275 millió dollárt vitt haza egy év alatt a világ legjobban kereső sportolója – derül ki a Forbes friss listájáról, amely a sportolókat állította sorrendbe éves bevételeik alapján. A top 10-es listára 100 millió dollár alatt nem lehetett bekerülni, és a csak férfiakból álló élmezőnyben a focisták és a kosárlabdázók dominálnak. Az alábbiakban bemutatjuk a világ 10 legtöbbet kereső sportolóját, és azt is, hogy a pályán kívül miből vannak bevételeik.
10. Kevin Durant
A 36 éves amerikai kosárlabdasztár 101,4 millió dollárt vitt haza az elmúlt egy évben, ebből 51,4 millió dollárt a pályán, 50 millió dollárt pedig azon kívül keresett meg. Az NBA-karrierje mellett tavaly nyáron aranyérmet nyert a párizsi olimpiai játékon az amerikai válogatott tagjaként. Augusztusban részesedést szerzett a francia labdarúgó-csapatban, a Paris Saint-Germainben az Arctos Sports Partners befektetési alapon keresztül, és azóta a Homage sportruházati márkába is befektetett. Van médiavállalata is, a Boardroom, amley nemrégiben indított prémium tagsági modellt és szakmai fejlesztő programot indított sportolók számára.
9. Shohei Ohtani
A 30 éves japán baseball-játékos 102,5 millió dollárt vitt haza egy év alatt, ebből pályán mindössze 2,5 millió dollárt keresett, ami szinte aprópénz a reklámszerződései mellett. Az Egyesült Államokban olyan nagy márkákkal dolgozik együtt, mint a New Balance vagy a Beats by Dre, Japánban pedig többek között a Kose bőrápolási márkával és a Seiko órák gyártójával kötött szponzori szerződést. Globális megállapodása van a rajongói kártyákat forgalmazó Topps-szal is, amely tavaly egy egyedi kártyát árverezett el Ohtani autogramjával, több mint 1 millió dollárért.
8. Karim Benzema
A 37 éves francia focista összesen 104 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben, ennek többségét, 100 millió dollárt a pályán. 2023-ban a Real Madridtól a szaúdi Al-Ittihadhoz szerződött és a pletykák szerint most az Egyesült Államok felé tekintget. A pályán kívül Benzema nagyrészt távol marad a reflektorfénytől és egy kiválasztott szponzorcsoporttal, köztük az Adidas-szal dolgozik együtt.
7. Juan Soto
A 26 éves dominikai baseball-játékos 114 millió dollárt keresett tavaly, ennek nagy részét a pályán. Decemberben írt alá egy 15 éves, 765 millió dolláros szerződést a New York Mets-szel. Emellett vannak szponzori szerződései olyan partnerekkel, mint a Celsius energiaitalok, a Call of Duty videojáték, valamint két dominikai cég, a Banreservas Bank és a Presidente sör.
6. LeBron James
A 40 éves amerikai kosárlabdasztár a pályán 48,8 millió, a pályán kívül pedig 85 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben, vagyis összesen 133,8 millió dollárt vitt haza. 22 szezont játszott végig az NBA-ban és a közelmúltban már felvetette a visszavonulás lehetőségét is, de már milliárdosként akaszthatja szögre a cipőjét, amikor így dönt. A profi kosaras a 100 millió dollár éves bevételű SpringHill szórakoztatóipari produkciós cég tulajdonosa, de befektető a Lobos nevű tequilagyártóban is, amely idén többségi részesedést adott el a Diageo szeszesital-óriásnak. LeBron James partnerségi megállapodást kötött a Mattellel is, hogy az első profi sportoló lehessen, akinek a képmásával Ken-baba készül.
5. Lionel Messi
Az argentin focista 37 évesen évi 135 millió dollárt keres, ebből 60 milliót a pályán, 75 milliót pedig azon kívül. Messi szerződése az Inter Miamival idén lejár, de állítólag tárgyalásokat folytat a szerződés meghosszabbításáról. Messinek jövedelmezői szponzori szerződése van az Adidas-szal, valamint alapított egy produkciós céget 525 Rosario néven, és tavaly bejelentette, hogy saját sportitalt dob piacra, bár egyelőre a márka jogi csatározásban áll a palackok dizájnja miatt egy rivális termékkel.
4. Dak Prescott
A 31 éves amerikaifutball-játékos összesen 137 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben, főként a pályán. Egy négyéves, 240 millió dolláros szerződéshosszabbítás a Dallas Cowboys-zal szeptemberben NFL-rekordokat hozott a Prescottnak az átlagos éves szerződésérték (60 millió dollár) és a garantált pénz (231 millió dollár) tekintetében, valamint a liga történetének legnagyobb előzetes kifizetését, a 80 millió dolláros aláírási bónuszt. A pályán kívül Prescott olyan cégekkel dolgozik együtt, mint a Nike Jordan, a Dick’s Sporting Goods és a Lowe’s, és egy Crunch Fitness franchise-partnerrel is együttműködik új texasi helyszínek megnyitásán.
3. Tyson Fury
A 36 éves brit boxoló 146 millió dollárt keresett tavaly, pedig nem volt könnyű éve, a korábban 35 profi meccsen veretlen nehézsúlyú bajnok elvesztette világbajnoki címét, nem sokkal később pedig a visszavonulásról beszélt, bár karrierje során nem először. Ami a ringen kívüli bevételeit illeti, partnerséget kötött a máltai turizmus népszerűsítésére és van egy Netflix-valóságshow-ja.
2. Stephen Curry
A 37 éves amerikai kosárlabdajátékos összesen 156 millió dollárt vitt haza tavaly, ebből 100 milliót a pályán kívüli tevékenységekből szerzett. 2023-ban hosszú távú szerződést írt alá az Under Armourral, ahol a Curry márka arca lett és még egy jelentős, 75 millió dolláros részvénycsomagot is kap 2029-ben és 2034-ben. Vannak befektetései a Nirvana palackozottvíz-gyártóban, valamint a feltörekvő női kosárlabdaligába, az Unrivadelben is rendelkezik részesedéssel. Összeállt Michelle Obamával, akivel egy sportitalmárkát indítanak és elfogadta egykori iskolája, a Davidson College kosárlabda programjának vezérigazgató-helyettesi pozícióját is. A filmiparban is megjelent Stephen Curry, készített dokumentumfilmet és a producere volt egy vígjátéksorozatnak.
1. Cristiano Ronaldo
275 milliós éves keresetével messze a világ legjobban fizetett sportolója lett a portugál focista, immár harmadik éve sorozatban. Az összeg többségét, 225 millió dollárt a pályán kereste meg, de van befektetése a Whoop hordható technológiát gyártó cégbe, a Vista Alegre porcelángyártóba és a Bioniq étrendkiegészítő márkába. Áprilisban Ronaldo bejelentette, hogy filmstúdiót alapít Matthew Vaughnnal, a Kingsman-filmek írójával és rendezőjével közös vállalkozásban, augusztusban pedig elindított egy YouTube-csatornát, amelynek már 75 millió feliratkozója van.
A futball és a kosárlabda a világ talán két legnépszerűbb sportja, és mindkét területen vannak olyan fiatal sztárok, akik már most a világ legjobban fizetett sportolói között vannak. Mbappé vezetésével a legjobban fizetett fiatal sportolók tavaly összesen 319,5 millió dollárt kerestek.
Sokak szerint a francia válogatott sztárcsatára, Kylian Mbappé nyáron a Paris Saint-Germainből átigazol a Real Madridhoz. Amennyiben ez megvalósul, úgy egy újabb legendás összegű átigazolásnak lehetünk tanúi, ugyanis már 2022-ben is arról beszéltek, hogy átvándorolhat a spanyol csapathoz, viszont két dolog marasztalta a focistát: Emmanuel Macron francia elnök személyes könyörgése, valamint egy új szerződés, mely évi 90 millió dollárt ígért neki. Ez az összeg elegendő is lett ahhoz, hogy Mbappé a világ hatodik legjobban fizetett sportolója legyen, a 25 év alatti fiatal sportolók között pedig az első.
Top 10 legjobban fizetett sportoló a világon (millió dollár / év)
1.
Cristiano Ronaldo, labdarúgás
$ 260
2.
Jon Rahm, golf
$ 218
3.
Lionel Messi, labdarúgás
$ 135
4
LeBron James, kosárlabda
$ 128,2
5.
Giannis Antetokounmpo, labdarúgás
$ 111
6.
Kylian Mbappé,labdarúgás
$ 110
7.
Neymar, labdarúgás
$ 108
8.
Karim Benzema, kosárlabda
$ 106
9.
Stephen Curry, labdarúgás
$ 102
10.
Lamar Jackson, amerikai futball
$ 100,5
A fiatal sportolók sem keresnek rosszul
A világ 50 legjobban fizetett sportolója között mindössze öten vannak, akik 25 évesek vagy annál fiatalabbak: ők az elmúlt egy évben összesen 319,5 millió dollárt (113,8 milliárd forint) zsebeltek be, beleértve azt a 250,5 millió dollárt (89,3 milliárd forint), amely fizetéseikből és bónuszaikból adódik össze – írja a Forbes. A fennmaradó 69 millió dollárt (24,6 milliárd forint) a jóváhagyások, a megjelenések, az engedélyek, az emléktárgyak és az általuk vezetett vállalkozások jelentik.
Ők a világ legjobban fizetett 25 év alatti sportolói:
1. Kylian Mbappé, 110 millió dollár
Függetlenül attól, hogy Mbappé melyik csapatot segíti győzelemre a következő szezonban, a Paris Saint-German csatára továbbra is az egyik legkeresettebb játékos marad a futball világában. 2020-as debütálása óta, 21 évesen bekerült a Forbes 50 legjobban fizetett sportolójának listájára is és
a Nike-val,
az Oakley-vel,
a Hublottal és
a Diorral
való együttműködése miatt rajta is marad. A sporttevékenységért kapott fizetése még mindig a legmagasabb a szakmában, ezt egyedül Cristiano Ronaldo múlja felül az Al-Nasszrral kötött szerződésével.
2. Erling Haaland, 61 millió dollár
A Manchester City csatárának történelmi első szezonja volt a Premier League-ben: beállította az egy szezonban szerzett legtöbb gól rekordját. A futballvilág egyik új arcaként a 23 éves norvég hatalmas Nike-szerződést és az EA SPORTS FC24 videojáték borítóját tudhatja magáénak, valamint több divat (Dolce & Gabbana) és fitnessz (Prime Hydration) márka támogatását.
Haaland szerződése a Manchester Cityvel 2027-ig szól, idén márciusban viszont a rajongók számára nem megnyugtató választ adott egy átigazolási kérdésre: „soha nem tudhatod, mit hoz a jövő” – mondta a focista.
3. Luka Doncic, 55,1 millió dollár
A Dallas Mavericks kosárlabdása tavaly indította el saját produkciós cégét, első projektje pedig egy rövid formátumú dokumentumfilm volt, amely Doncic szlovén válogatottját követte a FIBA kosárlabda-világbajnokság idején. Doncic Nike Jordan márkáját, a sportkártya-gyártó Paninit és a Szlovén Idegenforgalmi Hivatalt képviseli. Pénzének nagy részét a 2022-ben aláírt Supermax szerződéshosszabbításnak köszönheti, és ha a Dallas Mavericksnél marad, akkor a következő hosszabbításkor több mint 350 millió dollár értékű ötéves szerződésre számíthat.
4. Trae Young, 47,3 millió dollár
Az Atlanta Hawks 25 éves mesterlövésze nemrég írt alá egy supermax-hosszabbítást, melynek köszönhetően fizetésre 2026–2027-re szezononként közel 49 millió dollárra emelkedik. A pályán kívül tavaly nyáron elindította saját podcastját, szeptemberben pedig kis részesedést vásárolt egy Major League Pickleball csapatban, hogy hosszú távú szponzori szerződéseket kössön az Adidasszal és a Sprite-tal.
5. Zion Williamson, 46,1 millió dollár
A New Orleans Pelicans támadójának fizetési napjai szorosan az egészségi állapotához kötődnek. Miután a 2022–2023-as szezonban mindössze csak 29 meccset játszott, érvénybe lépett a szerződés egyik kikötése, miszerint Williamson ötéves, 197 millió dolláros hosszabbítása a 2024–2025-ös szezon után már nem garantált. Williamson továbbra is magas támogatási díjat számít fel olyan szponzorok számára, mint a Gatorade, a Mountain Dew és a Nike’s Jordan Brand, amely áprilisban adta ki a Zion 3 nevű cipőjét, amit a kosaras számára készítettek.
[type] => post
[excerpt] => A futball és a kosárlabda a világ talán két legnépszerűbb sportja, és mindkét területen vannak olyan fiatal sztárok, akik már most a világ legjobban fizetett sportolói között vannak. Mbappé vezetésével a legjobban fizetett fiatal sportolók tavaly ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717539060
[modified] => 1717483949
)
[title] => Ők a legjobban fizetett fiatal sportolók
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=14341&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14341
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 14342
[image] => Array
(
[id] => 14342
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu.jpg
[original_lng] => 148278
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/fizu.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1717473149:12
[_oembed_119d9938b9f512069c560c258ab7be88] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 14342
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4447
[_oembed_5883fc42ca3c98a734ee44da20016325] => {{unknown}}
[_oembed_13779aede48ddb55e7ed8bda54716af1] => {{unknown}}
[_oembed_24828671797fcbd903232cc480fedd49] => {{unknown}}
[_oembed_c2cafb680c97cbbb4eaebfb5458ccbaa] => {{unknown}}
[_oembed_5f0d7fb8fd13c51be64d31fc28f6d33f] =>
[_oembed_time_5f0d7fb8fd13c51be64d31fc28f6d33f] => 1732773593
[_oembed_3313e74c5545fd2bdab267b431ddefb3] =>
[_oembed_time_3313e74c5545fd2bdab267b431ddefb3] => 1732773593
[_oembed_dfbddc029c84bc245343d49da927a343] =>
[_oembed_time_dfbddc029c84bc245343d49da927a343] => 1732773593
[_algolia_sync] => 1202612683001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 6423
[1] => 7988
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fizetés
[1] => sportolók
)
)
[2] => Array
(
[id] => 4636
[content] =>
A Formula–1 irányának megszabásában vezető szerepet betöltő Ross Brawn továbbra is azon dolgozik, hogy az elkövetkező esztendőkben a sportban szereplő tíz csapat gazdaságilag stabil alapokkal rendelkezzen – írta meg hétfőn a motorsport.com.
Továbbra is fennáll a lehetőség, hogy 2023-tól a költségvetési sapka mellett a versenyzőknek adható fizetést is maximalizálják.
A cikk szerint az ötlet egyik támogatója Ross Brawn, aki szeretne anyagi stabilitást biztosítani a koronavírus miatt súlyos veszteségeket szenvedő csapatoknak.
Hogy a javaslatot elfogadják, az F1-nek meg kell győznie a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt, nem beszélve a versenyzőkről. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton korábban már kritikával illette Brawn javaslatát.
You can win a Tesla! I just launched a new charity project to support the Ukrainian people: https://t.co/QSCvvpoFDa
Everyone who gets raffle tickets has the chance for the main prize: Become a Tesla driver for 12 months with FINN Auto..there's many more exclusive prizes! pic.twitter.com/Wp9UwACEvO