Ezek voltak a tokiói olimpia rekordjai

Ezek voltak a tokiói olimpia rekordjai

12:06 Augusztus 9, 2021

Sport 3405 4 хвилини

Egy doppingeset, huszonnégy világcsúcs és több mint 613 ezer koronavírusteszt – érdekességek, adatok, rekordok a július 23-án kezdődött és vasárnap véget ért tokiói olimpiáról.

A sportolók 24-szer javították meg a világcsúcsot, úszásban és evezésben hat-hat, súlyemelésben négy, atlétikában és pályakerékpárban három-három alkalommal.

A legtöbbször – négyszer – a kínaiak döntöttek világrekordot: a súlyemelő Si Cse-jung a férfiak 73 kilogrammos súlycsoportjában, a sportlövő Csang Csang-hung a férfi kisöbű szabadpuska összetettben, a kerékpáros Pao San-csü és Csung Tien-si a női csapatsprintben, a női váltójuk pedig a 4×200 méteres gyorsúszásban.

A legtöbb érmet – hetet, ebből négy aranyat – az ausztrál úszó, Emma McKeon szerezte Tokióban. A legtöbb aranyérem – öt – az amerikai úszó, Caeleb Dressel nevéhez fűződik, aki 50 és 100 gyorson, 100 pillangón, valamint a 4×100-as gyors- és vegyesváltó tagjaként is győzött.

A legfiatalabb bajnok 13 éves és 330 napos korában japán Nisija Momidzsi, a gördeszkázás női utcai versenyszámának aranyérmese volt, de az amerikai műugró, Marjorie Gestring rekordját nem tudta megdönteni, aki 1936-ban 13 évesen és 267 naposan nyert.

A legifjabb tokiói érmes 12 éves és 343 napos korában a japán Hiraki Kokona volt, aki a gördeszkázás női park versenyszámában második lett.

A legidősebb olimpiai bajnok a japán fővárosban az 52 éves Dorothee Schneider lett, aki a díjlovaglás csapatversenyében tagja volt az első helyezett német válogatottnak.

A legidősebb érmes, a 62 éves ausztrál Andrew Hoy kétszer is dobogóra állhatott: lovastusában egyéniben a harmadik, csapatban a második helyet szerezte meg.

A szervezők adatai szerint július 1-től vasárnapig összesen 613 500 koronavírustesztet végeztek el az olimpiához kapcsolódóan, és 436 pozitív esetre bukkantak.

Eddig egy doppingesetre derült fény: a grúz súlylökő Benik Abramyan nem szerepelhetett a keddi selejtezőben, miután ideiglenesen felfüggesztették a versenyzési engedélyét, mert a múlt szombaton elvégzett, versenyen kívüli tesztje pozitív eredményt hozott.

Bár Tandara Caixeta brazil röplabdázót pénteken, csapatának elődöntője előtt hazaküldték, mert a doppingellenes szabályokkal szembeni vétség miatt eltiltották, az eset az egy hónappal korábban az edzőtáborában adott mintájával kapcsolatos.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei