1 meccs, 41 öngól: bundázás miatt négy csapatot tiltottak el örökre
A Dél-afrikai Labdarúgó-szövetség bundázás miatt örökös eltiltással sújtotta a negyedosztályú Nsami Mighty Birds csapatát.
A hírek szerint az afrikai csapat a bajnokság hajrájában több bundameccset is játszott, a múlt hónapban például 59-1-re kapott ki a Matiyasi FC-től, úgy, hogy ebből 41 találatot a vesztes csapat szerzett és mindössze heten maradtak a pályán.
Az utolsó bajnoki forduló előtt a Matiyasi FC és a Shivulani Dangerous Tigers is küzdött még a feljutásért, előbbinek csodával felérő hatalmas gólarányú győzelemre volt szüksége ehhez. A csapatnak minimum 18 góllal kellett verni a Nsami Mighty Birds együttesét. A rivális ennek megfelelően mindent megtett, hogy a Matiyasi elérje a célját, ugyanis a 60 gólos meccsen 41 öngólt rúgtak.
Nem ez volt egyébként az egyetlen meccs a bajnokságban, ahol az ellenfél látványos győzelemhez igyekezett segíteni riválisát. A Shivulani Dangerous Tigersnél sem bízták a véletlenre a Kototo Happy Boys elleni mérkőzést, ugyanis 33-1-re nyertek. A fentebb említett összecsapással ellentétben a Kototo játékosai ügyeltek a látszatra, ugyanis csak hét öngólt vétettek.
A dél-afrikai szövetség a bundázásban érintett mind a négy klubot örökre szóló eltiltással sújtotta.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás