Ungvári csapat a magyar bajnokságban (videó)

Ungvári csapat a magyar bajnokságban (videó)

16:15 Augusztus 13, 2022

Sport 4282 2 хвилини

Українська

A női kézilabda NB II-es bajnokság Észak-keleti csoportjában indul a 2022/23-as idényben a kárpátaljai Ungvár együttese. A „Kárpáti” Hajdúnánáson játssza majd hazai mérkőzéseit, eredményei beleszámítanak a bajnoki végeredménybe, de a klub a szabályok szerint a szezon végén nem juthat fel az NB I/B bajnokságba. Az első felkészülési mérkőzésüket már le is játszották az ungváriak újhazaipályájukon. Az ungvári „Kárpáti” női kézilabda csapat a tabella negyedik helyén állt, amikor február végén Oroszország megtámadta Ukrajnát és félbeszakadt az élvonalbeli bajnokság. A háború a sportéletet is tönkretette, a sportolókat is súlyosan megviselte. A Külgazdasági- és Külügyminisztérium szintén támogatta, hogy az ungvári „Kárpáti” női kézilabda csapata a magyar bajnokságban játszhasson. A Magyar Kézilabda Szövetség ugyancsak fontosnak tartotta, hogy sportszakmai szempontból is segítsen a bajba jutott klubnak. Az MKSZ a háború kirobbanása utáni hónapokban segélyszállítmányokkal segítette a menekülteket.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei