Ukrajna bejutott a negyeddöntőbe

Ukrajna bejutott a negyeddöntőbe

14:35 Június 30, 2021

Sport 2679 6 хвилин

Українська

A labdarúgó Európa-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjében Ukrajna 2–1-re legyőzte Svédországot Glasgow-ban. A mindent eldöntő gól a hosszabbítás utolsó pillanataiban, a 121. percben született. Az ukránok Angliával találkoznak a negyeddöntőben.

Az E-csoportot megnyerő Svédország és a 4. legjobb csoportharmadikként éppen csak továbbjutó Ukrajna összecsapása némi svéd fölény mellett közepes tempóban kezdődött. Az első nagyobb helyzet is a skandinávok előtt adódott, de először a svéd kapusnak, Robin Olsennek kellett védenie: szép akció végén Roman Jaremcsuk lövését kellett hárítania a 12. percben. Az első negyedóra után is maradt a svéd fölény, de Heorhij Buscsan kapusnak nem igazán volt védenivalója.

A 27. percben aztán váratlanul vezetéshez jutott Ukrajna: Andrij Jarmolenko tört be a tizenhatoson belülre jobbról, bal külsővel nagyszerűen tekert az ötös bal sarkánál érkező Olekszandr Zincsenko elé, aki kapásból látványos mozdulattal lőtt a svéd kapuba; a labda a menteni igyekvő Olsent érintve vágódott a hálóba.

A gól még inkább felpaprikázta a svédeket, de hiába szállták meg az ukránok térfelét, egészen a 43. percig nem jártak sikerrel próbálkozásaik. Akkor is egy adag szerencsére volt szükségük, mert Emil Forsberg 23 méterről meglőtt labdája Illja Zabarnij lábán megpattanva vágódott a hiába vetődő Buscsan kapujába (1–1).

A második félidőt Ukrajna kezdte aktívabban, tíz perc játék után Szerhij Szidorcsuk 14 méterről leadott lövése a bal kapufa külső élét találta el. Egy percen belül érkezett a svéd válasz: gyors kontra végén Forsberg okos emelése a bal kapufa tövéről pattant oldalra. A folytatásban a hasonló nagy helyzetek ugyan elmaradtak, de nem lehetett panasz a mérkőzésre, szinte felváltva adódtak lehetőségek mindkét kapu előtt, csupán a gól hiányzott. A 70. percben ismét Forsberg járt hozzá közel, amikor a tizenhatos bal sarkánál négy védőt is kicselezett, majd célba vette a hosszú felső sarkot, a labda azonban most is a kapufán csattant.

A hajrára fordulva aztán jelentősen visszaesett a korábbi iram, s lecsökkent a helyzetek száma is, mindkét csapat már a ráadásra tartalékolt – a cseréket illetően is, mert ezen a tornán először fordult elő, hogy a rendes játékidőben mindössze hármat váltottak a csapatok (egyet az ukránok, kettőt a svédek).

A ráadás hasonló mederben csordogált, mint a meccs vége, mígnem a 97. percben, tripla cserét hajtott végre a svéd válogatott, behozott három támadó szellemű játékost. Egy perccel később viszont Marcus Danielson rossz ütemű belépője nagyon csúnyán eltalálta a ráadás elején csereként pályára lépő Artem Beszedin lábát, s gyors videózás után azonnal megkapta a teljesen jogos piros lapját. Beszedin meg a jeges tömlőt a térdére, számára szinte biztosan véget ért az Európa-bajnokság – 10 percet töltött a pályán ezen a meccsen a Dinamo Kijev csatára.

A ráadás első félidejének végén már szinte minden akció végén ápolni kellett valakit: Emil Krafthot fejbe rúgták labdával, Berg egy lövés után bicegni kezdett, Szerhij Krivcov és Jarmolenko egyaránt meghúzódott, így bő 20 percig tartott az első negyedóra. A „Kórház a város szélén” a második negyedórában is folytatódott – jellemző, hogy a 118. percben beálló Roman Bezusz szinte rögtön megsérült, és ápolni kellett. Aztán jött a 121. perc, és az egyik csereember, a harmadszor válogatott Artem Dovbik mintaszerű mozdulattal csúsztatott a hosszú alsóba a hullafáradt svéd védők között, Zincsenko beadásából, eldöntve az összecsapás kimenetelét. 1–2

Így tehát Ukrajnával vált teljessé a legjobb nyolc mezőnye, Andrij Sevcsenko csapata Anglia ellen lép pályára szombat este kilenckor Rómában.

(Nemzeti Sport)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei