Az orosz szövetség szombaton közölte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által támasztott „sportszerűtlen” követelmények miatt bojkottálja az idei ötkarikás játékokat.
Előzőleg a NOB tíz orosz birkózónak a részvételéhez járult hozzá semleges színekben, ugyanakkor megtagadta az engedélyt többek között az egyaránt világbajnok Szaurbek Szidakovtól, Szaur Ugujevtől és Musza Jevlojevtől is.
Egy hete az Orosz Cselgáncs Szövetség jelezte hasonló okokból, hogy nem indít sportolókat az olimpián.
A NOB a semleges színekben való részvételhez többszintű ellenőrzést vezetett be, melynek során az orosz érintetteknek egyebek között el kellett határolódniuk az Ukrajna elleni háborútól, és bizonyítaniuk kellett, hogy nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel, írja az MTI.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Üzleti alapon Barátság Világjátékokat rendez szeptemberben Oroszország, reményeik szerint a párizsi olimpia bajnokai közül is többeket sikerül majd megnyerniük a részvételre. A szervezőbizottság vezetője közben hangzatos kijelentést tett, és prostituáltnak nevezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első emberét. Az orosz sportvezetés pedig döntést hozott honfitársaik párizsi részvételéről, és arra jutottak, hogy nem lesz bojkott.
Nincs az az ország vagy szövetség, erő és hatalom, amely képes lenne megakadályozni Oroszországot a Barátság Világjátékok megrendezésében, a megoldás labdája a NOB térfelén pattog. Véglegesnek tekinthető a nagyszabású nemzetközi sportesemény – amolyan kicsinyített olimpiai utánzat – szeptember 15–29-i időpontja, ahogy az is, hogy 36 sportág képviselői 21 színhelyen mérik majd össze a tudásukat. Házigazdaként Moszkva, a főváros és Jekatyerinburg, Oroszország negyedik legnagyobb települése készül fel a rendezés feladataira.
Az orosz kezdeményezés kényes témája is napirendre kerülhet a NOB Végrehajtó Bizottságának legközelebbi ülésén, amelyre március 19. és 21. között kerül sor. Ennél sokkal fontosabb témaként vitathatják meg újra Oroszország és Fehéroroszország sportolóinak feltételekhez szabott részvételét a párizsi olimpián. A NOB már tavaly decemberben világossá tette, hogy ez a két ország nemzeti csapatával, más szóval küldöttségként semmiféle körülmények között nem vonulhat fel az ötkarikás versenyek július 26-i megnyitóünnepségén, ugyanakkor nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy sportolóik egy része – ha nincs kötődésük a katonai eseményekhez – semlegesként, címerét és zászlóját nem használva ott lehessen más nemzetek olimpikonjai mellett a nyári játékokon.
Fordulatot aligha hozhat, mégis említést érdemel, hogy néhány nappal a Végrehajtó Bizottság ülése előtt Oleg Maticin, Oroszország sportminisztere úgy nyilatkozott, hogy országának nem áll szándékában bojkottálni az idei olimpiai játékokat.
Nem csukhatjuk magunkra az ajtót, a bezárkózás helyett a párbeszéd lehetőségét kell fenntartanunk, abban a reményben, hogy a NOB döntéshozói új ajánlásokat tesznek és a részvétellel kapcsolatos előremutató döntéseket hoznak – jelentette ki az orosz sportdiplomata.
Az ukrán sportolók bojkottálni fogják a májusi katari dzsúdó-világbajnokságot az orosz és belorusz részvétellel kapcsolatos problémájuk miatt.
A Nemzetközi Dzsúdószövetség úgy döntött, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semlegesként indulhatnak. A döntés lehetővé teszi, hogy az említett országok dzsudokái részt vehessenek a 2024-es olimpiai játékok selejtezőjében.
Múlt hónapban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt javasolta, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges zászló alatt indulhassanak, de a 2024-es párizsi versenyekről még nem hozott döntést – közölte a BBC.
A NOB azt is javasolta, hogy ne indulhassanak olyan sportolók és segítő személyzet, akik aktívan támogatják az ukrajnai háborút, vagy a hadsereggel állnak szerződésben.
Az UJF azonban azt állította, hogy a május 7. és 14. között megrendezésre kerülő dzsúdó-világbajnokságra benevezett orosz dzsudokák egy része aktív katona.
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke felszólította Ukrajnát, hogy hagyjon fel a 2024-es párizsi olimpia bojkottfenyegetésével – számolt be az MTI.
Az ukránok, a lengyelek, a balti és az északi államok az ukrajnai háború miatt nem szívesen látnák az orosz és belorusz sportolókat az ötkarikás játékokon, valamint más nemzetközi versenyeken, és többen közülük bojkottal fenyegetőznek.
Bach ez ügyben levelet küldött Vadim Hutcajtnak, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökének – aki egyben országa ifjúsági és sportminisztere –, amelyben hangsúlyozza: még konkrétan nem is tárgyaltak arról, hogy miként engednék a párizsi szereplését olyan semleges színekben induló sportolóknak, akik orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkeznek.
Ezenkívül ismét kitért rá, hogy a bojkott sértené az olimpiai chartát, és a nemzeti olimpiai bizottságok felelőssége, hogy betartsák az ebben foglalt alapvető értékeket.
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.
Russia won 71 medals in Tokyo Olympics. 45 of them were won by athletes who are also members of the Central Sports Club of the Russian Army. The army that commits atrocities, kills, rapes, and loots. This is whom the ignorant IOC wants to put under white flag allowing to compete.
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Kamil Bortniczuk lengyel sportminiszter szerint akár negyven ország bojkottálhatja a 2024-es párizsi olimpiai játékokat, már amennyiben azon indulhatnak orosz és belarusz sportolók. Bortniczuk azt mondja, közösen kell fellépni annak érdekében, hogy a két ország sportolóit kizárják az eseményről.
Bortniczuk nem sokkal azután nyilatkozott a témában, hogy Lengyelország, Litvánia és Észtország Lettországgal közösen elutasította a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tervezetét, miszerint a 2024-es párizsi játékokra orosz és belarusz sportolók is nevezhetnek. A tervvel kapcsolatban Ukrajna is megszólalt, ők közölték, hogy amennyiben ezt jóváhagyják, akkor ők is bojkottálják a párizsi olimpiát. A fenyegetésre a NOB is reagált, szerintük egy bojkott kizárólag a sportolókat bünteti.
Bortniczuk szerint létre kéne hozni egy negyven országból (többek közt Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Kanadából) álló koalíciót, mely közösen blokkolja a NOB tervét még a február 10-i NOB-ülés előtt. Hozzátette: negyven ország kimaradásával a játékok értelmetlenné válnak, és felesleges megrendezni az olimpiát.
Semleges zászló
A BBC emlékeztet: A NOB még a múlt héten jelentette be, hogy megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy orosz és belarusz sportolók semleges zászló alatt versenyezhessenek a párizsi játékokon. Döntésüket azzal magyarázták, hogy szerintük egy sportolót az „útlevele miatt” nem lehet eltiltani a versenyzéstől.
A vizsgálat nemtetszést váltott ki Lengyelországban és volt szovjet tagállamokban is. Vagyim Guttcájt ukrán sportminiszter közölte, hogy szerinte a továbbiakban is fenn kell tartani az orosz és belarusz sportolókra vonatkozó versenyzési tilalmat, melyet a NOB végrehajtó bizottsága közvetlenül azután rendelt el, hogy Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát.
Thomas Bach, a NOB elnöke viszont erre azt mondja, hogy akkori döntésük egyfajta „védőintézkedés” volt az orosz és belarusz sportolókkal szemben, most viszont szeretnék elérni, hogy ne diszkriminálják őket.
Lettország, Litvánia, Észtország és Lengyelország sportminiszterei szerint el kell utasítani a NOB minden olyan törekvését, mely semleges zászló alatt hozná vissza a két ország sportolóit, mert ezzel legitimálják Oroszország és Belarusz politikai döntéseit. A miniszterek felszólították az összes nemzetközi sportszervezetet- és szövetséget, hogy addig zárják ki az orosz és a belarusz sportolókat a nemzetközi versenyekről, míg véget nem ér a háború.
Az USA árnyalja a képet, Ukrajna megsérti az olimpiai chartát Az Egyesült Államok kormánya támogatja az orosz és belarusz sportszervezetek felfüggesztését a nemzetközi sportéletből, a nemzetközi sportszövetségeket pedig arra ösztökéli, hogy Oroszországba és Belaruszba se szervezzenek sporteseményeket. Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára mindehhez hozzátette, hogy amennyiben a sportolóknak engedélyezik, hogy részt vegyenek olyan eseményeken, mint amilyen például az olimpia, akkor azt semleges sportolóként kell megtenniük, és teljesen egyértelműnek kell lennie, hogy nem az orosz vagy a belarusz államot képviselik. A NOB erre elismételte, hogy egyelőre nem tárgyalnak az orosz és a belarusz sportolók visszatéréséről, de figyelmeztették Ukrajnát és más nemzeteket is a bojkottal való fenyegetés következményeire. „A bojkott sérti az olimpiai chartát, mely a nemzetek olimpiai bizottságait arra kötelezi, hogy sportolók delegálásával vegyenek részt az olimpiai játékokon – írta csütörtöki közleményében a szervezet. – A történelem tanúsága szerint a korábbi bojkottok nem érték el politikai céljaikat, és kizárólag a bojkottáló országok sportolóinak megbüntetésére voltak jók.”
[type] => post
[excerpt] => Kamil Bortniczuk lengyel sportminiszter szerint akár negyven ország bojkottálhatja a 2024-es párizsi olimpiai játékokat, már amennyiben azon indulhatnak orosz és belarusz sportolók. Bortniczuk azt mondja, közösen kell fellépni annak érdekében, hog...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1675460700
[modified] => 1675437877
)
[title] => Lengyel sportminiszter: negyven ország bojkottálhatja a 2024-es párizsi olimpiát
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=10887&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10887
[uk] => 10891
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 10888
[image] => Array
(
[id] => 10888
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop.jpg
[original_lng] => 207731
[original_w] => 1920
[original_h] => 1278
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop-1536x1022.jpg
[width] => 1536
[height] => 1022
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop.jpg
[width] => 1920
[height] => 1278
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/gf-whia-zkpi-csjb-kamil-bortniczuk-1920x1080-nocrop.jpg
[width] => 1920
[height] => 1278
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1675437914:3
[_thumbnail_id] => 10888
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2624
[_oembed_af61455bd80ac367ff43576899325497] =>
#IOC-Präsident Thomas Bach ist Diskussionen über eine Lockerung oder gar Aufhebung der Sanktionen gegen Russland und Belarus wegen des Angriffskrieges auf die #Ukraine entgegengetreten.
A quelques jours de son 100e anniversaire, Charles Coste, plus vieux champion olympique français vivant, a confié sa "fierté" d'avoir été désigné pour porter la flamme olympique des JO-2024 de Paris auxquels il aimerait assister #AFPVertical ⤵️ pic.twitter.com/HiQCbWWEo5
Imane Khelif, who won a gold medal in women's boxing at the 2024 Olympics, had his penis and testosterone hormone detected medically. pic.twitter.com/XhgMnfcBV8
Dánia nem küld hivatalos diplomáciai delegációt a 2022-es pekingi téli olimpiára a házigazda ország emberi jogi problémái miatt – közölte pénteken Jeppe Kofod külügyminiszter.
„Nem titok, hogy dán részről nagyon aggódunk a kínai emberi jogi helyzet miatt. A kormány úgy döntött, hogy nem veszünk részt a kínai téli olimpián” – mondta a külügyi tárca vezetője.
A döntésre azt követően került sor, hogy az uniós országoknak nem sikerült közös nevezőre jutniuk és egységes álláspontot kialakítaniuk az e heti breszti találkozón az idei pekingi téli olimpia kapcsán – írta a Reuters.
A Kína által főként a kisebbségben élő állampolgárok irányába elkövetett emberi jogi sérelmek miatt elsőként az Egyesült Államok hirdetett bojkottot, amihez nem sokkal később csatlakozott Ausztrália, Nagy-Britannia, Kanada és Japán is.
Hollandia sem küld hivatalos diplomáciai küldöttséget az olimpiára, mégpedig a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt ~ közölte korábban a külügyminisztérium szóvivője.
Peking egyébként tagadja a jogsérelmeket, és elítélte a bojkottot, mivel szerintük a tiltakozás elárulja az olimpia szellemiségét és az ötkarikás játékok alapelveit.
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
Scott Morrison ausztrál miniszterelnöke kijelentette, Ausztrália csatlakozik a februári pekingi olimpiai játékok diplomáciai bojkottjához, számolt be a Reuters. Morrison egyben hozzátette, hogy a diplomáciai bojkott ugyanakkor nem érinti 40 ausztrál sportoló részvételét a játékokon.
A döntés oka: Ausztrália küzdelme a diplomáciai kapcsolat helyreállításáért Kínával az emberi jogok valószínű hszincsiangi megsértése valamint Peking az ausztrál áruk importjára vonatkozó blokkolása kérdéseinek megvitatása érdekében.
Canberra döntése a kapcsolatok további elmérgesedését válthatja ki Ausztrália legnagyobb kereskedelmi partnerével, amely azt követően romlott meg, miután Canberra 2018-ban betiltotta a Huawei Technologies 5G hálózatát, és független vizsgálatot követelt a Covid-19 eredetéről, közölte a Reuters.
Peking a maga részéről vámilletéket vetett ki számos ausztrál termékre, többek között a szénre, marhahúsra, árpára és borra. Az ausztrál kormány képviselői hónapok óta nem tudják felvenni a kapcsolatot kínai kollégáikkal, a kommunikációt a diplomaták biztosítják.
Előzmények:
December 6-án az Egyesült Államok bejelentette, kormánya bojkottálja a pekingi olimpiát az emberi jogok megsértése miatt Kínában. Kína maga részéről kijelentette, hogy az Egyesült Államok „drágán megfizet” döntéséért, és „határozott ellenintézkedéseket” helyezett kilátásba.
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
Teenage sensation Gout Gout gets the crowd roaring with a spectacular though windy 10.04 (+3.4) performance in his U18 100m Heat - the fourth fastest time in all conditions by an Australian in history.
A pekingi téli olimpiáig kevesebb mint három hónap van, és Joe Biden kormányának döntenie kell, hivatalosan képviselteti-e magát a világeseményen. A diplomáciai bojkott ügyében várhatóan még ezen a héten dönt a Fehér Ház. Az 1980-as moszkvai olimpia óta nem volt arra példa, amit civil jogvédő szervezetek követelnek most. Szerintük a teljes amerikai olimpiai csapatnak bojkottálnia kell a pekingi játékokat.
A Fehér Ház várhatóan napokon belül bejelenti, hogy sem Biden elnök, sem más kormánytisztviselők nem vesznek részt a pekingi játékokon. Biden és tanácsadói köre egyelőre nem hozott végleges döntést, de a demokrata többségű szenátus – Nancy Pelosi vezetésével – hivatalos ajánlást tett az elnöknek, aki várhatóan még ebben a hónapban jóváhagyja azt – írja a The Washington Post kormányzati forrásokra hivatkozva. Noha az olimpiai játékok a világ legnagyobb sporteseménye, udvariassági gesztussá vált, hogy a szervező ország (nyári olimpia esetében a rendező város) meghívja a játékokon résztvevő országok diplomáciai testületeinek képviselőit a nyitó- vagy a zárórendezvényre.
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
Az amerikai diplomáciai bojkott a kínai kormány vélt emberi jogi visszaéléseire adott válaszlépés lenne, tiltakozás a kommunista állam katonai jelenléte ellen Hongkongban, Tibetben és Hszincsiang tartományban – számolt be a baloldali napilap online kiadása.
A Washington Post szerzője kitért arra, hogy az olimpia bojkottálásának témája nem kapcsolódott Biden és Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői videókonferenciájához, amelyet mind amerikai, mind kínai részről sikeresnek értékeltek. A Washington Post szerint a kínai elnök a videós megbeszélés során fel akarta vetni az olimpia kérdését Bidennek, sőt akár személyesen is meghívta volna amerikai hivatali partnerét a 2022. február 4-i nyitóünnepségre, ám a kérdés végül nem került szóba a három és fél órás találkozón.
A Mitt Romney republikánus szenátor szintén a pekingi olimpia gazdasági és diplomáciai bojkottja mellett érvelt korábban a The New York Times-ban. Azonban hozzátette, hogy a teljes bojkottot, vagyis az amerikai sportolók távol tartását nem támogatja, az ugyanis kontraproduktív lenne az egykori republikánus elnökjelölt szerint.
„A tekintélyuralmi államokban az olimpia gyakrabban volt a propaganda eszköze, mint a reformok mozgatórugója” – írta Mitt Romney.
Felhívta továbbá a figyelmet, hogy amikor Jimmy Carter elnök elrendelte az 1980-as moszkvai játékok teljes bojkottját, azzal komoly propagandaeszközt adott a Szovjetunió kezébe, és ezt a hibát Kína esetében tanácsos lenne elkerülni.
Pro-Life Advocates Urge Boycott of 2022 Beijing Olympics Because China Forces Women to Have Abortions https://t.co/wlfLqDL769
A Biden-kormányzat hónapok óta hallgat a pekingi téli olimpiával kapcsolatos kérdésekről, ahogy azt sem kommentálták, hogy az elnök támogatná-e a sportolók teljes bojkottját. Ez utóbbit különösen az amerikai civil jogvédő szervezetek követelik.
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
Az olimpiai játékok témája ismét vita tárgyává vált mind szakértői körökben, mind a világsajtóban. Ma azonban nem az idei Tokióban megrendezésre kerülő nyári játékokról lesz szól, hanem a 2022-es pekingi téli olimpiáról.
Charles Lane, a The Washington Post rovatvezetője egy meglehetősen provokatív cikket írt ebben a témában. Véleménye szerint a 2022-es téli olimpia bojkottálására való felhívás ellenére sem valószínű, hogy az országok megtagadnák sportolóik Pekingbe küldését. Charles Lane ugyanakkor úgy véli, hogy egy esetleges bojkott örökre véget vethet az olimpiai játékok lebonyolításának.
Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke szerint azonban a 2022-es téli játékok bojkottja, amit a jogvédők szorgalmaztak, „nem befolyásolja” Kína magatartását. Egyébként Charles Lane úgy véli, hogy „a demokratikus országoknak nagyobb befolyása van a téli, mint a nyári olimpiai játékokra”. Többek között, mert a neves sportolók döntő többsége az USA-ból, Kanadából és Nyugat-Európa országaiból érkezik a téli játékokra.
Ezzel kapcsolatban a rovatvezető úgy véli, hogy abban az esetben, ha demokratikus országok bojkottálják a versenyt, Peking elfelejtheti azt a dicsőséget, amelyről a Kínai Kommunista párt annyira áhítozik. Viszont a bojkott egy láncreakciót is kiválthat Kína részéről a következő játékokkal kapcsolatban, ami az „utolsó csepp” lehet, és mindkét oldal lépései a Játékok teljes felfüggesztéséhez vezethet.
Charles Lane cikkének negatív momentumai ellenére a 2022-es olimpia nagyon érdekesnek ígérkezik. Ezt a tényt erősíti az is, hogy a pekingi téli olimpiai játékok kezdetéig egy év maradt, és a sportolók, de különösen a szurkolók izgalma egyre fokozódik. Mint ismeretes, a téli sportok képviselői 2022. február 4-e és 20-a között a kínai fővárosban és Zhangjiakou-ban gyűlnek össze.
A 2022-es téli olimpiai játékokon 15 szakágban az alábbi sportágakban rendeznek versenyeket: biatlon, bob, curling, jégkorong, szánsport, műkorcsolya, gyorskorcsolya, alpesisí, sífutás, freestyle, síbiatlon, síugrás és snowboard. Összesen 109 éremkészletet osztanak ki – ez héttel több, mint a Pyeongchangban 2018-ban, és számos új verseny is megrendezésre kerül, többek között bobban, rövid pályán, síugrásban és snowboardban. Ezenkívül új versenyszám lesz a női bob egyes, amelyet sikeresen teszteltek a 2016-os és 2020-as ifjúsági olimpiai játékokon, vegyes csapatverseny sí-akrobatikából és síugrásból, vegyes snowboard váltó.
Érdekes tény, hogy a pekingi olimpia lehet a legkiegyensúlyozottabb a nemek egyensúlyát illetően a téli játékok történetében. A 2018-hoz olimpiához viszonyítva képest a 2022-es Játékokon nők száma meghaladja a 45%-ot, szemben a legutóbbi téli olimpia 41%-val.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Az olimpiai játékok témája ismét vita tárgyává vált mind szakértői körökben, mind a világsajtóban. Ma azonban nem az idei Tokióban megrendezésre kerülő nyári játékokról lesz szól, hanem a 2022-es pekingi téli olimpiáról.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1613728860
[modified] => 1613727622
)
[title] => A 2022-es pekingi téli olimpia az utolsó lehet a történelemben?
[url] => https://sport.karpat.in.ua/?p=4848&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4848
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 4844
[image] => Array
(
[id] => 4844
[original] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[original_lng] => 34863
[original_w] => 512
[original_h] => 307
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[width] => 512
[height] => 307
)
[large] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[width] => 512
[height] => 307
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[width] => 512
[height] => 307
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[width] => 512
[height] => 307
)
[full] => Array
(
[url] => https://sport.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/2-2021-02-18t190517251.jpg
[width] => 512
[height] => 307
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => sport
[color] => purple
[title] => Спорт
)
[_edit_lock] => 1613720424:12
[_thumbnail_id] => 4844
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6161
[_oembed_4881b011a26f2d6920750d21c9a6173c] =>
The Olympics should never be hosted by a country actively committing genocide. Glad to see American taxpayers won’t be paying for diplomats to attend the Beijing Games. https://t.co/2PtoP6Rxny
The sanctions against the Russian and Belarusian States and Governments are not negotiable. They have been unanimously confirmed by the recent Olympic Summit meeting on 9 December 2022.