Japán eltörölte az olimpiai fáklyás váltófutást, Észak-Korea pedig a világjárvány miatt nem vesz részt az olimpiai játékokon

Japán eltörölte az olimpiai fáklyás váltófutást, Észak-Korea pedig a világjárvány miatt nem vesz részt az olimpiai játékokon

19:02 Április 9, 2021

Sport 2456 4 хвилини

Українська

Az oszakai prefektúra kormányzója bejelentette, hogy eltörli az olimpiai fáklyás váltófutást, mivel a régió területén ismét megemelkedett a koronavírus megbetegedések száma – közölte a japán sajtó.

Az országban jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma, ennek kapcsán mind a központi, mind a regionális hatóságok további korlátozó és tilalmi intézkedéseket vezetnek be. Többek között a helyi lakosokat felszólították, ne hagyják el otthonaikat, csak rendkívüli esetekben.

A hirtelen megromlott járványhelyzet miatt úgy döntöttek, hogy a prefektúra egész területén eltörlik az olimpiai fáklyás váltófutást, amelyet április 13-14-re terveztek. Ehelyett az olimpiai lángot Suite város egyik parkjában adják át, nézők nélkül.

Ezzel ismét elmondhatjuk, hogy a sokat szenvedett 2020-as tokiói olimpiai játékok megtartásához rendkívül nehéz út vezet. Ilyen körülmények között azonban felmerül egy egyszerű kérdés – mi lesz abban az esetben, ha a járvány nem áll le?

Ami az észak-koreai csapat az olimpiai játékokon való részvételét illeti, az ország vezetése bejelentette, hogy nem vesz részt a tokiói olimpián a koronavírustól való félelme miatt.

Ez a politikai lépés összetörte Dél-Korea reményét, hogy az olimpiai játékok katalizátorként szolgálhatnak a zsákutcába jutott béketárgyalások folytatásához. A nyilatkozatban, amelyet nemrég tettek közzé az észak-koreai sportminisztérium honlapján, az áll, hogy „Az ország Olimpiai Bizottsága úgy döntött, hogy ezúttal nem vesz részt idén a játékokon, hogy megvédje a játékosokat a COVID-19 okozta globális egészségügyi válságtól”.

Ez a döntés azt jelenti, hogy Észak-Korea először hagyja ki a nyári olimpiát azóta, hogy 1988-ban bojkottálta a szöuli játékokat a „hidegháború” miatt.

Egyébként a dél-koreai elnök az utolsókig abban reménykedett, hogy a technikailag még mindig háborúban lévő két ország azok után, hogy az 1950-53-as konfliktusuk fegyverszünettel és nem békeszerződéssel végződött, Tokióba közös csapatot állíthatnak ki, ezzel visszaállítaná a lendületet a kétirányú kapcsolat javítása érdekében.

Észak-Korea visszalépése a tokiói játékokon való részvételtől akadálya lett annak a tervnek, amelyet a 2018-as csúcstalálkozón fogadott el a két ország elnöke, miszerint az Észak- és Dél-Korea közösen pályázik a 2032-es olimpiai játékok megrendezési jogáért. Most lehetőség nyílik szerencsét próbálni és közös pályázatot nyújtani be a 2036-os olimpiára. Vajon megéri ezt ma megtenni? A kérdés továbbra is nyitott…

Ezen kívül a koreai egyesülésért felelős dél-koreai minisztérium bejelentette, az Szöul azt remélte, hogy a tokiói olimpiai játékok esélyt adnak a „béke megteremtésére és a két ország közötti megbékélésre”.

„Sajnáljuk, hogy ez nem történt meg” – hangsúlyozta ki nyilatkozatában a dél-koreai minisztérium.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei