Már 22 csapat helye biztos a bajnokok ligája csoportkörében

Már 22 csapat helye biztos a bajnokok ligája csoportkörében

22:25 Július 24, 2020

Sport 3250 3 хвилини

Egyre inkább teljesebbé válik a Bajnokok Ligája mezőnye a 2020-21-es szezonja. Nézzük meg, kik azok, akik selejtező nélkül ott lehetnek a főbátlán.

A pár éve történt változtatások miatt 26 csapatnak egyáltalán nem kell selejtezőt játszania, hanem egyből a 32-es főtáblán kezd. Közülük már csak az angol bajnokságban a harmadik és negyedik helyezett kiléte a kérdéses: a Chelsea, a Manchester United és a Leicester közül kerül majd ki az a kettő, akik a BL és az EL címvédője mellett még bejutnak a csoportkörbe.

Ráadásul a Premier League utolsó, vasárnapi fordulójában pont Leicester City – Manchester United mérkőzést rendeznek, vagyis ennél igazságosabb képlet nem létezik a döntésre.

A már ismert 22 csapat közül először lesz ott a főtáblán a legújabb török sztárcsapat, az Istanbul Basaksehir. A legnagyobb visszatérő a francia Olimpique Marseille lesz. André Villas-Boas együttesével együtt eddig tíz korábbi győztes kvalifikálta magát az új idényre.

Az RB Leipzig két válogatott játékosa, Gulácsi Péter és Willi Orbán miatt már biztosan lesz magyar érdekeltség is a legrangosabb európai kupában.

A Bajnokok Ligája 2020-21-es csoportkörébe kvalifikált csapatok

  • Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid, Sevilla FC (spanyolok)
  • Liverpool, Manchester City (angolok)
  • Juventus, Atalanta, Internazionale, Lazio (olaszok)
  • Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig, Borussia Mönchengladbach (németek)
  • Paris Saint-Germain, Olimpique Marseille (franciák)
  • Zenit, Lokomotiv Moszkva (oroszok)
  • FC Porto (portugál)
  • Club Brügge (belga)
  • Sahtar Donyeck (ukrán)
  • Istanbul Basaksehir (török)

A 2020-21-es Bajnokok Ligája csoportjait október 1-jén, Athénban sorsolják ki. A hat játéknapot a megszokottnál sűrűbb időközökkel bonyolítják le. Október 20-21. és december 8-9. között csupán kettő olyan kedd és szerda lesz, amikor nem csendül fel a BL himnusza.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei