Eriksen állapota továbbra is stabil, eldőlt, folytatják a meccset

Eriksen állapota továbbra is stabil, eldőlt, folytatják a meccset

22:19 Június 12, 2021

Sport 1846 4 хвилини

Döbbent csend uralkodott a koppenhágai Parken Stadionban a Dánia-Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzés első félidejének végén Christian Eriksen összeesett a pályán.

Döbbenetes jelenetek játszódtak le a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejének 42. percében, az Inter középpályása, Christian Eriksen esett össze egy ártatlan szituációt követően, akit a pályán a mentősöknek újra is kellett éleszteni.
A játékos életéért hosszú percekig küzdöttek, 12 percig ápolták, defibrillátorral is próbálták újraéleszteni. A történtek természetesen mindenkit sokkoltak, a szurkolók és a játékosok együtt imádkoztak a 29 éves középpályásért.

Anthony Taylor játékvezető félbeszakította a mérkőzést, a csapatok az öltözőbe vonultak, Eriksent pedig hordágyon, intubálva vitték le a pályáról, lepedőkkel eltakarva a nézőktől a futballistát. Eriksen barátnője a helyszínen szurkolt a dán csapatnak, időközben ő is a pályára futott, akit a csapatkapitány Simon Kjaer mellett Kasper Schmeichel ölelt folyamatosan és próbált erőt adni neki.

Sajtóinformációk szerint az orvosok sikerrel jártak, a 29 éves átékos stabil állapotban hagyta el a stadiont, erről pedig időközben egy kép is megjelent, ahol Eriksen a fejét fogja és a jelek szerint szerencsére valóban eszméleténél van.

Eriksen életéért 12 percig küzdöttek az orvosok a pályán, szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát.

A közösségi oldalakat folyamatosan árasztják el az üzenetek, játékosok, klubok is imádkoznak az Inter játékosáért, akit a koppenhágai Rigshospitlaet kórházba szállítottak.

Az UEFA időközben hivatalos közleményt adott ki: 19:45-kor jelentik be, hogy folytatódik-e a mérkőzés, ezekben a pillanatokban döntenek a csapatok bevonásával.

A dán szövetség hivatalos twitter oldalán jelezte, Eriksen magánál van és jelenleg is vizsgálják az állapotát a kórházban.

A szurkolók, akik szintén értesültek a jó hírekről időközben percekig éltették az Inter játékosát:

Az egyik kapu mögött helyet foglaló finn drukkerek Christian kiáltására a dán drukkerek Eriksen felkiáltással válaszoltak.

„Christian lélegzik és beszél is, égren van” – mondta Martin Schoots, a középpályás ügynöke az NPO Radio1-nek, miután beszélt a játékos édesapjával.

A Dán Labdarúgó-Szöetség közben jelezte: Eriksen állapota továbbra is stabil, a mérkőzést pedig 20:30-kor folytatják.

Eriksen beszélt a társaival, így ők is meggyőződhettek róla, valóban stabilizálták az állapotát, ez alighanem megkönnyítette a dán játékosokat abban, hogy folytassák a találkozót.

A csúszás az esti Belgium–Oroszország meccset nem befolyásolja, a csoport másik találkozója az eredeti terveknek megfelelően 21.00-kor kezdődött

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei