Öttusázók százai követelik a szövetség vezetőinek lemondását a lovaglás törlése miatt

Öttusázók százai követelik a szövetség vezetőinek lemondását a lovaglás törlése miatt

15:43 November 7, 2021

Sport 2046 3 хвилини

Több mint 650 öttusázó – köztük számos magyar versenyző – lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség (UIPM) vezetőit, miután utóbbiak úgy döntöttek, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás nem lesz része a sportágnak.

A Klaus Schormann elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet 667 volt és jelenlegi öttusázó írta alá, a magyarok közül például Kovács Sarolta, Guzi Blanka, Gulyás Michelle, Gyenesei Leila, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Fábián László és Marosi Ádám – írja az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

„A sportolókkal és a tagszövetségekkel folytatott konzultáció nélkül a vezetőség aláásta az öttusa eddigi 109 éves történelmét, ezért egyhangúlag kinyilvánítjuk bizalmatlanságunkat” – jelentették ki az aláírók.

Hozzátették, a jelenlegi elnök és a végrehajtó bizottság lépései azt mutatják, hogy új vezetőtestületre van szükség, amelynek tagjai képesek a sportág hosszú távú érdekeit szem előtt tartani, kiállni a sportolókért és megvédeni az öttusa helyét az olimpiai programban.

A német Schormannt a november 27-28-án sorra kerülő online tisztújító kongresszuson újabb négy évre elnökké választhatják – ez lenne a nyolcadik ciklusa –, mivel ellenjelölt nélkül indul. A sportágat 1993 óta irányító Schormannról ebben a cikkünkben írtunk.

Az eddigi hírek szerint a lovaglást a kerékpározás válthatja a sportág programjában, erről is november végén döntenek. Az új sportágtól követelmény, hogy ne legyen drága, könnyen szállítható legyen az eszköz, és a fiatalok körében népszerű legyen.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében –, de a sportágak sosem cserélődtek.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei