A magyar női vízipóló válogatott kijutott az olimpiára

A magyar női vízipóló válogatott kijutott az olimpiára

21:45 Január 24, 2021

Sport 2927 3 хвилини

A női olimpiai selejtezősorozat elődöntőjében Magyarország-Olaszország összecsapás döntött arról, hogy melyik nemzet harcolja ki szereplését a 2021-re halasztott tokiói olimpiára.

Nagyon jól kezdett a magyar csapat: Keszthelyi duplájával és Szilágyi találatával már 3-0-ra is vezettek, az ellenfél a negyed vége felé ugyan szépített, de az első játékrészt magabiztosan hozták (3-1).

Bár újabb két találattal folytatták az összecsapást, ebben benne volt Illés Anna találata is, az olaszok is szereztek ezután kettőt. Ez a negyed így 2-2-vel zárult, azaz a magyar előny megmaradt (5-3).

Fordulatos volt a következő játékrész. Volt, hogy vezetett a magyar csapat hárommal (6-3), majd az olaszok feljöttek egészen közelre (6-5), végül maradt minden változatlanul. Négy gól itt, négy gól ott, 9-7-tel, kétgólos vezetéssel fordultak a magyarok a záró negyedre.

Szerencsére újra az történt, ami a mérkőzés során a legtöbbször, azaz nem az olaszok jöttek fel egyre, hanem a magyar csapat vezetett hárommal. Igaz, az olaszok nagyon nem akarták feladni, így öt perccel a vége előtt 10-8 volt az eredmény.

Ezután azonban újra két magyar találat született, köztük Illés Anna gólja, így a hajrára egészen magabiztos, négygólos előnyt alakítottak ki. Végül 13-10-re nyerték meg az összecsapást!

A magyar női vízilabda-válogatott így kiharcolta a tokiói olimpián való indulás jogát. A selejtezősorozatban két ferencvárosi játékos, Illés Anna és Vályi Vanda szerepelt, Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya pedig tartalék volt.

Forrás: fradi.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei