Tour de France: eltört a világbajnok Philippe Gilbert térde

Tour de France: eltört a világbajnok Philippe Gilbert térde

16:15 Augusztus 30, 2020

Sport 7190 2 хвилини
Philippe Gilbert

Sérülés miatt az első szakaszt követően feladni kényszerült a 107. Tour de France kerékpáros körversenyt a Lotto-Soudal két kiválósága, a belga világbajnok Philippe Gilbert és a német John Degenkolb.

A szombati, első szakaszon az esős időjárás, valamint az annak következtében csúszóssá váló utak alaposan megnehezítették a versenyzők dolgát, több bukás is történt. Ennek esett áldozatául a két kerékpáros is.

Csapatuk a honlapján közölte, hogy a 38 éves, 2012-ben vb-aranyérmes Gilbertnek eltört a térde.

A 31 esztendős Degenkolb kapcsán pedig kiemelték:
bukása után 65 kilométert tett meg a célig egyedül, de mivel két perccel a szintidőn kívül ért célba, a szervezők már nem írták neki jóvá a szakaszt.
Utóbbit nehezményeztek, mondván: nem tisztelték a sérült kerekes erőfeszítéseit, még akkor sem, ha már akkor nyilvánvaló lehetett mindenki számára, hogy Degenkolnak fel kell adnia az idei Tourt.

A francia körversenyt a koronavírus-járvány miatt rendezik a nyár közepe helyett szokatlan időpontban, de még így is az idei első háromhetes viadal, mivel a szintén halasztott, általában májusi Giro d’Italia csak októberben lesz, és azt követi, részben átfedéssel a Vuelta a Espana. A résztvevők összesen 3470 kilométert tekernek le, amíg szeptember 20-án célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei