A magyar férfi kosárlabda-válogatott nagy hajrával 62-60-ra legyőzte Ukrajnát vasárnap Zaporizzsjában az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
A felmondási idejét töltő szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan együttese csütörtökön bravúrral 77–75-re legyőzte Szombathelyen a címvédő szlovénokat a hatmeccses selejtezősorozat nyitányán. A zaporizzsjai meccsre egy helyen változott a gárda, ugyanis a honosított Darrin Govens helyett Tóth Norbert került a 12 fős keretbe.
Az ukránok három nappal ezelőtt 88-73-ra verték az osztrákokat Grazban.
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, 2004 óta nyolc tétmérkőzésen öt ukrán és három magyar siker született.
A 2017-es Eb-n 16. helyezett magyarok – akik 18 év után szerepeltek újra kontinenstornán – a vasárnapi összecsapáson remekül tartották a lépést a javarészt nyugat-európai bajnokságokban edződő ukránokkal. A küzdelmes, kevés kosarat hozó mérkőzésen magyar részről főként a 34 éves Ferencz Csaba és az olasz Reggio Emiliát erősítő Vojvoda Dávid jeleskedett. A nagyszünetben 30-28 volt az állás.
Térfélcsere után elkapta a fonalat a Japánban légióskodó Allen Rosco is, aki 16 ponttal a magyarok legjobbja volt csütörtökön. A 48-47-ről induló zárószakaszban fej fej mellett haladt a két csapat, majd Benke Szilárd harmadik triplája lendített nagyot az Ivkovics-gárdán. Négy másodperccel a vége előtt büntetőből egyenlítettek 60-60-ra a hazaiak, majd a csattanót Allen Rosco szolgáltatta, akinek az utolsó másodperces kosarával nyertek a magyarok.
A magyar csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében a címvédő Szlovéniával, Ausztriával és Ukrajnával szerepel azonos csoportban, melyből az első három jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Georgiában megrendezendő Eb-re. A kvalifikáció további négy találkozója novemberben, illetve jövő februárban lesz.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott bravúros győzelmet aratott a címvédő szlovénok felett Szombathelyen a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán.
A felmondási idejét töltő szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan együttese annak tudatában kezdte meg a hatmeccses selejtezősorozatot Szombathelyen, hogy a címvédő szlovénoktól öten vannak a keretben a 2017-ben Isztambulban Európa-bajnoki címet szerzett csapatból. Nem jött át Európába ugyanakkor a két legnagyobb sztár, az NBA-ben szereplő Luka Doncic (Dallas Mavericks) és az előző kontinenstorna legjobbjává választott Goran Dragic (Miami Heat).
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, mindhárom eddigi tétmérkőzést a rivális nyerte 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben. Azóta két felkészülési meccset vívott a két gárda, 2012-ben és 2017-ben is a szlovénok bizonyultak jobbnak.
A 2017-es Eb-n 16. helyezett magyarok – akik 18 év után szerepeltek újra kontinenstornán – a csütörtöki összecsapáson 6-4-nél megtorpantak, és három szerzett pontra 12-t kaptak. A 16-16-ról indult második negyedben főként a Japánban légióskodó Allen Rosco révén tartotta a lépést a nemzeti együttes, majd a hat év után visszatért Szabó Zsolt is betalált. Csakhogy 24-23-nál újabb „rövidzárlat” jött, s a szlovénok egy 11-0-s rohammal ismét megléptek, a nagyszünetben 32-36 volt az állás.
A félidő statisztikájából kitűnt, hogy a hazaiak tíz triplakísérletéből csak egy volt sikeres, és a húsz percből csak háromban vezettek. A mezőny legjobbjaként Allen ekkor 11 pontnál tartott.
A térfélcsere után megint hatpontos lemaradást dolgoztak le a magyarok, elsősorban az olasz Reggio Emiliát erősítő Vojvoda Dávidnak, illetve Perl Zoltánnak köszönhetően. A 49-54-ről induló zárószakaszban a csapatkapitány Keller Ákos triplájával egyenlített (56-56) a magyar válogatott, s innentől nyílt csatát láthatott az Arena Savaria közönsége. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Vojvoda szórta a kosarakat, az utolsó perc Váradi Benedek hármasa révén 72-71-gyel kezdődött, majd a rendkívül izgalmas hajrában a szombathelyi kedvenc Perl büntetői döntöttek.
A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében a szlovénokon kívül Ausztriával és Ukrajnával szerepel azonos csoportba, amelyből az első három jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Georgiában sorra kerülő Eb-re. A kvalifikáció második fordulójában, vasárnap a magyarok az ukrajnai Zaporizzsjában lépnek pályára. A további négy találkozóra novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.