Ahogyan már többször, úgy ezúttal is jótékonyságra adja a fejét Nico Rosberg, a Mercedes Forma–1-es világbajnoka. A játékában részt vevők közt többek között egy Tesla Model Y Performance autót sorsol ki, és a befolyó összeggel az ukrajnai háború áldozatait támogatja.
A korábban például a koronavírus-járvány áldozatainak családját is segítő Rosberg most egy másik ügyben kampányol: az ukrajnai háború rászorultjait támogatja, az általa indított akcióban befolyt pénzzel. Különböző összegeket lehet felajánlani, amikért cserében különböző nyereményeket sorsol majd ki a 2016-os világbajnok.
Ilyen lesz többek között egy eredeti, a Williams csapatánál viselt sisak, továbbá egy általa aláírt mercedeses sisakmásolat, vagy egy személyes találkozó vele a berlini Greentech fesztiválon. A fődíj azonban mindezek felett egy egyéves lízingszerződés egy Tesla Model Y Performance-ra, a márka legújabb típusára, amit magától Rosbergtől vehet át a szerencsés nyertes.
A befolyt támogatások a Tribute to Bambi Alapítványhoz, valamint a német segélyszervezeteket egybefoglaló Aktion Deutschland Hilfthez kerülnek majd, amelyek az ukrajnai háború áldozatainak nyújtanak segítséget Németországban és Ukrajnában.
„Nagyon fontos számomra, így nagy örömömre szolgál, hogy képesek vagyunk a támogatásra. Nemcsak Ukrajnán kívül fogunk ezzel segíteni, hanem az országon belül maradókat is tudjuk támogatni. Remélem, hogy sokakat motiválhatok a segítségnyújtásra ezekkel a nyereményekkel”
[type] => post
[excerpt] => Ahogyan már többször, úgy ezúttal is jótékonyságra adja a fejét Nico Rosberg, a Mercedes Forma–1-es világbajnoka. A játékában részt vevők közt többek között egy Tesla Model Y Performance autót sorsol ki, és a befolyó összeggel az ukrajnai háború á...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654367880
[modified] => 1654364946
)
[title] => Nico Rosberg egy Teslát is kisorsol az Ukrajnát támogatók között
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=8667&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8667
[uk] => 8689
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 8669
[image] => Array
(
[id] => 8669
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[original_lng] => 132931
[original_w] => 644
[original_h] => 496
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico-300x231.jpg
[width] => 300
[height] => 231
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/20220603tesla-model-y-forma1-nico.jpg
[width] => 644
[height] => 496
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1654420473:3
[_oembed_b5a346e04563fcc569d9389cc11bb03e] =>
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO
3. And when you head to the fridge to grab the milk, stop and recognise that parents of at least 200,000 children across the country this morning are waking up to empty shelving #maketheuturn
3. And when you head to the fridge to grab the milk, stop and recognise that parents of at least 200,000 children across the country this morning are waking up to empty shelving #maketheuturn