A dánok és az angolok nyerték a negyeddöntőt

A dánok és az angolok nyerték a negyeddöntőt

08:28 Július 4, 2021

Sport 2008 2 хвилини

A társházigazda dán válogatott 2-1-re legyőzte a cseh csapatot, az angol válogatott pedig 4-0-ra verte az ukrán válogatottat szombaton a labdarúgó Európa-bajnokság utolsó, negyeddöntőjében.

Az 1992-ben Eb-győztes dánok az első félidő elején és végén is betaláltak a bakui mérkőzésen, és bár a csehek a fordulás után szinte azonnal szépítettek, az északiak megőrizték előnyüket a kiegyenlített, sok helyzetet hozó összecsapáson.

* * *

A háromoroszlános gárda már a negyedik percben vezetéshez jutott Harry Kane találatával, majd a második félidőben 18 perc alatt három fejesgólt szerzett Harry Maguire, Kane és a csereként beállt Jordan Henderson révén. A szigetországi együttes sorozatban hetedik meccsén nem kapott gólt, továbbá immár 11 találkozó óta veretlen.

Az angolok a szerdai elődöntőben a dánokat fogadják a Londonban. A másik ágon, kedden ugyancsak a Wembley Stadionban Olaszország–Spanyolország mérkőzést rendeznek.

 Eredmények, negyeddöntő:

Dánia–Csehország 2-1 (2-0)

Anglia–Ukrajna 4-0 (1-0)

A további program:

elődöntő:

július 6., kedd:

Olaszország–Spanyolország, London, 21.00

július 7., szerda:

Anglia–Dánia, London 21.00

döntő:

július 11., vasárnap, London, Wembley Stadion:

az 1. elődöntő győztese – a 2. elődöntő győztese 21.00

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei