Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben parádésan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.
A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra.
A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.
Eredmény:
S9, női 400 m gyors:
KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p 2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14 3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55
Két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Párizsban, ezzel kezdetét vette a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.
Légi parádé a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok megnyitóünnepségén 2024. augusztus 28-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A szerda esti, remek hangulatú megnyitót az ötkarikás játékokhoz hasonlóan formabontóan nem stadionban, hanem a Concorde téren és a híres párizsi sugárúton, a Diadalívtől induló Champs-Elysées-n rendezték – az ideiglenes arénában 35 ezren, azon kívül pedig további több ezren üdvözölték a sportolókat és kísérőiket. A rendhagyó helyszínnel a házigazdák arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a világ kisebb és nagyobb városait nem a fogyatékkal élőkre gondolva tervezték, ezért a jövőben tenni kell azért, hogy ezek az emberek is egyenlően élvezhessék a mozgás, helyváltoztatás szabadságát.
A fáklyaváltó résztvevői az olimpiai lánggal a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok megnyitóünnepségén a párizsi Champs-Elysées-n. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A szervezők szándéka az volt, hogy elgondolkodtassák a nézőket az egész estén átnyúló, „Paradoxon, a viszálytól az egyetértésig” című színes műsorral, amelyben két csoport történetét mutatták be több felvonásban, több száz szereplő, köztük 16 fogyatékkal élő segítségével. A sztori azt szemléltette, hogy kreativitással hogyan lehet hidat építeni az egymástól távol álló csoportok közé, és együtt, egymásért, befogadóan, nem pedig egymás ellen, kirekesztően gondolkodni. A program központi eleme a tánc és az emberi test volt, s főszerepet játszott benne a tér közepén magasodó obeliszk is, amelyet többször is fényfestéssel keltettek életre, rendkívül látványosan.
Illés Fanni úszó a magyar zászlóval a megnyitóünnepségén Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Közben – a háttérben a lemenő nap fényében pazar látványt nyújtó Diadalívvel – a Champs-Elysées alsó részéről a versenyzők is megérkeztek a térre, a magyar küldöttség 66. volt a felvonulók sorában, a zászlót az ötödik paralimpiáján szereplő, tokiói bajnok úszó, Illés Fanni és az íjász Gáspár Tamás vitte. Utolsóként a házigazda franciák vonultak be, hatalmas ováció közepette, a sort pedig az önkéntesek és az embernagyságú kabalák, a Frígek népes csapata zárta – utóbbiak a felvonulás során végig biztatták, szórakoztatták a versenyzőket.
Tony Estanguet, a Párizs 2024 szervezőbizottság elnöke köszöntőjében forradalminak nevezte a párizsi paralimpiát, amelynek minden sportoló a résztvevője, a szurkolókat pedig arra kérte, hogy ugyanolyan lelkesedéssel buzdítsák a versenyzőket, mint tették azt néhány héttel korábban, az olimpián. Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke szenvedélyes beszédében azt mondta, „a világ legszebb városában vagyunk, nehéz időkben, de legyen a sport egy közösségi erő, amely összehozza az embereket”. Hangsúlyozta: a paralimpikonok nem a részvételért jöttek, hanem azért, hogy versenyezzenek, győzzenek és képviseljék azt az 1,3 milliárd embert, a világ lakosságának 15 százalékát, aki valamilyen fogyatékkal éli az életét. Egyek vagyunk, de nem vagyunk egyformák – fogalmazott.
Az Eiffel-torony a részt vevő nemzetek zászlói mögött. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az első párizsi paralimpiát a francia államfő, Emmanuel Macron nyitotta meg, a program végén pedig – a paralimpiai zászló felvonását, a paralimpiai himnusz elhangzását és az eskütételeket követően – a paralimpiai fáklya is megérkezett a térre és felcsendült a francia zeneszerző, Maurice Ravel legismertebb szerzeménye, a Bolero. A lángot – amely az olimpiához hasonlóan a szomszédos Tuileriák kertjében, egy magasba emelkedő hőlégballonon lobog majd a következő tizenegy napban – látványos külsőségek közepette öt parasportoló, Charles-Antoine Kouakou, Nantenin Keita, Fabien Lamirault, Alexis Hanquinquant és Elodie Lorandi gyújtotta meg.
A több mint három és fél órás megnyitó tűzijátékkal ért véget.
Párizs, 2024. augusztus 28.
Tûzijáték a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok megnyitóünnepségén a párizsi Champs-Elysées-n 2024. augusztus 28-án.
MTI/Koszticsák Szilárd
A párizsi paralimpián a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzd 22 sportágban. A különböző sérültségi kategóriákban összesen 549 számban avatnak bajnokot. A magyar színeket 39 sportoló képviseli, akik 13 sportágban, 68 versenyszámban lesznek érdekeltek. A küzdelmek csütörtökön kezdődnek.
Elsőként a spanyol válogatott jutott be a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjébe, miután Münchenben 0–1-ről fordítva 2–1-re legyőzte a francia válogatottat. Luis de la Fuente csapata Hollandiával vagy Angliával találkozik a vasárnapi berlini fináléban.
A spanyolok szövetségi kapitányának, Luis de la Fuentének alaposan fel kellett forgatnia az alapcsapatát, mivel a németek ellen hosszabbításban 2–1-re megnyert drámai negyeddöntőben megsérült Pedri, míg a védelemben Dani Carvajal és a francia születésű Robin Le Normand megkapta második sárga lapját, ezért mindketten automatikus eltiltásukat töltötték kedd este.
Így bekerült a kezdőbe a hatszoros Bajnokok Ligája-győztes Nacho, és a Sevillával négyszeres Európa-liga-bajnok Jesús Navas, aki a világ- és Európa-bajnok aranygeneráció utolsó megmaradt tagja a mostani csapatban. Itt illik megjegyezni, hogy a 38 éves és 222 napos Navas lett a legidősebb mezőnyjátékos az Eb-k történetében, aki pályára lépett elődöntőben.
A Pedri helyét átvevő Dani Olmo remekelt a negyeddöntőben, becserélése után gólt lőtt és gólpasszt adott a németek ellen, így benn is ragadt a spanyol csapatban.
A legutóbbi két világbajnokságon döntős franciák ugyan a várakozásoknak megfelelően bementek a legjobb négy közé, de a támadójátékuk eddig rendre akadozott, Didier Deschamps együttese az első öt meccsén egyetlen akciógólt sem szerzett ezen a tornán.
A franciák játéka a támadóharmadban volt eddig igazán tragikus, a támadók átlagosan meccsenként mindössze négyszer találták el az ellenfél kapuját.
A spanyolok jól kezdtek, az ötödik percben Lamine Yamal ívelt jobbról középre, a labdát aztán az ötösnél berobbanó Fabian Ruíz fejelte a jobb felső sarok fölé ziccerben.
Négy perccel később büntettek a franciák, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után az arcvédő maszkot elhagyó Kylian Mbappé avatkozott játékba a bal oldalon, Jesús Navas beragadt, ezért nem volt les. Mbappé aztán berajzolta a labdát az ötös jobb csücskéhez, ott pedig Randal Kolo Muani Aymeric Laporte és Marc Cucurella között felugorva a kapu bal oldalába bólintott. 0–1
Kellett pár perc a spanyoloknak a bekapott gól után, amíg magukhoz tértek, utána megint megpróbálták minél gyorsabban eljuttatni a labdát az ellenfél tizenhatosáig. Aztán a 21. percben Lamine Yamal gyönyörűen tekert kapura ballal távolról, a labda a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba. Mike Maignan kapusnak esélye sem volt hárítani ezt a löketet. 1–1
A 16 éves és 338 napos Yamalnak ez volt a harmadik gólja a spanyol válogatottban, és ezzel a mozdulattal minden idők legfiatalabb gólszerzője lett az Eb-k történetében.
Még egy érdekesség: Yamal egy évvel ezelőtt az U17-es Eb elődöntőjében lőtt nagy gólt a franciáknak a felcsúti Pancho Arénában.
Rá négy percre Navas adott be jobbról, a rövid felszabadítás után Dani Olmo csinált egy remek cselt, majd az öt és feles előteréből kapura bikázta a labdát, ami a menteni igyekvő Jules Koundé lábáról pattant a franciák kapujába. Viszont ezt nem írták be öngólnak, mivel az UEFA illetékesei úgy ítélték meg, hogy a labda akkor is bement volna a jobb alsó sarokba, ha nincs ott a francia védő. 2–1
A szünet után majdnem ziccerbe került Nico Williams, de nem tudta elpöckölni a labdát a kapujából kirohanó Maignan mellett, pedig ha sikerül neki, akkor ott tátongott volna az üres kapu, a védőket addigra már faképnél hagyta a villámgyors bilbaói szélső.
A franciák igyekeztek nyomást helyezni a spanyolok kapujára, a lendületüket azonban megtörte egy férfi, aki illetéktelenül lépett pályára, ezen az Eb-n már sokadjára rohant be a pályára egy drukker mobiltelefonnal a kezében…
A 63. percben egy bal oldali szöglet után Dayot Upamecano ugrott a legmagasabbra, de nem találta el fejjel a kaput, nagy lehetőség volt. Aztán a spanyol védők bénázása után Theo Hernández került lövőhelyzetbe, amin ő is meglepődött, 15 méterről kirúgta a lasztit a stadionból.
A 86. percben Mbappé került ziccerbe, elhúzott a bal oldalon, majd egy csel után azonnal lőtt 15 méterről, de nagyon csúnyán célt tévesztett. A franciák utolsó lehetősége Antoine Griezmann előtt adódott, aki 14 méterről fejelt a kapu fölé.
Spanyolország története során ötödször játszhat Eb-döntőt, 1964-ben, 2008-ban és 2012-ben aranyérmet nyert, 1984-ben pedig ezüstérmes lett.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Griezmann és Mbappé is vérét adta a francia győzelemért, a 7 sárga lapot hozó meccsen Ausztria Wöber öngóljával kapott ki, hiába küzdött nagyot.
Nem volt könnyű dolga Franciaországnak, de végül behúzták az első meccsüket a 2024-es Európa-bajnokságon. A düsseldorfi stadionban két jó formában lévő csapott össze, és az osztrákok méltó ellenfelei voltak a végső győzelemre is esélyes franciáknak.
A mérkőzést a franciák kezdték jobban, több veszélyes szabadrúgást is kaptak, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Az osztrákok főleg beadásokkal próbálkoztak, az első ziccer is egy ilyenből alakult ki, a 35. percben Gregoritsch tekert ballal középre, Sabitzer finom mozdulattal lekészítette Baumgartnernek, aki egy az egyben találta magát Maignannal szemben. A kirontó francia kapus lábbal hárított, ráadásul a bíró tévesen kirúgást ítélt.
Nem sokkal később Mbappé a jobb oldalon verte meg a védőjét, és középre rúgta a labdát. A beadás Wöbert találta meg, az osztrák védő peches mozdulattal saját kapujába fejelt, Pentz csak nézni tudta a hálóba csorgó labdát, a 38. percben 0-1-re változott az eredmény.
Az első félidőben már nem volt nagy lehetőség, ellenben a második félidő eseménydúsan indult. Először a korábban már sárga lapot kapó Wöber lökte neki Griezmannt egy reklámtáblának, de nem állították ki. Griezmann fejéből ömleni kezdett a vér, le kellett mennie a pályáról, és csak bekötött fejjel térhetett vissza, de a kötést néhány másodperc után elhagyta.
A második félidő 10. percében Mbappé léphetett meg, egy az egyben vezette a labdát Pentzre, de végül lövése a kapu mellett landolt. Ezt követően mindkét szövetségi kapitány változtatott, az osztrákoknál egy óra után lement Wöber, Gregoritsch és Grillitsch, a helyükre Trauner, Arnautovic és Wimmer érkezett. A franciák 71 perc után változtattak először, Dembélé és Rabiot helyét Kolo Muani és Camavinga vette át ekkor. A cserék felpezsdítették a mérkőzést, mindkét oldalon voltak lehetőségek, de igazán nagy ziccer egyik csapat előtt sem adódott.
A mérkőzés némileg eldurvult a hajrára, a spanyol bíró végül összesen 7 sárga lapot osztott ki. A 87. percben Mbappé egy beadásnál Danso vállába fejelt, az ő fejéből is ömleni kezdett a vér. A francia csatárt ápolni kellett, de engedély nélkül visszatért a pályára, majd rögtön leült, ezért sárga lapot kapott a bírótól. Deschamps inkább lehozta sztárjátékosát, ahogyan a másik véráldozatot, Griezmannt is, a helyükre Fofana és Giroud érkezett. Az osztrákok is kettőt cseréltek még, Prass és Schmid állt be Mwene és Laimer helyére.
A bíró 9 percet hosszabbított, és bár maradt a rohanás, csak kisebb helyzetek adódtak a mérkőzés végén, így végül az eredményjelzőn 0-1 állt a hármas sípszó pillanatában. A D csoportot így a másik meccs győztese, Hollandia vezeti (3 pont, 2-1-es gólkülönbség), a második Franciaország (3 pont, 1-0), majd a lengyelek (0 pont, 1-2) és az osztrákok (0 pont, 0-1) következnek, de mindkét meccsen ígéretesen játszott a vesztes csapat is, így továbbra is nyitott a továbbjutás kérdése.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Emmanuel Macron, Franciaország elnöke szerint nem lehet szó arról, hogy orosz zászló lobogjon a jövő évi párizsi olimpián.
Az államelnök a L’Equipe című napilapnak nyilatkozott az orosz sportolók esetleges szereplésének kérdéséről, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint nemzetközi konszenzus van arról, hogy ne lehessen orosz zászló a játékokon. Ugyanakkor arról, hogy Oroszország sportolói indulhatnak-e az olimpián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kell döntenie.
„Természetesen nem lehet orosz zászló a párizsi olimpián, ebben komoly egyetértés van, mert Oroszországot nem látjuk szívesen, amikor háborús bűnöket követ el és gyerekeket deportál” – idézte a lap Macront. „Az igazi kérdés az, és ebben az olimpiai bizottságnak kell határoznia, hogy mennyi indulási jogot ad az orosz sportolóknak. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem szabad átpolitizálni.”
Emmanuel Macron mindehhez hozzátette, hogy a NOB-nak az ukránokat is meg kell hívnia a témáról szóló tárgyalásokra.
A NOB tavaly február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország és a konfliktusban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak a nemzetközi versenyeken való részvételét. Idén márciusban a NOB végrehajtó bizottsága viszont azt indítványozta, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat semleges státuszban engedjék vissza a sport világába, méghozzá csak azokat, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.
Ukrajna ugyanakkor azt követeli, hogy az olimpián egyáltalán ne szerepelhessenek oroszok és fehéroroszok, Thomas Bach NOB-elnök azonban nemrég kijelentette, lehetetlen teljesíteni az ukránok ez irányú kérését. Közölte, nem szigetelhetik el a világsportot az oroszoktól és a fehéroroszoktól, az ugyanis sértené az emberi jogokat és az Olimpiai Chartát. Bach ugyanakkor azt is elmondta, hogy az erről szóló végleges döntés nem születik meg néhány napon belül.
Hatalmas botrányba torkollott vasárnap délután a francia labdarúgó-bajnokságban megrendezett Toulouse-Montpellier találkozó, amit az 59. percben félbe kellett szakítani, miután a vendégszurkolók könnygázgránátokat dobáltak át a hazaiak szektorába.
A találkozó hetedik percében Nicolas Cozza góljával a vendég Montpellier szerzett vezetést, a Toulouse azonban már az első félidő végén megfordította a meccset, a 48. percben pedig már 4-1-re vezetett. A lelátón az 59. percben szabadult el a pokol, amikor a Montpellier-szurkolók könnygázgránátokat dobáltak át a Toulouse-szurkolók szektorába.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Ezt követően a nézők kivörösödött szemmel és légzési nehézségekkel küszködtek, a könnygáz pedig a játéktérre is átterjedt, ezért pedig nem lehetett futballozni, így Jeremie Pignard játékvezető félbeszakította a meccset.
Negyedórát követően szerencsére helyreállt a rend, és a meccset be lehetett fejezni, amit végül a Toulouse nyert meg 4-2-re.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
A Francia Kosárlabda Szövetség (FBF) az ukrajnai háború végéig eltiltotta válogatottja játékosait az orosz és fehérorosz bajnokságon való részvételtől.
Az FBF sajtószolgálata beszámolt arról, hogy azok a kosarasok, akik már szerződést kötöttek orosz vagy fehérorosz csapatokkal, nem kapnak behívót a francia válogatottba. A francia válogatott minden játékosának és tagjának, akit behívnak a nemzeti válogatottba, alá kell írnia egy nyilatkozatot, amely szerint az ukrajnai háború alatt nem működik együtt sem orosz, sem fehérorosz csapatokkal.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
A Francia Kézilabda Szövetség állja a vendég ukrán női válogatott utazásának költségeit a Le Havre-ban jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésre.
A franciák elnöke, Philippe Bana elmondta: mintegy 30 ezer euróba kerül majd a vendéglátás, de a segítséget a jelenlegi rendkívüli helyzetben alapnak tekinti. Hozzátette: két nappal ezelőtt ukrán kollégája közölte vele, hogy a háború miatt nincs pénzük az utazásra.
Az ukrán keret tucatnyi lembergi játékosa Csehországban talált menedékre, társaik idegenlégióskodnak. A franciaországi fellépés előtt három nappal az ukránok Grazban látják vendégül a horvátokat.
Az olimpiai címvédő, előző világbajnokságon és Eb-n egyaránt döntős francia és az ukrán együttes október közepén Szumiban, az orosz határtól 60 kilométerre már megmérkőzött egymással, a vendégcsapat 28-25-re nyert.
Az Eb-selejtezős sorozat 4. csoportjában az éllovas franciák négy mérkőzésüket követően hibátlan teljesítményüknek köszönhetően már biztosították helyüket a novemberi kontinensbajnokságon. Őket az ukránok és a horvátok követik két-két ponttal, előbbiek két, utóbbiak négy találkozójukat játszották le. A négyesben utolsó helyezett csehek két összecsapásukat követően nulla ponttal állnak.
A csoportokból az első két helyezett jut ki az Eb-re, amelyet Szlovénia, Észak-Macedónia és Montenegró közösen rendez.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
A francia PSG egy rövid videóval tudatta a világgal: hivatalosan is a játékosuk lett Lionel Messi. A játékos előtte sikeresen átesett a kötelező orvosi vizsgálaton. Az előzetes hírekkel ellentétben nem kedden, hanem szerdán világítják ki az argentin tiszteletére az Eiffel-tornyot.
A francia csapat egy közösségi oldalára feltöltött videójából derült ki hivatalosan, amit már eddig is tudtunk: Lionel Messi a játékosuk lett.
Az argentin előtte sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton.
A 34 éves argentin kedden délután megérkezett Barcelonából Párizsba, ahol több ezer szurkoló várta a repülőtéren. Utazását több mint 100 ezer ember követte nyomon a Flightradar oldalán – írta a brit Sun napilap.
A PSG szerdán 11 órára sajtótájékoztatót szervezett, ekkor fog először a francia csapat játékosaként nyilatkozni a hatszoros aranylabdás. Messi kettő plusz egy évre szerződik a PSG-hez, idényenként 40 millió eurós fizetést biztosít a futballistának.
A közösségi médiában kiszivárgott egy kép, amelyen Lionel Messi a Parc des Princes-ben a 30-as mezszámot tartja kezében. Ez alátámasztja a Get French Football News értesülését, amely szerint az argentin a tízes után ismét a 30-as mezben játszik majd, amelyet utoljára 2004 októberében viselt, amikor debütált a profik között.
Mint ismert Messi vasárnap, könnyek közt búcsúzott szeretett klubjától a Barcelonától, ahol 21 évet töltött, de a pénzügyi szabályok miatt nem tudtak vele szerződést hosszabbítani a katalánok.
Már régóta keringtek a pletykák arról, hogy az argentin a francia fővárosba a PSG-hez igazol. A francia drukkerek már hétfőn egész nap a párizsi repülőtéren várták Messit, aki végül kedden érkezett meg, azóta pedig mindenütt drukkerek hada kíséri minden lépését.
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Match interrompu ! Des lacrymogènes lancées, les supporters du @MontpellierHSC crient « on est chez nous » Dans les tribunes, yeux rougis et difficultés à respirer pour les supporters. Certains quittent les tribunes. Confusion au Stadium @ToulouseFC #TFCMHSCpic.twitter.com/BIEplJTEDy
Sir Jackie Stewart thinks it will be "more difficult" for Lewis Hamilton to achieve his #F1 goals by joining Ferrari at the age of 40, and thinks there is something "unusual" about the switch 🗣🤔 https://t.co/wZ7OY9qVKupic.twitter.com/UAbPVgu66R