Bronzérmes a karatés Hárspataki Gábor

Bronzérmes a karatés Hárspataki Gábor

15:54 Augusztus 6, 2021

Sport 3533 3 хвилини

A karatés Hárspataki Gábor bronzérmet nyert pénteken a 75 kilogrammosok között a tokiói ötkarikás játékokon.

Hárspataki Gábor (piros) és az azeri Rafael Agajev a férfi karatésok 75 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. augusztus 6-án. A magyar versenyző kikapott, így bronzérmet nyert.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban – ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték – két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie.

A 36 éves Agajev 70 kg-ban, majd 75 kg-ban is kétszer nyert világbajnokságot, vb-kről és Eb-kről összesen 30 érme van. A csoportmeccsek során biztosan nyerte első három meccsét, az utolsón azonban kikapott az olasz Luigi Busától, így a második helyen jutott a négy közé.

Hárspataki kisebb sérüléssel küzdött, mivel az amerikai Thomas Scott elleni harcban, a második meccsén eltört az orra.

A bronzérmes Hárspataki Gábor a Nippon Budokan arénában 2021. augusztus 6-án. A magyar versenyző kikapott, így bronzérmet nyert. MTI/Kovács Tamás

Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdőtött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt. Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7-0-ra győzött.

A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei