100 éve született Papp László, a boksz legendája

Amatőr pályafutását – a történelemben elsőként – három olimpiai arannyal koronázta meg, profiként pedig veretlen maradt 29 meccsén. A profi világbajnoki cím megszerzését a pártállam nem engedte meg neki, ám a világbajnoki övet, amelyért nem küzdhetett meg, csaknem három évtized múlva – példátlan gesztusként – megkapta az illetékes nemzetközi bokszszövetségtől. Mindenki Papp Lacija páratlan versenyzői karrierje után edzőként is nagyot alkotott, olimpiai és Európa-bajnokokat nevelt.

A száz éve, 1926. március 25-én született ökölvívó a magyarok számára három olimpia hőse volt, a nagyvilág számára pedig elsősorban korának legkiválóbb, senki által le nem győzött középsúlyú profi ökölvívója. A hivatásosként hazája, nemzete és Európa kedvence lett.

Papp Laci, becenevén Görbe volt az első ökölvívó, aki három olimpiát nyert. Két kubai, Stevenson és Savon követte őt. Ha máshová születnek, már az első olimpiai aranyérmükkel a profi bajnokok magasabb osztályába léphettek volna. Ez a harmadik aranyérem után is csak Papp Lacinak adatott meg egy kivételes történelmi pillanatban. De profi világbajnok már ő sem lehetett.

Angyalföldön született. 11 éves volt, amikor gépkocsivezető apja meghalt. Erdélyből származó édesanyja fűszerüzletéből éltek. Laci segített anyjának árut beszerezni, kihordani tejet, péksüteményt tanítás előtt. Apja halála után letette a hegedűt, amelyre apja taníttatta. Lelkesen focizott, lejárt a Dunára fürdeni a barátaival oda, ahol tilos volt.

A Pannónia utcai iskolában tanult, már amennyit. A negyvenes évek elején egy iskolai affért rendezett le tanítás után egy nála sokkal nagyobb fiúval az osztálytársak gyűrűjében, és Papp Laci nagyon elverte a pár súlycsoporttal fölé nőtt fiút.

A verekedésnek híre ment, a Góliátot kiütő Dávidot lecsábították a bokszolók edzőtermébe. Ott az újoncokat beavatásképpen összeverették egy haladó ökölvívóval: ha nem megy el a kedve, akkor érdemes foglalkozni vele. Papp Lacinak elment a kedve, de egy idő után mégiscsak visszaimádkozták őt az edzőterembe, ahol Adler Zsigmond, a legendás mesteredző fölfedezte.

Papp Laci nem tartozott a legjobb tanulók közé. A Magyar Optikai Műveknél volt ipari tanuló ökölvívó pályafutása kezdetén. A labdarúgást sem hagyta abba, már versenyszerűen bokszolt, amikor hívták Csehszlovákiába profi focistának.

Bár Adler Zsigmond már évekkel korábban megmondta, hogy ez a fiú végigverheti a fél világot, de ennek egy ideig semmi nyoma nem volt. Nem is nagyon lehetett, mert elvitték katonának, fogságba esett, 1945 nyarán tért haza. Már benne járt a huszadik életévében, amikor újrakezdte az edzést a BVSC-ben, miközben műszerészként dolgozott a MÁV-nál, a vasutas klub gazdájánál.

Meseszerű indulás

Októberben válogatót rendeztek a Sportcsarnokban a Bécs-Budapest ökölvívó mérkőzésre. Papp Laci csak nézőként ment el a válogatóra, de mivel a Csepel kiváló középsúlyú bokszolójának, Bicsák Gyulának az ellenfele nem jelent meg, és botrány lett volna, ha a népszerű bokszoló meccse elmarad, Papp Lacit lerángatták a nézőtérről, összedobták neki a felszerelést, pár számmal nagyobb nadrágban jelent meg a ringben. Elég viccesen nézhetett ki. A nézők előre sajnálták az ismeretlen fiút. Papp rettenetesen elverte Bicsákot, aki a második menetben feladta a mérkőzést. Pappot rögvest be is válogatták a Bécs elleni válogatottba az első budapesti mérkőzése után.

Ekkor írtak róla először érdemben a lapok: „A közönség tombolva ünnepelte a nagy ütőerejű, jobb alapállásban öklöző vasutas-öklözőt. Mikor már levonult a fiatal versenyző, az emberek egymáshoz fordultak és azt kérdezték: — Ki ez a Papp? Még sohasem láttuk. Ugyanezt a kérdést mi is feltettük Szalay Lászlónak, a vasutasok intézőjének. — Saját nevelésünk — mondotta boldog mosolygással Szalay. — Három éve boxol, de eddig nem indítottuk Budapesten, csak vidéken és külföldön. Titokban tartottuk, meglepetésnek a CSB-re /csapatbajnokságra – R.S./.” Papp Laci azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretne már Torma Gyulával megmérkőzni, de Szalay közölte, hogy a többszörös bajnok elé „természetesen” nem engedik még. (Népsport, 1945. október 8.) Három évvel később együtt lettek olimpiai bajnokok, csak Torma akkor már csehszlovák színekben és egy súlycsoporttal lejjebb.

A szakírók ekkor még sajnálkoztak, hogy Papp Laci alacsony a súlycsoportjában. Valóban, szinte mindig magasabb ellenfelekkel kellett szembenéznie, de ez nem jelentett gondot.

Tizenhat év – két vereség

Pályafutása első éveiben még becsúszott néhány vereség, később szinte soha. 1948-tól, az első olimpiai győzelmétől kezdve a többszáz meccséből mindössze kettőt vesztett el, azokat is akkor, amikor nem volt teljesen egészséges. Profi bokszolóként soha nem verték meg.

1948-ban Londonban hazai versenyzővel, John Wrighttal találkozott a döntőben. Pontozásos sportágban egy hazai versenyző ellen a győzelem a döntőben akkor is bizonytalan, ha mindenki látja, ki a jobb. Volt is nagy izgalom, de csak nem tudták győztesnek kihozni a legyőzött angolt. A következő olimpiáig Papp Laci nyert két Európa-bajnokságot.

Az 1952-es olimpiai bajnokságáról azt mondta, hogy az volt a legizgalmasabb bunyósorozat. Pedig nem tűnt annak. Mérkőzései többségét kiütéssel nyerte. A döntőt is, nem kellett izgulni a pontozás miatt.

1952-től amatőrként nagyváltósúlyban versenyzett. A BVSC-ből a jogutód Budapest Lokomotívba, onnan az akkor Budapest Bástya néven működő MTK-ba, 1954-ben pedig a Vasasba igazolt.

A két veresége közül az egyiket 1953-ban a varsói Európa-bajnokságon szenvedte el az orosz Tyisintől, akit azelőtt már kétszer legyőzött. Az 1955-ös Európa-bajnokságra nem utazhatott el, mert mesterét, Adler Zsigmondot nem engedték ki az országból. Ezzel begyűjtött magának egy rossz pontot. Igaz, Adler Zsigmondnak több rossz pontja volt. Több versenyre sem utazhatott ki a tanítványaival. Súlyos konfliktusai voltak az sportág vezetőivel.

Fiának a könyvéből (ifj. Papp László: Édesapám, Papp Laci – Harc ringen belül és kívül. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004)  tudjuk, hogy 1955-ben egy informátor jelentése alapján egy jelentésben azt írták róla, hogy Adlerrel együtt „valószínűleg disszidálni akar. Papp felesége és baráti társasága kifejezetten reakciós, akik rossz irányban befolyásolják… Adler… rosszindulatú politikai nézetekkel van teli…”

Ezután jött 1956 nyarán, pár hónappal az olimpia előtt a második vereség – szintén Varsóban. Ez már súlyosabb volt, mert a veterán Tadeusz Pietrzykowski nagyon megverte, kiütötte. Fel is merült a kérdés: érdemes-e Papp Lacit kivinni az olimpiára. Hátha eljárt már az idő a harminc éves bokszoló fölött. (Az őt elintéző Pietrzykowski 39 éves volt, és Auschwitz túlélője.)

A melbourne-i olimpián az elődöntőben csapott össze Pietrzykowskival, és visszavágott a varsói vereségért. A döntőben leiskolázta a Puerto Ricó-i José Torrest, aki később profi világbajnok lett másik súlycsoportban. Torrest megrótták, hogy megijedt a magyar ellenfelétől. A világsajtót bejárta a nyilatkozata: Tanácsolom bírálóimnak, bokszoljanak fél percet Papp ellen. Utána nyilatkozzanak, hogy féltek-e?

Részletek Papp Laci három olimpiai döntőjéről:

A magyar olimpikonok egy része az olimpia után nem tért haza a levert forradalom gyászában élő országba. Papp Lacit körbeudvarolták a menedzserek, mehetett volna egyenesen profinak az Egyesült Államokba. Hazajött, és rögvest kérvényezte az engedélyt, hogy profiként folytathassa a pályafutását.

Kádárékat nem tudta kiütni

A szovjet blokkban egyedülálló eset volt, hogy ezt neki engedélyezték. Nyilván tartottak tőle, hogy ellenkező esetben elhagyja az országot, illetve értékelték, hogy hazajött. Talán volt is ilyen megállapodás, hogy ha hazajön, elmehet profinak. Az ország két kimagaslóan legnépszerűbb sportembere Puskás Öcsi és Papp Laci volt. Puskást már elvesztették. Nem veszíthették el a másikat is. Marosán Györgyöt emlegetik, mint aki másokkal szemben határozottan pártolta, hogy engedélyezzék Pappnak a profi sportot, de erre alighanem Kádár Jánosnak kellett rábólintania.

A döntés körüli vitára utal, hogy a párt központi lapja „elgondolkodtatóként” adja közre egy állítólagos öreg angyalföldi ökölvívó „Papp László maradjon közöttünk” című olvasói levelét: „A neves és közszeretetnek örvendő Papp Laci feladja állását, azokat a juttatásokat, amelyeket az állam biztosít részére, s amelyet egyedülálló sportteljesítménye alapján kétségtelenül meg is érdemel, sőt még többet is. Hazánkban nincs alapja a profi sportnak. Nem is helyes. Különösen a profi-ökölvívás, amelynek egészségrontó hatása közismert. A profi sport könyörtelen tőkés kihasználása az embernek. Ezek a bokszolók még nem értek meg nyugodt, gondtalan öregkort, s nem volt olyan, aki gazdagon halt volna meg közülük.” (Népszabadság, 1957. március 8.)

1960-ban Peterdi Pál igyekezett hosszú cikkben – megrendelésre vagy sem – kiagitálni Papp Lacit a profik világából. Egy amerikai magazin szerkesztőjére hivatkozott, aki azt állította, hogy a profi bokszoló nélkülözhetetlen tulajdonsága a gyilkos ösztön, amely teljességgel idegen Papp Lacitól: „Ezeknél aztán sosincs híja a gyilkos ösztönnek (killer- instinct), amely csaknem minden igazi világbajnok jellemvonása. Ezért mondtuk és ezért értelmeztük dicséretképpen, hogy Papp Lacinak nincs tehetsége ehhez az iparághoz. Az ő szemében még sosem láttuk a ragadozó fény villanását. Könnyeket láttunk csupán, amikor Melbourne-ből hazatérve az édesanyját etette és mókát láttunk csupán, amikor Helsinki dobogóján a felvevőgép lencséjébe kacsintott. Jól van ez így. Jobb ma embernek lenni, mint profi világbajnoknak… Papp László, a profi öklöző, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lacinak szóló minden szeretetünk és elismerésünk ellenére — mérhetetlenül egyedül van nálunk. Magánosabb és kirekesztettebb, mintha lakatlan szigetre vetődött volna az óceánon. És nem tudunk segíteni rajta. Nálunk nincs profi sport, és egy ember kedvéért nem alakulhat át egy egész ország sportja. /…/ És ezért aggódunk és ezért féltjük kedvencünket. /…/ De az ember tudja és az angyalföldi ember meg különösen jól tudja, hogy egyszerre csak egy kocsiban ülhet, egyszerre csak egy villában lakhat és semmi szín alatt sem ehet meg többet, mint amennyi a gyomrába fér. Adhat-e az üzlet világa, a killer-instinct világa olyasmit az embernek, amit ne kapna meg azoktól, akik szeretik, akik magukénak érzik? /…/ Ebben az országban jó pár millió embernek fájná, ha Lacika egyszer elesne a tigrislegények csapásai alatt. Aggódunk Laciért. És aggódunk a magyar ökölvívásért is. Amelynek jelenleg nincs Papp Lacija, és amelynek sürgős szüksége lenne egy tisztaszívű, keménykezű emberre, hogy újra neveljen néhányat. Nem lehetne ezt a két aggályt — egycsapással… egy olyan igazi londonihelsinkimelbournei csapással megszüntetni? Hm. Lacika?” (Népsport, 1960. február 21.)

A pártvezetők nyilván arra számítottak, hogy Papp Laci hamar elsüllyed a profi mezőnyben. Keres egy kis pénzt, aztán visszavonul. Az első menedzsere sem látott benne sok fantáziát. Az első három mérkőzése után szakított is vele, hanem azután egy új menedzserrel felívelt Papp Laci profi karrierje.

Profi pályafutásának hét éve alatt 29 meccset vívott, ebből 15-öt kiütéssel, 12-őt pontozással nyert meg, kettő pedig döntetlenül végződött. Állítólag azt a kettőt is a hazai versenyző iránt elfogult bírók hozták ki döntetlenre. A 29 mérkőzésből egynek a felvételét lehetett Magyarországon látni. A magyarországi közönség gyakorlatilag semmit nem látott Papp Laci legnagyobb diadalaiból. A profi Papp Laci a nyugati közönségé volt.

Az első években a magyarországi sajtó, ha röviden is, de elismerően beszámolt Papp Laci profi sikereiről. A fordulat 1962-ben következett be, amikor Európa-bajnok lett a profik között is. Ekkor már kínossá vált, hogy ekkora diadalt arat, ilyen dicsőséget szerez a magyaroknak a profi sportban az ország egyik legnépszerűbb, legrokonszenvesebb embere, akinek a nyitott, barátságos természete a legélesebb ellentétben áll mindazzal, amit a rothadó nyugat bomlástermékeként bemutatott profi sportról mondanak. Papp Laci példájára hivatkozhattak azok a sportolók, legfőképp a focisták, akik közül sokan szerettek volna álamatőr-álprofi státuszukból rendes profiként kilépni a labdarúgók világpiacára.

1962. május 18-án az Országos Testnevelési és Sporthivatal értekezletén jegyzőkönyvben rögzítik: „Az Eb visszavágó mérkőzésein túl nem látja helyesnek Papp Lászlónak mint profi ökölvívónak a szerepeltetését. Papp Lászlót be kell hívatni, és fel kell vetni, hogy szükség van rá a magyar ökölvívás fellendítése érdekében. Az OTSH általában is helyesnek tartaná, ha a magyar sportmozgalom agitációs és propagandamunkájában nagyobb teret biztosítanának a professzionalista sport elleni felvilágosító munkának… Ha minden kísérlet eredménytelen marad, adminisztratív úton tiltsuk meg további hivatásos ökölvívóként való szerepeltetését.” Ebben az évben Marosán György is bukott ember lesz, ő már nem befolyásolhatja Papp Laci sorsát. Ehhez képest az a csoda, hogy Papp Laci még több mint két évig bokszolhatott, és hatszor megvédhette Európa-bajnoki címét.

Koronázatlan király

Még arról is szó volt, hogy Papp Laci pályafutása végén Magyarországon, magyar közönség előtt is felléphet. Talán egy ilyen búcsúmeccs lett volna a vigaszdíj az elmaradt világbajnoki címmérkőzésért. Papp francia menedzsere és a magyar sportvezetők között komoly tárgyalások folytak arról, hogy Papp Laci egyik mérkőzését (esetleg a búcsúzót) – Budapesten, a Népstadionban rendezzék meg. Amikor kiszivárgott a hír, szurkolók tömegei érdeklődtek a Népstadion jegyirodájánál, hogy mikor lehet jegyet venni a mérkőzésre. Voltak olyan becslések, hogy csak Ausztriából 80 ezer jegyigénylés futhat be. A profi Papp Laci leglelkesebb közönsége az osztrák volt, sok meccset vívott Bécsben.

1962 óta szó volt róla, hogy Papp László megvívhat a világbajnoki címért. Ez akkor sokkal többet jelentett, mint most, mert akkor még csak egy világbajnoka volt minden súlycsoportnak.

Boskovics Jenő, az MTI sportújságírója Magyarországon nem, csak a Jugoszláviában kiadott Magyar Szóban (1963. szeptember 9.) jelentethetett meg lelkes cikket Papp Laci világbajnoki álmairól: „Ma, harminchét esztendős fejjel például Európa egyik legnépszerűbb sportolójának tartják, s egyúttal reménysugara is az öreg kontinensnek, hogy elhódítja a tengerentúliaktól a középsúlyú profik világbajnoki címét. /…/ Népszerűsége még nagyobb lett, mint amatőr korában! Szerénységével, sportszerűségével meghódította az osztrák, nyugatnémet, olasz és francia szurkolók szívét, bármelyik országban szívesen látott vendég minden időben. Valami újat hozott a hivatásosak közé.”

Először a nigériai Dick Tiger, majd az őt legyőző, amerikai Joey Giardello ellen tervezték az ő világbajnoki meccsét. Tigert Papp Laci egyszer már, még a világbajnoki címe megszerzése előtt, legyőzte. Giardello ellen nem öklözött, de azt a Peter Müllert, aki legyőzte már Giardellót, háromszor is kiütötte. Adler Zsigmond szerint a Giardello elleni világbajnoki döntő addig tartott volna, „míg Laci rendesen megüti Giardellót”. Persze egy mérkőzés, kivált egy világbajnoki döntő alakulhat bárhogy, akkor sem Giardello volt az esélyes, amikor Tigertől elhódította a világbajnoki címet, de mindenesetre igen jó esélye volt Papp Lacinak arra, hogy 29 veretlenül megvívott mérkőzés után ne a Giardello elleni világbajnoki döntő legyen az első, amelyen vereséget szenved.

Papp Laci 1964. október 9-én vívta utolsó mérkőzését Bécsben Mick Leahy ellen. Hónapokig várt külföldön, hogy megkapja az engedélyt a világbajnoki döntőre. Kint maradhatott volna akkor is, máskor is. Többször előfordult, hogy felesége, fia is vele volt Bécsben. Bármikor kint maradhattak volna, és akkor Papp Laci jó eséllyel világbajnok lehetett volna. Neki azonban ez eszébe sem jutott. Miközben az Európa-bajnok Bécsben a Leahy elleni utolsó mérkőzésére készült, felesége, Zsóka felkereste Egri Gyulát, a Magyar Testnevelési és Sporttanács elnökét, és felajánlotta a világbajnoki mérkőzés honoráriumának a felét a Fóti Gyermekváros javára. Egri gondolkodási időt kért, majd elutasította a felajánlást.

Papp profi mérkőzéseiről kevés filmfelvétel maradt meg, ezeket ebben a műsorban ő maga kommentálja:

1964 novemberében Biszku Béla KB-titkár, Marosán utóda, az állampárt akkor második embere közölte Papp Lászlóval, hogy nem folytathatja profi pályafutását. A World Boxing Council évtizedekkel később, a rendszerváltás idején után tiszteletbeli bajnoki címet adományozott Papp Lacinak, mint a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának és elküldte a világbajnoki övet, amelyért nem küzdhetett meg. Ez egészen egyedülálló gesztus volt a profi boksz történetében.

Edzőként is a csúcson

Papp Laci visszatért a hazai bokszéletbe, és közel három évtizeden át a legsikeresebb ökölvívóedzőként működött Adler Zsigmonddal együtt. 1964–68 között a Ferencváros, 1968–69-ben a Honvéd öklözőit edzette, 1968-től 1992-ig ő volt a válogatott szövetségi kapitánya egy év kihagyással.

Olimpiai és Európa-bajnoki aranyérmeket, ezüstérmeket szereztek a versenyzői, Gedó György, Badari Tibor, Kajdi János, Orbán László. A magyar ökölvívás kiemelkedő sikere volt az 1972-es müncheni olimpia, amelyen három magyar szerepelt a döntőben, s Gedó győzött is (itt látható egy dokumentumfilm Gedó Györgyről).

Papp Laci nem volt kommunista, de még kevésbé volt ellenzéki. Lojális volt a diktatúra állampártjához, és 1990-ben, az első szabad választáson az MSZP kampányában vállalt szerepet.

Hosszú, súlyos betegség után halt meg életének 78. évében, 2003. október 16-án.

(hirado.hu)