A nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött a tokiói olimpia

A nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött a tokiói olimpia

08:48 Július 24, 2021

Sport 2545 6 хвилин

A koronavírus miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia nyitóünnepségével hivatalosan is elkezdődik 2020 helyett 2021-ben a XXXII. nyári olimpia.

Az „Érzelmek által egyesülve” (United by Emotions) című hivatalos program egy videóval, valamint az azzal összekombinált élő előadással kezdődött, majd egy újabb videó következett, benne a 2013-as eredményhirdetéssel, amikor a japán főváros elnyerte a 2020-as játékok rendezési jogát. A felvételek aztán a felkészülést, az építkezést és a tervezést voltak hivatottak megmutatni, azonban a 2020-as esztendőnél baljós hangulatúvá vált a zene, és a sötét árnyalatú képekkel a koronavírus-járványra utaltak a készítők. A 2021-es év megjelenítésekor viszont az újrainduló világot szimbolizálták a videóban, miközben bemutatták, hogy a különböző sportágakban szereplő versenyzőknek mennyi akadályt kellett leküzdeniük, hogy ott lehessenek Tokióban.

A küzdőtéren egy sportoló szobakerékpáron, egy másik egy evezőpadon, egy harmadik pedig egy futópadon edzett, miközben tőlük távolabb több hasonló „sportoló” is ugyanazt az edzésmunkát végezte. A „Külön, de nem egyedül” című rész a hivatalos műsorfüzet szerint azt volt hivatott szimbolizálni, hogy a sportolók a világ minden táján külön tréningeztek a pandémia ideje alatt, de egy láthatatlan kötelék még ekkor is összekötötte őket.

Egy látványos fényjátékkal tarkított táncos előadásban a test, az izmok és a szív munkáját mutatták be a küzdőtéren a táncosok, akik a produkcióhoz gumiköteleket is használtak.

A himnusz előtt bemutatták a megnyitó két díszvendégét, Naruhito japán császárt, valamint Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét. A himnuszt az ázsiai szigetország egyik leghíresebb énekesnője, Misia énekelte el, ezt megelőzően a küzdőtérre vitték a japán nemzeti lobogót. A zászlót négy japán olimpikon, egy fogyatékossággal élő, valamint egy ápolónő vitte el a tartórúdhoz, melyre felvonták a himnusz közben.

Újabb táncos produkció, valamint egyperces csend következett a koronavírus-járványban elhunytak emlékére, majd a küzdőtér közepére került az olimpiai ötkarika, az előadás ezen részét pedig tűzijáték zárta.

A sportolók bevonulását egy szimfonikus zenekar „készítette elő”, majd – elsőként Görögországgal – elkezdődött a küldöttségek megérkezése. A magyarok 143.-ként értek az Olimpiai Stadion küzdőterére, a zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon – az olimpiák történetében először volt két zászlóvivő. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek. A magyar csapat 173 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a japán metropoliszba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok. Ezt követően a sportolók kört alkottak, annak közepére behozott színes kockák pedig előbb egy várost, majd pedig a tokiói olimpia logóját szimbolizálták. Közben a stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben is megformázták az emblémát, illetve a drónok ezt követően földgömbbé „alakultak”. John Lennon „Imagine” című slágere csendült fel a Szuginami gyermekkórus, valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz, John Legend, Keith Urban és Angélique Kidjo – előadásában, majd következett az olimpiai szervezőbizottság vezetőjének, Hasimoto Szejkónak, illetve a NOB elnökének a beszéde. A köszöntők után Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta a nyári játékokat, majd az olimpiai zászló is megérkezett a stadionba, aztán az ötkarikás játékok himnusza, valamint különböző fényekkel megvilágított, papírból készült galambok „reptetése” következett. A műsor végén Tokió is bemutatkozott, és megérkezett az olimpiai fáklya is, mellyel Oszaka Naomi négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a Fudzsi-hegyet formázó építmény tetejére sétált és meggyújtotta a lángot.

Az augusztus 8-ig tartó tokiói olimpián 206 nemzet több mint 11 ezer versenyzője vesz részt.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei