magyar Kupa versenykiírását, továbbá meghallgatta Marco Rossi szövetségi kapitány részletes beszámolóját: a szakember elemezte a 2025-ös évet, kitérve az elvárásoktól elmaradó időszakokra… pic.twitter.com/Vx2FqTC109
A 2020-as év utolsó mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénban Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival 2-0-ra verte Törökországot, ezzzel megnyerte a Nemzetek Lilgája B osztályának 3. csoportját és feljutott a legjobbak közé, az A osztályba!
Nem mondhatjuk, hogy hagyott bennünket, illetve a szurkolókat unatkozni a magyar válogatott: november 12-én még Európa-bajnoki pótselejtezőn léptek pályára a fiúk, amit Nego Loic és Szoboszlai Dominik góljaival meg is nyert, kivívva ezzel a szereplés jogát a jövő nyári, részben hazai rendezésű tornán. Három nappal később Kalmár Zsolt nagyszerű góljával Szerbiát verte a Puskás Arénában a csapat a Nemzetek Ligájában, szerda este pedig lezárva az erőltetett menetet Törökország ellen léptek pályára ugyancsak a Nemzetek Ligájában, annak is az utolsó, hatodik fordulójában.
És, ahogy a korábbi mérkőzéseknek, úgy ennek a találkozónak is volt tétje, nem is kicsi: tudtuk, ha több pontot szerzünk, mint a Belgrádban pályára lépő oroszok, akkor megnyerjük a B osztály 3. csoportját, feljutva ezzel az A osztályba, azaz Európa legjobb csapatai közé.
Marco Rossi, aki továbbra is csak otthonából követhette a mérkőzést, ezúttal is folyamatos telefonos, illetve videokapcsolatban volt a kispadon ülő asszisztensével, Giovanni Costantinóval, illetve Gera Zoltánnal, ezúttal is számos meghatározó játékost nélkülözve kellett, hogy összeállítsa a csapatot, amelyik végül ezzel a kezdő 11-el futott ki a pályára:
A kapitány ezúttal két klasszikus, egyaránt erős, agresszív támadót, Nikolics Nemanját és Könyves Norbertet küldött csatába. Az előző két meccsen remekül játszó Holender Filip a padról várt bevetésre, ahogy Botka Endre és Bese Barnabás is, akiknek szintén volt már bőven kilométer a lábukban. A középpályáról ezúttal Hangya Szilveszterre várt a feladat, hogy visszazárjon védelmi vonalba Lang Ádám, Szalai Attila és Fiola Attila mellé.
Kollégája, Senol Günes is igyekezett a legjobbjait felküldeni a pályára, így ott volt a kezdőben a Juventus védője, Merih Demiral, az AC Milan középpályása, Hakan Calhanoglu és az Everton támadója, Cenk Tosun is.
A meccs előtt a törökök is elmondták, hogy győzni – és biztosak vagyunk benne, hogy visszavágni a szeptemberi isztambuli 0-1-ért – érkeztek Budapestre, azaz garantált volt, hogy nem fogunk unatkozni a 90 perc során.
Megszokhattuk már, hogy a magyar csapat nem kezdi ijedten a mérkőzéseket, és ezúttal is támadólag lépett fel: rögtön az első percben láthattuk ugyanazt a Nikolics-Kalmár kényszerítőt, amiből a szerbek elleni egyenlítő gólunk született, ezúttal azonban a DAC középpályásának nem jött olyan tökéletes ütemben a passz, így nem tudott a kapu felé indulni a labdával.
A törökök főleg a jobb oldalon, Irfan Kahveci révén vezettek gyors támadásokat, Dibusz Dénes azonban először egy szabadrúgás után kellett védenie: Hakan Calhanoglu 30 méteres kísérlete után fogta másodjára a labdát. A török kapusnak, Mert Günoknak a 9. percben kellett először védenie, amikor Nikolics lőtt nagyjából a tizenhatos bal sarkáról. Egy perccel később Kalmár próbálta meg lemásolni Szoboszlai Dominik Izland elleni gólját, a labdája azonban a török kapu fölé-mellé ment. Ha passzolt volna a labdát vár Nikolicsnak, vagy Könyvesnek, talán jobban jártunk volna.
Közben a 11. percben Szerbia megszerezte a vezetést Oroszország ellen, azaz a mieink ekkor a csoport élére álltak.
Mezőnyfölényben játszottunk, és veszélyesebbek voltunk támadásban, ha pontosabb egy-két passz a török térfél utolsó harmadában, akkor több támadásunk is ziccerig futhatott volna. Jól mozogtak el a csatáraink helyet csinálva a felfutó középpályásoknak, Nagy Ádám újra a 2016-os önmagát idézően segítette középen a támadásokat, Kalmár Zsolt pedig szemmel láthatóan élvezte, hogy felelősség van a vállán.
A 23. percben Nego vette át rosszul a labdát a tizenhatos vonalán, így oda lett az ígéretes lehetőség, két perccel később viszont ő adott remekül középre, az érkező Könyves pedig csak centikkel maradt le a labdáról – ez már egy igazi ziccer volt!
Válaszul az öt és felesen kellett blokkolniuk a védőinknek egy török próbálkozást, majd Dibusz védte nagyon magabiztosan Calhanoglu újabb lövését. Ezzel egy időben Luka Jovics is betalált Belgrádban, így a szerbek már 2-0-ra vezettek az oroszok ellen. Pár percig tudták csak komolyabban védekezésre kényszeríteni a mieinket a törökök, ezt követően ismét kijöttünk a szorításban, és kevés labdaérintéssel felépített akciókkal igyekeztünk eljtuni a vendégek kapujáig.
Védekezésben talán akadtak kisebb bizonytalanságok, de, amikor kellett, akkor például Lang remekül állította meg Karamant. A félidő hajrájában megint a törökök lettek aktívabbak, és, ha Karaman nem rúg lyukat a tizenegyes ponton, bizony akár a vezetést is megszerezhették volna a vendégek. Mi erre egy újabb jobb oldali akcióval tudtunk válaszolni, de Nego beadása megint nem volt elég precíz, így gól nélkül ért véget az első 45 perc.
Kettős cserével kezdte a magyar stáb a második félidőt: a középpályára Cseri Tamás, míg a csatársorba Varga Kevin érkezett Kalmár Zsolt, illetve Könyves Norbert helyére. Varga rögtön egy kiharcolt sárgával, majd egy, a török védők által blokkolt beadással jelentkezet. Az 54. percben hatalmas lehetőséggel ajándékoztuk meg a törököket, óriási szerencse, hogy Cenk Tosun lövését sikerült blokkolnia Szalai Attilának.
És a Marco Rossi által olyan sokszor kiemelt harcosság meghozta a gyümölcsét: a mérkőzés 57. percében egy újabb gyors akció során Nikolics játszotta meg a jobb oldalon felfutó Varga Kevint, aki a tizenhatosra betörve lőtt, a labdát Günok kapus a jobb kapufa tövére ütötte, a visszapattanóra azonban érkezett Sigér Dávid, aki egy védővel a nyakán közelről a kapuba passzolt – 1-0.
A gól után a törökök feljebb tolták a védekezésüket, és elkezdtek agresszíven letámadni már a magyar tizenhatos előterében. Miután a szerbek ekkor már 4-0-ra vezettek az oroszok ellen, biztossá vált, hogy ebből a párharcból fog kikerülni a csoport győztese, de a törököknek erre csak győzelemmel lehetett esélyük.
Bő egy óra játék után a magyar stáb Nikolics Nemanját is lehozta a pályáról, a helyére a mozgékonyabb, szélsőként is használható, de a befejezések terén sem rossz Gyurcsó Ádám lépett pályára. A következő percekben ugyan jobbára védekezésre kényszerültünk, de komolyabb helyzetig egészen a 73. percig nem jutottak el a törökök, ekkor Lang Ádámnak kellett blokkolnia Yazici lövését. A törökök kezezést és büntetőt reklamáltak, de Kruzliak játékvezető nagyon határozottan jelezte, hogy nem történt szabálytalanság.
A magyar kispad gyorsan reagált a török rohamokra, és Hangya Szilveszter helyett a támadásainknak újabb lendületet adni képes Holender Filipet küldte pályára. Muszáj volt erőt mutatni elől, mert a törökök kezdtek vérszemet kapni. Játszottunk már az idővel is ekkor, amire a játékvezető egy Dibusznak adott sárga lappal válaszolt. Kellett, hogy maradjon még a tankban a hajrára, mert látszott, hogy nagyon kemény utolsó negyedóra vár a csapatra, ha nem tudunk még egy gólt lőni. Egyre több játékosunkon volt érezhető ekkor a fáradtság, azok a passzok, indítások, amik addig pontosak voltak, egyre többször tévesztettek célt.
A legfontosabb azonban az volt, hogy 1-0-s előnnyel vághattunk neki a rendes játékidő utolsó öt percének! Ekkor már az volt a legfontosabb, hogy ne vállaljunk fölösleges kockázatot, és próbáljuk a lehető legtöbbet a törökök térfelén tartani a labdát. Az utolsó percekre Botka Endre pályára küldésével még egy picit próbáltuk stabilizálni a védelmünket, miközben elől Gyurcsó Ádám tudott szögletet kiharcolni, pont akkor, amikor letelt a 90 perc.
És még hátra volt a csattanó: egy török szöglet után kivágott labdával Varga Kevin indult meg szélsebesen a felezővonalról, és meg sem állt a török kapuig, sebészi pontossággal kilőve a jobb alsó sarkot és pontot téve minden kérdés végére – 2-0-ra nyertünk, és a magyar válogatott ezzel megnyerte a csoportját, és feljutott a Nemzetek Ligája A osztályába! Ráadásul – ha a világbajnoki selejtezőkön nem sikerülne kiharcolni az első két hely valamelyikét – ez a csoportgyőzelem pótselejtezőt érhet a 2022-es vb-re.
Eredmény, Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló: Magyarország–Törökország 2-0 (0-0) Puskás Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Ivan Kruzliak (szlovák) Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Hangya (Holender 74.), Kalmár (Cseri 46.), Nagy Á., Sigér, Nego (Botka 89.) – Könyves (Varga K. 46.), Nikolics (Gyurcsó Á. 64.); megbízott szakvezető: Gera Zoltán Törökország: Mert Günok – Erkin, Demiral, Kabak, Sangaré – Takdemir (Ayhan 88.), Tufan (Özcan 71.) – Karaman, Calhanoglu, Kahveci (Yazici 55.) – Cenk Tosun (Torun 71.); szövetségi kapitány: Senol Günes gólszerző: Sigér Dávid 57., Varga Kevin 90+3.
A csoport másik mérkőzésén: Szerbia–Oroszország 5-0 (3-0) gólszerzők: Radonjics 10., Jovics 25., 45+2., Vlahovics 41., Mladenovics 64.
A csoport végeredménye:1. (és feljutott az A osztályba) MAGYARORSZÁG 11 pont, 2. Oroszország 8. pont, 3. Szerbia 6 pont, 4. Törökország 6 pont
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => A 2020-as év utolsó mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénban Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival 2-0-ra verte Törökországot, ezzzel megnyerte a Nemzetek Lilgája B osztályának 3. csoportját és feljutott a legjobbak közé, az A oszt...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1605745378
[modified] => 1605745380
)
[title] => A magyar válogatott csoportgyőztes és feljutott a Nemzetek Ligája A osztályába!
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=4197&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4197
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 4198
[image] => Array
(
[id] => 4198
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok.jpg
[original_lng] => 82735
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/magyar-torok.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1605738180:4
[views_count] => 4833
[_thumbnail_id] => 4198
[_oembed_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] =>
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
51-year-old Yusuf Dikec of Turkey shows up without any specialist equipment for shooting, looking like he just came out of the crowd and gave it a go… he just casually took home silver at the Olympics 🫡 pic.twitter.com/ANrB7PyfxP
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Elmarad a kedd esti Svájc–Ukrajna labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés, mert a vendégek küldöttségében újabb négy személynél mutatták ki a koronavírust, és a vonatkozó helyi rendeletek alapján karanténba került a csapat és a stáb – írja az MTI.
Az ukrán szövetség kedden kora délután közölte, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) arról tájékoztatta őket, hogy a luzerni kanton karanténszabályai miatt nem lehetséges megrendezni a találkozót.
Az ukrán szövetség hétfői közlése alapján három labdarúgójuk – Eduard Szobol, Jevhen Makarenko és Dmitro Riznik – vasárnapi tesztjének eredménye elsőre nem volt egyértelmű, majd a szakemberek később megállapították, hogy egyaránt megtalálható a mintákban a Covid–19-vírus.
Ezt követően újratesztelték az egész ukrán keretet, valamint szakmai stábot, és négy újabb fertőzöttet – három játékost és egy stábtagot – találtak. A helyi hatóságok azonnal karanténra kötelezték az egész ukrán küldöttséget, amely egy luzerni szállodában tartózkodik.
Az ukrán keret tagja a Ferencváros két játékosa, Olekszandr Zubkov és Ihor Haratin is.
Az ukrán nemzeti együttes szombaton Németországban szerepelt, majd a 3–1-es vereséggel zárult találkozó másnapján utazott át Svájcba, ahol az utolsó csoportmeccsét játszotta volna az NL mostani kiírásában.
A Svájc–Ukrajna találkozó tétje az lenne, hogy a két gárda közül melyik végez az utolsó helyen és esik ki az A-divízióból. Jelenleg az ukránok a harmadikak, három ponttal megelőzve a sereghajtó svájci válogatottat. A két csapat ukrajnai találkozóján 2–1-es hazai siker született.
Forrás: Index.hu
[type] => post
[excerpt] => Elmarad a kedd esti Svájc–Ukrajna labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés, mert a vendégek küldöttségében újabb négy személynél mutatták ki a koronavírust, és a vonatkozó helyi rendeletek alapján karanténba került a csapat és a stáb – írja az MTI.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1605650893
[modified] => 1605638769
)
[title] => Újabb négy fertőzött az ukránoknál, elmarad a svájci mérkőzésük
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=4181&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4181
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 4182
[image] => Array
(
[id] => 4182
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko.jpg
[original_lng] => 195225
[original_w] => 1108
[original_h] => 739
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sevcsenko.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1605631569:5
[_thumbnail_id] => 4182
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5562
[_oembed_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] =>
[_oembed_time_9a89da60ca27f0cb93cb274ae3d1abaf] => 1605631529
[translation_required_done] => 1
[_oembed_57ca074e70c665c41c530c9b78f82415] =>
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Szlovákia 1–0-ra legyőzte Skóciát a labdarúgó-Nemzetek Ligája csoportkörének ötödik fordulójában vasárnap.
A B divízióban rendezett összecsapás során – mely előtt csütörtökön mindkét csapat sikeresen vívta meg Európa-bajnoki pótselejtezőjét – a hazaiak győztes találatát Jan Gregus szerezte a 32. percben.
A találkozó előtt még veretlen skótoknak maradt 10 pontjuk, a szlovákok első győzelmüket követően 4 ponttal állnak a 2. csoportban.
Az Európa-bajnokságra – a magyar válogatotthoz hasonlóan – a csütörtöki pótselejtezőn kijutó Észak-Macedónia a C divízióban 2–1-re kerekedett otthon az észtek fölé, így továbbra is veretlen, míg a vendégcsapat változatlanul nyeretlen.
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Hatalmas meglepetés: a járványhelyzet által sújtott ukrán válogatott Kijevben 1–0-s győzelmet aratott a spanyolok elleni Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésen. Korábban még sosem győzte le a spanyolokat az ukrán válogatott.
NEMZETEK LIGÁJA 4. FORDULÓ A-LIGA 4. CSOPORT Ukrajna–Spanyolország 1–0 (0–0) Kijev, Olimpiai Stadion, 17 500 néző. Vezette: Gil (lengyel) UKRAJNA: Buscsan – Karavajev, Zabarnij, Mikolenko, Szobol – Szidorcsuk (Kovalenko, 60.), Makarenko, Saparenko – Jarmolenko, Jaremcsuk, Zubkov (Cigankov, 65.). Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko SPANYOLORSZÁG: De Gea – Navas, S. Ramos, P. Torres, Reguilón – Canales (Olmo, 73.), Rodri, Merino (Ceballos, a szünetben) – A. Traoré, Rodrigo (Oyarzabal, 58.), A. Fati (Ferran Torres, 58.). Szövetségi kapitány: Luis Enrique Gólszerző: Cigankov (76.)
A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN Németország–Svájc 3–3 (Werner 28., Havertz 55., Gnabry 60., ill. Gavranovic 5., 56., Freuler 26.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Szép emlékek ugorhattak be néhány spanyol játékosnak és a szurkolóknak a kijevi helyszínről, hiszen 2012-ben éppen itt nyerte meg az Európa-bajnokságot az ibériaiak nemzeti csapata. A szeptemberi spanyol–ukrán négygólos spanyol sikeréből és az ukránok vírushelyzet miatt felforgatott csapatából kiindulva a legtöbben arra számítottak, hogy a vendégek most is az akkori – olaszok elleni – 4–0-hoz hasonló eredménnyel távoznak majd az arénából, de aki erre számított, nagyot tévedett.
Luis Enrique csapata természetesen azonnal magához ragadta az irányítást, míg a ferencvárosi Olekszandr Zubkovval felálló Ukrajna fegyelmezetten, saját kapuja elé behúzódva védekezett. A vendégek elsősorban a jobb oldalon, a válogatottban először kezdő Adama Traoré közreműködésével vezették támadásaikat, de hol nem volt elég pontos a befejezés, hol Heorhij Buscsan hárított.
Az első félidő végén és a második elején egyre többször merészkedett előre az ukrán alakulat, egy-két hazai helyzet és tizenegyesgyanús szituációk is kialakultak – a játékvezető mindannyiszor továbbot intett. A spanyolok mindeközben meglehetősen kényelmesen adogattak, megvoltak a lehetőségeik, de nem törték össze magukat – nem csoda, hogy Luis Enrique nem sokkal a szünet után elkezdett cserélgetni.
Szintet is léptek a vendégek intenzitásban, egyre-másra alakították ki a gólhelyzeteket, de a remekül védő Buscsan eszén nem tudtak túljárni. És ahogy az lenni szokott, pechjükre a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát: Andrij Jarmolenko tökéletes indítással találta meg a védőjétől elszakadó Viktor Cigankovot, aki a kilépő David de Gea mellett a kapuba lőtt. Meglepetés, 1–0!
Természetesen a kapott gól hatására rátettek még egy lapáttal a spanyolok, voltak is lehetőségeik, de nem tudták begyötörni az egyenlítő gólt. Az ukrán válogatott története során először győzte le a spanyol válogatottat, ráadásul a legutóbbi négy, spanyolok elleni meccs góltalansága után először talált be az ibériaiaknak. Cigankov gólját megelőzően ukrán részről a mostani szövetségi kapitány, Andrij Sevcsenko volt eredményes a spanyolok ellen – még 2003-ban.
The UEFA Executive Committee has today decided to prevent teams from Belarus and Ukraine from being drawn against each other in any future UEFA competitions with immediate effect and until further notice.
Nézők nélkül játsszák vasárnap a Szerbia–Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzését.
A magyar szövetség (MLSZ) szerdai közleménye szerint a helyi hatósági szabályozás értelmében nem lesznek szurkolók a belgrádi összecsapáson.
A magyar válogatott a törökök otthonában aratott sikerrel kezdte a sorozatot, majd a Puskás Arénában kikapott az orosz csapattól. Marco Rossi együttese a belgrádi meccs előtt, csütörtökön Bulgáriában játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt.
Mint megírtuk, a labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik pazar szabadrúgásgóljával 1–0-ra legyőzte Törökországot Sivasban. A sikert követően Marco Rossi szövetségi kapitány, a gólszerző Szoboszlai Dominik, valamint Sallai Roland értékelt.
https://youtu.be/cEfRhnCttQ4
„Úgy gondolom, az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, a törökök kicsit tán lebecsültek minket, és az sem kizárt, hogy megleptük őket a taktikánkkal. A szünet után picit fáradtabbak voltunk, többet védekeztünk, de mindig sikerült a területeket lezárni. Mindent egybevéve megérdemelt győzelmet arattunk. Az új rendszer valójában nem teljesen új, mert kétszer már játszottunk ebben a felállásban” – vélekedett Marco Rossi.
„Az öltözőben is megkaptam a magamét a gólért, de persze pozitív értelemben. Van olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, hogy be fog menni – na, nekem körülbelül most ez volt, iszonyatosan jól eltaláltam, és szerencsére a kapufáról befelé pattant” – értékelt az M4 Sportnak a bombagólt szerző Szoboszlai Dominik a mérkőzés után.
„Papíron az ellenfél jobbnak számított, úgy is jött fel a pályára, hogy azt hitte, könnyebb dolga lesz. Mi viszont úgy, hogy bizonyítjuk, jók vagyunk. A csapatmunka eredménye a győzelem, kitettük a lelkünket a pályára. A következő meccsig majd kipihenjük magunkat…”
Sallai Roland is kiemelte, együttesünk remekül futballozott az első félidőben.
„Jó mérkőzést játszottunk, megmutattuk, milyen potenciál rejlik a csapatban. Mindenki hozzáadta a magáét, az egész ország büszke lehet most a válogatottra. Remélem, vasárnap is hasonlóan tudunk majd teljesíteni. A törökök talán annyira nem domináltak, az első félidőben nagyon jól játszottunk, és ha a befejezéseket jobban megoldjuk, akkor akár már a szünetre vezethettünk volna.
NEMZETEK LIGÁJA B-LIGA, 3. CSOPORT
FORDULÓ TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0) Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál) Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi Gólszerző: Szoboszlai (80.)
A csoport másik mérkőzésén Oroszország–Szerbia 3–1 (0–0)
A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!
A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021) Szeptember 3., 20.45: Törökország–Magyarország 0–1 Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia November 18., 20.45: Magyarország–Törökország
EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás) Október 8. Időpont később: Bulgária–Magyarország November 12. Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia
UPDATE: Confirmed 127 people are dead based on official local police statement, making this the worst day of Indonesian soccer history and and also recorded as the second most casualties at football history in the world #kanjuruhan#malang#arema#persebayapic.twitter.com/ptEExISFiO
Euros 🏆 Nations League 🏆 UCL 🏆🏆🏆 La Liga 🏆🏆🏆 Copa del Rey 🏆🏆 UEFA Super Cup 🏆 Club World Cup 🏆🏆 Primeira Liga 🏆🏆🏆🏆 Taça de Portugal 🏆🏆🏆🏆🏆 Taça da Liga 🏆 Supertaça Cândido de Oliveira 🏆🏆🏆 Intercontinental Cup 🏆 pic.twitter.com/1BdzuZbkUW
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken kihirdette a Nemzetek Ligája módosított programját, amelyben a magyar válogatott négy mérkőzésének dátuma is módosult.
A szeptemberi dupla fordulóban maradtak az eredeti időpontok, azaz Marco Rossi szövetségi kapitány – másodosztálynak megfelelő B divízióban szereplő – együttese 3-án Törökország vendége lesz, majd három nappal később az orosz csapatot fogadja. Az októberi két körben a magyarok találkozóira az eredeti időponthoz képest két nappal később kerül sor: Szerbiában 11-én, míg Oroszországban 14-én lép pályára. Novemberben pedig egy nappal csúszott a találkozók dátuma, így Szerbia 15-én, Törökország pedig 18-án lép pályára Magyarországon.
A módosításokra azért volt szükség, mert az Európa-bajnoki pótselejtezőben érintett válogatottaknak, így a magyarnak is októberben és novemberben pótolják az Eb-részvételről döntő márciusról elhalasztott találkozóikat, ezért ezek a csapatok ebben a két hónapban hét vagy nyolc nap alatt három meccset játszanak. A magyarok a múlt szerdai bejelentés szerint október 8-án lépnek pályára Bulgáriában, a párharc győztese pedig november 12-én fogadja az izlandi-román mérkőzés továbbjutóját immár az Eb-részvételért.
Az @UEFA a Puskás Arénában rendezi meg az idei európai Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én! ▶️ Csányi Sándor: "Az UEFA a döntéssel a magyar labdarúgás fejlődését ismerte el. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait". pic.twitter.com/4hiBG9JL0U
Dzisiejsza decyzja FIFA jest dla nas nie do zaakceptowania. W sytuacji wojny na Ukrainie nie interesuje nas gra pozorów. Nasze stanowisko pozostaje bez zmian: reprezentacja Polski NIE ZAGRA z Rosją w meczu barażowym, niezależnie od nazwy rosyjskiej drużyny. #solidarnizukraina