Súlyos vádak Aján Tamás és a Magyar Antidopping Csoport ellen

Súlyos vádak Aján Tamás és a Magyar Antidopping Csoport ellen

19:43 Január 7, 2020

Sport 3313 3 хвилини

Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben. Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

„Nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna” – nyilatkozott Lydia Valentin. A spanyol versenyző úgy lett a 2012-es játékok aranyérmese 75 kilogrammban, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták. Az ARD szerint az IWF a Magyar Doppingellenes Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tv-csatorna szerint Aján Tamás tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat és ez 24 lebukáshoz vezetett.

Christian Baumgartner, a Német Súlyemelő Szövetség elnöke szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. „A korrupció kultúráját valósította meg” – mondta Baumgartner. Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan.

Az ARD-nek nyilatkozott Rattikan Gulnoi, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese is. A thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott. Hozzátette, országában 13 esztendős koruk után doppingolják a súlyemelőket.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei